Tolna Megyei Népújság, 1976. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-15 / 12. szám

f DR. KAMOTï ÜJRA A P ASTON Szombaton megkezdődik a montreali olimpiára készülő magyar vívók első tájékoztató jellegű versenysorozata. Kezdődik tehát a legjobb hazai „pengeforgatók” nagy sorozata, s a tőrversenyre ne­vezettek között egy ismerős, Bokát emlegetett név is talál­ható: dr. Kamuti Jenőé. A hir egy kicsit meglepő, mert ami­kor tavaly megtörtént a vívók olimoiai keretének az össze­állítása, a BVSC hatszoros egyéni bajnoka nem szerepelt a listán. Tábor István, a szö­vetség főtitkára mondja: „Ki­zárólag Kamuti Jenőn múlott, hogy számításba vegyük-e vagy sem. ügy döntött — örö­münkre —. hogy folytatja, s meggyőződésem —, sikerül be­kerülnie a montreali Csapat­ba”. Nehéz volt szerda délelőtt dr.'Kamuti Jenőt megtalálnia MAV-kórház sebészeti osztá­lyán, amelynek adjunktusa. — A legjobban azt szeret­ném, ha nem is írnának ró­lam, mert még magam sem tu­dom, hányadán állok a for­mámmal, s-kérdés, hogy el­jutok-e egyáltalán az olimpiá­ig — mondta. — Rejtő Ildikó, akárcsak én, ugyancsak az ötödik olimpiájára készül, sőt bajnok is volt. inkább őt kel­lene megkérdezni,.. Igaz, ő is „hasonló cipőben” jár, de Kamuti mellett most az szól, hogy már-már elbúcsú­zott, s ezért elég váratlan visz- szakerülése. így aztán mégis­csak sikerült további szóra bími a 39 éves orvos sportolót, aki így folytatta: — Hát ha ragaszkodnak hoz­zá ... Mindenekelőtt azt sze­retném hangsúlyozni, hogv hiába lenne az elhatározásom, ha a megértés nem segítene családomban és munkahelye­men. Most már naponta edzek. általában két-három órát, s később ugyanannyit akarok majd gyakorolni, mint a müncheni olimpia előtt. Egy­szóval: sokat. Dr. Kamuti Jenő pontosan húsz évvel ezelőtt. 1956-ban a magyar bajnokságon elért har­madik helyével ünnepelte első jelentős eredményét. Azóta nemcsak itthon játszott tekin­télyes és meghatározó szere­pet a tőrvívásban, hanem a nagy világversenyeken is. Vi­lágbajnokságon 1957-ben, Pá­rizsban mutatkozott be, s az 1974. évit kivéve valamennyin részt vett. Négy olimpiája kö­zül három alkalommal döntős volt: a legutóbbi kettőn egyéni ezüstérmet nvert, Mi lesz Montrealban? — Egyelőre szeretnék túl­jutni a szombati válogatón ... — válaszolta, s szavaiból úgy érződött, hogy mintha kissé lámpalázas lenne újabb pre­mierje előtt. Atlétika Megkezdődtek Badaoesten a felújított olimpiai csarnokban a fe­dettpályás versenyek. Megyénkből is több versenyző rajthoz állt a nyitányon, és akadt néhány kel­lemes meglepetés is. Jobb eredmények: súlylökés, női, felnőtt: ...3. Szekeres Klára (Sz. Dózsa) 12,31. súlylökés, női. ifiúsági: ...4. Hammer Mária (Sz. Dózsái 11,62, Távolugrás, lány. serdülő: ...3. ötvös Éva (Dunaföld- vár) 542. W m síkfutás, női, ifjú­sági; ...4. Vida Adrien (Sz. Dózsa' 7,9. 60 m síkfutás, férfi, ifjúsági: ...4, Pálinkás János (Tolnai VX.) 7,0, 1500 m síkfutás, lány, serdülő: ...2. Prájmájer Mária (Sz. Sí) 5:22,5. 1509 m síkfutás, férfi, Ifjú­sági: ...6. Dlás Attila (Sz. Dózsa) 4-tst. 5. mozi DOMBÓVÁR: És velem volt Ali­baba. PAKS: Robinson és a kannibálok. ARTKINO: Távoli mennydörgés. SZEKSZÁRD PANORÁMA: Folytas­sa, Kleó! SZEKSZArD NAGYVILÁG : West Side Stor' i II. TAMÁSI: A kardforgatón«. Megyei felnőtt asztalitenisz-bajnokság Balogh Ilona és Heronyányi István az 1976. évi bajnokság győztese A* aszfofótenfezezőfc »oltok ez­úttal is az elsők, okik bajnoko­kat avattak o2 idén. Vasárnap a megyei sportszékház tornatermé­ben került sor az 1976. évi fel­nőtt egyéni asztolitenisz-bajnok- sógro. Ezúttal a Dunaföhdvári Szöv. SE kivételével minden ál­lom* támogatással működő szak­osztály megjelent, teljes létszám­mal. Ez a rekordlétszám azt je­lentette, hogy „maratoni“ ver­senyre került sor. A vegyes pá­rosok döntője például dél után fél 4-kor volt. _ A bajnokság színvonalát te­kintve ezúttal a minőségi mérce a játék alapján a férfiak javára dőlt el. Ez a megállapítás termé­szetesen nem vonatkozik azokra a kitűnő női versenyzőkre, akik az országos mezőnyben is ki­emelkedő klasszist képviselnek. Mégis az a tény, hogy ezúttal mindössze 4 NB II-es játékos szerepelt a mezőnyben, az el­múlt évhez képest összességében nem jelentett előrelépést. A ^ férfimezőnyben nagyszerű mérkőzéseket és kiemelkedő tel­jesítményeket láthattunk. E2 kü­lönösen az egyéni és vegyes pá­ros bajnok Heron yányira vonat­kozik, aki ezen a vasárnapon klasszissal emelkedett ki a me­zőnyből. Hasonlóképpen külön el­ismerést érdemel nagyszerű tá­madószellemű játékáért Molnár és Holtz. FÉRFI EGYÉNI EREDMÉNYEK: A több mint 50-es mezőny si- [”ún — meglepetések nélkül — jutott el a legjobb nyolcig. Az első meglepetés Holtz győzelme volt Péter eilen. Itt került sor egy színvonalas mérkőzésre, ohol He­ronyányi kiváló játékkal 2:0 arányban legyőzte a Pécsi BTC- tál Bonyhódra igazolt Galambost. A versenybíróság figyelmetlensé­ge következtében pedig az eddi­gi leg hosszabb, t óra 8 perces mérkőzést játszotta Szunyogh Jassó ellen. Ugyanis ezen a mér­kőzésen időt kellett volna mérni. Az elődöntő felső ágán Heronyá­nyi ezúttal is jó játékkal, 2:0 arányban győzött Szunyogh el­len, míg az alsó ágon a nap leg­szebb mérkőzésén Molnár 2:1 arányban legyőzte Holtzat. A dön­tőben Heronyányi tovább folytat­ta jó játékát, és biztosan szerez­te meg a bajnoki címet. A bátai labdarúgócsapat már az elmúlt bajnokságban is sok belső problémával küszködött és csak a U. helyet tudta megszerezni az idény végére. Az őszi szezonra át­forgatott csapattal léptek pályára. Bognár abbahagyta, Braun n., aki még tavasszal Tevelen lábát törte, kivált az együttesből és Braun X. a harmadik mérkőzés után Jelen­tette be, hogy rá ne számítsanak. Ezzel szemben Igazoltak néhány játékost, így a kapuvédö Micskyt Bátasz ékről, Machánt és Liesz­kovszkit Mórágyról, az idény köz­ben leszerelt Cslcsöt Is igazolták B átasz ékből. Nédó Péter edző te­hát nehéz körülmények között fo­gott munkához. Ennek ellenére jói sikerült a rajt. az első négy mérkőzésen hat pontot szerzett a bátai csapat, a kitűnő rajt értékét még csak tovább növeli az a tény, hogy a bátaiak lényegében a tize­dik fordulóig Idegenben játszot­tak, mivel pályájuk víz alatt állt és Bátaszéken fogadták ellenfelei­ket. Érdemes megemlíteni a Bá- taszéki VSK vezetőinek önzetlen, megértő támogatását, amikor úgy­szólván ellenszolgáltatás nélkül a bátaiaknak átengedték kitűnő Pá­lyájukat és öltözőjüket. A lelkes bâ­tai szurkolók közül vagy százan kísérték el csapatukat vasárna­ponként Bátaszékne és volt olyan mérkőzésük, ahol nyolc-kilencszáz néző állta körül a pályát, illetve foglalt helyet a lelátón. A négy mérkőzésen gyűjtött hat Dont elbizakodottá tett néhány já­tékost. Felütötte fejét a komoly­talanság, a túlzott önbizalom. Egy­re kevesebben látogatták az edzé­seket és ami két év óta nem for­dult elő, az is megtörtént: italozás miatt többen otthon maradtak. így cserejátékos nélkül kellett útnak indulniok Magyarkeszibe. Ennek lett következménye, hogy a bá­la iák onnan is vereséggel tértek l'.s-a. A tulajdonképpeni tö-és azonban az ötödik mérkőzésen kö­Heronyányi István FÉRFI EGYÉNI BAJNOK: Hero- nyányi István (Szekszárdi KSE), 2. Molnár Gábor (Szekszárdi KSE), 3. Holtz János '(Szekszárdi KSE) és Szunyogh Mihály (Bonyhádi Va-sas). Férfi egyéni versennyel párhu­zamosan folytak a női egyéni mérkőzések is. A mezőny fog­híjas volt, hiszen az átigazolás alatt álló Dudás, valamint Boty- tyán és Hildebrand hiányzott a KSE-ből, míg a Tolnai VI Má­tyást és Pálinkásnál nélkülözte. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogv a legjobb négyig „sétamér- kőzést" játszottak az esélyesek. Itt már jó mérkőzéseket hozott a2 elődöntő. A felső ágon színvona­las, jó mérkőzésen Balogh csak 2:1 arányban tudta legyőzni Pin­tér Máriát, míg az első ágon Bolvári biztosan nyert Hahn el­len. A döntőben jól támadó Ba­logh ezúttal is nyerni tudott Bol- vári Hdi el!-n. NŐI EGYÉNI BAlb'fVí: B-tenh Ilona (Tolnai VL), 2. Bolvári Ildi­kó (Tolnai VL), 3. Pintér Mária (Szekszárdi Kçc) és Hahn Margit (Szekszárdi KSE). A férfi párosok küzdelme so­rán találkoztunk a legtöbb meg­vetkezett be. amikor a hátaszéki pályán, Kisdoroggal szemben 2:1 arányban alulmaradtak. A szezon közepén — a 9. forduló után — Bâta a 14. helyen állt. A szezon második részében a bátai csapat nyolc mérkőzéséből hármat nyert meg, mig egyszer döntetlenül vég­zett. Nédó edző a szezon közepén ismét nehéz helyzetbe került. Hor­váth n. családi problémáira hi­vatkozva visszavonult, így a vé­delmet ót kellett szervezni. Ez ter­mészetesen megbontotta a csapat egységét, a játékosok nem találták fel magukat és mint már említet­tük, az edzéshiány is egyre job­ban kiütközött. Hazai mérkőzései közül (természetesen a bátaszéki pályát is hazainak tekintjük) Béta 9-ből ötöt megnyert és egyszer döntetlenül végzett. Idegenben Bâ­ta elszomorftőan szerepalt, egyet­lenegy mérkőzést sem tudott meg­nyerni, mindössze két döntetlenre tellett ereiéből, a hat vereség mel­lett. Csatársora 9 gólt lőtt idegen­ben, ugyanakkor