Tolna Megyei Népújság, 1975. december (25. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-25 / 302. szám

On boldog ?

Romantikus allegória: a kék madár. Testetlen alakja

annyi formát ölt. ahánvan élünk. Mindannyiónk kék madara olyan, amilyennek akarjuk, s hogy elérjük-e, hogy bennünket röpdös-e körül — végső soron ez is csak rajtunk múlik.

Z. Mátyásné. Kicsit sötétebb most a haja, mint amikor 20 éves volt. Negyvenöt éves. A haját maga ápolja, festi, kettes számú „londacolorral”. Lakása egy széles udvar mélyén; csupasz ágú fák közül villognak elő a régimódi ablakok. A szoba alacsony, de így jól fűthető. Az asszony aprókat kortyod kávéjából.

„Boldogság? Most hirtelen a szerelemre gondoltam, pedig régen volt, amikor még a kettő egyet jelentett.. A fiam már szakmunkás, a lányom 11 éves. Ma már ők a legfontosabbak, gondolataim, terveim körülöttük forognak. Boldogság. .. Színesebben képzeltem valaha. Azt hittem, a boldog élet örökös ünnep, csupa öröm. De a reális lehetőségek prózaibbak, mint az álmok... Ma már beérem ezzel a hétköznapi boldogsággal: kedvemre alakulnak a gyerekek, lassan tizenöt éve, hogy olyan munkám van, amit szeretek végezni. A napi nyolc óra a munkahelyemen, utána az otthonom megadják azt az érzést, hogy szükség van rám.

Számomra ez a boldogság titka: érezni, hogy kellek, hogy van értelme az életemnek. „Annyira” azért nem vagyok öreg, tudom De mégis: azt szeretném, ha megérhetném, hogy a gyermekeim is eljussanak idáig. A maguk módján elégedett, boldog emberek legyenek.”

Z.-ék lakása jól felszerelt; autójuk, hétvégi házuk nincs. Ilyesmire nem is gyűjtenek, a takarékbetétkönyvben nyári tátrai kirándulásra gvfliik a pénz. Könyvtáruk cirka ötszáz kötetes, egy Dolcot verseskönyvek foglalnak el. Ezeket Z.-né vásárolta. „Szereti a verseket? Ezt nem tudtam.” — monHií, egyik bolti munkatársnője.

o

B. Márta egy konferencián tűnt fel. Nem a külseiével, az tulajdonképpen jelentéktelen. Amit mondott és ahogy mondta — ez volt a figyelemre méltó. Milyen kiegyensúlyozott, milyen jó humorú és okos! Huszonegy éves. Kis szobájának falán renrodukciók. íróasztalán könyvek, füzetek és egy plüssmackó.

„Utálom a szót is, a kék madarat pedig szaloncukorból képzelem el... Ragacsos, romantikus. Ráadásul, ha valaki az én koromban lévő lánytól kérdezi, akkor közben arra sandít, hogy vajon hogy áll ez a nő a férfiakkal...? ügy fordítom le magamnak a kérdést, hogy szeretek-e élni. Igen. Hiszek benne, hogy a mi társadalmunkban mindenki elérheti, amit célul tűz ki magának. Feltéve, ha van ereje, kitartása hozzá... Én nagyon szívós vagyok, és sokan segítenek. Édesapám, édesanyám, testvéreim, barátaim. Nekik és magamnak köszönhetem, hogy élni tudok a lehetőségeimmel: leéret+ségizhettem. továbbtanulhatok. Az életkedv nem azonos az elégedettséggel, ami számomra nem rokonszenves tulaidonság. Szóval, elégedett vagyok és bizakodó..

Míg beszél. a rendetlen könvnrkimaeok fel vándorol nak a könwesnolera. Monrlia. de csat mellí-slog ót még nem érdekli ez a téma.

o

Sch. Sándor karba tett kézzel támasztja a falat, úgv beszél. Magas férfi, homloka

már kopaszodik Lassan formálja a mondatokat, közben többszőr elgondo'kodik. Többször kéri maradion köztünk a neve, mert röstellné. hogy

ilyesmiről „nyilatkozik”...

