Tolna Megyei Népújság, 1975. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-11 / 264. szám
Kettős visszhang — megjegyzéssel —1—————^——!—MJlUMm *■» A TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG szeptember 12-i számában Munkavédelem feketén; és fehéren címmel cikk jelent meg, mely megítéli vállalatunk magatartását egy halálos végű baleset ügyében. Szükségesnek tartjuk a cikkből hiányzó, de az objektív tájékozódáshoz és tájékozta- tásnoz feltétlenül hozzátartozó tényállás ismertetését. Erre vonatkozóan csatolom a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság 64/1975. sz. határozatát, mely a szóban forgó esettel foglalkozik: „Katona János 1975. évi április hó 13-án kb. Oű.QD órakor a Volán 11. sz. Váiaiat Szek- szárd tulajdonát képező és a Tolnai Pamuttextilmüvek Gyára által munkásszállítás céljára bérelt GA 69—56. írsz. autóbusszal, amelynek vezetésével, mint az említett gyár alkalmazottja egyébként meg volt bízva és amelyet a len- gyeli lakása előtt helyezett el, munkaidőn kívül, ismeretlen céllal Aparhant irányába elindult A Mucsfa és Aparhant között vezető számozatlan útvonal 8. *és 9. kilométerköve közötti élesen jobbra ívelő út- kanyarulatban az úttestről letért és a menetirány szerinti bal oldali árokba, ott előbb az egyik útszéli fát súrolta, majd a következőnek kocsija elejével ütközött A baleset színhelyére 01.00 óra tájban érkezett Kelemen Ferenc kisvejkei lakos az általa vezetett IG 69—49 frsz. személygépkocsiján, aki Katona Jánost az autóbusz volánja mögül eszméletlennek vélt állapotban találta, így őt a bonyhádi kórházba szállította, ahol a halál beálltát megállapították. Rendőrorvosi boncolás során megállapítást nyert, hogy Katona János halálát a mellkas alsó részének nagy erejű össze- nyomatásával a máj állományának ketté repedését eredményező tompa erőbehatás volt, melynek következménye nevezett hasüregi elvérzése volt. Megállapítást nyert az is, hogy Katona János vérében a cselekmény időpontjában 2,47 ezrelék alkohol lehetett és így közepes-súlyos határán lévő alkoholos befolyásoltság állapotában lehetett. Az általa vezetett autóbuszban a baleset idején utas nem tartózkodott, az autóbuszban keletkezett anyagi kár értéke kb. 70—80 000 forint. AZ ÜGYBE BEVONT műszaki szakértő megállapítása szerint a GA 89—58 frsz. autóbusz kormány- és fékberendezésén, mellső futóművén olyan műszaki hibát észlelni nem lehetett, amely a balesetet megelőzően keletkezett és a baleset okozója lehetett volna. A baleset azért következett be, mert Katona János megszegte a KRESZ 46. §. (3) bekben foglalt rendelkezéseket, amely szerint „A járművezetőnek közvetlenül vezetés előtt, valamint vezetés közben szeszes italt vagy más hasonlóan ható szert fogyasztani, vagy azok valamelyikének hatása alatt lévő állapotban járművet vezetni tilos.” Katona János cselekménye alkalmas a Btk. 194. [B. §. (1) bek. a] pontjába ütköző közlekedési vétség megállapítására, tekintve azonban, hogy nevezett a bekövetkezett baleset alkalmával életét vesztette, így a rendelkező részben foglaltak szerint kell határoznom.” A fentiekből kitűnik, a baleset akként következett be, hogy az elhalt itfSs állapotban, munkaidőn kívül a gyár által bérelt autóbuszt jogtalanul használva egy útszéli fának ütközött. Úgy véljük, a felsorolt tények önmagukért beszélnek, és azok figyelembevételével a „felelősség elhárításáról”, Indokolatlan „fellebbezésekről”, „időhúzásról”, stb. szóló elítélő tónus a PATEX Tolna gyáregysége részéről nem fogadható el. Többek között azért sem, mert az irányadó SZOT-szabályzatban megengedett módon fordultunk illetékes szervekhez és kértük a kérdéses baleset „üzemi” minősítésének felülvizsgálatát. ÁLLÁSPONTUNK AZ, hogy a hiányos ismertetés folytán a cikk mind a vállalatot, mind annak vezetőit olyan színben tüntette fel, amely alkalmas az üzemi és közvélemény előtti valótlan kép kialakítására. PATEX Sík György. vezérigazgató * Rózsahegyi József, a PATEX tolnai gyára igazgatójának kérésére közöljük a Könnyűipari Minisztérium MO. 111—581. számú október 17-én kelt levelét, melyben Revitz László- né főosztályvezető a következőkről