védelme 22-t kapott, annak ellenére, hogy kapu- védőjük, Micsky mindig kiváló teljesítményt nyúltott. Mivel nun ment a ját^k, elmaradtak a várt győzelmek, a pontszerzések. így a játékosok idegességükben sport- szerűtlenkedtek. melynek négy ki­állítás lett a következménye. A bátai csapatból a mezőny leg­jobbjai voltak: Micsky háromszor, Kiss I. és Pál kétszer-kétszer. Nédó Péter a mérkőzéseken mu­tatott teljesítmény alapján Micsky szereplését minősítette a legjobb­nak, majd sorrendben Kiss I., Pál, Tamaska, Horváth II. és Maciién következik. A gólokon a követke­zők osztoztak: Horváth I. 8, Ta­maska 4, és Bosnyák szintén 4 gólt szerzett. Feltűnő, hogy Hor­váth I.. aki az elmúlt években mindig a góllövőlista élén végzett, csak 8 gólt szerzett csapatának. Hogy így történt, ebben közreját­lepefésset. EzeVnelr alapját <n jelentette, hogy a Szekszárdi KSE versenyzői — akik az egyé­niben u rajták a mezőnyt — a le­hető legrosszabb összeállításban párosították a versenyzőket. En­nek aztán az lett a követkermé- nye, hogy oz első és második he­lyen kiemelt párok nem tudtak eljutni a döntőig.. A felső ágon -a Szunyogh—Galambos pár nagy küzdelem után legyőzte a Hero- nyámyi—Péter párost, míg az al­só ágon a Jasso—Eberhard pá­ros győzött a Molnár—Holtz pá­ros ellen. A döntőben a jobb erőben lévő Szunyogh—Galambos pár szoros küzdelemben szerezte meg a bajnoki címet. Érdekessé­ge a párosok versenyének, hogy ezúttal nem a támadó játékot játszó, hanem a védekező páro­sok szerepeltek sikeresen. FÉRFI PAROS BAJNOK: Szu­nyogh—Galambos (Bonyhádi Va­sas), 2. Eberhard—Jassó (Tolnai VL), 3. Heronyányi—Péter (Szek­szárdi KSE) és Molnár—Holtz (Szekszárdi KSE). A női párosok mezőnyét mind­össze 10 pár alkotta. Ebben a számban a két kiemelt páros si­mán jutott a döntőbe, ahol a na­gyobb tudás érvényesült. NŐI PAROS BAJNOK: Bolvá­ri—Balogh (Tolnai VL), 2. Hahn— Pintér (Szekszárdi KSE), 3. Pohlon —Mack (Tolnai VL) és Schäff­ler—Bolvári II. (Tolnai VL). A vegyes párosra már délután két óra után került sor. Ebben a számban nyert bajnokságot a leg­fölényesebben a Heronyányi— Hahn páros. A két versenyző annyira kiemelkedett a mezőny­ből és szemre is olyan kiváló játékot' nyújtott, hogy még csak komolyabb küzdelemre sem tud­ták késztetni az ellenfelek. Az elődöntőben a Pilisi—Bolvári pár ellen, míg a döntőben a Jassó— Balogh pár ellen győztek 2:0 arányban. Ebben a számban ér­dekességként említést érdemel az Eberhard—Kaiser páros, aki na­gyon jó játékkal a 4. helyet sze­rezte meg. Ez a megjegyzés azért érdemel nyilvánosságot, mert Kaiser Äni mindössze 8 éves. VEGYES PAROS B.AJNOK: He­ronyányi—Hahn (Szekszárdi KSE), 2. Jassó—Balogh (Tolnai VL), 3. Péter—Pintér (Szekszárdi KSE) és Pilisi—Bolvári (Tolnai VL). szott sérülése, mely több esetben megakadályozta, hogy tagja lé­gyen a csapatnak. Az összes mér­kőzést csak Micsky. Machán, Faidt és Bosnyák játszotta végig. A bátai szurkolókat és sportve­zetőket jelen pillanatban az fog­lalkoztatja. vajon sikerül-e a ta­vasszal olyan