Tolna Megyei Népújság, 1976. április (26. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-13 / 88. szám
i y* napló A költészet jegyében Versek mellett két színpadi ípű szolgálta a héten a költészetet: az egyik az irodalom értői előtt is alig ismert, a másik klasszikus voltát az iskolai emlékek sem halványították el. 1 Füst Milán egyfelvonásosa, A zongora, egyetlen ötletre épül: szegény Johanna szeretné megszépíteni nyomorúságos életét, ha kell, hát hazugságok sorozata által is. Groteszk jelenetek sora egymás mellett, •— éppen elég, hisz a sovány ötlet nem is bírna el többet. A jó indítás után így is egyre esik, s a végére bizony nem sok marad. Tulajdonképpen így is jól szórakoztunk, s ennél a pontnál kell megállnunk. Ugyanis ez a „jó szórakozás” nagyon rosszul csengett volna Füst Milán fülében, s ismerve féktelen természetét, iszonyatos haragra gerjed, úgy, ahogy szokta. Ugyanis aligha volt még írónk, aki ilyen életre szóló szorgalommal és megszállottsággal írta volna munkáit, mint ő, s olyan talán még kevesebb volt, akit kisebb siker fogadott. A kortársak és barátok, — pedig milyen nevek voltak köztük, Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád! — fanyalogva olvasták, s a rendkívül érzékeny kritikus, Halász Gábor, verseiről szólva azt írta: „Soha sem fogom szeretni a verseit, de egész idegzetemmel tudomást kell vennem róluk. Sivárak és feledhetetlenek.” Kísértetiesen pontos jellemzés, mert akik* nem tartoznak Füst feltétlen* hódolói közé, elismerésük mellett is mindig ezt a sivárságot érzik, a csináltságot, a sziszifuszi erőfeszítéssel kicsikart művet, amit még elmélettel is igyekezett támogatni ; nehézkes mondatainak külön hangsúly-szabályt fogalmazott meg. Füst soha nem lett és nem is lehetett népszerű, s főleg nem vált azzá, amit mindenekelőtt akart, klasszikussá. A zongora is ezt igazolta. A jó ötletet jó szereplők segítették, Zsámbéki Gábor hatásos rendezése valóban megelevenítette a századforduló embereit és hazugságait, de mást tulajdonképpen nem is jegyezhetünk föL Bezzeg Csokonai! Ne feledjük, a méla Tempefői történetét egy húszéves ifjú írta, ebben az 1793. esztendőben egy másik vígjátékkal, a Cultúrával együtt. Az irodalomtörténet azt mondja, hogy valamennyi darabja a XVIII. századi iskoladráma szerves folytatása, ami igaz is, de az is igaz, hogy mindegyiken ott a lángész kézjegye. A Tempe- főin is, akinek nevében saját véleményét mondja el koráról, de úgy, hogy a keserű szatíra főszereplője tulajdonképpen a magyar irodalom, hisz Csokonai nemcsak ismerte, hanem értékelni is tudta kortársait. Egyébként is mindent tudott, minden idők költőjének példát adva arra, hogy milyen fölkészültséggel lehet és szabad nekivágni az irodalomnak. Domby Márton, első életrajzírója ezt jegyezte fel róla: „A zsidó és arabiai nyelvek néminemű esmerete és a perzsára való nagy törekedése mellett a görög, deák, olasz, francia, német nyelveket többnyire mester nélkül annyira vitte, hogy rajtok könyveket folytába olvashatott, angulusul inkább csak igyekezett tudni.” S m;t tudott még! Mindent, amihez a korabeli Debrecen hozzájuttathatta, s ami legfontosabb, félelmetesen ismerte korának embereit, társadalmi viszonyait. A húszéves korában írt Tempefői elsősorban ezért jelentős’: a kortárs Magyarországot vonultatja fel, s az se zavarjon bennünket, hogy sok benne a szatirikus él, mert hát ebben az időben tulajdonképpen lehetetlen volt szatírát nem írni. A méla Tempefői így vált a XVIII. század végének örök Péntek este főműsor. Két népszerű ember a kamerák előtt. A segéderők: Joseita Fernandes, Rita Pavone és egy féltucat beat-zenekar. Amit ígér; szellemes társalgás — ahogy Vitray Tamás „Ötszemközt” szokta — megspékelve néhány divatos slágerral. A kezdeti bizonytalanságot áthidalni hivatott bonyolult tegeződésindoklás mosolyt fakaszt, hisz némi túlzással az iß kiderülhetett volna belőle, hogy „az én nagyanyám, meg a te nagyanyád két öregasszony volt, tehát rokonok vagyunk”. Aztán kölcsönösen megdicsérik egymást és Kubát, de itt már gyanús valami: a szerep betanulása kissé hibás. Horváth János — az egyik főszereplő, akiről kiderül, életű vádiratává, s csodálkozhatunk-e, hogy így kiált fel: az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban? Milyen