Tolna Megyei Népújság, 1975. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-23 / 275. szám
HAJNAL GABOR: Noteszlap ÁRVÍZ Gömbakác kerek koronája dús-zölden fénylik szennyes viz fölött jólérzi magát neki az ad örömöt, ami nekem lidérces rémület. 19 4 S. A pusztulás, a kataklizmák vámszedői fürgén nyüzsögnek étvágyukat meg nem zavarja a hullaszag. EZ A JELSZAVAD Ez a fogcsikorgató hallgatásnak, s nem a daloknak ideje a visszafojtott káromkodás ideje a néma szembenézés sorsoddal, s magaddal, Kibírod ezt is — ez a jelszavad. CSAK ÉJSZAKA Csak éjszaka, ha felhőszakadás korbácsoja az alvó házakat és tűz kígyózik dörögve fölötted ágyad szélére ülsz, s míg hallgatod az indulatok szabad áradását arcodra ül a derűs nyugalom. TOLDALAG1 PÁL: Nem kérdelek A hegyvidék, mit nézel, visszabámul és mélyértelme máris benned él. A tölgyek és a házak arra, hátul, a sziklás úton gördülő szekér, a felhők és a felhős, lusta barmok e perctől fogva halhatatlanok. A tested más és mostan más az arcod és benne többé én nem olvasok. Nem kérdelek, mert mit felelne szájad? Szelet, földomlást, záport, vagy csigát. Ha alszol, majd alusznak mind a tájak és veled együtt ébred a világ. Á mecénás felelőssége A takácsok müvészetnártoló tevékenységéről ALIGHA Ét ma mér Magyarországon abban a hitben tanácsi testület vagy tanácsi vezető, hogy a művéizetpártalási tevékenység kimerülhet évente egy két szobor, festmény megvásárlásában, a könyvtár fenntartásában, műsoros est rendezésében. Másfél-két évtizeddel ezelőtt nem volt ritka ez a tévhit. Szó se róla: mecénások, megrendelők, művészetpártolók voltak a tanácsok akkor Is — ha másként ner. „hivatali kötelességből" olykor —, de a maihoz hasonló átfogó, megtervezett. tartalmában művelőáéspoKülkai elvekkel szabályozott tevékenységét csak elvétve folytattok. Felesleges volna bizonyítani, hogy ez a helyzet alapjaiban megváltozott Az eredmények aligha jöhettek volna létre a tanácsi apparátusok — itt elsősorban a művelődési osztályokra gondolunk — szakembereinek mind magasabb felkészültsége nélkül. Ez a minőségbeli változás az elmúlt eoy-másfél évtized vívmánya. A tanácsok művelődési ágazataiban dolgozó előadók jól tudják ma már, hogy egy- egy táj. város szellemi arca nem alakítható ki művészet nélkül —, s tudják azt is, hogy itt az eredmények nem máról holnapra születnek. Csak türelmes, szívós és értelmes munka nyomán. Áldozatkészséget támogatást is említettünk oz imént. Ez az áldozatkészség azonban nem tévesztendő össze a nagylelkűséggel. Ez oz áldozatkészség ugyanis: kötelező. KÖTELEZŐ, — mert amióta a tanácsok a területükön működő valamennyi kulturális Intézmény gazdái lettek, egészséges működésükért felelősek. S ez nemcsak költségvetési tétel: ez a felelősség más — magasabb — erkölcsi, politikai kategória. Felelősek az alkotó légkör biztosításáért, s felelősek a művészi alkotómunka feltételeinek megteremtéséért Ez utóbbi meghatározás körül az elmúlt esztendőkben volt vita is: vajon ez művészlakásokat alkotóházak fenntartását, rendszeres vásárlásokat, stb. jelent-e pusztán vagy más, nehezebben meghatározható tevékenységei is? Jelenti — s talán mindenekelőtt — azt a bizonyos „mást” is. Ami egyébként korántsem valami titokzatos dolog. Figyelem, odaadás, megértés . taián így összegezhetnénk. Tudvalévő ugyanis, hogy a művészi alkotómunka természete bonyolult, matematikai eszközökkel, költségvetési tételekkel nem mérhető. Nem véletlen, hogy egészséges