Tolna Megyei Népújság, 1976. április (26. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-18 / 93. szám
£ Telitalálat vagy melléktermék ? Virgínia Woolf: Flush A KÉRDÉSRE választ nyilván a nyájas olvasó ad, akinek ítéletét, érdeklődését aligha irányíthatja a sokszempontú kritika. Ezúttal ugyan kár lenne minden további ítélkezés: az írónő 35 éve halott. És nem él már a történet hőse, a kiskutya sem, ott nyugszik a firenzei Casa Guidi (gazdag spániel-életének a Város a legszebbik színtere lett) szabadságra néző ablakai alatt, felette bokrok sűrűje őrzi az illatokat. Gazdái csak néhány évvel élték túl, elporladtak már ők is a több mint száz év után. Firenze sem a régi már, tűnőben belőle a szonettíré dámák és a köálbvagok. Csak az üdítő kisregény él, és mindegyre aratja újabb áldozatait. Eredeti nyelvén 1933 óta, magyarul a harmadik kiadása jelent meg az idén. Harmadszor esett csapdájába a címben olvasható kérdésre választ kereső. A Flush világhírű és iskolát teremtő művek — Mrs. Dal- loway, A világítótorony, Orlando, A hullámok — után íródott (mindegyik olvasható magyarul, néhány több kiadásban is), mintegy pihenésül talán, csendes elmélázások és nyugalmak idejében. Még néhány mű, tanulmány és esszégyűjtemény, és az írónő a háború, London borzalmas bombázásainak közvetett áldozata lett: 1941-ben dobta el magától az életet. Megelőzni vélte így a leselkedő halált, elébe sietett, nem várta meg, míg talán megérkezik. Csillagos homlokot borított el így a félelem, pedig a hősei merik vállalni az életet, néhányan többet is. Virginia Woolf már az említett korábbi könyveiben is „lírává oldja fél a regényt” (Bálint György), a Flushben pedig a líra kéretőzik regénybe talán, hiszen a kutya ugyancsak jeles gazdákkal rendelkezett. Előbb csak Elisabeth Barrett, a gyenge és beteg költőnő oldalán vállalt szobafogságot, később társa a regényes szökésben, amikor Robert Browning (költő ő is és a szabadság rajongója) a szülői zsarnokság elől a házasságba és Firenzébe szökteti. A regényes szöktetés azóta világ- irodalmi szenzáció: Rudolph Besíer drámát ír az ügyrő] (1929), a színjáték Hevesi Sándor fordításában és rendezésében a budapesti Nemzeti Színház sikerdarabja volt (1932—33), a Színházi Élet közölte is („Ahol tilos a szerelem”). A Nyugatban Schöpflin Aladár méltatta az előadást, a drámából két film készült (1934, 1956), kalandos sztori egy-egy mindenre elszánt producer kezén. És bizonnyal ezek alapozták meg inkább a házaspár hírnevét, Itália felé vonzódásuk nem egyedi és nem előzmények nélkül való: századok óta hevíti az északi szíveket. Goethe a példa, előttük Byron, Keats és Shelley, s az itteni szabadság szerelmük otthona lesz. A tanú pedig az említett kiskutya, aki gazdája naplójával a világirodalomba került. Virginia Woolf nem kitalálta, inkább csak újraálmodta a történetét, szépen dokumentált regényben, a kiskutya földközeli aspektusából szemlélve írja meg a szíveket zson- gító históriát. Könyve egy kissé válasz lehet Besier anda drámájára? sajátos „lírává oldódik itt mindaz”, ami ott pusztán teatralitás. A legtisztább játékot olvashatjuk tehát Rónay György nyelvén magyarul és József Attila óta tudjuk, hogy a boldog játék csak a szabadság ajándéka lehet. A KISKUTYA tehát a Portugál szonettek forrásvidékéről küld számunkra beszámolót. Elisabeth Barrett Browning, a feleség főműve ez, a szerelem meghitt pillanatainak lírai naplója talán, az angolok Shakespeare szonettjeihez szokták jobb óráikban hasonlítani. Magyarul a ciklus Máté József (1936) és utóbb Kardos László (1957) fordításában olvasható, különben 1850-ben jelent meg angoluL Égi és földi szerelem: a gazdák lírai érzései, a kiskutya szín-szag-íz-tapintás élményei ; legközelebb a szonettekkel együtt kellene kiadni a „kutyaregényt”. A műfaj régóta ismeretes, de itt az állat önmagát testesíti meg, nem emberi tulajdonságokat. A történet szemtanúja és előadója. A „kutyaregény” műfaját nem ismerik az irodalmi