„Tisztázzuk talán, hogy mi is a boldogság. Nekem, mi a

boldogság...? Sokan azt mondják, nem tudom, mi az élet, mert nem hőzöngök, és nem szeretem a mértéktelen- séget. Szóval: szerintem egyszerűen az a boldogság, ha az ember dolgai rendben mennek, tiszta a lelkiismerete, ha becsületes a munkában, a házasságban. Ha felméri az erejét, és ehhez mérten törekszik. Szakmát szereztem, aztán a katonaság alatt hivatásos gép- járművezetői jogosítványt is. Leszerelés után nem sokkal megnősültem. Mi ketten mindent a magunk ereiéből szereztünk meg. Szerényen kellett élni. Bizony, az első években még gyerekre sem gondolhattunk, morf őt nem akartuk ilven szigorúságban nevel, ni. Édesnpámék mellé énftet- tünk, ez a kis ház majdnem egészen a két kezünk munkája. Most várjuk a második gyereket, talán maid még egyet vállalunk. Én is, feleségem is nagy családban nőtt fel. .. Most már iól megvagyunk. Igaz. akarhattam volna kétszintes házat Szekszárdon, vagv ehetne a fene, hogy még saiát tévénk sincs, hát még Zsigulink, pedig harmincon túl vagyok. De hát, mondom, én nem szeretem a mértékte- lenséget. Mi lesz később? A magamfajtának mindig van miért dolgoznia. Ha már minden meglesz a ház körül, felnőnek a gyerekek, és kezdődik elölről. Tervezünk, dolgozunk, örülünk... Egyszerű ez.”

Régi mese, mai gyerek

Néhány órára elvállaltam ismerőseim két kisfiának

felügyeletét.

Az ötéves Csaba és a hároméves, vasgyúró kis Péter lázas izgalommal fedezték fel kislányom játékait, s pillanatok alatt szétszórták a dobozok tartalmát, „átcsoportosították” a polcon lévő könyveket, s letépték a nagy barna mackó fülét.

Hamarosan megunták az egészet, és Csaba így szólt hozzám:

— Néni kérem, tessék mesélni!

— Mit szeretnétek hallani, gyerekek? — kérdeztem.

— A Jancsi és Juliskát! — szólt az idősebbik.

— Egyszer volt. hol nem volt — kezdtem —, volt egyszer egy szegény favágó és a felesége, akiknek két kisgyerekük volt: Jan. esi és Juliska. A szülők egész nap kint dolgoztak az erdőn, fát vágtak, s jó időben. rossz időben mindig magukkal vitték Jancsikát és Juliskát is. mert nem volt kire hagyniuk a gyerekeket. .

Folytatni már nem tudtam, mert Peti. aki látszólag oda sem figyelt a mesére hanem a sarokban motoszkált valamivel — közbevágott:

— Hát miért nem vitték

őket bölcsődébe?! — s tovább tologatta a kis autót a szekrény oldalán.

Tamás Istvánná Szekszárd Klapka u. A/l.

Arcok, emberek, ismerőseink- Egyikük sem fordít hátat e karácsonyi fenvőszagú világnak. Nem. nem szerencsefiak ők, nem „különleges esetek”. Hétköznapi emberek, akik boldogok akarnak lenni. És boldogok.

