Tolna Megyei Népújság, 1976. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-08 / 6. szám
Hatolok fiatalok fiatalok Ne csak követelőzz! Aid a legkevesebbet és legrosszabbul dolgozik, annak van a legnagyobb szája'! Ö az, aki mindig ráér, aki sohasem késik el a munkával, aki sohasem vállal többet, mint amennyit nagyon •muszáj, aki soha semmiért nem felel, O'ki soha semmivel nem törődik, aki úgy bánik a géppel, szerszámmal és a készülő termékkel, mint a rossz cseléd, hiszen nem az övé se a kocsi, se a ló. De ő az, aki a legelégedetlenebb a munkahelyével, akii legjobban szidja a vezetőit, aki legerélyesebben követeli a fizetés- emelést, és végül ő az, aiki legelőbb továbbáll, jobb helyet és jobb fizetést keresve. Róla szótok most, az örök követelődzőről és mindazokról, akik felülnek neki; észre sem véve, hogy a követelődzései mögött nincs semmi jogalap, nincs munka. Méltányolni tudom az olyan ember követelődzését, aki becsülettel, tisztességgel dolgozik és a munkájáért megkívánja a honoráriumot, a megbecsülést. Ha keW perlekedem is az érdekében. De mindig felháborít, ha a lógások, a pazarlók és o selejt- gyórtók követelőznek. Milyen jogon akarnak többet elvenni a közösségéből, mint amennyit hozzátettek? Elvégre is szocialista társadalomban élünk, melynek alapelve, hogy mindenki a végzett munkája szerint részesüljön a megtermelt javakból. Életünk törvényszerűségeihez hozzá tartozik, hogy csak azt lehet elosztani, amit megtermelünk, amit a munkánkkal létrehozunk. Jó volna, ha a rendes dolgozó többség egyetértene vélem a rendetlenül dolgozó és minduntalan követelődző emberek megítélésében. Meg kellene végre világosan, egyértelműen mondani a fizetett munkakerülőknek —, akik a hanyag, felelőtlen munkájuk ellenére még elégedetlenkednek is —, „édes barátaink, ha mindenki úgy dolgozna, mint ti, akkor valamennyiünknek felkopna az álla az éhségtől, mert nem volna még betevő falatunk sem”. Bizony meg kellene mondani... De ki mondja meg? Megírhatja az újságíró is, megmondhatják az ország vezetői is; csakhogy ez édeskevés. Mert nemcsak mondani kell, hanem meg is kell magyarázni, meg is kell értetni velük és lehetetlenné kell tenni a lógást, a pazarlást, a rossz, felelőtlen munkát. Ezt pedig senki más nem tudja lehetetlenné tenni, csak azok a becsületesen, jól dolgozó emberek, okik egyelőre eltűrik környezetükben a hanyagokat, a hátráltatókat, a mások bőrén élősködőket. Mert kitől követel, aki követel? Tőlem, tőled és tőle! Nincsenek tőkéseink, gyárosaink, földesuraink, akik elveszik munkánk gyümölcsét, akiktől követelhetjük a részünket. Csak magunktól követelhetünk, vagy azoktól a vezetésben dolgozó embertársainktól, akiket megbíztunk, hogy gazdálkodjanak munkánk termékeivel, osszák el közöttünk a nemzet jövedelmét. Akik szocialista közösségünkben arra hivatottak, hogy elosz- szák azt, amit népünk a munkájával létrehoz, semmi mást nem tehetnek, mint a családfő, vagy o háziasszony, aki a család jövedelmével gazdálkodik... Mit csinál a családfő? Először félreteszi a lakásravalót, aztán a munka, az élet folytatásához szükséges konyhopénzt, és ami marad, azt osztja be ruhára, szórakozásra úgy, hogy mindenki kapjon belőle érdemei szerint. A nemzet lakása az ország. Mindenekelőtt azt kell biztosítani, hogy ebben a nagy lakásban meglegyen, ami kell: viz, villany és a szükséges gépek, kellékek. Aztán meg kell vásárolni a szükséges nyersanyagokat a nemzet konyhájának üzemeléséhez, az élet folytatásához. És ami marad, azt lehet a lakosság között bér formájában felosztani — természetesen, mindenkinek oz érdeme szerint. A 'közösségben dolgozó ember értéke — már ősidők óta és most is, s valószínűleg még sokáig — végzett munkájában rejlik. En azt hiszem — ha nem akarunk eltérni az igazságtól —, mindenekelőtt azok