Tolna Megyei Népújság, 1976. február (26. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-26 / 48. szám
t îfltfgfr A legfőbb ügyész Tolna megyében tegnap megyénkbe látoga- , ;4btt-'dr: ßzi'järto Károly, a Ma- "gyár Népköztársaság legfőbb ügyésze. A megyei pártbizottságon. fogadta K. Papp József, (a Központi Ellenőrző Bizottság ' tagja, a megyei pártbizottság első titkára. Ezt követően dr. Szíjártó Káróly és K. Papp Jár * zser ellátogattak a megyei főV Tegnap délelőtt Császár Jó- ' zsef általános elnökhelyettes elnökletével tartotta meg so- . rcm lévő ülését a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága, y Á testület ezen az ülésen Lo- •vas Henriknek,, a művelődés- ; ügyi osztály vezetőjének elő* terjesztése - alapján foglalkozott a fizikai dolgozók gyer- » mekei tanulását segítő tevékenység tapasztalatainak értékelésével. E napirend vitájában részt vett Klement Ta- más, az Országos Oktatási Ta,, nács titkára és Békés Ferenc, * a megyei tanács oktatási és << szakmunkásképzési bizottságáénak elnöke is.-Az ülés. harmadik napirendi pontjaként foglalkozott a me- £ gyei tanács végrehajtó bizottsága az üzemorvosi ellátás me- •' gyei'" hetyzStének" elemzésével. I A mérlegelés alapját a megyei tanács egészségügyi osztályai Vezetőijének, dr.. Horváth Jenő főorvosnak a tárgyról szóló je- lentése alkotta. Mindkét beszámoló felett igen élénk vita alakult ki, mely azt bizonyítottá: idősze- ríj' voltba végrehajtó bizottság soros ülésének napirendjére tűzni, hogy- milyen ered mér nyekkel sikerült a megyében az oktatás minden szintjén ' Tegnap délelőtt tartotta meg soron következő ülését Szekszárd város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága. A vb taglal meghallgatták dr. Nedók Pál tanácselnök jelentését a lejárt "határidejű határozatok végréhájiásáfól. A termelés- elláfás-felügyeleti. osztály, a városi à. termelőszövetkezetek tavalyi 1 ■ munkáját értékelte. Gimesi: Ijn.re ‘ osztályvezető az elmúlt évi költségvetési reügyészség felújított épületébe és részt vettek a megyei főügyészségen tartott tanácskozáson, ahol dr. Pájger Vince megyei főügyész adott tájékoztatást a megye törvényességi helyzetéről, valamint a Tolna megyei ügyészi apparátust érintő egyéb kérdésekről. A délutáni órákban a leg6okoldalú és külön támogatásban részesíteni a fizikai dolgozók továbbtanulásra érdemes gyerekeit. Időszerűként került a vb elé az üzemorvosi ellátás is, ami fontos, egyben rangos kérdéssé lépett elő 1970 óta. Ekkor tárgyalta utoljára az üzemegészségügyet a vb, s akkor, 1970-ben a megyében a mai hattal szemben mindössze egy főállású üzemorvos tevékenykedett. A hely hiánya miatt nincs mód a két napirend beszámolóinak és a felettük indított vitának érdemi ismertetésére. Ez utóbbi kötelességünknek később, s külön-külön teszünk eleget. Arról azonban készséggel tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a végrehajtó bizottság elismerését fejezte ki a fizikai dolgozók 'gyermekeinek tanulását segítő tevékenység résztvevőinek, ‘ közöttük elsősorban a pedagógusoknak. Elismeréssel nyugtázta a végrehajtó bizottság azokat az eredményeket is, melyek az üzemorvosi ellátás bővítése, az üzemegészségügyi szolgálat megszervezése terén születtek az elíriúlt 6t év során. ,, A testület, ülésének befejező részében bejelentéseket tárgyat: víziókról és az adóbevételi terv teljesítéséről számolt be. Báli János művelődésügyi osztályvezető nagy érdeklődést kiváltó, tanulmánnyal is felérő előterjesztéséről, melyben a városbeli üzemek és vállalatok kulturális helyzetét értékelte, korábban már hírt adtunk. Végül a városi költség- vetési üzem munkájának taglalására