Tolna Megyei Népújság, 1976. április (26. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-25 / 98. szám
Iszíai Zoltán: / Évfordulók tanulságai E lőre félek az évfordulóktól. Különösen, ha igen jelentősek és ha nagyon kerekek. Ilyenkor ugyanis nekilódul a megemlékezések vegyes értékű, se vége se hossza áradata, a jubileumi eseménynek az utókor számára fontos részei ijesztően keverednek a mellékes meg unalmas szőr- szálhasogatásokkal, melyek csak a szakembereknek érdekesek. Nem mindig szerencsés sok-' színűségben így tárulnak a bizony felületességre hajlamos és feledékeny közvélemény elé a ma is izgalmas hajdani törekvések, meg a helyi érdekű avitt buzgólkodások, piszlicsár apróságok. Fellángolnak a gerjesztett viták iß az agyonünnepelt, egyébként valóban emlékezetre méltó históriai események vagy személyek körűk De bármennyire gyanakvóvá tesznek a mindent bele ünnepléssorozatok ránk zúduló szó- és botűhalmazai, semmiképpen se mondanám haszontalannak őket, ha valami).éppen mégis megidézik a haladó hagyomány élő szellemét. Mindaz, ami a felhajtáson, a nosztalgiákon túl a lényegben közös: az évfordulók és divatok esetlegességétől független, nem évülő forradalmi példák vonzása; természettudományos hasonlattal ezeknek mozgató energiája, társadalmi, politikai értelembe)! ~ a mozgósító ereje. Mikor —: most, megint szépszámmal jelennek meg a történeti tanulmányok, megemlékezések, régebbi és új szépirodalmi művek a háromszáz éve született második Rákóczi Ferencről és szabadságharcáról, nem ejtenek zavarba. Olvasom, hallgatom, nézem őket, s arra gondolok, hogy nemcsak érdekességként jelentős egy ilyen nagy ember világra szóló dolgait életre keltő alkalom- JStfc, : Nemcsak arra jók a napvilágra kerülő művek és dokumentumok — köztük az ünnepelt emlékírásai —, hogy az eddigieknél tárgyilagosabban állítják elénk a nemzeti hőst, akit az utókor nagy és szövevényes legendakörrel övezett, nemcsak az a fontos Rákóczi politikai életművének — a kuruc szabadságharcnak — mostani felidézésében, hogy az eddiginél világosabban követhetjük útját, amit meg kellett fennie. Hogy — mint az osztrák birodalom egyik magyarul sem tökéletesen beszélő hercege — a zárkózottságra, magányosságra is hajlamos ifjú arisztokrata pár év múlva eljusson a nagy találkozásig a forrongó, keseredett parasztok képviselőivel, akiknek végül — alig harmincévesen — a vezérévé- szegődött, s félretéve személyes töprengéseit, habozás nélkül követte valóban történelmi hívásukat. Az a legfontosabb, ahogyan e hívás a hivatásává lett; belső parancsként sürgette közösségi érdekű döntéseit, majd egy évtizedig ösztönözte forradalmi haditetteire. Mindez, és ennél száz- szor-ezerszer több tény és körülmény természetesen hozzá tartozik idővel halványuló ismereteinkhez. A belőlük levonható általánosabb következtetéseket azonban csak két fenntartással tudjuk igazán elfogadni ahhoz, hogy életünkben is tájékozódni segítsenek. E két, fenntartás az oka, hogy nem történész, hanem irodalmár létemre kértem szót. Először. Lehet, Hogy olvasmányos történelmi munkák, népszerűsítő regények, darabok, filmek, formájában, azaz amúgy meseszerűen, képzeletbeli kalandként sem utolsó mulatság a történelem. De nemcsak romantikus kíváncsiságunkat és — velünk született tudásvágyunkat érdemes vele táplálnunk. Nem az a legizgalmasabb benne, hogy ha nyakig beleássuk magunkat, akkot bízvást elmerenghetünk rajta: hogyan is volt, ami elmúlott. Érdekesebb, ha megértjük, milyenné lett; ha utánajárunk,* mitől van az, hogy ilyen. A z sem hiányozhat mai, szocialista történelemképünkből, hogy menynyire élnek a különféle úton- módon közgondolkodásunk részévé lett magyar és világtörténelmi hagyományok. Hiszen ezek is hozzásegíthetnek bennünket ahhoz, hogy ne csak a jelenhez tapadva próbáljuk felmérni helyünket a világban, más népek, más errt berek között Megerősíthetnek abban, hogy őszintén tisztelhessük a magunk és a népek hagyományaiban megnyilvánuló