V. F. É.

Kerekes Imre:

Egy vakáció

története

Kisregény

Szóval, akárhogy is kerülgetem, a suli a láthatáron. Rohannak a napok, a fiúk kuporognak a korláton, mint bazilikán az angyalok. Bevo- ul közénk a Kelemen hölgye is. Jól kirittyen- telte magát. Talpig érő kockás szoknya, öv, szasszon, fejét frissen csinálta a fodrász. Nem tudom, érzik-e, én frankón érzem, ahogy múlik a délután, valami szétárad. s ahogy este lesz. mindenki máglyát rak a mellében, égetjük magunkban a fiatalságot. Ettől olyan világosak az éjszakák, nem az Elektromos Művek lámpáitól, nem a higanygőz fényétől. Szerintem a fiatal, ságból világít valami. Talán az, amit akarnak, ahogy elsisteregnek otthonról, becsavarodnak, betintáznek, belelépnek a vulkánba és romanti- káznak, mint elhagyott utcán a gázégő, s utálatosak, mint az életbiztosítás reklámja. Van, akj szakállt növeszt, van, aki csövez, van. aki lenyomozza a titkos szolgálatot, egyszóval világítanak egymás mellett, mint az üzletsorok, sokkot kapnak, aztán kifekszenek a fénybe, s fölöttük ingyen működik a nagy dinamó. Valami nagy trombitából állandóan szól a jazz, valaki szünet nélkül fújja a szenvedést

Megjöttek a Bánickiék is, olyanok, mint az angyalfejű huligánok, a nap megszívta a fejüket, kinőtt a szakálluk, a hajuk a vállukon, combjukon világoskék nadrág feszül. Ez igen fiúk, olyanok vagytok, mintha most lépnétek ki egy betiltott fii mből. A Kelemen hölgye nyi. tott szájjal és szívdöglesztően reménytelen pislogással figyeli őket. Olyanok most, mint a világ hét csodája, nem véletlen, hogv rájuk támaszkodik az élet. Van köztünk néhány tehetség, és bizony sietni kell, mert erősen hajt az idő. Megfigyelésem szerint a művelt társadalom hamar belenő az olyan helyzetekbe, amikor már égés;» pozitívan lehet értékelni az élet lepra vonásait.

Madárlátta konyakot iszunk, a fiúk olyan hangosak, hogy a parkban mindenki felemelj a fejét, a lerobbant csajok egyszerre úgy mo'(

— 58 —

zognak, mintha az atommal élesre töltött éjszaka üzemanyaga hajtaná őket. A hangulat ideges, mint egy mellbimbó, megy a duma az útról, sztorik az idegenforgalomról, a kozmosz, ról. és a csempészésről. Valami árad az éjszakából, s mi csak annyit érzünk, hogy vonul a nyár. Tanulmányt írok egyszer a kedv és forrásai címen, arról, hogy hová jutunk ebben a szuperszonikus gépekkel és űrhajókkal koronázott világban?

Szóval, nagy az őröm, megy a szöveg, hogy a Vatikánt is beleszámítva, tíz éve nem mozgott ott ilyen idegenforgalmi látványosság, mint amit ők nyújtottak. Többször értekezletre hívták őket a rendőrök, de mindannyiszor elnézést kértek, sikerük oly nagy volt. hogy a pápa is fogadta őket, a Julius Caesar pedig leszállt talapzatáról, hogy kezet fogjon velük. Személyiségük és látogatásuk összességében oly előnyösen hatott, mint bolha a maga egyszerűségében.

A néném befürdött az új krapekjával is. az apám csak morog, ő már csak ismeri a férfiakat. Úgy történt, ahogy megjósolta. A néném kuka lett, bámul, mint újonc a világűrben, a srác hol jön hol elmarad. Kezdő szerelem. Van úgy, hogy jön, ilyenkor otthon nagy a készülődés, a néném pedig olyan nyugtalan, mint az üvegbe zárt óceán. Emberi nyelven szólva, a fiúja-úgy érezheti magát nálunk, mint toronyőr a pincében. Ha a nénémre néz. azt hiszi lát valamit, csak éppen nincs perspektívája. Az anyám ugyanis ott ül a nyakukon, megy a szöveg folyamatosan, mint egy kisregényben ötszáz oldalon. Anyámról szólva, ő kétségtelen egyéniség, tudja, hogy mit csinál, de a fiatalság mást akar. Minden gyerek érti. hogy mit. Az esküvőt őszre tervezik, az eljegyzést karácsonyra. a válás napja még bizonytalan. De az is lehet, hogy megkevertem a dátumot.