érdemelnek a szocialista közösségtől magasabb bért, nagyobb megbecsülést, kitüntetést és jutalmat, akik hasznosan, eredményesen dolgoznak a közösségért, pkika munkájukkal sokat, hasznosat és értékeset adnak a közösségnek. Ha becsülettel, jó munkával gyorapítottad a nemzet vagyonát, okkor követelheted a magadét, de ha lógtál, tehetetlenkedtél, amíg a többiek dolgoztak, akkor ne követelőzz I GERENCSÉR! JENŐ Jelentés Kurdról 'Legjobb lesz, úgy etinálni, mintha valamilyen felsőbb szervnek kellene jelentést tennem, a kurdi fiatalok — és az egész falu kulturális lehetőségeiről. Hát lássuk! 1. Kurd 1590 lakosú község, 17 kilométerre Dombóvártól, a Kapos mellett Az utóbbi időben örvendetesen megszaporodott a községükbe visszatérő és állást vállaló fiatalok száma. A jól működő téesz és az anyagi biztonság visz- szavonzza őket. 2. Ennek ellenére a kulturális „konjunktúra* nyomait még fellelni is nehéz a községben. Ennek okairól mindenki másképp nyilatkozik. Nincs két azonos vélemény az egész faluban. 3. A községi KISZ-szervezet titkára szerint a közelmúltban megalakult téesz KISZ-szervezet megosztja az amúgy sem túl egységes fiatalokat Ráadásul a község társadalmi és állami vezetői sem fogadják túl nagy lelkesedéssel a fiatalok esetleges kezdeményezéseit 4. A község és a téesz közös párttitkára » kulturális élet hiányát tárgyi és személyi feltételekhez vezeti vissza. Vajúdik a kultúrház bővítésének ügye, s véleményük szerint a falu fiataljai között kevés a vezetésre termett egyéniség. 5. A téesz KISZ-szervezetének titkára azt mondta: „Kurden se rosszabb a helyzet, mint a megye hasonló községeiben. Hisz például, két irodalmi színpad is van a faluban!* Hetven KISZ-tagra... Hogy mikor próbáltak utoljára? Hát_ 6. A téesz elnöke: „Én gazdasági vezető vagyok. A téesz KISZ-szervezet megalakítását szükségesnek tartottam, hogy a gazdaságban dolgozó fiataloknak legyen érdekképviseletük. Bár működésükről ez idáig nem sok jót tudok mondani. A falu kulturális élete? Több, mint másfél éve felajánlottuk segítségünket a kultúrház bővítéséhez — azóta sehol semmi.* 7. „Mindent a pedagógusoktól várnak” •— mondják a község iskolájában —, „pedig amúgy is maximálisan le vagyunk terhelve. Ami rajtunk áll, megtesszük. Az a néhány szakkör, ami működik a faluban, az az egy-két évenkénti kulturális rendezvény, valamennyi a mi aktív közreműködésünkkel történik. De csodát mi egymagunk nem tehetünk.” Eddig a vélemények, s még néhány adalék: Több mint kétmillió forint van a község lakóinak takarékbetétkönyvében. Hatvan családnak van kocsija, háromezer forint felett van a téesz-dolgozók havi átlagjövedelme — és háromszázezer forint a kurdi vendéglő egyhavi alkoholforgalma! Persze, most illene valami konkrét javaslattal előállni befejezésül. De nem teszem. Ugyanis ebben a témában Kardon a nálamnál illetékesebb — az ott lakók — szájából is elhangzott már egy kötetre való javaslat. Éppen csak a megvalósítás maradt el. (GYŐRI VARGA) Szilveszteri történet Meglepetések mindig érhetik az embert, szilveszter éjszaka is. Vagy talán főként akkor. Az idei szilveszter éjszakán hajnali háromkor lármás, idegen csapat lepte meg kis társaságunkat. Közülük senkit sem ismertünk, na de ilyenkor ez igazán nem számít. Letelepedtek a padlóra, ittak, ettek, jól érezték magukat. Ag egyik fiú egyszeresek a fürdőszobába vonult. Egyikőnk, mikor arra tévedt. döbbenten látta: az ajtó tárva-nyitva, a fiú jókedvűen lubickol a vízzel teli kádban. Láthatóan jól esett *eki a fürdés, mert ahogy kijött, frissen ropta a táncot, majd szendvicset és italt pakolt maga elé. Aztán, amikor az evés-ivás újból elgyengítette, elvonult a másik szobába, g édesdeden élszunyókált. Eljött a délután, az „ébredés ideje”. A fiú nyugtalannak látszott. ahogy szemeit dörzsölve nézte a számára