Tolna Megyei Népújság, 1975. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-01 / 230. szám

Nyolcvanéves a kőtelező polgári házasságkötés Ma, nyolcvan éve, 1895. ok­tóber 1-én lépett érvénybe Ma­gyarországon az előző eszten­dőben hozott XXXIII. tör­vénycikk, amely bevezette az állami anyakönyvezést, ettől kezdve kötelezővé tette a szü­letésnek, elhalálozásnak állami anyakönyvbe való bejegyzését és csak azt a házasságot is­merte el, amit állami anya­könyvvezető előtt kötöttek. Korábban az egyházi anya­könyv volt hiteles (természe­tesen ezeket — a törvény élet­belépése előtti időre vonatko­zóan — továbbra is elismer­ték). A római katolikus egyház 1563-ban, a tridenti zsinaton rendelte el a házasság anya­könyvezését. Természetes, hogy az állami anyakönyvezést, a polgári há­zasság bevezetését az egyház, jogainak durva megcsorbítása­ként fogta fel és éles harcot folytatott ellene. Ezért is bu­kott meg egy évtizeddel ko- rábban a kísérlet, ami tulaj­donképpen egy lépés volt az állam és az egyház szétválasz­tásában, noha ekkor már Eu­rópa legtöbb országában túi Voltak ezen. A törvény elfogadása előtti Vihar nem kerülte el Tolna megyét sem. Hogyan tükröző­dik ez a korabeli megyei saj­tóban? A Tolna megyei Közlöny cí­mű „közigazgatási, társadal­mi, tanügyi és közgazdasági hetilap” 1893. március 19-i szá­ma vezércikket szentel a té­mának, mivelfnégy nap múlva a megye törvényhatósági bi­zottsága elé kerül Budapest törvényhatóságának kérése, amelyben a megyéket csatla­kozásra szólítja fel az ország- gyűléshez intézendő feliratá­hoz (ebben a törvény megsza­vazását indítványozza). A vezércikk címe; Polgári házasság. „Ez most a legtöbbet hasz­nált két szó széles Magyar- országon, s hatása alatt nem­csak a képviselő urak rebben­tek szét két, vallásfelekezet szerint tagolt küzdő táborrá, hanem olyan processus készül Tolnavármegye törvényható­sági bizottsági tagjai között is, kik aszerint, mint a polgári házasságnak barátai, vagy el­lenfelei, kezdenek farkassze- met nézni egymással, s hívek szerzésével készülnek a nagy csatára.. A vezércikkíró — „b” nem teszi le a garast sem itt, sem ott, mástól fél: „Nem felada­tunk, hogy ellene, vagy mellet­te'szóljunk, de a bekövetkez­hető társadalmi bajokra hív­juk fel a figyelmetMegálla­pítja, hogy „Magyarországon az értelmiség többsége a polgári házasság mellett foglal állást, a nép, vallásfelekezeti különb­ség nélkül ellene van.” Mint­ha a köznépnek ebben az idő­ben nem a nyomor, a szegény­ség, az ezernyi fajta népbeteg­ség lett volna a legfőbb gond­ja. De különben is, a megyei közlönyt vajmi kevesen olvas­hatták a kétkezi dolgozók kő. zül. „Győzzön a többség, de óva intünk mindenkit, hogy ősz- tályharc szitásában része le­gyen ...” — Tehát ettől tart a cikkíró és tartanak azok, aki­ket képvisel, mivel „a vallás­felekezetek és osztályok kö­zötti béke becses kincse ha­zánknak, ebben rejlik összes erőnk, melyet törvényalkotó munkánkban harcba kell vin­nünk”. Végül felhívja a tör­vényhatósági bizottsági tago­kat, hogy „teljesítse mindenki hazafiúi kötelességét”. A lap következő — március 26-i száma — már a vármegye törvényhatósági bizottságának üléséről tudósít. Az ülésterem zsúfolt volt, még a karzatok is megteltek. Madarász Emil, vármegyei főjegyző az állandó választmány javaslatát ter­jeszti elő, amelyben „a kor­mány