Tolna Megyei Népújság, 1975. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-01 / 257. szám

II politikai kőnyvnapok országos megnyitója Benke Valéria mondott beszédet Pénteken a váci gépipari szakközépiskola dísztermében ünnepélyes külsőségek között nyílt meg a politikai könyv­napok eseménysorozata. Az or­szágos megnyitó ünnepségen megjelent és beszédet mon­dott Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesz­tő bizottságának elnöke. A politikai könyvnapok jelentő­ségét méltatva egyebek között a következőket mondotta: — A marxizmus elmélete, a természet, a társadalom és a gazdaság dialektikus materia­lista szemlélete jelen van az iskolák, a főiskolák és az egye­temek munkájában: ott van a marxista gondolat a maga vi­lágnézetet formáló hatásával a tudomás- műhelyeiben csak­úgy, nV ' a szocialista esz­mék, az építés sejtjeit jelentő munkakollektívákban és so­kak egyéni meggyőződésében. — Állandó törekvésünk le­gyen, hogy többen és alapo­sabban ismerjék klasszikusa­ink munkáit és azok szellemé­ben végezzék folyamatosan a maguk tevékenységét. Ezt az igényt, a szocializmus erőinek eszmei fölvértezését, a magyar nép szellemi gyarapodását jól Bzolgálja a Kossuth Kiadó. A felszabadulás óta Marx és En­gels műveiből több mint 100 könyv jelent meg, majdnem kétmillió példányban: Lenin munkái 160 könyvben, több mint hárommillió példányban láttak napvilágot. A Kossuth Kiadó az idei politikai könyv­napokon is értékes kötetekkel jelentkezett Örömmel üdvö­zöljük Marx és Engels levele­zésének közreadását, válogatott műveik bővített kiadását. — A klasszikusok művei mellett találhatunk a kiadvá­nyok közt a marxista társa­dalomtudományok hazai és külföldi művelőinek munkáiból, a hazai és nemzetközi politi­ka, a szocialista építés és a pártélet mindennapi kérdései­vel foglalkozó munkákat. Ami. ben hiány van, az a hazai tár­sadalom szocialista fejlődésé­vel összefüggő olyan kérdések hiteles, érvényes — a gyakor­latot segítő — megválaszolá­sa, amelyekkel korábban nem találkoztunk. — Közös gondunk és fel­adatunk lesz, hogy megfelelő tért nyissunk a cselekvésre mindazoknak, akik tudnak és akarnak közhasznú tevékeny­séggel részt venni az anyagi és szellemi javak gyarapításá­ban, az emberi kapcsolatok szocialista vonásainak formá­lásában. Ennek a programnak szolgálatában dolgozunk és küzdünk az oktatás, a propa­gandamunka hétköznapjaiban, s ennek jegyében rendezzük meg a politikai könyvnapok ün­nepét — mondotta befejezésül. A franco zmus végnapjai Péntek esti kommentárunk: Mint a távirati jelentések hírül adták, Juan Carlos Bour­bon ideiglenesen átvette az államfői hatalom gyakorlását Spanyolországban. Az ideiglenes hatalomátvétel nem jogo­sítja fel a herceget lényegbevágó személyi vagy politikai vál­tozásokra. Kérdés azonban, hogy Juan Carlosnak egyáltalán szándéka van-e változtatni az eddigi politikán? Az átmenet biztosításában kétségtelen a legnagyobb szerep a hadseregre vár. Hajlandó lesz-e Juan Carlost támogatni? Ugyancsak nem állapítható meg, hogy a spanyol egyház, amely az utóbbi években nyíltan demonstrálta ellenzékiségét a parancsuralmi rendszerrel és az erőszakszervezetek tevé­kenységével szemben, elfogadja-e a trónutódlást. A távolabbi perspektívákat tekintve azonban kétségte­len, hogy Spanyolország demokratikus erői