Tolna Megyei Népújság, 1976. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-13 / 10. szám
Flamand és francia falkárpitok a megyei múzeumban Byo!c forinl miinfen mozijegyhez II Tenkes verhetetlen kapitánya Hétfőn délelőtt termelési értekezlet volt a Tolna megyei Moziüzemi Vállalat központjában. Czarik József igazgató adott számot a fontos közművelődési funkciót betöltő vállalat tavalyi eredményeiről és vázolta az idei feladatokat. Az értekezlet után kérdeztük mindezekről: — Milyen évet zárt a mo- ziüzemi vállalat? — Nehezet, de eredményeset. Vállalatunk 1973-ban miniszteri dicséretet kapott, 1974- ben pedig „kiváló” címet. Az eredmények köteleznek. 1975- ben az emelt mutatókhoz viszonyítva is sikerült látogatott- sági tervünket 100,7, bevételi tervünket 101,6 százalékra teljesíteni. — A százalékok sosem hatnak különösebben az olvasóra. Mit jelent ez a konk' rét számok nyelvére lefordítva? — 130 moziban 1 millió 862 ezer nézőt. Azt, riogy ezzel tavaly előtti országos első helyünket megőriztük-e, még nem tudom. Azt igen, hogy országosan se tartozhatunk a rosszak közé. Különösen fontosnak érzem, hogy a súlyosabb politikai mondanivalójú, magasabb művészi színvonalú filmeknél a tervezett 280 ezer látogató helyett 367 ezret tudtunk fogadni. Igyekeztünk a közművelődésre vonatkozó párthatározat szellemében dolgozni, any természetesen kötelességünk is. Úgy érzem, erősödött vállalatunknak a megye közművelődésében elfoglalt pozíciója. — Ez idáig sem volt rossz. Mégis, mivel mérhető az előnyös változás? — Rendszeressé váltak kapcsolataink a könyvtárakkal, művelődési intézményekkel. 61 különböző üzemmel kötöttünk szocialista szerződést, melyek értelmében igényeik szerinti filmekkel látjuk el őket. Sok példát idézhetnék, de maradjunk csak néhánynál: a MEZŐGÉP, az ÁÉV különböző oktatási témakörökhöz csatlakozó szakfilmeket kért és kapott. Az előző tanévben 46 iskola 62 ezer 917 tanulója láthatott a közművelődési tárgyak anyagához csatlakozó filmeket. Az iskolákkal kötött szerződéseink száma azóta 54- re emelkedett — Belső fejlesztés? Nagyobb beruházások? — Nagyobb felújítási munkákat nem végeztünk, de azt hiszem a kisebbek se a szó igazi értelmében „kicsinyek”. Félmilliót költöttünk a filmszínházak villamossági berendezéseire, 1200 széket kár- pitoztattunk, Zombán és Pincehelyen a mozik új falburkolatot kaptak. létrejött házi nyomdánk, mely részben sok terhet levesz a „nagy” nyomdáról, nekünk viszont hasznos, hiszen nélkülözhetetlen propagandaanyagaink háromnegyed részét már itt állítjuk elő. — Drága mulatság moziba menni? — Nem hiszem! Olvasóikat azonban talán érdekli, hogy » míg tavaly az állam minden egyes mozijegy árához 6,17 forintos támogatást adott, ez az összeg az idén 8 forintra emelkedett. Magyarországon anyaggal, pénzzel, idővel és még sok mással lehet, sőt kell takarékoskodni, de a kultúrával, az ideológiai neveléssel nem. — Mire ezek a sorok megjelennek, tart a pécsi filmszemle. Mi erről a véleménye a forgalmazóknak? — örvendetes változást várunk. A jelek arra vallanak, hogy a rendezők most már szélesebb bázisra kívánnak támaszkodni. A szemlén az 1974 óta készült filmek mindegyike részt vehet, nemcsak az úgynevezett „vájtfülűeknek” készültek... — Vessük meg ezeket? — Ezt egy szóval se mondtam. De talán az elmúlt évi „sikerlistánk” is bizonyítja, hogy mennyire szükség lenne valóban mai mondanivalójú, közönségigényeket kielégítő magyar filmekre. Az ilyenekhez legközelebb még a „Pókháló” állt, 48 százalékos hely- kihasználással. De a „Déryné” például nem ért el többet, mint 11,7 százalékot— — Talán joggal. Ilyen alapon melyek mondhatók a múlt év Tolna megyei „sikerfilmjeinek”? — A helykihasználás sorrendjében: „A Tenkes kapitánya” — a nem tudom hányadik ismétlés ellenére. Aztán „A lopakodó Hold”, a „Négy muskétás”, a- „Rohinisón és a kannibálok”, „Piedon, a zsaru” és a „Sivatagban, őserdőben”. (ordas) a kisétkűek adagjának felét készséggel vállalta át, és Ádám ebben legelői járt. Néha elcsodálkoztam, hogy ebbe a tulajdonképpen kistermetű emberbe, hova fér el annyi étel? Elfért. Ádám a két hét alatt egyszer sem kezdett el „főzni” és azt ecsetelni, hogy mit adna egy jó nagy adag főtt