lexikonok, de az írók szívesen művelik. Egy kedves írásban Szerb Antal kísérelte megírni a maga „macska-irodalomtpr- tönetét” (A tudós macskája), a „kutya-irodalomtörténetre” már nem vállalkozhatott. De megragadta őt is a házaspár regénye, a „Lángészhez mentem feleségül” c. „színesében” a rríűvész házaspárokról ír: „...A legszebb példa talán az angol Browning házaspáré, kiknek regényét, a szöktetést, s a boldog házaséveket any- nyit ünnepli most az angol színpad- és regényirodalom... az asszony semmivel sem volt kisebb költő, mint a férfi, hanem talán nagyobb is. Bizonyára ők ketten igazán megértették és tiszteletben tudták tartani egymás alkotói szabadságát...” Hogy Bärrett kisasszonyt „nem ölte meg a házasság”, és így a „legszebb szerelmi szonetteket tudta megírni Shakespeare óta”, ezen még Babits Mihály is örvendezik. És bizonnyal mindkettejüket jól megértette, tiszteletben tartotta, örvendezett nekik a kiskutya, aki a Madáchot kiadó (Gál Istvántól tiidjúk) Woolf regényének halhatatlan hőse lett. Ha nem is elhódított, de meghódított a kiskutya története azóta sokakat, és nyilván így ezúttal is. Ha pedig így van, akkor a „nagyoknak” ez a mű méltó társuk lehet. És aligha csupán szellemes életrajz, „melléktermék”, aminek egy tekintélyes tanulmány- gyűjtemény (Angol irodalom a huszadik században. Bp. 1970), és ebben Szegedy-Maszák Mihály nevezi. HISZEN a Flush emberállat-természet szövevényének eleven varázslata, mellettük a történelem szenvedélyek és érzelmek tengere. Korrespon- denciák végtelen áradása ez, csak egy kiskutya méltó az effélék elviselésére: neki minden érzéke túlzottan kifinomult, az emberénél minden ih- gere elevenebb. „Haláláig közelebb élt a világhoz másfél méterrel”, nekünk pedig ezt a lehetőséget csak csodálnunk lehet. Mint csodálta Woolf, ő pedig sokat tudott: negyedfél évtized előtt meg tudott válni az élettől is. BODRI FERENC Világkép és H a megvonni akarnánk korunk ifjú költőinek lírai mérlegét, úgy döntően egy probléma köré csoportosíthatnánk költői törekvéseiket: az egyéni világkép megalkotásának igénye és az ezért folytatott gyötrélmes harc köré. Fiatal és úgynevezett fiatal (mert későn publikáló) költőink lírai szövegei korunk kor. társi kézikönyvét kínálják — egyelőre még a szintézis harmóniája nélkül. Ezek az értékes törekvések kétfelé hadakoznak: egyfelől küz. denek a sematikus, semmitmondó, vagy éppen az egyszerű, de igényes költészet köpe. nyóbe burkolózó, valójában naivan egysíkú próbálkozások ellen (időnként átbillenve az érthetőségen túli tartományokba — nem minden kortársi előzmény nélkül), másfelől igye. keznek kiszabadulni a nagyszerű költőelődök és idősebb kortársak varázsa alól, hogy saját költői világképüket — s egyáltalán: világképüket — önállóan és színvonalasan meg. alkothassák. Teljesítményeik is ennek tükrében éttékelendök. Vallanak szerzőjükről, a költői törekvés irányáról, s egyben dokumentálják is az eredményt, azt a művészi közhangulatot reprezentálva, amelyből ifjú alkotóik egy harsogó harapásnyit objektiváltak a rájuk figyelő szem és önmaguk számára. Kérdés persze, hogy — nem író — fiataljaink valamennyien rátalálnak-e e világképekben a gyötrelem magúkéra, illetve azonosíthatónak vélik-e ezeket a magukéval, azaz valóban jól reprezentálják-e ifjú költőink saját generációjukat. Mindenképp feltételezhető, hogy problémáik, naponta megvívandó harcaik, az elfogadtató- sukért, beilleszkedésükért, a szűkebb közösségért s elveikért vállalt könyörtelen és büszke küzdelem — mindez harmonizál éltető közegük, saját kortárs-generációjuk eszme, és problémarendszerével, s nem utolsósor, ban, hogy megfér a többi, mellettük élő generáció felfogásával. Vonatkozik mindez a művészetre is, ahol viszont törvényszerű lenne az ellentét és útkeresés, de e művészi zadás jelei helyett inkább a biztos, kitaposott ösvények ismerete és az abszurd meg. hökkentés kultiválása jellemző. Ifjú poétáink közül már nem egy elsőkötetes és nem egy már