mondják majd ki az utolsó szót. A spanyol baloldali ellenzék két illegalitásban működő pártszövetsége, a Demokratikus Szövetség és a De­mokratikus összetartás vezetői — bár vannak közöttük né­zeteltérések, elsősorban éppen a Juan Carlos iránt tanúsítan­dó magatartás kérdésében — máris tárgyalásokat kezdtek egymással a további közös teendőket illetően. A Demokrati­kus Tanács szóvivője egy illegális sajtóértekezleten közölte: a tanács nem ismeri el Juan Carlos jogát az uralkodáshoz. Felszólítja a herceget, hogy trónralépése után tartson népsza­vazást, amelyet egy új ideiglenes kormánynak kell megren­deznie, hogy a spanyol nép maga dönthessen: monarchiában, vagy köztársaságban kíván-e élni. A demokratikus erők to- > vábbi fő követelései: 1. Bocsássák szabadon a politikai fog­lyokat! 2. A munkások vegyék kezükbe a szakszervezeteket! 3. Biztosítsák a politikai pártok szabad működését! Franco még haldoklik betegágyán, de véres kezű dikta­túrájának felszámolásáért a harc egyre erősödik Spanyol- országban. S ezen tartósan nem változtathat kijelölt utódá­nak, Juan Carlosnak trónralépése sem. MOSZKVA Az SZKP Központi Bizottsá­ga táviratban üdvözölte a Norvég Kommunista Pártot 15. kongresszusa alkalmából, kifejezve azon meggyőződését, hogy a norvég párt a jövőben is következetes harcot folytat a munkásosztály ügyéért a béke, a demokrácia és a szo­cializmus eszméinek diadalra'; juttatásáért. LISSZABON A legnagyobb lisszaboni fegyverraktárban szolgálatot teljesítő katonák elfoglalták a raktárt és bejelentették, hogy senkinek semmiféle fegy­vert sem adnak ki, parancsra sem. A kapukat lezárták. El­járásukat azzal indokolták, hogy így kívánnak tiltakozni a főparancsnokság leszerelési tervei ellen. A vezérkar a fe­gyelmezetlenség elharapódzása és a fokozódó nyugtalanság miatt ugyanis elhatározta, hogy 18 százalékkal csökkenti a hadsereg létszámát, illetve a leszereltek helyét az Angolá­ból hazatérőkkel töltik be. * PÁRIZS A francia nemzetgyűlés el­fogadta a hadügyminisztéri­um 1976-ra vonatkozó, 50 mil­liárd frankos költségvetési előirányzatát. Az összeg az egész állami költségvetésnek 17 százalékát teszi ki és több mint 14 százalékos növekedést jelent az előző év katonai ki­adásaival összehasonlítva. Tegnap történt ([Folytatás az 1 oldalról.) lajdon -.'nrad végül, ame­lyek ! a legjobb ered­mény k el a község- és város. jen. A \ . • s nagyközségek kategóriájában kitűzött juta­Szekszárdon, a városi tanács nagytermében ünnepséget ren­deztek a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom közelgő 58. évfordulója, valamint a Tolna megyei Tejipari Vállalat meg­alakulásának negyedszázados jubileuma alkalmából. A vállalat dolgozóit és a vendégeket, köztük Rúzsa Já­nost, az MSZMP Szekszárd vá­rosi Bizottságának első titká­rát és Bucsi Eleket, a megyei pártbizottság . osztályvezetőjét Nagy Csaba vállalati KISZ- titkár köszöntötte, majd Szi­geti János igazgató tartott ün­nepi beszédet. Elsőként á Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom jelentőségéről emlékezett meg, majd áttekintést adott a vállalat megalakítása óta eltelt huszonöt esztendőről. Elmondotta, hogy az élelme* zési miniszter 1S50 októberé­ben három tejipari vállalatot — a dombóvárit, a kölesdit és a tamásit — alapított, s ezek irányítására létrehozták