sonkáért. — Pocakot eresztesz, Ádám! — Elkértük ám a kony- hafőnöktől a káposztaleves receptjét! — Ádám, van itt még egy adag előétel! Ahogy mondani szokás, rá sem rántott az ugratásokra. így viszont nem volt érdekes az egész. Mikor asztal mellé kerültünk, a sok jövés-menéstől, a látnivalók özönétöl fáradtan és farkaséhesen, az lett a fő téma, hogy jó lenne megnézni még egyszer a Podolt, az ősi városmagot, milyen lehet tavasszal és nyáron a Dnyeper és miért tűnik olyan ismerősnek sok parkjával, hídjaibal, régi és új épületeivel Ukrajna 2 milliós fővárosa? — Hogy miért? Mert 882 körül itt haladtak át a Nyugat felé tartó magyar törzsek — emlékeztet valaki, mire megszólal Ádám.: — őket biztosan nem várta ilyen jó ebéd és örültek az itteni nevek amikor a nyergük alatt, napi hnsadag- jukkal odébb lovagoltak. — Na. látod, ezért is jó, hont 1875-öt írunk. Érdekes változáson estünk át az út eddig eltelt pár Amikor egy kiállításon a bemutatott műtárgyak száma nem éri el a tucatot, az első pillanatban furcsának tűnik a „pagy” jelzőt használni. A szekszárdi múzeumban vasárnap megnyílt kiállítás értékét, páratlan voltát ez a szó nem érzékelteti eléggé. A sajnos nagyon gyér számú érdeklődő előtt P. László Emőke muzeológus, az Iparművészeti Múzeum legféltettebb kincsei közé tartozó flamand és francia falkárpitokat mutatta be, melyek a XVL és XVII. században, tehát az 1500-as és 1600-as években készültek. Köztük a méreteivel is lenyűgöző, 8x3 méteres, Aubusson- ból származó alkotást, mely a cisztercita rendet alapító szent Bemát életéből vett jeleneteket ábrázol. Ez a műkincs, mely a zirci volt ciszter apátságban — még egy. hasonló méretűvel együtt — el falazva rejtőzött, először került a nagyközönség elé. A múzeum emeleti nagytermében a balról jobbra haladó először a „Kovácsok” című flandriai kárpitot láthatja, a A havannai múzeum olyan eredeti tárgyakat és dokumentumokat őriz, amelyek felidézik a kubai történelem és a forradalmi harcok emlékét. A hajdani Palacio de los Ca- pitanes Generales a múlt század végén még a gyarmatosító spanyol hatalom fellegvára volt. 1967-ben kezdték meg a restaurációs munkákat. Ehhez az 1890-ből származó eredeti terveket és más dokumentumokat (korabeli metszetek, képek, újságkivágatok) tanulmányoztak és használták fel. Az épület külső falának védelmére korszerű technológiával acélvázas szerkezetet készítettek. Az épület belső választófala- ----------------------------,---------------n apja alatt. Szekszárdiéi Záhonyig még nagyon friss volt az ismeretség. Most meg, mintha egy család lennénk. Tisztába jöttünk egymás bónáival is és ha lehet, tiszteletben tartjuk, noha tagadhatatlan, hogy néha ez sem könnyű. Közöttünk is van néhány születetten nyűgös ember, aki ha kell, ha nem, panaszaival igyekszik magára terelni és lekötni a közfigyelmet. Egyöntetű morgolódás a válasz, aztán összebeszélés nélkül kezdjük a népnevelést. Eredményesen. Az elegáns Hotel Slavutics éttermének sok asztala, mintha egy asztal lenne és meghitt ismerőseink az ízléses barna kosztümben felszolgáló gyevuskák. Ezt is az az ördögadta Ádám fedezte föl, hogy nem haszontalan dolog a közévkorú vöket sem kislányoknak szólítani. Egy kislány, soha nem _ lehet morcos, egy kislány, éppen, mert kislány, megérti. amit az oroszul nom tudó vendég kézzel és lábbal magyaráz. Tamara is érti és a feszült figyelem mosollyá olvad szőke hajjal keretezett arcán. — Érted? — tudakolja Ádám halálosan komoly ábrázoltai és magára mutat. — Én, ham. ham. Knsáty. kusátv. a káposztát. Hozzál már lelkem mén eov ada- pót — fejezi be kérlelő hangon. és n lány kezébe nyom k"t üres kistányért. Tamar „ el, a társaság majd lefordul a székről, neveltében, amikor Ádám XVI. század elejéről. Ez egy Spanyolországban őrzött hatalmas méretű falkárpit részletével rokonítható. A keletkezésük időrendjében elhelyezett műkincseken jól nyomon követhető a különböző korok és iskolák, műhelyek munkamódszerének, motívumainak és stílusának változása, a színek gazdagodása, elevenebbé válása. A két múzeum minden elismerést megérdemlő összefogással — gondoljunk csak a több évszázados szőttesek szállításának nehézségére! —olyan kiállítással folytatja a megyei múzeum