és bejelentésekre került sor. főbb ügyész, K. Papp József és dr. Pájger Vince társaságában, Decsen megtekintette a Sárközi Népi Iparművészeti Szövetkezetei és a tájházat, valamint a gemenci vadrezervátum területén lévő trófeakiállítást és a Sió-torkolati művet. Falugyűlés Mőcsényben Mőcsény a bonyhádi járás legkisebb községeinek egyike. Ennek ellenére Hemer Mihály népfrontelnök és Ván- .csadi Lajos tanácselnök figyelemre méltó eredményekről számolhatott be a falugyűlésen. Biztos, hogy Mőcsény soha nem fejlődik nagyközséggé. Az utóbbi öt évben épült tizenkét új ház, meg hogy mostanában sorra tatarozzák’ a régi épületeket, azt mutatja, a falu népe szereti lakhelyét. A népfrontbizottság és a községi tanács nem ígérgetett az 1972- es falugyűlésen sem, ennek ellenére jelentős járdafelújítást végeztek, fűtőolaj-tárolót építettek, javították a közutakat, megkezdődött a sportpálya építése, két szolgálati lakás épült. Most sem ígérnek felelőtlenül, ellenben körülbelül egy év múlva kész lesz a sportpálya, épül egy tűzoltószertár és egy ravatalozó. A törpevízműhöz nem sok a re- ,mény. A község anyagi lehetőségei ikigsik, ezért elsősorban a lakosság társadalmi munkájára számítanak. Ezt a jelenvoltak meg is ajánlották, s a megajánlásnak súlya van, hiszen a község úgyszólván minden házából megjelent legalább egy személy a gyűlésen. A hangulat jó volt, a cselekvési szándék megvan. A megválasztott népfrontbizottságnak most már az a feladata, hogy szervezze a lakosság felajánlott munkáját. Elnök ismét Herner Mihály lett, elnökhelyettes Városi András, titkárnak Zsolt Lászlót választótSzerkesztőségünk rádiótelexe tegnap természetesen eir sűsorban az egész világot érdeklő moszkvai tanácskozásról, az SZKP XXV. kongresz- szusáról szóló információkat továbbította. Emellett azonban a széles papírcsíkra egymás után irta azokat a híreket is, melyek a hazánkban történt eseményekről számolnak be. Ezek között tallóztunk, mikor összeállítottuk ezt a krónikát. Nemss Dezsä Óbudán Politikai életünk eseményének számít, hogy Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Politikai Főiskola rektora -tegnap látó-', gatást tett a főváros III. kerületében, Óbudán. Délelőtt megtekintette a belső, új - városrészt, majd az épülő békás- megyeri lakótelepet. A vendégek délután a Könnyűipari Műszaki Főiskolát 'keresték fel, ahol Nemes Dezső aktuális bel- és külpolitikai kérdésekről ‘tartott’ tájékoztatót a főiskola tanárainak, hallgatóinak. A Hazafias Népfront Országos Elnökségének ülése Tegnap Kállai Gyüla elnökletével ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsának Elnöksége. Ezen dr. Szentistvá- nyi Gyuláné országos titkár beszámolt a községi .pépfrojlt- bizottságok február 15-teÍ megkezdődött új jáválasztásá- nak tapasztalátálról. Dr. Kot rom Mihály igazságügy-miniszter értékelte a jogszabályok előkészítésével kapcsolatos társadalmi vitákat és — a gyakorlatban szerzett tapasztalatok figyelembevételével — ismertette a továbbfejlesztésükre vonatkozó javaslatokat. S. Hegedűs László országos titkár beszámolt a népfrontmozgalom közreműködéséről a képviselők munkásságának támogatásában, valamint a tanácsok és a népfrontbizottságok együttműködésének tapasztala tairóL Az országos elnökség, megállapította: a mozgalom és az államhatalmi, igazgatási szervek jó együttműködésének legfontosabb eredménye, hogy hozzájárult a lakosság közéleti részvételének növekedéséhez. Az állampolgárok mindinkább közreműködnek a döntések előkészítésében, a megvalósításban és‘a végrehajtás ellenőrzésében. E részvétel növeli az állampolgári felelősséget, a közösségi gondolkodást; hozzájárul a