Tolna Megyei Népújság, 1976. február (26. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-10 / 34. szám

A XXV. kongresszus előtt Hz Orenburg—nyugati határ gázvezeiík Az APN munkatársa interjút készített Anatolij Boton* gyinnal, az Orenburg területi tanács elnökével. Mint isme­retes, innen Orenburgból indul o Szovjetunió nyugati ha­tára felé a világ legnagyobb gázvezetéke. Az orenburgl gázlelőhely bázisán — olvashatjuk a X. ötéves tervtervezet­ben — építik ki a nagyszabású gáztermelő és feldolgozó ipari komplexumot. Azok után, hogy 1974-ben Szófiában aláírták azt az egyezményt, mely szerint Bul­gária, Magyarország, az NDK, Lengyelország, Románia és Csehszlovákia részt vesz az orenburgi gázlelő’nely kiter­melésében és a gázvezeték megépítésében, Orenburg neve igen népszerű lett a testvér­országokban. Mutassa be, le­gyen szíves, a várost a ma­gyar olvasóknak! — Szíves-örömest. Városunk a Dél-Uraiban, az Ural és a Szakmara folyók összefolyá­sa közelében fekszik. Az Oren­burg terület székhelye, lako­sainak száma 430 ezer. Oren- burgot, amely nevét az Or fo­lyótól kapta, 1743-ban alapítot­ták. Harminc évvei később ezen a területen robbant ki a Jémelján Pugacsov vezette parasztfelkelés, amely az egyik legnagyobb volt Oroszország történetében. Városunk a pol­gárháborúban is nagy dicső­séget szerzett. Az orenburgi munkásoknak 1920-ban a hő­sies védekezésért átnyújtották a Forradalom díszzászlaját. A város régi épületei őrzik Pus­kin, Sevcsenko, Akszakov, Tolsztoj orenburgi tartózkodá­sának emlékeit. Mélyen tisz­teljük a szovjet rendszer olyan kiemelkedő embereinek a ne­vét is, mint Jemelján Jarosz- lavszkij, Feliksz Dzerzsinszkij, Valerij Cskalov. Orenburgban tanult Jurij Gagarin. A forradalom előtt Oren­burg kereskedőváros volt, élénk kereskedelmet folytatott Kazahsztánnal és Közép- Ázsiával. A szovjethatalom évei alatt a város ipari köz­pont lett, a terület pedig ipari­agrár terület. Az ipar fejlődé­sével párhuzamosan fejlődik gyors ütemben a földművelés. Vidékünk hagyományos gaz­dasági ágazata a népi kézmű­ipar. Akárcsak régen, ma is nagy keletje van a világon a híres orenburgi prémkendők­nek. A város és a terület most éli második születését. Ennek oka: az egyedülálló földgáz- 1 élőhely feltárása, amely a leggazdagabb ilyen lelő­hely Európában. A szakembe­rek becslése szerint az itteni gázkészletek kétbillió köb­métert tesznek ki. Vagyis ket­tő és tizenkét nulla. — Mikor tárták fel a lelőhelyet? Hol fekszik? Mik a sajátosságai? — Meg kell mondanom, hogy Orenburg vidékét a természet gazdagon megajándékozta. Az itteni föld méhében rejlő ás­ványi kincsek alapján leellen­őrizhető a Mengyelejev-féle peródikus táblázat: van itt réz és nikkel, vasérc és azbeszt, kőolaj és kősó... Az orenburgi gáz felderíté­se a 30-as évek derekán indult meg. De a föld alatti kincshez vezető út hosszúnak és bonyo­lultnak bizonyult. A legfőbb akadályt a só képezte, amely­nek vastagsága ezeken a he­lyeken eléri a 2—3 kilométert. Az orenburgi geológusok sok­évi kutatását csupán 30 év múlva koronázta siker. 