emberi példákat, a máig érvényes, elhatározó jelentőségű tetteket. Méghozzá úgy, hogy közben a legnagyobb mértékig kétkedve foganjuk a divatos „szószólást". az érzelgősen emelkedett hangulatokat, s gyanakszunk a tartalmatlan jubilálgatis — egyik fülünkön be a másik fülünkön kiröppenő — alkalmiságára. Másodszor. Okos múltidézésünkhöz tartozik, ha saját haladó és forradalmi hagyományainkat sem az évjárások esetlegessége szerint rántjuk elő, a sutból, hanem egységükben értelmezve tartósan a magunkénak valljuk belső lényüket így őrizzük, nem egymástól elszigetelten, de megtalálva már említett közös vonásainkat, tevékeny emlékezetünkben. Amely mind a tanult, mind a megélt tapasztalatokat a javunkra válthatja, amikor kamatozik megalapozott véleményalkotásunkban, s érvényesül átgondolt cselekvéseinkben. Rákóczi tömegekre támaszkodó, osztrákellenes nemesi függetlenségi harcát például éppúgy nehéz volna elválasztani Dózsa György népi fölkelésének előzményétől, mint ahogy lehetetlen reálisan értékelni a — Petőfi és Kossuth nevével egybeforrt — negyvennyolcas forradalmi hagyományt 1919, a Magyar Tanács- köztársaság és 1945, a felszabadulás tavasza nélkül és anélkül, ami országunkban az ezt követő harminc év alatt történt. S mert az elmúlt pár esztendőben, (ami még egy fiatal ember számára sem távoji idő) e nagy fordulatokról ég főszereplőikről újból és újból rendeztünk színes és gazúag — néhol cifra és tarka — évfordulókat, kaphattunk róluk — olykor a szó szoros értelmében — kimerítő áttekintést, hadd írjam le; előre ugyan továbbra is félek az ünnepek túlzásaitól és sallangjaitól, de utólag biztos hasznosabbnak érzem majd — az egyszerre élő nemzedékeknek szóló — tanulságait. Hiszen egyrészt hozzájárulnak, hogy történészeink, gondolkodóink, politikusaink a jubileum.rétién is gazdagítsák az értékes hagyományokkal Világszemléletünket. Másrészt érdeklődést keltenek a történeti gondolkodás iránt. Nem egy, csak a pillanatoknak élő fiatalt és napi ügyeibe szorult idősebbet éppen a sorozatos visszaemleae- zések figyelmeztetnek arra, hogy az elmély ültén és közös tapasztalattá feldolgozott múltból is kaphat útmutatást, ha eligazodni szeretne azok közt a jelenségek közt, amelyekkel nap mint nap találkozik, akár közvetlenül, személyesen, akár közvetve, a saját mindennapi gyakorlatában. N em körülcsodálkozni és sematikusan megemlíteni való, nem méltóságteljes szoborcsoport, megfagyott emlékmű a történelem. Ki kell azonban választanunk belőle a nekünk szóló, az útkereső közösség számára mellőzhetetlen üzeneteit és összefüggéseit. Új könyvek A Kossuth Könyvkiadó átdolgozott, bővített kiadásban jelentette meg a Munkásmozgalom-történeti Lexikont, amely már az időközben történt változásokat is tartalmazza^ Francia, angol és német nyelvű kísérőszövege js van az Ifjúsági törvény miniatűr kiadásának. Egy angol a partizánok között a címe George Dunning könyvének. Az Akadémiai Kiadó új könyvei közül említsük meg a Művészettörténeti füzetek sorozatban megjelent monográfiát Franz Anton Hillebrandtról, a neves építőművészről; a XVIII. századi és Magyarország területén is sokat alkotott művészt Kasnyi György mutatja be. Bárt Imre irodalmi tanulmányait tartalmazza az Eszmék és stílusok. Az Erdei Ferenc összegyűjtött művei sorozatban ismét megjelent a Magyar tanyák című híres munka, melynek utószavaként Kulcsár Kálmán a magyar tanya jelenével és holnapjával isrperteti meg az érdeklődőket. Az Irodalomtörténeti könyvtár új kötete A fiatal Bessenyei és író barátai, Bíró Ferenc tollából. Az Uj Magyar Múzeum már eddig is sok értékes forrásmunkát közölt sorozatában látott napvilágot József Attila válogatott levelezése« II. Rákóczi Ferenc j Kisfaludy Stróbl Zsigmond szobra Mit tehet A minap az éjszaka legpompásabb részét egy ifjú hölggyel töltöttem, s mondhatom: rendkívül kellemesen. Hogy már rögtön az elején tisztázzuk: nagyon kellemesen beszélgettünk, s az ifjú hölgy mindent összevetve, maga volt a