értesítette Sík György vezérigazgatót: „Katona János, a Pamuttextilművek Tolna Gyára gépkocsivezetője 1975. április 13- án történt halálos balesete és bejelentésének körülményeit — vezérigazgató elvtárs kérése alapján — a Szakszervezetek Országos Tanácsával és a Textilipari Dolgozók Szakszervezetével közösen, újólag megvizsgáltuk és megállapítottuk, hogy a 3/1967. SZOT-szabályzat 2. §. (1) bekezdése, illetve l'/c. pontja alapján, üzeminek kell minősíteni. A baleset azonban csak bejelentés, nyilvántartás és kivizsgálás szempontjából minősül üzemipek. Bekövetkezéséért a vállalatot mulasztás nem terheli, ezért az üzemi balesetekre vonatkozó egyéb jogszabályokat (pl. kártérítési igény benyújtására való felszólítás, stb...) alkalmazni nem kell. Kérem intézkedését annak érdekében, hogy a vállalat részéről az illetékes szervek számára a baleset bejelentése pótlólag történjen meg.” • A SZERKESZTŐSÉG MEGJEGYZÉSE: Kifogásolt cikkünkben azt fogalmaztuk meg, hogy a baleset minősítése, bejelentése, nyilvántartása az SZMT határozata alapján sem történt meg. Katona János halála április 13-án történt. Ügyének végén mégsincs ott a pont. Mi ez, ha nem időhúzás? A fellebbezések eddigi eredménye pedig: megtörtént a baleset „üzemi” minősítésének felülvizsgálata és bár a fellebbezők nem arra számítottak — üzeminek kell minősíteni Katona János balesetét A szovjet zene országos fesztiválja A magyar—szovjet zenei kapcsolatokban sok éves hagyománya van annak, hogy a Szovjetunió nagyvárosai egyidőben, feszti- válszerűen ismertetik meg közönségükkel a kortárs magyar zeneszerzés jelentős alkotásait. Viszonzásként a szovjet kultúra napjai eseménysorozatában novemberben hazánkban országosan bemutatják a kortárs szovjet zene reprezentatív műveit. A klasz- szikus mesterek — például Prokofjev, Sosztákovics és Hacsaturján — művei csakúgy elhangzanak, mint a, fiatalabb zeneszerző gárda kompozíciói. A szovjet zeneszerzésnek ilyen, egész országúnkat átfogó fesztiváljára még nem volt példa Magyaroszágon. A műsorokat Debrecen, Miskolc, Pécs és Szeged muzsikusai állították össze, s az alkotásokat is e négy nagy zenei központ előadó- művészei tolmácsolják. Az új szovjet zeneművek azonban nemcsak e négy nagyvárosban csendülnek fel, hanem a zenei centrumok széles körzeteiben is. Borsod megyében például 9 zeneiskola szerepel hangversennyel, bemutatóval az ünnepi ciklusban. A hazánkban vendégeskedő szovjet zeneművész-küldöttség is ellátogat majd a magyar zene vidéki központjaiba, így módjuk nyílik műveiket magyar előadóművészek tolmácsolásában meghallgatni, s megismerkedni a vidék zenei életének jelentős személyi- ségeivel is. __________________ O rdas Éván: Damjanich tábornok Móra Ferenc Könyvkiadó, 1971. — A másik?... A másik az én leszek! — mondottam. — Engedelmével, egy kérdést! Tizenhárom ember mellé nem leszünk kevesen ketten ? — Ne aggódjon, gvárdián úr! Machot várkáplánt is kirendeltük, ezenkívül pedig nem valamennyien katolikusok. Akad közöttük még görögkeleti is! Tisztelgett és távozott. — Testvéreim! — szóltam rendtársaimhoz. — Mondjunk közösen három rózsaíüzért az eltávozni készülők lelki üdvéért! Imádkoztunk. A várban a főőrség épületébe vezettek. Urticka főporkoláb fogadott bennünket, egy termetes cseh ember, harsány hangon, de nagyon udvariasan. — A tábornok úr úgy rendelkezett, hogy a főtisztelendő urak holnapig nem hagyhatják el a vár területét. Vagyis egész pontosan addig, amíg a kivégzésekkel el nem készülünk. Természetesen gondoskodtam megfelelő helyről, ha le méltóz- tatnának óhajtani pihenni, bár, sajnos... — itt egy szabadkozó kézmozdulatot tett — csak néhány üres őrszobát tudok rendelkezésre bocsátani. Az élelmezés gondját pedig tessenek a feleségemre bízni! Pleva rekedten megszólalt mellettem: — Menázsi? — Ugyan, hová gondol, főtisztelendő atya! Hová gondol? A fogoly urak között nem egy jómódú, sőt nagyon jó módú akad, és a hozzátartozók külön megkértek, hogy a főtisztelendő urakat tekintsem az ő vendégeiknek! Nem kincstári költségre, természetesen... — tette hozzá hehe- részve. — Köszönöm! — mondottam. — Nem szándékozunk élni a meghívással! — Ahogy