eredményesen szere­pelni, hogy kiharcolják a bent- maradást. Mint érdekességet em­lítjük meg. hogy a 18-os keret tag­jai 12 ,különbö-5 munkahelyen dol­goznak. de többségük természete­sen vidéken, a sportkör vezetői a termelőszövetkezet vezetőivel kö­zösen tesznek- kísérleteket arra, hogy hazai munkahelyeket bizto­sítsanak játékosaiknak. Jól tudják, csak ebben az esetben lehet ered­ményes edzésmunkát végezni, ez az alapfeltétele, hogy a játékosok rhegfelelő erőnléttel, jól felkészül­ve léphessenek pályára. Január fi­án megkezdték ugyan Bátán az edzéseket, de hét közben alig né­hány játékos Jelent meg munka­helyi elfoglaltság miatt. A vasár­nap délelőtti edzésen viszont ,nár 14-en voltak, mely bizonyítja, hogy a játékosok értik, tudják jelentő­ségét az edzéseknek, csak éppen munkahelyi elfoglaltságuk miatt nem lehetnek ott. A jelenlegi helyzetet figyelembe véve — kiesés szempontiából — Tamási és Tevel B'ta előtt, míg simcntomya, Bonyhád, Nagydorog és Magyarkeszl Béta mögött fog­lal helyet. Az említett csapatok valamennyien még bíznak a bent- mar?/’ '.-ban, tehát a felkészülési időszakot maximálisan kihasznál­ják a ben'maradás érdekében. Bâ­ta csak abban az esetben tud lé­pést tartani, illetve versenyben maradni a bentmaradásért folyó harcban, ha 180 fokos fordulatot vesz a csapat. KOSSUTH RADIO 8.27: Harangozó Teréz és Kordd György énekel. 8.50: Harson a kürtszói (Ism.) 9.20: Zenekari mu­zsika. 10.05: Iskolarádió. 10.30: A zenekari muzsika folytatása. 11.13s Vadászbalesetek. 11.28: Tizenkéfl szék. Ilf és Petrov regénye. VI. (Ism.) 12.35: Melódiakoktél. Közben; 13.15: Népművelők^ fórumef. Riport« 13.30: A melódiakoktél folytatása« 14.00: Mindenki könyvtára. 14.30s Kóruspódium. 14.43: Nyikolaj Na® zarov Ivanov-Radkievics vezényel« 15.10: Johann Strauss: Egy éj Ve­lencében. — Részletek. 15.28: Ezer« egy délután. 16.00: A világgazda­ság hírei. 16.05: Banda Ede gor« donkázik. 16.28: Arany János dalai Ádám Jenő feldolgozásában. 17.05s Körmikrofon. 17.30: Zenekari mu- zsika. 18.15: Kritikusok fóruma» 19.15: Város a vízben. Takács. Ti­bor rádiójátéka. 19.58: Népzene! magazin. 20.38: Melis György ope­rettdalokat énekel. 21.10: Katedra« 21.30: Maurice André trombitán játszik. 22.20: A Generál együttes műsorából. 22.40: Metronóm. (Ism.). 23.00: Kamarazene. 0.10: Ezüst si­rály. Részletek a daljátékból« PETŐFI RADIO 8.05: Oscar Strauss operettjei bői. 8.20: Tíz perc külpolitika« (Ism.) 8.33: Operahármasok. 9.00; A Czerwone Gitary együttes felvé­teleiből. 9.23: Délelőtti torna. 9.Í3; Deklinálás. Rónay György novella- |a. (Ism.) 10.00: A zene hullám­hosszán. Kb. 10.55: Édes anya­nyelvűnk. (Ism.) 11.55: Ifjúságii könyvespolc. 12.00: Népi zene« 12.33: Pécsi stúdiónk jelentkezik, 12.55: Zenekari muzsika. 13.33: A német ifjúság dalai. 14.00: Válo­gatott perceink. 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Mikrofonközei­ben: Barbara Streisand. 18.33: Hét», végi panoráma. 20.33: A 04, 05d 07 jelenti... (Ism.) 21.00: Irányító- szám: 1800 — zene. zene, zene.