1966. november 6-án Orenburg kör­zetében az első próbafúrás után hatalmas gázoszlop tört a magasba. Szerencsésnek bi­zonyult a 13. sz. kút Gyedurov- ka faluban. A miniatűr ezüst- modellt, annak a fúrófejnek a mását, amellyel megkezdődött a lelőhely története, a táj­múzeumban őrzik. A lelőhely (amelynek határa közvetlenül a városközpont közelében hú­zódik) 100 kilométernyi hosz- szúságban nyúlik el az Ural folyó völgyében. Szélessége el­éri a 20 kilométert. A gáz­réteg vastagsága több mint 500 méter. Kitermelését jelen­leg 150 kút végzi. — Miért nevezik gyak­ran gázsűrííménycsnek a lelőhelyet? —- A gáz feiszinre törésekor benzin típusú, világos folya­dék, sűrítmény választódik ki belőle. Egy köbméter oren­burgi gáz sokkal több sűrít­ményt tartalmaz, mint más: 65 grammot. A sűrítményből benzint, Diesel-üzemanyagot, tüzelő- és kenőanyagokat nyer­nek. Az orenburgi gáz 85 százalék szánhidrogént: me­tánt, propánt, etánt tartalmaz. Lelőhelyünk a Szovjetunióban a második helyen áll a kén- hidrogén-tartalom tekinteté­ben. Ez természetesen bonyo­lulttá teszi a kitermelést és a feldolgozást, de nagy mennyi­ségű és kitűnő minőségű, olcsó ként is ad. Az SZKP XXIV. kongresszusa konkrét felada­tot tűzött elénk: „Az Oren­burg területen új, nagy kiter­jedésű olajkitermelő és gáz­feldolgozó körzetet kell létesí­teni”... így például a lelőhely bázisán 25 kilométernyire a várostól felépült egy nagy gáz­feldolgozó komplexum, amely­nek első egysége 1974 júliusá­ban kezdte meg az üzemelést. Évente 15 milliárd köbméter gázt képes fogadni és feldol­gozni. Tavaly befejeződött a komp­lexum második egységének az építése, az új ötéves tervidő­szakban üzemelni kezd a har­madik, utolsó egysége. A komplexumnak ehhez a részé­hez kötik majd a nemzetközi gázvezetéket. Addigra az egész komplexum teljesítményének el kell érnie a tervezett szin­tet. 45 milliárd köbméter föld­gázt termelnek ki és dolgoz­nak fel. Ez pedig azt jelenti, hogy egyedül az Orenburg te­rület annyi gázt termel majd a X. ötéves terv végén, mint amennyit a Szovjetunió 1930- ban termelt! A lelőhely ki­termelése rendkívül munka­igényes és drága dolog. A gáz­feldolgozó komplexumhoz pél­dául több tucat bonyolult ob­jektum tartozik. Ezek a leg­korszerűbb kútberendezések, a gázvezetékek szerteágazó há­lózata, tisztítóüzemek, ame­lyekben megtisztítják a gázt a kéntől, a sűrítménytől és m.'.s elegyrészektől, aztán a reakto­rokba kerül. Ezért választot­ták a kooperáció útját azok a KGST-tagországok, amelyek érdekeltek az orenburgi gáz­lelőhely mielőbbi kitermelé­sében. A partnerek vásárolják meg a legújabb berendezése­ket. 1930-tól kezdve ezeket a hiteleket orenburgi gázszállít­mányokkal törlesztik le. A gázt az Orenburg—nyugati ha­tár csővezetéken szállítják, amely a KGST-országok nem­zeti énítőosztagainak a közre­működésével épül. — A terület nevezetes a termékeny földjeiről, a város pedig az oren­burgi kalácsról, amelyet a legjobb minőségű bú­zából sütnek. Nem féltik a földművesek a földjei­ket, a gabonájukat a gáztól? *— Kezdetben bizony voltak veszteségeink. Például át kel­lett költöztetni egy kolhozt Olyan helyen feküdt, amely alatt gázréteg terült el. A gáz­feldolgozó komplexum több­száz hektárnyi területet foglal el. Az orenburgi szántóterület­hez (6 és fél millió hektár) képest ez csak egy csepp a tengerben. A komplexum ter­vezői nagy figyelmet fordíta­nak a környezetvédelemre. A* alapos hermetizálásának, a füstgáztisztításnak köszönhető, hogy semmiféle káros anyag nem kerül a levegőbe. Szigo­rúan betartatjuk a földhasz­nálati szabályzatot. Azokat a szántóföldeket, amelyeken