Tolna Megyei Népújság, 1976. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-04 / 3. szám
Névtelen ellenségeink Jön a levél, közügyben ír. ták, de a levél nélkül is ismert tartalmú közlés végén ez áll: „Fadd népei”. A valóban népet, azaz az ott lakókat érin. tő közérdekű probléma égető, az egészségügyi ellátással függ össze. A közlést mégis a papírkosárba kell juttatnunk a szer. kesztőség írott és íratlan szabályai szerint. A névtelen leveleknek ez a sorsuk. De azért bosszankodunk kicsit, a munka menetrendje szerint érkező következő bosszúságig. Nehéz ugyanis megérteni, hogy az, akinek mondjuk fáj a torka, nem meri az orvosával közölni a kínzó tényt, hanem ötöl és hatol, miközben csodálkozik, hogy lassan már nyelni sém tud. Nehéz megérteni a rejtőzők bátortalanságát, mert ugyan miért mitől és kitől kell fél* niök? Pedig sokan félnek. Itt van például az én pedagógusom, és nem is egyedül. Évek óta nagyon világosan látja, hogy a tantestületében milyen erők, indulatok akadályozzák az összehangolt munkát, milyen arcpirítóan kisszerű csatározásokat folytatnak az élhetetlenebbek ellen a túl élelmesek nevetséges kis előnyökért, s azért, hogy megint csak nem túl nagy horderejű dolgokban triumfál. hassanak. — Nincs fórum, ahol ezeket el lehet mondani? Lemondóan legyint, hogy ha lenne is, minek? A legcsekélyebb próbálkozást is magvába fojtják. — Kik? Támadóvá válik. — Megmondom, de nem az újságírónak mondom. És mondja, sorra véve a csakugyan háborgásra jogosító jelenségeket, névvel is ellátva az egyes külön-külön nem is jelentős, de összességükben már morális takarítóeszközökért kiáltó epizódokat, melyek olyan jellemzőek lettek iskolájának fojtogató mikroklímájára. Ha nem vállalja — tűnődöm — miért mondja el nekem ez az ember (és miért mondja el bajait ugyanilyen invokációval annyi ember a pályatársaimnak) azt, ami nyomasztja? Azt hiszem, tudom. Kiadja magából a haragot. Könnyít magán, egyúttal a lelkiismeretén is, hogy egy darabig valami, vei jobb legyen a közérzete. Dühös vagyok rá és mégis szánalomfélét érzek iránta akárcsak a madárvilág legostobább rejtőzködője, a strucc iránt. Azaz, a struccot találom rokonszenvesebbnek. „ő” tudniillik oktalan állat, s a félelemnek másféle fortélyai igazgatják védekező mozdulatait, amikor a való világ elől homokba dugja a fejét. A rejtőzködő emberrel nem tudok mit kezdeni. Ez nem hagyja magát meggyőzni afelől, hogy semmi bántódása sem eshet, ha munkahelyének, lákó- környezetének problémáit feltárja, közreadva • saját gondolatait, megjegyzéseit, de úgy, hogy vállalja az esetleges tévedés lehetőségét is,i azt, hogy mondandóját esetleg helyre kell majd. ígazítaniok azoknak, akik az. adott próblé-r ma rendezésére illetékesek. © Évente levélbe foglalt pana-i szók százai indulnak csak; a mi, legkisebbnek mondott megyénkből is országos szervekhez. Ezek a levelek névvel, címmel ellátottak, van azonban bennük valami, ami méregként hat. íróik közül sokan nem elégszenek meg jogos sérelmeik leírásával, hozzákölte- nek és nemritkán olyan vaskos valótlanságokat, amilyenekért különösebb teketória nélkül az igazságügyre lehetne a rágalmazók buzgalmának „nyugtázását” bízni. A Íódítók miért lódítanak? S amikor meg kell magyarázniok mit, mi célból állítottak, miért kellemes érzés nekik olyan , szánalmassá válniok, mint amilyen szánalmasak megszeppent, gyakorta gyerekes magyarázkodásukkal ? Esztergályos ismerősöm nevet és szívből jövően amikor arról faggatom, hogy neki „be- ' tartottak-e” már, amikor úgy istenigazából kitálalt a munkahelyén. — Betartottak? Az