a Tolna megyei Te;ipari Egye. sülést. A három vállalatot 1975. áprilisában vonták össze egy­séges szervezetté, s elnevezé­se azóta Tolna megyei Tejipari Vállalat. Ezt követően az el­múlt évek termelési eredmé­nyeit ismertette, elmondotta egyebek között, hogy a vál­lalat kollektívája 1951-ben 26 millió forint termelési értéket hozott létre, s az idei eszten­dőre az ötszáz milliós terme­lési érték elérését tervezik. Hangsúlyozta, hogy a vállalat fő profilján, a sajtgyártáson kívül legfontosabb feladatuk a lakosság tejjel és tejtermékek­kel való ellátása. Hogy műn­kálkodásuk jó és hasznos volt, bizonyítják azok a kitünteté­sek, amelyeket a vállalat kol­lektívája kapott. így egy eset­ben elnyerték a Munka Vörös Vándorzászlaját, négy esetben az Élüzem, egy esetben a Szo­cialista munka vállalata, két esetben pedig Kiváló vállalat címmel tüntették ki a Tolna megyei Tejipari Vállalatot. Az ünnepség befejezéseként kitüntetéseket, pénzjutalmakat adtak át a legjobb dolgozók­nak, így az igazgatótól a Ki­váló dolgozó kitüntetést 16-an, pénzjutalmat pedig közel fél- százan vettek át. I pedagógusokról volt szó „Az oktatási párthatározat végrehajtásának tapasztalatai, különös tekintettel a pedagó­gusok életkörülményeire” cím­mel, Kedves Henrik megyei tit­kár előterjesztésében, tárgyal­ta az első napirendi pontot a pedagógusok szakszervezeté­nek megyei bizottsága. A ta­nácskozás foglalkozott azokkal az eredményekkel, amelyek a pedagógusok munkakörülmé­nyeinek alakulásában jelent. keztek, így a kereset-jövedelem alakulásával, a lakáshelyzettel, az erkölcsi-anyagi megbecsü­léssel, de feltárt az értekezlet egy sor negatív jelenséget is, mind a tárgyi feltételek alaku­lása, mind az intézmények bel­ső életének módosulása terén. Második napirendi pontként a felnőttoktatás helyzetéről és a fejlesztés feladatairól tár­gyalt a pedagógus-szakszerve­zet megyei bizottsága. Ünnepi brigádgyülis Ünnepi gyűlést tartottak a Szekszárd—Sárköz és Vidéke ÁFÉSZ szekszárdi, 160 lakásos bérház alatti csemegeboltjának szocialista brigádjai. A szoká­sokhoz híven, a brigádtagok — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepéhez köze­ledve — megbeszélték egész évi munkájukat, s számot ad­tak arról; vállalásaikat hogyan, milyen eredményekkel sike­rült megvalósítaniuk. Fekete Sándorné, a 12 tagú Május 1. szocialista brigád ve­zetője, egyebek között beszá­molt arról, hogyan csatlakoz­tak az országosan kibontakozó takarékossági mozgalomba, s hogy az év folyamán ésszerű tahar Okossággal jelentős cső- i""olósnyagot, valamint ener- ;■ mennyiséget takarítottak meg a világítás, a hűtő- és egyéb villamossági berendezé­sek használatával Ezenkívül részt vettek az újítómozgalom­ban is; a leselejtezett bevásár­lókosarakat átalakították áru­tartókká, s ezzel jelentő« ki­adást hárítottak eL Hasonlóan szép eredmények­ről adott számot Sáth Ervinné, a Petőfi Sándor szocialista bri­gád vezetője is. Egyebek mel­lett elmondotta; az év során maradéktalanul eleget tettek annak a szocialista szerződés­nek, amelyben a szekszárdi öregek napközijének három idős tagját patronálják. A brigádtagok műszakosé- rékkel is igyekeztek segíteni továbbtanuló. vagy szakmát szerző munkatársaiknak. Végezetül a két szocialista brigád kollektívája elhatároz­ta, hogy részt vesznek a szek­szárdi