a csővezeték húzódik, a cső- fektetés után újraművelik az építők. — Mit adott a város­nak Európa legnagyobb gázlelőhelyének a kiter­melése? — Az utóbbi években nagy változások történtek a város és a terület gazdasági életé­ben. Létrejött és már működik az országos szintű Orenburg- gázprom termelési egyesü­lés. A legfőbb integrációs lé­tesítményen jelenleg 35 ezer orenburgi dolgozik: akik üze­meltetik a gázkomplexumot, akik a harmadik egység épí­tésén dolgoznak, akik fektetik a transz-európai gázvezeték el­ső szakaszát, amely Orenburg* tól a kazahsztáni Alekszandrov Gaj-ig tart. A IX. ötéves terv­időszak alatt 85 ezer lélekkel gyarapodott a város lakossága. Ilyen rohamos fejlődést Oren­burg alapítása óta nem tapasz­talt. A gázkitermelő és -fel­dolgozó ipari óriás fejlődés« jótékony hatást gyakorol az egész vidék életére. Gyors ütemben terebélyesedik a vá­ros. 300 ezer négyzetméternyi lakásterület épült fel. Uj kór­házak, iskolák, áruházak épül­nek, modern autópályák ké­szülnek. A X. ötéves terv is nagy­szabású társadalmi-gazdasági feladatokat tűzött elénk. Oren­burg lakásalapja 1 millió négyzetméternyi lakóterülettel növekszik. A városnak mind az új, mind a régi negyedei­ben építenek majd lakóháza­kat. Felépül egy magas szál­lodaépület, a tervezővállalatok 6zékháza, a szakmunkásképző intézet épületkomplexuma (gázipari szakmunkásokat két peznek majd itt), az új stadion és úttörőház. Megújulnak a terület többi városai is. Jurij Szinyakov (APN) Emberek, országok, történetek A Pilátus ostroma Ez is régen történt F ranciaországba menet, hárman, magyar egye­temisták, három napra megállhattunk Svájcban. Min­den tiszteletem a svájciaké, de akkor minket, a háborún alig túljutott magyarokat a megbe­csüléssel elegy ingerültségbe hoztak vad békéjükkel. Utolsó háborújuk emléke valahol a történelemkönyvek lapjai kö­zött porosodott A csodálatos, több szintes zürichi pályaudvar ruhatárában fegyvertámlák voltak láthatók. Ott tárolták az átutazó és a városban időz­ni kívánó katonák puskáit. Aki leszerelt, az hazavitte a fegy­vert és némi éles lőszert hoz­zá, hogy hétvégeken az ottho­na közeli lőterek egyikén hó­dolhasson annak a szenvedély­nek, amiben már Teli Vilmos is jeleskedett: —acélba lövés­nek. Igyekeztünk elképzelni, hogy bérfizetési napokon, vagy egy jobb búcsúkor mi lenne a magyar korcsmákban, ha kato­na »> seit honfitársainknak csak a rzekrány sai kába kellene be- r>yv?-ii a fegyverért. Hí sz elképzelés annyira fog­lalté:látott bennünket, hogy a pályaudvarról induló villamo­son Bubik Ágnes kollegínánt nyomoan ott is felejtette a tás­káját, uenne az ú neveiével és kbzva^yonunk harmadával, 50 frame Készpénzzel. — Mi ilyenkor a teendő? —• kérdeztem meg az első járóke­lőt, aki láthatólag nem értett« kétségbeesésünk okát. — Mi lenne? — mondta. — Menjenek ki a végállomásra. Ott lesz. Ott volt. A Hotel Hirschen nevfi nem L osztályú, de műtő tisztaságú szállodában mindenkitől el­kérték az útleveleket, így nem maradt más igazoló iratunk, mint a Magyar Agrártudomá­nyi Egyetem Kert- és Szőlőgaz­daságtudományi Karának diák- igazolványa. Ezzel a magyar szövegű dokumentummal állí­tottunk be a helyi műegyetem, az ETH (Eidgenössische Tech­nische Hochschule) épületébe. Itt őrzik a világ egyik legna­gyobb Rembrandt rézkarc­gyűjteményét, amit természete­sen látni akartunk. Az