első ilyen kipakolás óta nagyon kíváncsiak a véleményemre, pedig elhiheti, egy ilyen üzem-: ben akad probléma elég, à kir sebb-nagyobb összeütközések, re is annyi a lehetőség, ahány órája egy-egy munkahétnek van. Nem mondom, hogy min- denki tapsikol mondjuk, ha megbírálják. Nekem se tetszik, ha felhívják a figyelmemet a hibáimra. De hát... azért van az ember feje, hogy gondolkodjék. önbecslése, akarata meg azért, hogy változtatni tudjon a dolgain. — Maga írt már névtelen levelet? — Még amolyat se Igen! Jobban szeretek levelet kapni, mint írni. — Mi a véleménye a névtelen levélírókról? — Ugyanaz, am! a pietykázókról. Silány emberek. • ; > Bálint János — mert így nevezik a még fiatal esztergályost — tömörségében is lesújtó minősítését csak később kezdi magyarázni és míg beszél, szavaiban .nyoma sincs az egyébként őt jellemző jámborságnak. í — Nézze, az is nagy disznó- ság, ha mondjuk családok életébe kavarnak bele magukat jóakarónak nevező, valójában rosszindulatú és sivár lelkületű emberek. Mert ugye nem vagyunk egyformák. • Tudok esetet, nem egyet, amikor a „jóakaró” célba talált, sikerült felkavarni hosszabban-rövi- debben a címzettek életét. Mégis azt tartom nagyobb bűnnek, ha valaki közérdekű ügyben hasznosíthatná ' helytálló, jogos észrevételéit és elbújik a névtelenség mögé. Az ilyesmi ugyanis a munkahely, a lakókörnyezet — tovább megyek akár az egész társadalom — életére ki tud hatni és az efféle rossz hatás ellen védekeznünk kell. Igazat adtam neki, no de egyet kellett értenünk abban, hogy nehéz a védekezés, mert korunk emberének számos kispolgári jellemzője közül a köntörfalazásra késztető gyávaságot, a számító ravaszkodást a legnehezebb ártalmatlanná tenni. © Most, hogy újra olvasom a „Fadd népei” aláírású levelet, arra kell gondolnom, amire már eddig is annyiszor. Á mindenben használni kívánó Bálint Jánosoknak eszük ágába se jut, hogy ismeretlenségbe burkolóddzanak. Ritkább a fehér hollónál közöttük az, aki közügyben megszólalva azt mondja az újságírónak, hogy amit mond, azt nem az újságba szánja. Heroizálom ezzel a megállapítással a Bálint Jánosokat? Távol áll tőlem a szándék, mert távol áll tőlük is, mint nagyon idegen. Ök „csak” komolyan- vesznek valamit póztalanul, azzal a természetességgel, amivel az ember a kezét, a fejét használja, levegőt vesz, kifújja magát és rugaszkodik;' hogy elvégezzen valami fontosat. Alkalmasint nevén is nevezze, ami munkájának, boldogulásának jó közérzetének útjába áll. Ha beszél, névvel mondja, amikor rászánja magát a toliforgatás- ra, nem rest aláírni, amit leírt, mert gazdája annak is, ami javításra vár. e Minek a gazdája a névtelen ember? Tulajdon életének se jó gazdája! f". Nem tudtam megállni, hogy ezt elhallgassam. - -7 LÁSZLÓ IBOLYA Őrizet nélkül Érdekes villámvizsgálatról hallottam : Budapesten történt. Egy éjszaka töbt> tucat építkezésre látogattak el az illetékesek, terepszemlét tartani. Az eredmény: az építkezések legnagyobb részében vagy nem Őrködött senki, esetleg némi keresés után lehetett megtalálni az éjjeliőrt, akibe — előfordult — csak hosszas ébresztge- tés után lehetett életet verni. (Olyan mélyen szunyókált). Amit az ellenőrök találtak, azt találják az alkalom szülte vagy megfontolt szándékú tolvajok is: őrizetlenül hagyott drága építőanyagokat. szabad ki-bejárást az épületekbe. A helyzet Szekszárdon sem lehet sokkaT jobb. A Tambov lakótelepi szolgáltatóházak építkezését ugyan figyelő szemek őrzik, éjjel és nappal, csakhogy ezek a szemek a szemben álló támasház lakóié. Ok látnak