is volt ez a kor, amit általában a rokokó nevével fémje.eznek? „Az urak udvaraiba divízióként koslatnak a jobbágyok zsírjával hízott kopek, a Múzsák pedig és a Múzsák baráti nem esmérik azokat. A tanultak éhen fáradoznak a nemzet dicsősége mellett; a hazájok vesztett kopókupecek bársony- bugyogóban járnak. Imé eny- nyi pénzes uraság között egy buzgó hazafi meg nem szabadulhat a tömlőéből, amelybe őtet a Múzsáknak, hazájának s dicső nemzetének szerété te vetette.” A Tempefői vígjáték, de humora fanyar, szavai érdesek, mert valójában nem is a derék poétáról szól, hanem a buta hatalmasokról, akiket már jól megválasztott nevükkel is az utókor figyelmébe ajánl. A költészet napjában aligha lehetett volna alkalmasabb darabot találni, pergő cselekménye, rikító jellemei ma is hatnak, s a közbeiktatott vers- betétek szerencsésen szolgálták Csokonai jobb megismerését. Zsurzs Éva rendezése ’ól pergette a cselekményt, s a jő színészgárda méltón szolgálta Csokonait és a magyar költészetet. CSÁNYI L. hogy „politikai riporter” (sic!) — dicsérendő buzgalommal próbál oldott hangulatot teremteni, olyannyira, hogy kijelenti: „ráharapott” Kubára. Koncz Zsuzsa — a másik főszereplő — pedig beavat két dologba: az egyik, hogy a slá- gerénekes-szakma anyanyelve az angol, ő például a dalokból tanult meg, és tud angolul, a másik pedig; azzal, hogy a kevesek által értett idegen nyelvű számok helyett magyar népdalok alapján készült, bea- tesített dalokat adnak elő, tulajdonképpen nem akarnak semmit elérni. Okos ötlet volt segítségül hívni Joseita Fernandest és Rita Pavonet, mert így kellemes emlék is maradt azon a tanulságon túl, hogy a saját műfajában mind Horváth János, mind Koncz Zsuzsa jobb. __ (Fi) I smerős hangok - ? Színház! esték Névnap Kertész Ákos második regénye után vállalni lehetett asä ítéletet: ez az író irodalmi személyiség. Művei, alighogy megjelentek regény, kisregény formájában, rögvest átalakultak^ új műfajban jelentek meg, más művészeti ág alkotóit is megihlettek. A Sikátor — első regénye — érdemtelenül visszhang nélkül maradt könyvben, filmen egyaránt. Annál nagyobb hatása volt a másodiknak. A Makra megjelenése valóságos szenzációt keltett, aminek hullámai gyorsan terjedtek egyre szélesebb körben, mígnem a regény szinte bestsellerré változott, A Névnap sikere nem fogható a Makráéhoz (amit egyébként szintén megfilmesítettek), de a maga útját ez a kisregény is bejárta: színpadra került, először a József Attila Színházban, azóta több színházunk játssza. / Mi a titka Kertész sikereinek? Érett és élvezetes prózája csak járulék. Fő erénye maisága, érzékenysége. Hősei, műveinek világa napjaink fontos kérdéseit tükrözik, nagy problémákat — a hétköznapi kicsinyesség burkában. Ezek a hősöia olyan emberek, akikre azt szokták mondani : szürke, jelentéktelen, problémátlan. Kertész művészi nagyítója alatt kiderül róluk, hogy milyenek is valójában. A szürkeség a nagyító alatt igénytelenséget, a hétköznapiság belenyugvást mutat. De ez a kép — a nagyító alatti — egyúttal azt is jelzi, hogy az igénytelenség, belenyugvás nem természetes, állandó, megváltoztathatatlan állapot, hogy az emberekben ott bujkál a megújulás igénye, reménye, lehetősége. Kertész Ákos előző két említett művéhez hasonlóan â Névnap hősei is munkásemberek. Kétkeziek, akik kispolgárokként élnek, a két tudati forma peremén ingadozva. Életük a szoba—konyha—üzem—munka—evés—alvás határai közé zárul, amiből évenkénti „kitörés” a baráti körben tartott névnapi muri. A szánalmas mulatság — ahol kiderül, hogy a barátok közötti kapcsolat is látszat, alkalmazkodás, hasonulás — az apropója mégis annak, hogy a vendéglátó házaspár asszonyában feltámadjon a felismerés, hogy életük, létformájuk igénytelensége, sivársága nem törvényszerű, hogy hazug-; Ságban élnek, és többre, jobbra telne az egyetlen életből. A darab műfaját komédiaként jelzi a színlap, holott nem az. Magdus, az asszony felismerésével magára marad, semmi kétségünk nem lehet, hogy a Víg házaspár életében nem lesz változás. A két embert összekötő kapocs nem olyan erős, hogy az asszony indulata, szenvedélye, változtatni akarása megváltsa a férfit is, s az asszony önmagában nem képes aa újfajta életre. Pedig ez a családi forradalom Igen kis revoludó: Magdus kívánsága csak a tartalmasabb emberi együttlét, az őszinteségben való megtisztulás. Valarni tudati megújulásról, magasabb szintre lépésről,' szellemi igények születéséről nincs szó. Vígné csak a legelső lépcsőn akar fellépni, ha magával vihetné férjét i& A történés egyetlen napra, egy kétfelvonásos darabbá sűrítve játszódik előttünk. A színmű tetszik a közönségnek (Szekszárdon éppen a szocialista brigád bérlet tulajdonosai láthatták), habár a veszprémi színház előadása ezúttal nemigen segíti az írói mondanivaló kibontakoztatását. Úgy érezzük, hogy a rendezés néhol ritmust téveszt, a szereposztás sem elég meggyőző és a díszletek stílusa is zavaros. , ...........................r? virág —? 1 ■ I ( ( I r I I i i I ’ (Gerencsér Miklós: Emléke tiszta forrás (300 éve született II. Rákóczi Ferenc) ' '1 VíVíVíV’ 20Április 25-én indul el seregével Eger alól délnyugati irányba és Taksonynál ér ki a folyamhoz. Az alig egy hónapja átállt Forgách Simon generálist gyorsan Dunántúlra küldi, mert Heister időközben a Felvidékre vonult Bercsényi Miklós ellen. Csakhamar a nyugati országhatár közelébe érnek Dunántúlon is a ku*, rucok, Pápa bevétele után csatlakozik hozzájuk a város, ura, gróf Esterházy Antal. A Rába és a Mura között az egész nyugati szegélyt ellenőrzik. Heister* erre visszafordul, Rákóczi pedig a Dunántúlra rendeli Károlyi Sándort, hogy erősítse meg csapataival Forgách Simon és Esterházy Antal seregét. Közben éjt nappallá téve dolgozik a fejedelem a Taksony alatti táborban. Nem csökken, sőt sokasodik a terhek súlya. Tovább mérgesedik a jobbágyok és a nemesek közti súrlódás. Anyagi és hatalmi okok miatt viszály támad a vármegyék és a katonaság között. Egyre nő a drágaság. Szaporodik a sereg is, de az új fegyverfogókat nehéz fegyelemre szoktatni. Orvgyilkosok fenyegetik a fejedelem életét. Amikor már úgy látszik, hogy nem növekedhet tovább a bajok száma, június 13-án a Győr megyei Korócnál katasztrofális vereséget mér Heister a kurucokra. Tízezer katonájával tizennyolcezer magyart mészárol le, szór szét, s kerget el. A szörnyű kudarcért a három tábornokot, Forgách Simont, Károlyi Sándort, Esterházy Antalt terhelte a felelősség, de Rákóczi nem mert fellépni ellenük, attól félt, hogy a vizsgálattal még nagyobb bajt idéz elő, elpártolnak tőle a Bécs által bújtogatott nemesek és főran- gúak. A Dunántúl teljes felszabadításának reménye tehát megint szertefoszlott. Ráadásul ismét lázongtak a rácok, ezúttal Bácskában. Rémtetteiket nem nézhette tétlenül a közelben táborozó fejedelem. Mivel úgyis Szeged bevételére készült, elhatározta, útközben a rácok lázadását is felszámolja. Haderői minőségi javítására külföldi zsoldosok fogadását tervezte, s a török birodalom hajlandó volt ehhez segítséget nyújtani. Gyilkos szárazságban, pusztító kánikulában, embertelen nélkülözések között vonulnak le a Duna—Tisza közén. Katonáit nehezen tudja fékezni, akik szenvedéseikért a rácokon állnak bosszút, fogat fogért, szemet szemért alapon. Betegség lesz úrrá Rákóczin, egészségét megtámadják a nélkülözések, pedig edzett, hatalmas termetű férfi. Fontos győzelmet arat Bácsnál, Feketevíznél és Titelnél, majd északnak fordulva Szegednél állapodik meg táborával. Itt végképp úrrá lesz rajta a betegség, amely csaknem végzetesre fordul egy mérges pók csípése miatt Augusztus elejére gyógyul meg úgyahogy. Temesvárról azt üzeni néki a török pasa, hogy kaphat zsoldosokat, de csak úgy, ha Szegedet átadja a szultánnak. Haragosan üzeni Temesvárra: nem azért küzd az osztatlan szabad hazáért, hogy darabonként kiárusítsa. Megérkezik Szegedre az erdélyi rendek küldöttsége. Arról értesítik, őt választotta fejedelemmé a gyula- fehérvári országgyűlés. Bár levélben szólítja fel száműzetéséből az öregedő Thököly, hogy ő még mindig Erdély fejedelmének tekinti magát, nevelt fia tehát ne fogadja el az erdélyi országgyűlés határozatát, Rákóczi nem az érzelmekre hallgat, hanem a politikai szükség parancsára. Bécsből újabb ajánlat érkezik fegyverszünet megkötésére. A fejedelem él a lehetőséggel, neki legalább akkora érdeke az erőgyűjtés, mint a császáriaknak. Embertelenül nehéz feladatokkal terhelte meg az 1704-es esztendő. Újra elindul hát tárgyalni Gyöngyösre. (Folytatjuk.) i