társadalom szocialista fejlődéséhez. Ai országos elnökség az együttműködés fokozására vonatkozó, a szocia-” lista demokrácia elmélyítését szolgáló javaslatokat elfogadta. Negyedszázados jubileum Orvosképzésünk jelentős bázisának, a Semmelweis Orvos- tudományi Egyetemnek önálló oktatási intézménnyé válása 25. évfordulója alkalmából ünnepi ülést tartottak tegnap az Akadémia dísztermében. A jubileumi ünnepségen részt vett Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, dr. Schuiteisz Emil egészségügyi és dr. Polinszky Károly oktatási miniszter, ott volt tudományos életünk számos kiemelkedő képviselője, több külföldi egyetem küldötte. . Dr. Gegesi Kiss Pál akadémikus, az önálló egyetem első tisztségviselője emlékezett meg az oktatási intézmény elmúlt negyedszázados fejlődéséről. 1951 óta itt 12 ezer orvos szerezte meg a diplomát, s közülük sokan az egészségügyi ellátás, oktatás és a kutatás élvonalában tevékenykednek. A jubileumi ünnepségen az egyetem több vezetője magas kitüntetésben részesült. Napiadén az üzemegészségügy Míg az Akadémián rendezett ünnepségen az elmúlt évek eredményeit méltattak . elsősorban, az országgyűlés szociális és egészségügyi, valamint ipari bizottsága a holnapok feladatairól tanácskozott. A két bizottság tagjai együttes ülésükön felkeresték két nagyüzem, az Egyesült Izzó- és a Csepel Vas- és Fémművek üzemegészségügy szempontjából különösen tanulságos részlegeit. A két gyáróriásban igen magas színvonalú a dolgozók egészségügyi ellátása, évtizedek óta önálló orvosi gárda védi, ellenőrzi a dolgozók egészségét. A látogatás célja az volt, hogy az országgyűlés két bizottságának tagjai összehason-, lítási alapot nyerjenek később végzendő ellenőrző, segítő munkájukhoz. Magyar^ szovjet turistaforgalom A Magyarország és a Szovjetunió közötti igeneforgalom továbbfejlesztésére szocialista együttműködési megállapodást írt alá tegnap Budapesten Tausz János, az IBUSZ vezér- igazgatója, A. L. Nemzer, a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő idegenforgalmi főhivatal magyarországi képviselője és A. J. Kulevov, az AEROFLOT budapesti vezérképviselője. A megállapodás értelmében a felek szocialista kötelezettséget vállalnak, hogy elősegítik á két ország közötti turizmus valamennyi formájának kiszélesítését, de ^főként vazokét, amelyek a magyar és a szovjet nép barátságának elmélyítését különösen előmozdítják. így például a barátságvonatok indítását, a dolgozó kollektívák szakmai útjait, a szocialista, brigádok és a Magyar—Szovjet, illetve a Szovjet—Magyar Baráti Társaság tagjainak utazását. Emellett aa idegenforgalmi szolgáltatások színvonalának további emelését is segítik, s bővítik a magyar és a szovjet turistaútvonalak számát. Szakkbnyvek jogászoknak Sajtótájékoztatón ismertették; tegnap a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó vezetői a szak^ könyvkiadás e területén az idén várható újdonságokat. Elmondták, hogy a tavalyihoz képest tovább nő a megjelenő könyvek példányszáma, és bővül azok tematikai * skálája. Előtérbe kerülnek a szakirodalmi publikációkban azok a témák, amelyek a közgazdászok hivatásos szakemberekből álló gárdáján túl a közvéleményt is mindinkább foglalkoztatják. ták. r Uj diákotthon Bonyhááon Bonyhád központjában épül a közgazdasági szakközépiskola új diákotthona, ahol - /.a /. diákot tudnak majd elhelyezni. A diákotthon mellett hatszáz adagos konyha és éttetem készül. Az építést a TOTÉV végzi, és a tervek Szerint szép teinberben már birtokba vehetik M Új létesítményeket a diákok. M .... :—----- - Fotó: ka i llést tartott a megyei tanács vb Napirenden : A szekszárdi lsz-ek tavalyi munkája '