megtestesült jótétemény: nagyszerűen értett a hallgatáshoz és hasonlóan jól tudott — mesélni is. Este, mikor visszatért — előtte ugyanis elsietett, hogy gondoskodjék valami hayapni- Valóról — tudomásomra hozta, hogy állítólag már észrevették: látogatója van, férfi látogató... Hamarosan az egész ház tudni fogja, ő ismeri az ilyet, másokkal előfordult esetek során maga is kénytelen, volt elhinni az ilyen „ténybaszámolókat", és egyre csak azon álmélkodik, hogy honnan az ördögből tudják az emberek mindazt, amit másokról mesélnek. „Az emberek nem sokat ! tudnak", mondtam, „hát kombinálnak, fantáziájukkal és emlékeikkel egészítenek ki mindent, s ugyan meddig tart mindez; aztán már maguk is egészen vadul hisznek abban, amit nem láttak, de még csak nem is hallottak”. így a legértelmesebbet tétaz ember? tűk, amennyiben cseppet sem törődtünk az egésszel. Ettünk, ittunk, s órák hosszat csevegtünk. Százféle dologról eset szó, nagyokról, kicsikről egyaránt. És mindketten úgy éreztük, felüdít, ha betegségeket, filmeket és ruhadarabokat, melyek közönségesen egy beszélgetés részeit képezik, nem hozunk szóba. Mígnem aztán az idő előrehaladtával (későre járván) hirtelen ismét a szomszédokról kezdtünk el beszélgetni. Megpróbáltuk lefesteni magunknak azt a képet, melyet bizonyára éppen most feltételeznek rólunk, s reggel majd továbbadnak. Közben gondterhelten szemléltük egymást. Ki tudja, hány bérlő lakik ebben a házban, s e nagy ház hány lakója válik majd hazuggá — miattunk- „Én mindenkor az igazság szolgálatában álltam” — jelentettem ki szerényen, „s ennyi embert kárhoztassak most hazugságra?” Az ifjú hölgy hasonlóképpen megijedt. Mindketten éreztük, hogy tovább már nem vállalhatjuk ekkora hazugságért a felelősséget. HEINZ KNOBLOCH Fordította: Drescher Attila FEKETEFUVAR Az üres taxiállomáson húszán ácsorognak reménytelenül. A sót legvégén egy negyven év körüli, műszőrbundás férfi toporog fázósan* Hirtelen megrezzent, mert valaki megkopogtatta a vállát. ■— Taxira vár? — hajolt a füléhez egy bőrkabátos fiatalember, — Nem is az esküvőmre — válaszolta mérgesen. — Hová akar utazni? ■— A Rottenbiller utcába* s— Jöjjön velem, elviszem. Nekem is kell egy kis mellékes. Erre legyen szives, itt befordulunk a másik utcába. A keskeny utcában egyetlen autó sem parkolt* — Hol áll a kocsija? Kocsim? Kedves uram, nekem még egy kerékpárom sincs. — Akkor hogyan akar engem elvinni a Rottenbiller utcába? — Gyalog. Hová szalad? Hallgasson meg! ön egy lél áráig is várhatott volna arra a taxira. Innen, a belvárosból huszonöt perc alatt, kényelmesen, sétálva eljutunk a Rottenbiller utcába. Azt akarja mondani• hogy magának sürgős, fontos dolga van? Semmi sem lehet fontosabb, mint az egészsége. Maga egy elkényeimesçdatt, hízásra hajlamos ember. Tudja-e, hogy naponta legqlpbb egy órai gyaloglás csodát tesz? Fejleszti a tüdőt, a lábizmokat, jó hatással van az idegrendszerre. Gyalogoljon velem. Mellettem nem fog unatkozni, mert elmondom önnek a legújabb pletykákat. Felidézem nagy emberek híres mondásait, ezenkívül negyvenezer viccet tudok kívülről. F-l- mondom az elsőt. Egy skót elefántot vásárol... Félórába sem telt és máris jó hangulatban parkoltak a Rotten- biller utca 46. számú ház előtt. — Megérkeztünk. Huszonegy forintot kapóit — mondta halkan, udvariasan a fiatalember. — Borravalóval huszonöt. Rendben? — Rendben. Köszönöm. — Barátom, csak azt mondja meg, hogyan számítja ki a viiel- dijat? — kérdezte kíváncsian az ,,utas". — Találomra mondok egy összeget. Tudtam, hogy ön nem fog alkudozni. Emberismeret dolga az egész. — Igazán felfrissített, főt tett nekem ez a kis séta — közölte elégedetten a másik. — De most jut az eszembe, még el kellene mennem Óbudára. Elvinne? — Sajnálom, már lejárt a munkaidőm. A garázsba megyek, vagyis haza az Anker-közbe — válaszolta udvariasan a fiatalember, aztán második sebességre kapcsolt és hosszú lépteivel nekiiramodott a Wesselényi utcának, GALAMBOS SZILVESZTER —