őrzéssel megbízott tanszé­ken érdeklődéssel forgatták érthetetlen nyelven írott iga­zolványunkat —- Melyik Rembrandt-réz­karcot óhajtják látni? — kér­dezte egy fehérköpenyes úr. A társasat?oól csak én beszéltem németül. — Mindet! — válaszoltam szerényen. Csigalépcsőn vittek le egy professzori dolgozószobára em­lékeztető terembe és két testes albumot raktak elénk az asz­talra. Kinyitottam. A kettős karton lapok között finomraj- zú rézkarcok pihentek. — Másolatok? — kérdeztem. — Hová gondol? — mondta kísérőnk. — Eredetiek. Ezzel magunkra hagyott ben­nünket. Feiedhetetlen óra kö­vetkezett, itt kevés a hely a visszaidézésére. Végeztünk. Be­kopogtattam a szomszéd szo­bába, ahol nem volt senki, öt perc keresés után megleltük a kincsek őrét. Majdnem erőltet­ni kellett, hogy lejöjjön és sza­bályosan átvegye tőlünk, amit odaadott. A műkincslopások lehetősé­gére akkoriban Svájcban úgy­lehet még nem gondoltak. Nemcsak ő, mi sem. Aznap még megnéztük a liechtensteini nagyherceg mű­kincseinek kiállítását, másnap elutaztunk Luzernbe. Luzern­ból örök emlékem' a szögben megtörő, csodálatos, középko­ri fedett híd és egy ház, mely­nek homlokzatára ékes betűk­kel felírták az addigi tulajdo­nosok nevét. 1176-tól dóén. kezdő- — Suomi! Finnland! — hangzott a válasz. Az órák hazájában jártunk, ez a Vierwaldstadti tavon is kiderült. Hajónknak tíz órára kellett volna eljutni a célállo­másra. Udvariasan kétfelé nyitottak előttünk egy felvon­ható hidat és velünk együtt a kapitány ekkor vette észre, hogy hat perccel korábban ér­kezett. A kapitány, majdnem övig érő szakállával úgy fes­tett, mint szent Péter, egy brit nagyadmirális és az öre­gedő Némó kapitány kereszte­ződése. Vezényszavak özönét zúdította egy réztölcsérbe. Ha­jónk lassított, leírt egy tiszte­letkört, hogy pontosan tíz óra­kor köthessen ki. Tévedhetek néhány métert, de úgy rémlik, hogy a Pilátus- csúcs 2391 méter magas. Zerge- járásra emlékeztető útvonalon, fogaskerekű vitt fel bennünket. A csúcs közelében lévő szálló büféjének árairól már az első pillanatban kiderült, hogy nem magyar pénztárcához mérettek. Tanakodni kezdtünk és mellet­tünk tanakodott a kapuban há­rom, szálfa termetű, szőke fia­talember is. A nyelvcsaládokat általában meg tudom külön­böztetni, ezekét nem sikerült. Mit tehet ilyenkor az ember, ha kíváncsi és fiatal? Megkér­dezi. Pillanatokon belül kitört a tesevérnepek baratkozása, ami­ben az äuitolag zárkózott atya­fiak bácskai temperamentum­mal vettek részt. Ekkor vágódott közénk az el­ső gránát. A gránát hógolyóból készült és a Jríiaius legtetején lévő kilátóból bocsájtottaK útjara. Felnéztünk. Ut íiataiernoer volt a támadó, az ő kiáltozá­sukat mar meg lehetett érteni. Whisityivó britek voltait. • • O sszenéztünk, szólni nem Keiiett, m.nden gonuol- Kodás néiKül megmdi- tottuK a rohamot. Bizonyságá­ul annak, hogy akkoriban már amúgy is rosKadozni kezdett, öt perc Kemény hócsata árán ki­vertük a brit világbirodalmat a Pilátus tetejéről. A finnek valamilyen vízszinű, de vitriol erős pálinkát halásztak elő. Közösen ittuk meg, 2391 méter magasban, és alattunk egyetér­tőén csillogott a Vierwaldstad­ti tó vize. Bubik Ágit még napokkal később, Párizsban is úgy hív­tuk, ahogy a finnek: — Unkarilamen tüttő! Vagyis magyar kislány. ORDAS IVAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom