Tolna Megyei Népújság, 1975. december (25. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-29 / 303. szám
T ¥-napló Chaplin MIT MOND & mai nézőnek Chaplin, akinek inkább nevét, mint művészetét ismeri, s mit mondanak a hajdani világsikerek? Klasszikus alkotásokról van-e szó. vagy inkább filmtörténeti érdekességről, aminék értéke és jelentősége elsősorban történeti voltában van? A válasz nem is olyan egyszerű, bár a karácsonyi tv-műsor két hajdani világsikerrel is kereste az érvet. A néző mégis eltűnődhetett: ez lenne hát a legendás Chaplin? De bármiként is ítéljük meg ezeket a filmeket,' tény. hogy Chaplinnek sikerült megteremtenie az elesett, toprongyos kisember klasszikus figuráját. „Eszembe jutottak azok a kis angolok, fekete bajusz, kájukkal, bambusz sétabotjukkal, testhezálló kabátjukkal, hisz oly gyakran láttam őket. Elhatároztam, hogy ezeket fogom utánozni” — emlékezett vissza az alak születésére, bár a filmtörténet szerint nem egészen az ő leleménye, Hollywoodban már korábban is szerepeltették. Végeredményben mindegy, mert ne feledjük, Moliére is onnan vette kincseit, ahol rájuk akadt. Egyébként is ezekben a korai filmekben sok a hollywoodi ötlet, olyan helyzetkomikum, ami Zoro és Huru, vagy Stan és Pan filmjeiben is fölbukkan. CHAPLIN filmtörténeti jelentősége azonban ennél több. Maga írja önéletrajzában, hogy sokat fog. lalkoztatta a vígjáték szerkezete, ahol „minden képsor szervesen folytatja az előzőt, és valamennyi jelenet kapcsolatban áll az egésszel”. A film kezdeti korszakában, amikor 10—15 perces komédiákat csináltak, ez nem is volt olyan természetes, s ezek a megfontolások hozzájárultak ahhoz, hogy olyan kerek, egységes történeteket alkosson Chaplin, ami. lyen a Kutyaélet is lett. Az persze más kérdés, hogy nem egy ötlete bizony már elavult, bár az is igaz, hogy maga Chaplin is hozzájárult ehhez, hisz épp a siker késztette arra, hogy ismételje önmagát. Nem. csak az alakot, amin kár lett volna változtatni, hanem a helyzeteket is. S mindenképpen új volt, hogy — mint ő mondja — bizonyos szatirikus élt igyekezett adni ezeknek a komédiáknak, mint a Kutyaéletben is, amelynek csavargó hőse a gazdagoknak mutat szamárfület. AZ ARANYLÁZRŐL azt írja Sadoul, a jeles francia filmtörténész és kritikus, hogy „a klasszikus alkotások tökéletessége sugárzik belőle”. Ez talán túlzás, bár Chaplin mindenképp legfőbb művének tartja, ezért is írt a hajdani némafilmhez kísérő, szöveget, amit maga mond el. Az Aranyláz tele van drámai elemmel» s hitelét növeli, hogy önéletrajzi , részek is motiválják. De más is van benne, mindé, nekelőtt a gazdag Amerika szatírája — a csavargó aranyásó milliomossá, lesz, de előzőleg szegénységében meg kell főznie a cipőjét, hogy aztán minden vágya teljesüljön, hisz akinek pénze van, szép is, okos Is, akárcsak Charlie Az időpont is szerencsés volt, mert a gazdasági fellendülés idején Amerika tudott nevetni meggazdagodása szatíráján, s a sikert csak milliókban lehetett mérni. HATÁSA MA messze van attól, amit bemutatója Idején jelentett, ez pedig a remekművek esetében nincs így, gondoljunk csak Arisztophanészre vagy Moliére-re. De azért jóval több, mint filmtörténeti érdekesség, s valószínűleg ez volt a karácsonyi két Chaplin-film tanulsága. Egy nagy művész, aki kitörölhetetlen nyomot hagyott a filmművészetben, szólt hozzánk fél évszázadnyi távolságból, s hangja ma is tisztán cseng, azzal a humanista derűvel, ami mindig