idegen arcokat, ösz- szeszedte itt-ott levetett holmijait, és sűrű bocsánatkérések közepette elvo. nuit. Azóta nem láttuk. (kertai) Miért szeretem a szakmámat? Elmondja: Hantos Lajos hentes és mészáros Abban az üzletben, ahol immár 11 esztendeje Hantos Lá- jos móri a hús- és hentesárut, zsírt, szalonnát, még a sorban állás sem olyan fárasztó. Gyorsan, szakavatott kézzel dolgozik a bárddal és a húsvágó késsel, s közben ételrecepteket ajánl, különleges elkészítési, fűszerezési módokat mond el, s olykor finoman tréfálkozik a vevőkkel. — Apám, nagyapám is hentes volt: ez a szakma nálunk családi hagyomány. A gazdasági válság tönkretette apám üzletét, úgyhogy a négy polgári elvégzése után 1938-ban a Róth testvérek mészárszékében szereztem meg a segédlevelet. Mindössze öt évet töltöttem a szakmán kívül, de a szakma- szeretet újra a tőke mellé hívott. Hétévi vágóhídi munka után 1963 óta a Népbolt Vállalatnál dolgozom, s 11 éve, hogy a 72-es számú húsbolt vezetője vagyok. Sokan, nem tudják, hogy ki a hentes és a mészáros, hogy mi az egyik dolga, és mi a másiké. Korábban ez a két szakma nem fonódott úgy egybe, mint ma. A mészáros kizárólag szarvasmarhát, borjút és birkát vágott, a hentes viszont csak sertést, amit kimért, vagy hentesárut készített belőle. Természetesen voltak — főként akik nagyobb cégeknél tanulták a mesterséget — univerzális szakemberek is, de erre nem mindenkinek volt lehetősége. Ma annak, aki erre a szakmára adja a fejét az állatok leszúrásától a feldolgozásig, a mesterség minden csínját-bínját meg kell ismerni. Ez pedig nem is olyan könnyű dolog. Nézzük például a modem vágóhídi sertésfeldolgozást. Először egy fűnyíró ollóhoz hasonló szerszámmal villanyütéssel elkábítják az állatot, majd megszúrják és ki- véreztetik. Ezután forró vizet öntenek a fejre, a lábra, és a farokra, borotválják és perzselő lámpával eltávolítják a finomabb pdhéket. A többi testrészről a bakon óvatosan lefejtik a bőrt, majd az egész sertést cs.,wávil egv fogasra húzzál', >hol b 1 kettéhasítják, lehúzzák a szalonná^ és az így feldolgozott fél sertés kerül az üzletekbe. A többi már a mi dolgunk: itt aa üzletben daraboljuk részeire. Azt hiszik sokan, hogy a hentesnek a keze, a ruhája örökké maszatos a vértől. Pedig nem így van, mert a vágóhídon az állatok már kivérze- nek, s nekünk kizárólag a tiszta hússal van dolgunk. Azt, hogy valaki mennyire érti szakmáját, könnyen meg lehet állapítani abból, hogy milyen sonkát, vagy szalonnát készít. A szép sonka formás, gömbölyű, telt, nincs megfaragva, nincsenek rajta úgynevezett „vakvágások”, a vágási felület sima, egyenletes, a szalonna pedig szépen megformált szögletes alakú. A szakmáját szerető mestert büszkeség tölti él, ha szépen, gondosan elkészített, mesterien formázott árut lát. Az üzletben a vevők mutatós, soványt húst szeretnek vásárolni. Minden húsból lehet szép darabot vágni, csak ott kell hozzányúlni, ahol a hártya elválasztja az egyik részt a másikról. A szakma szépségeit különösen azok élvezhetik, akik hentesárut készítenek. Ehhez nélkülözhetetlen a fejlett ízérzék, tudni, érezni kell a fűszeradagok helyes arányát, ügyelni kell arra, hogy a vörös áru — főleg a hentesáruk királya, a virsli — ízletes és szaftos legyen. De vigyázni kell arra is, hogy a sonka ne szürke, hanem szép ' piros színt kapjon. Sorolhatnám még sokáig a hentesszakma ezernyi, csak hosszú gyakorlat után elsajátítható fogását. A mi szakmánkról azt mondják: nehéz mesterség, sokat kell emelgetni. Pedig a fizikai munkát is meg lehet spórolni, ha már a fogason szétszedjük az árut és kisebb darabokban tesszük a feldolgozóasztalra. Ebben a szakmában — legalábbis én úgy érzem — nem nehéz semmi, s ha mérlegre tennénk a szakma nehézségeit és szépségeit mindenképp az utóbbi javára billenne a mérce.