alkotó légkör ott bontakozott ki — sok példát mondhatnánk erre —, ahol a tanács figyelemmel kíséri az alkotók életét, sorsuk alakulását is. Ahol érdeklődnek a munkájuk iránt. Nemcsak úgy — képzőművész esetében például —, hogy kiállítási fórumot és megbízásokat adnak számára, hanem úgy is. hogy a művészi tevékenység iránt igyekeznek felébreszteni a közösség figyelmét Egy-egy területi tanácsnak ma már eleven, hatékony, jól képzett közművelődési apparátus van o kezében. A tanácsok megalakulásának huszonöt esztendeje alatt értük ezt el, s nem csekély eredmény. Szakértőén, felkészülten tudják irányítani a sokszínű és a kultúra, a művészet valamennyi ágazatának terjesztésére létrehozott könyvtári, múzeumi, oktatási, ismeretterjesztési hálózatot. A MOVÉSZETPÁRTOLAS a gyakorlatban is tógobb értelmet nyert. Nem egy-egy művész pártolásáról, egy-egy alkotással való foglalkozásról van már szó. Hanem arról, hogy e művészetpártoló tevékenység száz- és százezrek gondolkodásának formálója ízlésének^ emelője lett ezáltal, hogy a művészet értékes alkotásait közvetíti. A tanácsok mecénás!, művészpórt ölő szerepének ez a társadalmi célja, értelme. T. I Suba Andor: H nlottak napján Hazautazott az édesanyja sírjához. Nővére otthon lakott, négy gyermekével és férjével. Öccse is hazajött feleségével, három kislányával. Ö nem vitte a családját, pedig neki fia volt. Minek? — gondolta. A gyerekek bár szerették nagyanyjukat, minden nyarat nála töltöttek, míg élt. mégis: ne a halottra emlékezzenek, de az élőre, aki finom süteményeket sütött és az apát is kijátszva pénzt adott nekik mozira. Azután a szülőfaluja, ahová hazajön, se úgy maradjon emlékezetükben, mint egy pagy temető, tele gyertyákkal, őszirózsákkal, fekete ruhás emberekkel. hiszen nagyanyjuk halála óta máskor nem jönnek ide, csak halottak napján. Miorior) űgv történt aho- gvan p'kéoze’te. És bár előre látta az eseményeket, mégis átélve ugyanaz, idegen volt, taszította. A nővére nagvon kedves, örömökre lakod"ö mi ebédet, ezernyi jót főzött-sütött. Neki bort is hozatott. Tapintatosan kínálgatta, hogy ne sértse, de jólesik egy pohárkával a zsírosra. Mert neki úgy főzött, tudta, hogy ő úgy szereti. Érdekes — gondolta magában, a nővérem milyen figyelmes és aranyos. Sohasem tudtunk hozzá felnőni emberi jóságban, teljesen édesanyánkra ütött. Hogy meghalt, át is vette szerepét, mindenről ő gondoskodik. A lakás kicsi volt, «mini egy pici lélekvesztő a viharos tengeren, himbálózott a gyermeklármától, rossza, ságtól, alig fért a sok rokon. A szülők idegei las- san-lassan felmondták a szolgálatot. Kiabáltak; szentségeitek, pofon is csattant Egyébként jókedvük volt. Mindannyian egy eltávozott ember emlékére jöttek ösz- sze, annak tiszteletére, akit a legjobban szerettek, aki számukra a legdrágább volt, mégsem akaródzott a halálról beszélniök, gondosan kikerülték saját gondolataikat és mintha szégyellnék ezt, nem néztek egymás szemébe. Zavarukban ha kellett, ha nem, a gyermekeket szidták. A bőséges ebéd után a tv mellé ültek, odavitték a bort, a szódát, a hamutartókat, a gyermekeket kiküldték az udvarra játszani. — A Fradi kikapott 1:0- ra! Ilyet se láttam még! Az idei bajnok a Vasas! Szép dolog! — mondta a sógor és ivott egy pohár bort — Szép bizony — mondta a férfi csendben, de azért egész más hangsúllyal, mint a sógora. Készített magának egy spricceltet és megitta. Közben a gyermekeket az asszonyok megmosdatták, tiszta ruhába bújtatták és elindultak a temető felé. Ahogy beléptek a kapun, a férfi első gondolata az volt, hogy idejárt először szerelmeskedni tizenöt éves korában. A gondolatért nagyon megharagudott magára, de nem tehetett róla, betolakodott a másik gondolat. Mintha az emberek egymást bámulnák; jé, ez is kiiött? Akik imádkoztak, azoknak könnyebb volt, ő mit csináljon? A kezével sem tud mit kezdeni, ha elöl összekulcsolja, mit gondolnak, tán, hogy imádkozik? Zsebre tenni frivol dolog. Azon kapta magát, mindenre gondol, csak arra nem, amire kellene. Amire tegnap is gondolt, amire évközben rengeteget gondol. Akinek képe ott van az íróasztalán, az anyjára. Tizenöt éve került el a városból. Másik érdekes felfedezése az volt, hogy itt látható mindenki, akit ő már elfelejtett, és aki őt már elfelejtette. A sír kicsi volt, csak tolakodva fértek el köröi ötté. Ahogy ránézettt a fejfára és elolvasta, hogy itt nyugszik özvegy ...Lajosné, élt 65 évet, egv kissé meghatódott. Lerakták a virágokat, meggyújtották a gyertyákat. A gyerekek azon is összevesztek, ki gyújtsa meg. Az egyik kislányt bátyja ellökte, kapott apjától egy pofont, ekkor mindkettő hangosan sírva fakadt. A szom. széd sírnál állók égő szemmel figyelték őket, szemük beszédesebb volt az átoknál. A síró fiút elküldték a kúthoz egy befőttes üveggel vízért, örömében elfelejtett sími. Édesanyjuk kis sírja a temető szélén állt, amelynek földje már szinte ösz- szefolyt a szomszédos szőlőtőkékkel. A kisfiú is a szőlők közé ment. Még látták, ahogy elvégzi dolgát, és hallották, amint vizet kunyerál egy nénitől. Nemsokára visszajött tele üveggel. — Állami gazdasági — m md‘a halkan a sógor —, ott ma is szedik a szőlőt, szüretelnek. Ugy hallani, jó termésük lesz az idén. Füstöléssel megóvták a fagytói a szőlőt. A kisfiú énekelt. „Hailik a vessző, hajlik a nád..." Megint kapott egy pofont — Miért bántotok, miért vertek engem? Ezt éneklik a nénik is, a szüretelők. — Ismét bőgött egy sort, aztán odament a szőlőtőkéhez, és tüntetőleg hátat fordított a gyászolóknak. A temető szélén, ott, ahol a sírok körül gyertyalángok pislogásánál feketébe öltözött emberek rótták le tiszteletüket, megjelent tíz tarkakendős asszony, arcuk szép barna volt. szemük csillogott, és ajkuk nótaszóra nyílt. „Szüret után lesz az esküvőnk.«" Velük szinte egy időben megkondult a temető kápolnájának kis, csilingelő harangja, és a kép olyan ellentmondó és olyan csodálatos volt. hogy senki sem tudott azonnal örülni vagy haragudni, s mire elszánhatta volna bárki is magát, hogv mit érezzen, a tarkakendős fejek már megfordultak a temetőbeliek csak a hátukat látták, azok újabb sort fogtak szedték a szőlőt, rendületlenül, A puttonyos még egy érzékelhető másodpercig kitartott a temető szélében, levetette kalapját és csapzott haia, bámuló tekintete* az egész tartása ájtatos tiszteletről árulkodott. De gyorsan az asszonyok után szaladt, mert sokan kiabálták, „puttonyos", „puttonyos". Hazafelé menet elhatározta, ő nem temetteti magát, minek az, egyszerűbb a hamvasztás, az emléke talán kevesebb gondot és fáradtságot okoz az ittmara- dottaknak. Ez akkor jutott eszébe, am* kor útközben a sógora kérte a feleségét, hozasson másnap öt liter fehér mustot, mert ő azt szereti. Ahogvan a házi feladatot feleségének kiadta, azzal el is köszönt, mert öt órakor már várta az igazgatója. És ő is elbúcsúzott. Még hallotta, amikor a kicsik megkérdezték anyjuktól, maradt-e a sutiból? Élők