parancsolják a főtisztelendő atyák! Akkor, ha megengedik, átadom a várparancsnokság beosztását. Sujánszky gvárdián úrnak — 145 — Aulich alezredes jutott és lovag Poeltenberg százados. A másik atya lesz szíves Lahner főhadnagy és Knézich századosokhoz fáradni. Méltóz- tassanak parancsolni, mutatom az utat! Hosszú folyosón mentünk végig, melyen barnára festett, egyforma ajtók sorakoztak, mindegyik ajtó előtt őr állt, szuronyos puskával. Urticka a folyosó közepén megállt, és elordította magát: — őrség! Ide figyelni! A főtisztelendő uraknak szabad közlekedési joguk van az egész épületben. Amíg valamelyikük gyóntat, a belső őrség kijön, és itt vár az ajtónál! — Tetszenek tudni — harsogta magyarázatként —, most már valamennyi zárka siralomház, és ilyenkor az a reglama, hogy odabenn is legyen őrség. Nehogy... szóval értik, úgy-e? Olyan mozdulatot tett, amiből valóban megértettük, hogy el akarja kerülni, az elítéltek ne- táni öngyilkosságát. Először Aulich Lajoshoz kopogtattam be. Nyugodt, udvarias, komoly úr volt, dús, magyaros bajusszal. Szürke, civil ruhát viselt, és csuklóján megcsörrent a bokájáig vezető lánc, amikor felállt fogadásomra. — Végtelenül örvendek, hogy eljött főtisztelendő uram! — mondotta. — Már vártam látogatását, és látja, addig olvasgattam. Egy Horatius-kötetre mutatott, melyet érkezésemkor tett az asztalra. Maga volt a megtestesült nyugalom, akinek még csak egy arcrezzenése sem árulkodott arról, mintha erőszakkal kellene fegyelmeznie magát. Több mint egy óra hosszat voltam nála, de megindító gyónásénak részleteit felidézni természetesen tiltják vallásunk szent szabályai. Poeltenberg Ernő valamivel tartózkodóbb modorú volt, de ugyancsak rendkívül fegyelmezett. Gyónás után, kézfogáskor e szavakkal búcsúzott tőlem: — Őszintén örvendek, hogy ezen a holnapi rövid, de nehéz úton főtisztelendőséged lesz a társam! Talán nem illendő ilyet mondanom, de reszkettem a felindulástól, amikor tőle távozva valóban bementem az Urticka által rendelkezésünkre bocsátott szobák egyikébe, hogy imába merülve gyűjtsék erőt az elkövetkező nehéz órákra. Egy fertályórát tölthettem itt, amikor kopogtattak. — 146 — — Szabad! — kiáltottam. Szombathy Balázs lépett be,' a városbeli szkizmatikus lelkész. Különös ember volt ez a Szombathy. Születése szerint rác, eredetileg, azt hiszem, Szekulanovitynak hívták. A negyvenes évek elején azonban, amiként ezt akkoriban sokan megtették, magyar nevet választott, és ezért hittestvérei nem keveset kárhoztatták. Ugyanakkor azonban feltétlen aulikus maradt, a császári ház híve. Ezt akkor sem rejtette véka alá, amidőn gróf Vécsey tábornok csapatai a várat ostromolták, és a vele azonos felfogásúakat bizony vajmi kevéssé nézték jó szemmel a városban. Egyébként hatalmas termetű, nagyon szép férfi volt, aki dús fekete szakállával, papi orná- tusban úgy festett, mint egy megelevenedett ikon. Illendően köszöntöttük egymást. — Főtisztelendőséged megbocsát, ha megzavarom áhítatosságában — kezdte —, de egy kéréssel szeretném terhelni, — Parancsoljon! — A kérés voltaképpen nem is az enyém — folytatta —, sőt tulajdonképpen rám nézve nem túlságosan hízelgő. Az egyik honvéd tábornoknál, Damjanich Jánosnál teljesítettem kötelességemet, ami bevallhatom, hogy nem volt köny- nyű. A tábornok úr hívő keresztény ugyan, de nem csekély ellenszenv él benne mindenki iránt, aki... szóval, aki a felséges császári ház hűségén maradt. Bár meggyónt, de nagyon kategorikusán megkért arra, hogy a későbbiekben ne vesztegessem nála az időt, hanem keressek neki egy másik papot, akivel néhány órát elbeszélgethetne. Én íőtisztelendőségedre gondoltam. — Mint olyanra, aki nem hűséges a felséges császári házhoz? Tiltakozva felemelte kezét — Távol legyen tőlem, hogy mások, főleg papi emberek politikai megítélésére merészkedjem! Egyszerűen csak azért, mert főtisztelendőséged tudtommal magyarnak vallja magát — Ez így igaz — bólintottam. — Köszönöm, hogy hozzám fordult, és remélem, megfelelhetek majd a tábornok úr bizalmának. Elbúcsúztunk. Én megkértem egy őrt, hogy mutassa meg a tábornok zárkáját, és bekopogtattam hozzá. (Folytatjuk) — 147 —