parknap munkálataiban. Hol k felszólalása az ENSZ-ben fiz országok legyenek érdekeitek a leszerelésben Az ENSZ-közgyűlés 1. sz. politikai bizottsága megkezdte a leszerelési kérdések megvi­tatását. A bizottság ülésén felszólalt Jakov Malik, a Szovjetunió ál­landó ENSZ-képviselője. Hang­súlyozta, hogy küldöttsége ar­ra a javaslatra szeretné össz­pontosítani a figyelmet, ame­lyet a Szovjetunió terjesztett a közgyűlés elé. A szovjet javas­lat felszólít az új típusú tö­Schmidt Pekingben megpusztító fegyverek és az új fegyverrendszerek kidolgo­zásának és gyártásának betil­tására. A Szovjetuniónak nem cél­ja valamiféle egyoldalú meg­oldás kicsikarása. Készen áll arra, hogy vállalja mindazokat a kötelezettségeket, amelyeket az összes többi ország, köztük a Biztonsági Tanács állandó t""' ’ ’"agukra vállalnak. Kína támogatja a NfiTO-t A TASZSZ bonni jelentésé­ben megállapítja: A kínai vezetőség folytatja azt az irányvonalát, amely a nemzetközi feszültség csök­kentésének aláásására, vala­mint a Szovjetunió és a szo­cialista közösség békeszerető politikájával való szembehe- lyezkedésre irányul. Erre a cél­ra használták fel azt a fogadást is, amelyet Teng Hsziao-Ping, a Kínai Népköztársaság ál­lamtanácsának helyettes elnö­ke adott a Pekingben tartózko­dó Helmut Schmidt nyugat­német szövetségi kancellár tiszteletére. Teng Hsziao-Ping beszédé­ben támadásözönt zúdított a szocialista államok erőfeszíté­seire, elsősorban a Szovjet­unió fáradozásaira, amelyekkel a különböző társadalmi rend­szerű országok békés egymás mellett élése elveinek a nem­zetközi kapcsolatok gyakorla­tában történő valóra váltására törekszik. Egy új világháborúi 'elke­rülhetetlenségéről" okoskodva a kínai miniszterelnök-helyet­tes kijelentette, hogy a kínai kormány teljes mértékben tá­mogatja a NATO nyugat- euróDai tagországainak integ­rációját, amely „erőik meg­sokszorozását” célozza, és ar­ra szólította fel ezeket az erő­ket, hogy. helyezkedjenek szembe a szocialista közösség országaival. Jellemző, hogy az Uj Kína hírügynökség az NSZK szövet­ségi kancellárjának válasz­beszédéből teljesen kihagyta azt a részt, amelyben a kancel­lár hangsúlyozta, hogy az NSZK az utóbbi években tá­mogatta azokat a kezdeménye­zéseket, amelyek elősegítették a bizalom és az enyhülés lég­körének megteremtését Euró­pában. Úgyszintén kimaradt a kínai hírügynökség tudósításá­ból Schmidt azon kijelentése, amely szerint az említett cé­lokat szolgálták azok a szer­ződések, amelyeket az NSZK nyugati és keleti szomszédaival és a Szovjetunióval kötött. Ha­sonlóan kihagyta az Uj Kína hírügynökség Helmut Schmidt beszédének azon részét, amely­ben a kancellár a Nyugat-Ber- lin helyzetének normalizálását célzó négyoldalú megállapo­dásra utalt. Ugyanakkor magára vonta g figyelmet az a tény, hogy a szövetségi kancellár kínai lá­togatásának előestéjén a pekingi propaganda éles rágalomhad­járatba kezdett az első mun­kás-paraszt német állam, s Német Demokratikus Köztár­saság ellen, az Európában ki­alakult háború utáni helysed meffvtitoztatáaém mü Huszonöt éves a Tejipari Vállalat lom az első helyezett részére egymillió forint, a második helyezett ötszázezer forintot kap. A községek között az első három helyezett 500, 300 200 ezer forintot kap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom