Tolna Megyei Népújság, 1976. február (26. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-22 / 45. szám
! Ana Jiaícseva: Himes, tarka bölcső A sárga gömb egyre lej- 'oób száll. Ahogy köze- odik, eg/re nagyobb ősz, az.án egyszerre csak el- altan, tűzkigyók ugranak ki előle. Még egy szemvillanás, Is a fához ér. — Jaj, a bölcső... — nyö- zörgi a sötét kunyhó sarkából gy báranybőrbe bugyolált sszony. — Félrebeszél. Még nem tért nagához — sóhajtott fel az jreg juhász. Kiverte a hamut ekeiére szívott, csorba pipája, jól és jól teletömte apróra vá- jott dohánnyal. — Bárányt is itattam, borjút s etettem, csak csecsemőt nem gondoztam még soha. Talán sak nem hal meg? ... A bükkös felől szél korelce- lett, gyógyfüvek fűszeres il- rtát hozta. Az asszony kinyi- otla a szemét. „Ahá, hát ez az a úrga gömb. A tűz. aminél a juhászok melegednek. És a .olcsó itt van.” Megnyugodott. Kilenc esztendeig várt erre í fiúra. Mindig lányok s:ke- edtek. Bárcsak fiú lenne a he- .edik, álmodozott a hosszú éjszakákon. Minden évben m set fog érte mondatni. És már jó előre pingálni kezdte az új bölcsőt. Most eszébe jut a zöld. Akár a hirtelen sarjadt tavaszi fű. Mint a mező. ahonnan a tanító virágot hozott neki. A zöld mellé haiványsúrgái festett, olyan volt, akárcsak a szántó kalászainak színe aratáskor. Aztán a barna jött, olyan, mint a tanító szeme. Két festékbe is bemáriogatta az ecsetet, amíg sikerült elkapnia. Szép szeme volt a tanítónak. Meleg, beszédes szempár. Amikor átadta neki a őgyrét hajtott levelet, akkor s a szeme árulta el, hogy mit írt benne. Csak rá kellett nézni. — Add óda apádnak —• mondta a tanító. * Este, mikor körülérték az asztalt és megzörrentek a fakanalak az agyagtálban, ő előhúzta a papírt takaros mel- énykéje alól. — Apa, a taiíító küldi neked ezt a levelet, kér, hogy olvasd el. ö maga nem tudott olvasni. — Hm... No nézd csak azt a tudós szamarat. A mi Dafi- nánkat akarja menyecskének. Ide van írva! Dafina úgy érezte, száz tűz perzseli. Elsomfordált az asztaltól, elbújt a fészerbe. Megfordult vele a világ. Hiszen míg álmában sem jutott volna eszébe, hogy a tanító menyasszonyai lehet... A fehér olyan, mint a menyasszonyi fátyla. Vagy mint az ura lova. Erős, fürge, hű az a ló. Azon jár el a titkos dolgai után A tanító soha nem avatta be a dolgaiba. De egyszer azt mondta neki: — Nagy dolgok vannak készülőben, Dafina. Amilyenek még nern voltak. De te hallgass, nehogy elszóld magad valahol. És 5 hallgatott. Tette asz- szonyi dolgát és figyelte a szive alatt mozgó új életet. Bárcsak fiú lenne! Hogy megörvendeztesse vele az urát... Nagy dolgok... De lia történik vele valami, ha elfogják! A hatóságok nem ismernek tréfát — Ku-u-vikk, ku-u-vikk. — A fene ebbe a kuvik- ba!... Ringasd csak, fiam, erősebben ringasd. Akkor elalszik ... — szólt az öreg pásztor. Tényleg kuvik volna? A tanító azt mondta, hogy a kuv:k hangján fog jelentkezni. „Jegyezd meg — mondta —, mint a kuvik!” A bölcső fölé hajolt, megcsókoltá a kicsit, aztán elnyelte a sötétség. Két hónapja sem volt, hogv megszületett a gyerek, amikor kitört a felkelés. Puskákkal, pisztolyokkal ugráltak elő a házakból. Lefogták a bírót és a jegyzőt, megszállták a községházát. A férje vezette őket. És hegedű szólt, és duda, még körtáncot is jártak a p actáren. De nem telt bele egy-két nap sem, és szörnyű hír érkezett: jön a katonaság. A katonák visszahelyezték tisztségébe a bírót, az Írnokokat, a jegyzőt, felgyújtották a házakat. A községháza pincéje megtelt nőkkel és öregekkel. Érte azonban nem jött senki. A katonaság miután lecsillapította a falut, visszatért a városba. Akkor egy este a hátsó kapun beosont az ura Egyik karja bénán csüngött alá a nyakán átvetett, piszkos kötés, ben. A hímes tarka bölcső fölé hajolt, borostás, sápadt arcát odadörgölte a kisfiú arcocskájához és azt mondta: — A nagybátyám szőlője körül fogok rejtőzködni. Arrafelé jó barlangok vannak. Menj el a boltoshoz, mondd meg neki, hozza ki holnap este a pisztolyt meg a töltényeket, amit elástunk az almafája alá. Háromszor szóljon, mint ä kuvik. A boltos nem volt sehoL Senki sem tudta, hova tűnt. Dafina saját maga ásta ki a pisztolyt és a töltényeket. Bebugyolálta a gyerek mellé, és kiment a sző’őbe. — Hova mész ilyen lehetetlen időben? — jött ve’e szemben Szotir, a sánta csősz. — Fokhagymát ültetni. — Be van sózva a feneked, Dafina? Nem asszonyoknak való most a határ. D 'fina azonban csak ment tovább. De hirtelen, m'ntha a földből nőttek volna ki, katonák toppantak elé. Akik már elhagyták a falut — Gyerünk — mondták —* te fogsz vezetni bennünket — Hová? — Tudod te azt nagyon jől. A tanítóhoz. Dafina nem tudta, hol rejtőzik a férjé. Csak annyit tudott, hogy úgy kell szólói, mint a kuvik. Do çzek sohasem fogják tőle hallani a kuvik szavát. Csak a gyermekéért rettegett — Erre bujkál? — Nem tudom. — Erre? Hallgatott. Hirtelen mogvi! lant valami a ,zeine előtt, el vakította, aztán nagyon s'il.' lett, és ő elmerült valahová .. Már megint a sárga gömb ... — Ne, a mellemet ne! El apad a tejem. — Apadjon el mindened, a tejed meg az egész kutyafaj- zat pereputtyod! — rikácsolta az altiszt — Közlegény, kötözd csak meg alaposan. — Aztán a gyerek felé bökött: — Sokáig úgyse bírja ki éhen ... — Hallod, megint dörög! És mekkorát villámlott... Ilyen se volt még ősszel — mondta a legény. — Ha isten segít nem így lesz — felelte rá az öreg. — De te hogy kerülsz ide? Él-, honnan volt mers zed idehaza őket?-* Valami vinnyogást hal lottam. Azt gondoltam, macska van a pusztában. Megyek a hang után, hát látom, gyerek fekszik a földön pólyában Odébb meg a fához kötözve egy asszony. Nézem, a kőtél elrágva. Az asszony nem mozdul, a feje a mellére konyul Megérintem, meleg. Nyilvár elájult, ahogy a kötéllel kínlódott Megsajnáltam őkel Felkaptam a gyereket, váltamra vettem az asszonyt és idejöttem. — Ku-u-vikk, ku-u-vikk. — Mintha nem is madá szólna — mondta a legény. — No Induljunk. Né rak, több fát a tűzre! N ies már többé a sárgr gömb. Eltűnt. Az éjszakai madár szava kiragadta az asszonyt a feneketler mélységből. Kinyitotta a sze mét. „ügy fogok szólni, min a kuvik. Két rövidet, egy hosszút”. Elkmzott arcán mo soly dereng, ö az, az ura. Él. Fordította: ZAHEMSZKY LÁSZLÓ Bolgár írónő. A szófiai egyeter. bolgár nyelv és irodalom szaké végezte, jelenleg g targovistei megyei lap kulturális rovatának vezetője. Elbeszélései a bolgár köz ponti ét megyei lapokban jelenne, meg. LeánvaK! Mikus Sándor szobra. GALAMBOSI LASZLO Tavaszodik Jöjj a vidám citerával. Roskaa a hó, leng az árral. Tavaszodik odakint, aranyágon rigó ring. Aranyágon aranyág van. Fény ébred a citerában. Jöjj kedvesem, idebent hallgatjuk a végtelent. Hajolj fölém aranyággal, rigót rejtő citerával. táncol a fű odakint, tulipán közt rozmaring. Hajlok föléd aranyággal, rigót rejtő citerával.-Átkarollak idebent, hallgatjuk a végtelent. il szentendrei festészet története és stí.us nak vizsgálata 1945-ig Kaulisch Lenke könyve A szentendrei festészet a magyar pikt_ra történeté oen napjainkban is eleven hagyomány. Ugyanakkor több szálú, jó néhány öröklött és modem stílus- irányzatot jelző, emellett igen. csak személyes ereömínyeket és hitvallásokat jelentő mozgalom. Megközelítése eleven probléma a képzőművészeti irodalomban: vannak olyan nézetek, amelyek még a kifejezés szintetikus voltának létjogát is kétségbe vonják, és pusztán „környezeti lehetőséget” látnak a Budapesthez közeli, természeti látványban és áldozatkészségben egyaránt bőkezű, műemlékekkel, szerb egyházi hagyományokkal, parasztbarokk házakkal és a hegyre felfutó utcácskák me. diterrán hangulatával. szokatlan homlokzatokkal, furcsa keresztekkel és sírkövekkel kínálkozó városka- adottságaiban. „Nincs egységet jelző esztétikája az itt dolgozó festőknek” — hangzik a legfőbb ellenérv, a „művészek városé- nak” festői nem képviselnek egységesen önálló szem1 életet, hiszen a nagybányai plein air impresszív szemléletében alakult Szentendrei Festők Tár. sasága (1928) sohasem jelölte a művószettörténetileg kialakult „szentendrei festészet” lényegét. A közismert tények mellé a röpke idő során legendák születtek, a festők szubjektív emlékezései is in' ább táplálják a rendteremtő szándékú vitákat. A szentendrei művészet egy-egy kollektív bemu. tatója (Szentendre — 1968., 1969., 1972.. Székesfehérvár — 1969. stb.) egf-egy újabb tanulmány (Haulisch Lenke, Körner Éva, Láncz Sándor, Németh Lajos és mások írásai) megjelenése csak egy-egy lépést jelenthetnek a fogalom tisztázásának irányában. A sokféle esztétikai és személyes elköte’ezettség okán ezek a lépések olykor tétovák, csak részben oszlatnak el korábbi félreértéseket, félre, és félig- értelmezáscket. A festőtelep alapítására tett első kísérlet is egy modem szellemű piktor — Boromlsza Tibor (1830—1960.) — tevékenységéhez fűződik, de a társaság valóságos létrejötte mégiscsak inkább az egykori hivata1os keretek között vált lehetővé. A sok vitacikk és résztanulmány után kieme’ke^ő je’en- tőségű H-’i'isch Lenke monográfiája (Akadémiai Kiadó) amely a város és a festészet kapcsolatának alakulását 1945. ig követi nyomon. Gondos körültekintéssel és hatalmas lexikális gazdagsággal megírt szakmunka ez, kép- és jegyzetanyaga, a könyv végén közreadott jó néhány dokumentum bizonnyal hosszú időre fontos forrásmunkává te. szí, A művészattörténész bőséges résztanulmányok után nyújtja át az olvasónak ezt az összefoglalást, korábbi tanulmányaiban a szentendrei festészet fogalmának és mégiscsak felfedezhető sajátos stílusjegyeinek tisztázásává1 foglalkozott, néhány a városban dolgozó művész munkásságának átfogó elemzését ké. szítette el. Ezúttal (munkájába szőve korábban megjelent írásainak téziseit) a „nagy egész” történetének és stílusának vizsgálatát végezte el, és hogy ez a vizsgálódás még korántsem lezárható konklúziókat eredményezett, evvel a szerző maga is tisztában lehet. H atalmas névsort kellene regisztrálnunk a könyvből a múlt században Itt nyugalomra és témára talált magányosoktól (Tankó János, stb.), az első világháború után már rendszeresen idelátogató vagy itt megtelepedő (Fe- renczy Károly, Fényes Adolf, Tornyai János, stb.) művészekig. A Szentendrei Festők Társasága megalakulásával, a nyolc alapító tag közösségével és gyakori jelenlétével (Bar- csay Jenő, Paizs Goebel, Jeges Ernő, stb.) a kezdeti plein a vis a mozgalom már szerve, zett formákat ölt. Mflvésztele- pet és kiállításokat. A társaság a főiskola morális és a város anyagi támogatását élvezi, vonzásköre alakul, az ismerősök mellett megfordulnak itt a Képzőművészeti Főiskola tanárai és tanítványai (Czimra Gyula, Barta tatván, Modok Mária, Miháltz Pál, Diener- Dénes Rudolf, Uosvai Varga István, stb.). És nemcsak nyaranta, hiszen néhányuk később megtelepedik itt (itt él ma is), a város polgára, a társaság tagja, napjainkban pedig az idősebb nemzedék megbecsült mestere lett. A monográfia velük valóságos érdemeik szerint foglalkozik. Kevésbé állíthatjuk ezt a „vendégek” elemzésére, hiszen 1 ' -öö kör 1 az ifjú n^mzedék feltűnésével a „szentendrei festészet” új arcot ölt. Vajda Lajos és Korniss Dezső itt realizálódó programja minden további idetartozó*ak példája lesz. A Hazugságok naplójából című könvvében Bálint Endre ír le jó néhány szentendrei nyarat, a festő a szent- r»nd**u ruk ’„•‘-ak ta sz “Teé « és néni indítékú, konstruktív képépítés stílusának) utóbb maga is egyik legjelesebb prominense lett. A monográfia alapossága főként az első nagy egységben, a városhoz kötődő festők bemutatásában, a társaság működésének és a tagok munkásságának elemzésében mutatkozik. „A művesztelep és Szentendre város vendégeinek” bemutatásában a könyv (bár lexikálisán bőkezű) csak történeti tények elősorolásából, itt született művek regisztrálásától áll. A könyv második része figyelemre méltó kísérlet a „szentendrei stílus”, az ide kötődő festészet kedvelt témáinak és szimbólumrendszerének megközelítésére. Az első rész lexikális fényeivel vitába szállni aligha lehet (legfeljebb azzal, hogy mely tények perdöntőek, melvek csak periférikusak), de az itteni „madártávlatú” elemzéssel és értékeléssel (a szerző jó néhány korábbi értékeléssel vitába száll) Haulisch Lenke egy darázsfészekben kíván rendet terem- u’. » a «zént. endrei festészet véletlen létrejöttének elmélete. " D monográfia készséges vitaalap: a megielené- sét követő vitákban bizonnyal sok hasznos érv és kon vnőj,} 1TV — ! ’ e ^ k. Azokkal egvütt válik teljessé majd a könyv, a szintézis alapot adhat a szentendrei festészet 1945 utáni alakulásainak feldolgozásé -a ta BODRI FFRF.NC