«, 22.33: Frieda Hempel és Leo Sle- zak énekel. 23.00: Magyar képes­könyv. Népzenei műsor« tll. MOSOK 14.05: Händel műveiből. 14.40$' Román művészek operafelvételeibő!« 15.10: A Magyar Állami Hangver­senyzenekar hangversenye. 16.45s ötórai tea. 18.03: Kákái Rezső mű­veiből — születésének 70. évfordu­lója alkalmából. 18.49: Goldmark operáiból. 19.15: Iskolarádió. (Ism.) 19.33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Közben: Kb. 20.20; Bemutatjuk ördögh Mária zene­művészeti főiskolást. Riport. Kb« 21.30: Dzsesszfelvételekből. 22.05s * A Rádió könyvklubja. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Műsorismertetés, hírek« 17.05: A Vili. magyar játékfilm­szemléről jelentjük. 17.10: A zene­műbolt újdonságai. 17.30: öt perc közgazdaság. Dr. Zeller Gyula elő­adása. 17.35: Suzl Quatro és co Gemini együttes felvételeiből« 17.45: Emberek — szakmák. Az elektroműszerész. Gombár János ri­portja. 17.55: Bodrogi Gyula éne­kel. 18.00: Dél-dunántúli híradó« 18.15: Zenés percek. 18.25: Hír­összefoglaló. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Lapszem­le. — Tamburazene. — Évfordulók; 60 évvel ezelőtt halt meg Belosics Bálint. —> Énekkarok műsorából. 19.00: Német nyelvű műsor. Hí­rek. — Szénbányászatunk. Riport- műsor. — Polkák, keringőle«, l&nd­8 erek* 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.00: Énekeljünk együtt! Dafoí® fűnk. 9.05: Környezetismeret (ált. Isk. 4. oszt.) 11.00: Tv-torna. (Ism.) 11.05: Kémia (élt. Isk. 7. oszt.)' 14.00: Énekeljünk együtt! (Ism.) 14.05: Környezetismeret. (Ism.) 15.55: Kémia. (Ism.) 16.38: Hírek« A Bolgár Televízió estje. 16.45: Be­vezető. 16.50: Szmoljan. Rövidfilm. (Színes). 17.15: A trák művészet kincsei. Képzőművészeti rövidfilm. (Színes). 17.50: A Sztruma mentén. Rövidfilm. (Színes). 17.45: Kőből és fából alkotva. Rövidfilm. (Színes). 18.00: A rodopei vízlépcsők. Rövid­film. 18.20: Á barátság távlatai. Rövidfilm. (Színes). 18.40: Bulgária ma. Rövidfilm. 19.15: Esti mese. (Színes). 19.30: Tv-híradó — 1, 20.00: Tv-torna. 2M05: A fehér kéz. Bolgár film. 21.00: 20 peta: kon­cert. 21.20: Könnyűzenei összeállí­tás. (Színes). 21.50: Tv-híradó 3. 22.00: Műkorcsolya Európa­bajnokság. (Színes). II. MOSOK 20.00: Varázslatos varázslatok. Francia zenés film. 20.55: Flúgos futam. Amerikai rajzfilmsorozat. (Ism.) 21.20: Tv-híradó —• 2. 21.40; A szófogadó Fitty. NSZK tv-film. JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Joie, Jole — adás gyerme­keknek. 18.15: Rehabilitáció. 18.45: Népszerű muzsika. 19.15: Raizfiim. 20.00: Érvek '76 — külpolitikai adás. 20.50: A jugoszláv iroda'om filmen: A kapu bezárul. 22.40: Mű- korcsolyázó Európa-bajnokság : fér­fiak, felvételről. II. MOSOK 18.45: Dusán Vukotic filmjeinek felújítása. 19.00: A fiatalok világa. 19.55: Közjáték. 20.00: Jack Lon­don: A nagy észak kalandja — drámasorozat. 20.55: Huszonnégy óra. 21.15: Kör — tájékoztató adás. 22.00; Források — költészeti adás. Jó rajt után visszaesés a bálaiakuál

Next

/
Oldalképek
Tartalom