és regisztrálnak — de nem sokat tehetnek. Mi történt az ünnepek alatt Is? Az erős szél előbb csak cibâltz a kísérteties hangokat hallató fóliadarabokat, amelyekkel le borították a kényesebb anyagokat, aztán felkapta és odébb sodorta. Az erős csapkodás és a később történtek sem tűntek fel. caáJk a szemben lakóknak. Tehát az építkezésen őr nem volt, vagy ha Igen, hát... Egyébként ugyanennek az építkezésnek van ugyan kerítése, de nemhogy egy settenkedő ember juthat be könnyen r- ' ' hanem ukár . .i,. ^ ig?3. teherautó még nem állt oda éjszaka-„pakolni’*, Ae settenkedő ala( kok meg-megjelennek. Az emberei, akik mindennek szemtanúi — a " szomszéd házakból — fel nem foghatják ezt a könnyelműséget. Az építőanyag — kincs. Drága és utána is keU járni, tudomásunk szerint nemcsak a magánépíttetőknek, hanem a vállalatoknak is. (Különben miért állnának építkezések anyaghiány miatt.7) Minden más értéket, „kincset” őriznek, ezt nemi Ennyire bíznak az építők az állami tulajdon tiszteletében? Nem hiszem. Vagy nincs pénz éjjeliőr alkalmazására? A kockáztatott érték és az őr fizetése nagyon aránytalan... Akkor hát miért őrizetlenek éjjelente az építkezések? Ä köszönésről Ha jól meggondoljuk | életünkben talán a köszönőszó hangzik el leggyakrabban ajkunkról. A kisgyermek első szavai közé tartozik a „pá-pá” babaköszönés, ami csókolomra, kezitcsókolomra. előrére, jónapot kívánókra és a köszönés számtalan formájára változik — az időnek és az alkalomnak megfelelően. Köszönünk, ha bemegyünk valahova, ha kijövünk valahonnan. köszönünk hozzátartozóinknak, munkatársainknak, barátainknak, szomszédainknak, „csak köszönőviszony” alapján az ismeretlen ismerősöknek. Falun mindenki köszönt mindenkit, kisebb városban sokan üdvözölnek sokakat. A köszönéssel megtiszteljük egymást, tu. domást veszünk egymásról. A köszönésnek íratlan szabályai vannak. A köszönés és a köszönés fogadása nem lehet hangulatkérdés. Hozzáteszem azt js, hogy a7 embereket — gyerekeket és felnőtteket — nem lehet kategorizálni a velük született hajlam alapján jó és rossz köszönőkre. Tehát nem mentség az, hogy „rossz köszönő vagvok”, ezért nem köszönök. (Akinek éooen nem akarok.) Gyermekünket figyelmeztetjük, hogy köszönjön a bácsinak vagy a néninek, ezzel szemben a bácsinak és a néninek nem szólnak, hogy fogadja már el a gyerek köszönését. No és a felnőttnek nem hívhatjuk föl a figyelmét. hogy „szomszéd, vagy kartársnő, köszönjön !” Per- sze, bizonyos szituációk szinte kínálják a fölszólítás lehetőségét. De ugyan érdemes-e.? Érdemes-e észrevétet. nünk magunkat e módon, ha megjelenésünk, üdvözlésünk nem talált reagálásra? És mi történik ezután? Többé mi sem köszönünk annak. aki hallgatásával visszautasította gesztusunkat. A továbbiakban belebotlunk egymásba és a semmibe meredünk. Á köszönés,] helyesebben . __U a nemkös zönés problémája a közösségekben jelentkezik a legszembetűnőbben. Vegyük például ' a bérházakat, ahol 80— 100, vagy; ennél is több család él. Lakhelyüket tekintve nagyon • közel kerültek egymáshoz, legalább olyan közel, mint amilyen távol — emberileg. A falvakban, községekben. a különálló házakat kert. teí választják el egymástól, de képletesen ezek össze is kötik., a lakókat. A bérházak folyosói, lépcsőházai talán taszítólag hatnak az emberek, re? Nem hiszem. Inkább valamiféle fölvett póz lehet az oka az „azért sem veszek tudomást rólad” magatartásnak. Naponta elmegyünk egymás mellett, pontosan tudunk egymásról még lényegtelen dolgokat is, de az üdvözlés, sei nem „alázzuk” meg magunkat. Persze, a nemköszö. nés számtalan kínos helyzetet teremt. Például valami fontos, elkerülhetetlen dolog miatt be kell csöngetni szomszédunkhoz. .. vagy néhány év után : a szomszéd pedagógusnő osztályába kerül a gyerek. 