tavalyi gazdag bemutatóinak sorát, melyhez hasonló még nem volt Szek- szárdon. Sajnálatos, hogy a fényképes katalógussal a nyomda nem készült el időre. A február 9-ig tervezett nyitva tartás ideje alatt a kezdetinél remélhetőleg bőségesebb látogatottságra kerül majd sor, bízzunk abban, hogy szervezett iskolai csoportok részéről is. O. 1, H és a tetőszerkezetet viszont szinte maradéktalanul az eredeti formában állították helyre. Felújították, restaurálták a múzeumi tárgyakat, festményeket, könyveket, dokumentumokat. A múzeum restaurálása után első ízben azokat a tárgyakat is bemutatták, amelyek ásatások során kerültek elő. A föld alatt talált kerámia. és agyagtárgyak fogalmat adnak Havanna és a palota hajdani életéről, szokásairól. A feltárás során különböző célt szolgáló majolika, kő- és kris- tálytárgyák, épület- és élelmiszer-maradványok is felszínre kerültek. (BUDAPRESS—PBENSA LATINA) bűntudattal vallja he, hogy elsőként érkezett az étterembe, és tartott még a tálalás. Ott állt a terítéke mellett két kis kazalnyi káposztasaláta, és hát... 6 bizony azt hitte, ez az előétel. Felfáltn annak rendje és módja szerint. — Oda se neki — vigasztalja a földije — megeheted az én adagomat. — Azt is megettem már — vallja sűrű pislogások közepette. Egy szempillantás és kacag az egész étterem. Tamara is nevetve rakja az asztalra a két adag pótkáposztát, mire Ádám zavarában dadogva kinyögi —• Ba .. balsoj szpaszíba! Ne aggódjon senki. Hősöm erőlködés nélkül kebelezett be mindent, de falánkságának büntetését nyögte egész úton, mert közvetlen asztaltársai dupla adag káposztákat udt’a- rottak ki a részére Lenin- grádban és Moszkvában is. azzal a bevallott céllal, hogy a magyaros haspók- Ságot ostorozó Ádámot „hálából" legalább részleges káposztamérgezésbe kergessék. Sikerült-e? Még nem találkoztam azóta Ádámmal, de ha találkozom vele, azt is megkérdezem, hogy családja mit szólt a bor se s elkészítésének receptjéhez. LÁSZLÓ IBOLYA Emberek, országok, történetek Büntetésül káposztamérgezés.. Ádám — aki a közel hétezer kilométeres úton végig és fáradhatatlanul lelkendezett, nyüzsgött, mint egy iskolásfiú a nagy kiránduláson — már Kijev felé tartva kijelentette a szovjet étkezőkocsiban elköltött első vacsora, majd a reggelik és ebédek után, hogy „mindent megeszik, aminek lába és szárnya van. Kivétel az asztal és a repülőgép”. Kinyilatkoztatása nagy vidámságot váltott ki, és nyombani ellentámadást ugratásokban, mert mi tagadás, világjáró csapatunknak bőségesen voltak olyan tagjai, akik a számukra szokatlan elő- és főételek láttán, azokat ízlelvén, átadták magukat a gyomorból fakadó honvágynak. Orosz hússaláta, francia- saláta, kaszinótojás, kaviár és lazac, svédgomba, vaj, tejföl és sajt, gyümölcs kisajtolva, főzve és sütve, sok sárgarépa, uborka és kávosz- ta a húsok mellé... Őszintén szólva, nem tudom, hogy étkeztem-e valaha olyan változatosan, egészségesen, mint az alatt a két hét alatt, amit a jubileumi barátságvonat utasaival a Szovjetunióban töltöttem. Node, az Asturias és Pablo Neruda által olyan nyálcsor- dítóan megénekelt magyar konyhaművészet nagyon hétköznapi és korszerűnek engedékeny perceinkben sem nevezhető változatához szokott emberek először a gyomrukkal érzékelik, hogy nem otthon vannak. Az evés ezért lett közkedvelt témánk, és nem akarom világért sem bántani a férfiakat; mindig ők kezdték az ábrándozást a csülkös bablevessel, folytatták a paprikáscsirkével, a halászlével, pincepörkölttel és társaikkal. Kivétel csak Ádám volt, aki vigyorgott, valahányszor előkerültek az otthonról hozott ételesdobozok sült csirkék, kacsák és libák romjaival, maradék kolbász- és szalámidarabok. Persze, nem néma vigyorgás volt ez, hanem epés megjegyzésekkel tűzdelt, így a s2“k környezet egy idő után csak akkor merte előszedni fogyatkozó „műkincseit”, amikor Ádám tisztes távolban volt, másutt tartott kiselőadást a vendéglátó nép étkezési kultúrájának megismerésre érdemes vonásairól. — Mindent szokni kell — okoskodott, és nem is rosz- szul. Hogy mennyire megszokás kérdése minden, igen hamar, már Kijevben kiderült. Mind kevesebben hagyták ott érintetlen ételekkel az asztalt, már akadt, aki n kubai történelem múzeuma