Utolsónak érkezett haza a Mazura és a Lehel. A közlemény, amit leadnak egyszerű, elhagyta őket a szerencse. A hosszú csónak, azzal a krokodilformájú árnyékkal, annyit ért, mint kudarc az eredményjelző táblán. Egy csendesen induló nyári éjszakán jött eevszer egy vihar, hajnalban csak a vizet találták a parton, azóta várják a hírügynökségek jelentését egy elhagyott óceánjáróról a Fekete-tengeren. Persze, nem adták fel, autóstoppal lejutottak a tengerhez. Véleményem szerint, mire odaértek, annyit értek ott, mint árnyékkormány a Szaharában.

— 59 —

1 ________________________

E

zzel el is múlt a nyár. Az ember ilyenkor

akár meg is sértődhet. Persze, most nem mesélem el önérzetem történetét. A lényeg, hogy Angéla maradt a nyár öröksége. S minthogy valahol már itt az ősz, egy ilyen helyzetben jobb lemondani minden tisztségről. Egészen biztos, hogy jön majd valami új, de ettől most senki nem lesz okosabb. Csak annyit tudunk, hogy valami idegen évszak árad az éjszakából, s ki tudná azt megmondani, hogy hová jutunk ebben a szuperszonikus gépekkel és űrhajókkal koronázott világban? S he összerakom a képet, frankón megyünk mi is a sűrű sorokban hömpölygő emberek között, a föld mindennapi tájain, a zűrös folyók és a kopasz dombok között, a meredek sivatagokban, és a vastag dzsuingelekben, a bóra és a passzátszél alatt, a Kolumbusz vágta ösvényen a Golf-áram nyomán, a sarkcsillag és a hangyák között, a felhőkarcolók és a játéikautók, a táskarádiók és te- jeskannák között, az akasztottak útján, az alkohol és a nikotin nyomában, a terhes hasúra domborított templomok és lézersugarak között. A Világbank utcában, az atomtöltetű rakéták, tévéműsorok és a mosó gépeli között ment el ez a nyár, és nyomában valami árad az éjszakából, S mi csak megyünk a tűhegyen ülő képzelet és a felhőkhöz hasonló egysejtűek között, együtt a farkasfogú mosolygó állatokkal, a narancsfejű bölcsekkel, a szentélietű lányokkal, a magukba ros- kadó időmérőkkel, és a fáradhatatlan alvókkal, műként a földön úgy a földben is, a szerelem leprájába mártott gyógyíthatatlanokkal és a kegyetlenül megvadult szüzekkel, védőink és bíráink társaságában, a félszemű, távcsöves puskájú orvlövészekkel és a világmegváltó link analfabétákkal, az örökre elfelejtett élőkkel és a sorsukba ágyazott betegekkel, vadászgépek forró pilótafülkéiben, hogy eljussunk végre a meghasadt óceánokig, a tengeri csillagok útján, hogy ott belépjünk a világba, ahol a víz és föld összeér, s minden összeolvad az angyalok nélküli égen, s ahonnan már könnyedén be lehet szállni és meg lehet merülni a föld habjaiban, és a nagy víz végtelen szóm j óságában.

Ezeket az utolsó sorokat persze csak álmodom, és frankón szerencsém van, mert a néném már alszik a szomszéd szobában, s minthogy nem za- var, le tudom jegyezni ma esti látomásomat. Akármi is legyen holnap, megfigyelésem szerint az a legfontosabb, hogy így éjfél tájban magunkra maradva, már nagy nyugalom van.

(Vége)

— 60 —