jellemezte. „A kor. a körülmények is kedveztek nekem, elkényeztetett a világ ragaszkodása” — írja önéletrajzában, s ehhez csak azt tehetjük hozzá, hogy ő is elkényeztette a világot. Ha régi alkotásai helyénként megkoptak, talán annak tudható be. hogy sokat várunk tőle. cs. ü Így vissgáiat tanulságai Hogyan takarékoskodnak a paksi járásban? Mezőgazdasági és ipari üzemekben tartott vizsgálatot a paksi járási pártbizottság mellett működő gazdaságpolitikai munkabizottság arról, hogy a takarékossági intézkedési tervet hogyan teljesítették. A vizsgálat tapasztalatairól tájékoztatást kértünk Prancz Józseftől. a pártbizottság gazdaságpolitikai csoportvezetőjétől. — Melyik vállalatnál érték el a legnagyobb eredményt? — A konzervgyárban. Csaknem 7 millió forint a megtakarított összeg, ez főként cukor- és energiatakarékosságból, továbbá egyes importanyagok hazai anyaggal való helyettesítéséből tevődik össze. — Hogyan tud egy konzervgyár milliós tételekben takarékoskodni a cukorral? Nem megy ez a minőség rovására? — Ellenkezőleg. Túlságosan sok cukor volt azelőtt a dzsemekben, én például nem is tudtam megenni a meggyből készített dzsemet, annyira édes volt. Most, hogy kevesebb benne a cukor, sokkal jobb ízű. Persze érthető, miért tömték meg cukorral a gyárak. — nemcsak a paksiról van szó — megérte nekik, hiszen a cukor olcsóbb volt, mint a meggy. — Jó terveket csináltak? Egyáltalán: egész vállalatra vonatkozóan tervbe lehet-e venni minden takarékossági forrást, úgy. hogy a terv meg is valósuljon? — A tervek csak részben jók. Az idő is kevés volt az alapos felméréshez, de nem ez a döntő ok, hanem az, hogy a párthatározat szellemét kellene tükröznie a takarékosság tervszerűségének. Az újabb tervkészítésnél már kizárólag ez lehet a kiindulópont. Véleményünk szerint az üzemek felelős vezetőinek az előkészí. tésbe mindenütt be kell vonniuk a középvezetőket és a szocialista brigádvezetőket, csak így tudnak összeállítani hathatós takarékossági tervet A szocialista brigádok tagjai mondják el a munkaterületükön adódó sajátos lehetőségeket. elképzeléseket. A kész tervet aztán üzemi csoportgyűléseken és párttaggyűléseken vitassák meg, módosítsák, ha szükséges. Ez az egyik követelmény a jó eredmény eléréséhez. A másik: ne különálló legyen a takarékossági terv, hanem szerves része a termelési tervnek, tehát abba építsék bele. — A vizsgált 12 tsz-ben, illetve vállalatnál melyek a legfontosabb tapasztalatok? Vagyis: mivel tudtak takarékoskodni? — Legjobban az üzemanyag, gal, az energiahordozók ésszerűbb felhasználásával. De jelentős az anyagtakarékosság is. A megmaradt nyersanyagokat, anyagokat visszavételezik, sőt a hulladék anyagot is felhasználják, ahol lehet. A dunaföldvári ÁFÉSZ-nél ez 300 ezer forintot jelent. A mezőgazdasági szövetkezetekben azt tapasztaltuk, hogy a szemes takarmányokkal kívánnak takarékoskodni nagyobb mértékben. A tsz-ek gazdálkodásáról sokat mond egy adat, ami a negyedik ötéves tervben elért javulást mutatja: 1971-ben még 5803 forint ráfordítással állítottak elő a járás szövetkezeti gazdaságai ezer forint tiszta nyereséget átlagosan, 1974-ben pedig csak 4976 forint a ráfordítás. Az eredmény azért is szembetűnő, mert közben emelkedtek az üzemviteli költségek. — Hol vannak nagyobb tartalékok, o mezőgazdaság. ban, vagy az ipari üzemekben? — A mezőgazdaságban. Ha a gyenge szövetkezeteket sikerülne közepes szintre emelni, az nagy eredményt jelentene járási