nem egykötetes. Tehát továbbra is élvezik a bizalmat, s kő- teteik az útkeresésen túlmenően egyéni arc. élük megkeményedéséről is tanúskodnak. Egy új kötet, egy kis kötetnyi új vers mindig öröm a szerző, de a figyelemmel ki. sérő számára is. öröm a beérés, kellemes e beérés tettenérésének pillanata, a beérkezés boldogító, ám kötelezettségekkel terhes álla. patának együttes ünneplése, DRESCHER ATTILA Babits verse szekszárdi gyermekkori húsvetokról Szép kötetre való verset lehetne összeállítani Szekszard nagy szülöttjének szülővárosáról szóló vagy odavalósi motívumokból kiinditió költői alkotásaiból. Az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárának Babits-hagyatékában körül, belili kétszáz vetsét és verstöredékét állapítottam meg kiadatlanként. Két nagy irodalmi kiadónk, a Szépirodalmi és a Magvető megbízott sajtó alá rendezésükkel. Ebből az anyagból váló a Pesti Napló 1932. március 22-i számában megjelent versének alábbi eredeti fogalmazványa. Érdekes lenne a két szöveget egymás mellé állítani. A végleges vers újra megjelent a Versenyt az esztendőkkel c. kötetben. Ba. bits számtalan esetben átírta verseit, némelyikből háromnégy, sőt több Változat is maradt. Érdekes, hogy majdnem minden variáns annyira különbözik néha egymástól, hogy a kéziratban maradt szöveg is kitűnő, érett alkotás, akárcsak ez is. . Ezekben az években Babitsfa erős hatással volt Illyés Gyula, kedvence az utána következő generációból. Erre a versre Illyés második Mtëtênek, a Sarjúrendek-nek egyes versei hatottak. Babits örömmel látta jóslata beteljesedését Illyés föllépésében. Már az 1910-es években Balázs Béláról, Kassák Lajosról és Tóth Árpádról írt bírálataiban posztu- tálta egy ilyen típusú költő megjelenését. Sárközi György, Szabó Lőrinc; majd Erdélyi József mind ebben az irányban fejlődtek, de Illyés volt várakozásának betetőzése. A közérthető szöveg, a mindenkivel közös élfnény, az élőszó rit. mus és a bátor rímkezelés mind Illyés hatása. GÁL ISTVÁN Babits Mihály: Zöld, piros, sárga, barna... c. versének első fogalmazványa Zöld fű, piros virág, kék, sárga, .1 Beleültem fűbe, virágba öreganyámnak udvarába gyermekéveim szép korába. Kerti lóher levele barna.. 1 Be nagy volt kis szívem vigalma! Ott ültem és homlokom nyalta lihegő szelek nedves ajka. Zöld könyv, piros könyv, sárga, barna.. . Hova távolödtám a tarka mezők mézeitől? a dajka föld kötényétől? Messze csalta lelkemei a lelkek világa, beültem egy nagy köny vtárba s úgy nyílt a könyv mint kaputábla útnak e tarkább tarkaságba. Zöld ruha. piros ruha, sárga.. I Hova lett a könyvek varázsa? A lélek a testnek ruhája: mily dobogva nyúltam alájal De kacagott a nyár vad torka, Mit remélt a csókok izgalma? Hát a test is csak ruha volna? Kacagott az ősz lombja, gallya. Zöld, piros kék, zöld, sárga, barna,.. így tűnt el a színek hatalma. Most nincsen ősz, tavasz jön újra, de én úgy ülök, mintha csalna, mintha csak a tavasz virága nem másért nyílna tarkaságra, mint amiért az őszi fa ága zöld, piros, kék, zöld, barna, sárga... Ihász-Kovács Éva: Állok Tagore hársa alatt Üdvözlégy az ihletnek: a meghökkentő tihanyi dombnak; a holtak egyszer-volt hitéből épült templomoknak; a Panteon oszlopsorának! Üdvözlégy a veszprémi várnak! A percnek, most Tagore hársa alatt állhatok.., Üdvözlégy az emberi kéz erejének, j Illyés Gyulának, Tihanyba, ahol alkot; a hangszálakból-feltörő ének, a DAL mítoszának: üdvözlégy — drága Bartók! Üdvözlégy Borsos Miklós szobrainak, a felújított Szigligetnek: a pontynak, amelyet a vízbe visszaeresztett a horgász, mert erre most tilalom van; a szovjet űrállomásnak a holdban, üdvözlégy, örökéletű viz, Balaton vagy Plattensee a neved, nem a név, szépséged vonzza ide az embereket; s te idegen, ki e partokon állsz ma, érzed-e, amint elúszik-elenyészik a lárma, csak csönd árad, a lélek igazi csöndje, a Balaton kék csönddel-megtelt bögre... \ hegyek isszák, hörplnti nyílt' ég ezt a csodát itt, ami árad: a békét...