'Ilyenkor átesünk _ a ló, helyesebben a köszönés, másik oldalára. Az eddig nem köszönő anyuka lesi, hogy mikor tehet apró, szomszédi szívességet a pedagógusnőnek — és természetesen családjának — az amika pedig minden lépcsőfordulónál kezet igyekszik csókolni tisztelt szomszédnőjének. Ml a helyzet a hivatalok, ban? CAz előbbiekhez hasonlóan, ez sem általános, de sajnos, gyakori jelenség.) A ranglétra szerinti köszönés. A felfuvalkodott ' főnök a , vitái#: minden kincséért sem • „sül#« lyedne” odáig, hogy munkahelyén bárkinek is előre, kö-, szönne, vagy egyáltalán kő-, szönne. Elvárja, hogy korpa és nemre való tekintet nélkül őt köszöntsék. Válasza halk mormogás, amit —t ha jó kedvében van — e‘nyhei de nem megerőltető fejbçïÔi* tással kísér. Az osztályvezető hangos „tiszteletem”-mel : ; köszönti a nagyfőnököt és halk. kimért jónapottal fogadja az adminisztrátor köszönését. À takarítónőnek nem köszönne}? előre, noha lehet, hogy, ,a legnagyobb tiszteletre ő érdé. mes. Nemrég egy fiatal jogásznővel beszélgettünk. Az ideillő történetet ő mondta el. Gyerekkora óta szomszédjuk a Katica néni. aki taKa* rítónő egy vállalatnál — vagy tíz esztendeje. Ismerősöm két éve került ugyanahhoz a vállalathoz jogtanácsosnak. Első nap nagy ke- zétcsókolommal köszönt Katica néninek. Az idős asszony látva az „irodások” megrökönyödését. szólt is a jogásznőnek, hogy „itt csak mondja azt, hogy jónapot”. Otthon, az más. Ismerősöm nem tartozik a megjátszósok közé, maradt a kezétcsókolom. Egy ideig őt nézték más bolygóbélinek, majd lassan Katica néni lett a bolygóbéli takarít tönő (ő nevezi magát ané nak). Egy ideje előlépett, Háromnegyed nyolcra megfőzi a feketét, együtt kávézik az irodásokkal és úgy megy csak haza. Sok SIÓ esett! »»ár áré j 1 ról, hogy az üzletekben nem fogadják a vásárlók köszönését. Kirívó esetek valóban vannak, Ä pultra könyöklő, diskurálő; foghegyről válaszolgató bot: toskisasszonyokra gondolok. De azért ne feledjük azokat a kereskedőket sem, akik bíL; zony köszönnének, ha mi, a vásárlók is köszönnénk nekik. Egy alkalommal — kö-‘ zepes forgalomkor — megszámláltam, hányán köszörű nek az üzletbe menők közül,' és hánynak fogadják a kőé szönését. Fél óra alatt htU szonnyolcan mentek be nS üzletbe. Ketten köszöntek. Al bejárathoz közel ülő pénztárosnő mindkét köszönő v;W sárlónak jónapot kívánt! Ugyanez a pénztárosnő a nála fizető tizenkét vásárlón áj mondta, hogy „viszontlátó Sá ra”, de mindössze csak hárs man fogadták. Azt hiszem; kedves vásáríótársaim, ezeö érdemes elgondolkodniuk, Végezetül néhány példa É ;,nem tudom, hogyan Kőé szönjek”-rőL Negyvenötévé^ nagymama • a huszonnyolcé éves édesanyának nem szón, mert nem tudja, btu gyan tegye. A fiatal nő - ffe napot kívánokja sérti, a kéé zétcsókolomja zavarba ■ ejtí! így elodázza a köszörtés íqi gadását. A vállalatvezető feé lettesei előtt „üdvözlet, üds vözlet a kartársnak” szön a „csak!” munkatársnak; mert zavarja, hogy egyéb» ként tegeződnek.— 1 Tehát a köszönésnek csafi íratlan szabályai vannak, élőé lük mégse akarjunk kitéfní.' Mert kitérünk .munkatáré saink, ismerőseink, barátaink elől. Az íratlan szabályoknak nem az a lényege, hogy melyik üdvözlő szót. használjuk; és hogy az idősébb vagy a fiatalabb, a férfi vagy a nő mondja előbb.. Hanem az. hogy köszönjünk egymásnak. Mások és magunk megbecsülésére. V. Horváth Mária I