szinten. A fejlődés útja: a korszerűbb termelés, az erőforrások koncentrálása, a vezetési és szervezési színvonal emelése. Az együttműködés a gazdaságok között. A munkaerő-tartalék nagyon kicsi, tehát tovább kell gépesíteni, mégpedig magas színvonalon. A másik nagy tartalék a parlag földek hasznosítása. A. paksi és a dunaföldvári határban mintegy 2000 hektár a parlag. A megoldást a tsz-ve- zetökkel közösen, fogjuk kidolgozni. GEMENCI JÓZSEF „Szerelmi varázslás^“ 1976 első rövidfilm-bemu. tatói közül kiemelkedőnek ígérkezik a „Szerelmi varázslások”, amelyet Moldován Domokos . írt és rendezett, Papp Ferénc fénvképpzett. A számos nagy sikerű film alkotója szerint a ma falun és tanyán élők tudatában összekeveredett a magyar pogány kori és a keresztény hit hiedelemvilága. Az utóbbi évtizedekben a természettudományi ismeretek gyors terjedése, az iskolai nevelés, a valóságos világot közelebb hozó új tudás meggyorsította azt a folyamatot, amelyben a babonás hiedelmek elemeikre hullanak szét. A film ezt dokumentálja, s egyúttal segíteni kíván az em- berhez egyedül méltó tiszta gondolkodásnak: az értelem-, nek. Terapfilyáiat Az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztérium, valamint a Tolna megyei Tanács ez év augusztusában or. szágos nyilvános tervpályázatot hirdetett „Tolna megyei családi lakóházak” címmel. A tervpályázati kiírásra 140- en jelentkeztek, ebből a bíráló bizottsághoz 42 pályamű érkezett. Hazánkban 1990-ig közel másfél millió lakás épül. s ebből előreláthatóan félmillió lesz a családi ház. Az ÉVM és a megyei tanács az egymást követően meghirdetett családi lakóház terv- pályázatok eredményének hasznosításává! kívánja bővíteni az ajánlott tervek választékát. A tervpályázat cél* ja: az eddigi tapasztalatok felhasználásával és a helyi sajátosságok figyelembevételével olyan tömegesen építhető. egyszerű alaprajzú és szerkezetű családi házak terveire vonatkozó javaslatok beszerzése, amelyek megegyeznek a megye lakosságának reális igényeivel, jól illeszkednek a kialakult település-szerkezetbe és biztosítani tudják a beépítés változatosságát. A pályázóknak három kategóriában kellett lakóházat tervezni. Az elsőben és a másodikban olyan egy-, illetve kétszintes családi házak tervezése volt a feladat, mely igazodik a gazdálkodó életmódhoz. A harmadik kategória kifejezetten városi életmódot tételezett fel; itt sorházat, illetőleg láncházat kellett tervezni. Minden egyes kategóriában úgynevezett tervcsaládok jöttek létre: ennek a kiindulópontja egy állandó, változatlan központi „mag”, melyet az időközben változó életformának megfelelően bővíteni lehet. A bíráló bizottság — mely az ÉVM, a Tolna megyei Tanács, az Építőművészek Szövetsége és az Építéstudo- mányi Egyesület szakértőiből állt — egyik kategóriában sem adott ki elsg díjat. Második díjat két, harmadikat pedig öt szerzői kollektíva kapott. A pályázat kiírói több pályaművet megvásároltak, így a Tolna megyei Tanácsi Tervező Vállalat tervezőcsoportjának harmadik kategóriás pályaművét, melyet úgynevezett „kiemelt megvételben” részesítettek, mivel olyan gondolatokat tartalmazott, melyeket érdemes népszerűsíteni és továbbfejleszteni. A terveket készítette: Váczi Imre, Link Péter. Balázs Csaba és Balázs Csabáné. A legsikerültebb pályaműveket katalógusban foglalják össze; melyet az építkezni szándékozók a megyei tervező vállalatnál, az OTP-nél, valamint a helyi tanácsoknál kaphatnak héz hez. Arí! Reg keilet! volna írni Nem kutatok emlékezetemben, hogy mit kellett volna még megírni 1975-ben, hisz itt vannak a történetek az ujjam heg yén, csak az Írógép billentyűit kell alálenni. Trappolunk a várongi Petőfi Termelőszövetkezet jól megépített sertéstelepén, itt tenyésztik az országos hírnéven is túllépett Kahyb sertéstenyészetek apaállatait. A telep új, nagy harcok, tusakodások útján lett belőle híresség. A bizottságnak kell átvenni, mert ügye, mit ér az olyan átadás, ahoi nincs bizottság?! Eljött ide mindenki, aki „híva” volt: állatorvosi fő-, alfel- ügyelet, tanácsi szakigazgatási szerv, alulról egész fölig, építési szervezet, Kahyb-vezérkar, KÖJÁL, böjál, hajál, kajál, maláj... Kezdődjék az átadás-bejárás. Gépkocsikba száll a küldöttség, elhagyja az elnöki irodát, s hajtanak az új, szép, korszerű telepre. Be a dolgozók fekete-fehér öltözőjébe. Mindenki csizmát húz, köpenybe bújik; tapogatják a fürdő hideg-meleg csöveit, bekukkantanak a jégverem-hideg étkezőbe („Éppen, most szerelik az olajkályhát!”), beszagolnak egy kis kávéillatért a tenyérnyi telepvezetői irodába. De menni kell. ki a telepre, ahogy egy átadásnak 1 enni kell. Ez ilyen 61, az arao. lyan, ez ilyen kifutó, az amolyan. Itt ilyen kanok vannak, ott amolyanok. Végé-hossza nincs a magyarázatnak, mert annak kell lenni. Még ezt elmondják, még amazt. S máris fordulunk a déli útra,' ahonnan nem sertésillatok szállnak, hanem nagyméretű bográcsban halászlé fő. Hosszúhajú sertésgondozó fiú áll a bogrács mellett, kanalát bele-belemeríti a lébe s amint nézi a fehérköpenyes sereget, úgy ízlelgeti a minden bizonnyal finom ételt. Vonulna is a bogrács felé a nép, de az elnök berekeszti a szemlét: „Hát akkor végeztünk”. Kivonul a hadnép, még egy fotográfia a Kahyb-áilományt megalapító kandisznó emlékköve előtt, újból autó, utazás — és ebéd. Nem halászlé, hanem disznóhús — Kahyb-hús. A finom halászlét, amelynek illata elnyomta a sertéstelep Szagát, a munkások részére főzték, ők is ünnepeljenek. * Elvitt kiváncsi természetem a d-i L. gyárba is. Szokás szerint jelentkeztem a portán — tudják, hogy mihez kell tartani magukat ilyenkor a portások, mert azonnal jelzik körbé-kör- be, hogy itt a sajtó igen tisztelt képviselője... No, átjutok a portán, föl a titkárságig Két fruska tesz-vesz az asztalak körül, látszik, csak azért mocorognak, hogy a munkát láttassák velem. A fiatalembert, aki a falnak támasztotta tenyerét, és kézfejének a hátát, úgy látszik nem érdekli ez a lázas semmittevés, mert ő is csak áll, áll, mint én. Hiába mondtam, hogy az igazgató elvtárshoz jöttem: „Tessék várni” — kapom a választ. Messze még a nyugdíj, mármint a kis fruskának, ezért nem is sürgős számára a bejelentés. Jól van, ha ez itt így szokás, ám legyen. No de a fiatalember? All rendületlenül, a tenyerével a falat támasztva, már húsz perce. Szólok az egyik fruskának: „Kisasszony, kedves, nem szokás itt a vendéget hellyel kínálni?” Zavart válasz, a leányka elpirul és kínálja nekem a széket. „Nem nekem, a fiatalembernek kéll a szék.” „Tessék.” Persze azért sem ülünk már le! Látom a fiút is elönti a sárga méreg, amely tudvalévő erősebb, gonoszabb, mint a piros méreg. Nem állom meg szó nélkül: „Miért hívták, elvtárs?” „Nem tudom.” Én megtudtam. Az üzemből hívták fel „elbeszélgetésre”, mivelhogy az illető munkást fontos gazdasági munkával bízzák meg.. Azt hittem, szégyenemben, abban a pillanatban elsüllyedek. .. PALKOVÁCS JENŐ