egyházpolitikájának pár­tolását ajánlja". Ezután „a leg- izgatottabb hangulatban meg. indult a vita”. Bermieder József pártolja a javaslatot, Bencze István du- naföldvári apátplébános egy­órás beszédében szenvedélyes hangon ellenezte, elvetését in­dítványozta. Báró Jeszenszky József Bencze indítványához csatlakozott, Schwetz Antal a kormány egyházpolitikája mel­lett tört lándzsát. Hasonló­képpen „rektifikálta Benczé. nek néhány állítását és helye­selte a választmány javaslatát, pártolta a kormány egyház­politikáját” Borzsák Endre, szekszárdi református lelkész. Spiesz János, paksi apátplébá­nos „az ország békéje érdeké­ben" a választmány indítvá­nyának elejtését — tehát a kormány tervével szembeni ál­lásfoglalást — javasolta. Perczel Dezső „hosszabb be­széddel világította meg a kor­mány egyházpolitikai állás­pontját, áttekintést adott az európai államokban behozott polgári házassági viszonyokról, bővebben .foglalkozott Bencze állításaival, melyeket megdön- teni igyekezett. Hivatkozott Tolna megye hajdani nagy fér. fiaira, akik mindig a liberális zászló alatt küzdöttek". Pet- rich Ferenc „Kossuth Lajosra, Deák Ferencre, Irányi Dániel­re hivatkozott...” A nép véleménye — ami a vezércikkíró szerint ellene van a polgári házasságnak — nem hagyott nyomot a tudósítás­ban, hiszen képviselőiből egyetlenegy sem foglalt helyet a megye törvényhatósági bi­zottságában. Végül is — név szerinti sza­vazással 112:53 arányban — a választmány javaslatát fogad­ta el a törvényhatósági bizott­ság, támogatva a kormány ter­vét A vita túlságosan hosszúra nyúlt, a törvényhatósági bi­zottsági urak már nagyon el­fáradhattak, mert a szünet, ké­sői ebéd után — a négy óra­kor folytatódott ülésen, napi­renden lévő egyéb kérdéseket már csak „csekélyszámú részt­vevő jelenlétében tárgyalták meg”. Nem lehet túlságosan lema­radni Európától — ez volt a több mint egy évtizedes, az állami anyakönyvezés beveze­tését megelőző vitában a tör­vény híveinek legfőbb argu­mentuma. A különben ízig- vérig reakciós uralkodó osz­tály szégyellte — legalább eb­ben a kérdésben — a Magyar- országon fennálló középkori ál­lapotokat Ezért tett egy cse­kélyke — abban az időben azonban mégsem jelentéktelen lépést az állam és az egyház szétválasztása terén. A többi lépés sokat, több mint fél év­századot váratott magára. JANTNER JÁNOS ÖN RENDEZ Levélcímünk : 7101 Szekszórd, Postafiók 71. Beteg gyermek családi pótléka Orsós Ferenc (Váralja, Szi­get utca 1.) olvasónk arról irt, hogy négy gyermeke közül az egyik beteg, állandó fel­ügyeletre szorul; ugyanakkor érdeklődött, hogy a jogsza­bályban meghatározott mér­tékű-e a havi 1280 forint, amelyet családi pótlékként kapu Heitzmann Frigyes, S szekszárdi Társadalombiz­tosítási Igazgatóság igazga­tóhelyettese válaszolt: „A jelenleg érvényben lévő 17/1975. (VI. 14.) Mt. sz. rendelet 59. §. (1) bek. c) pontja értelmében három és több gyermek után gyerme­kenként havi 320 forint csa­ládi pótlék jár. Orsós Fe­renc — figyelembe véve a beteg gyermeket is — havi 1280 forint összegű családi pótlékra jogosult, tehát a munkáltató a rendeletben előírt összegű családi pótlé­kot utalja a dolgozónak. A rendelet (2) és (3) bekezdé­se szerint a beteg gyermek után csak az egy- és két­gyermekes családoknak jár magasabb összegű családi pótlék. Három gyermektől felfelé már nincs összegsze­rű eltérés; azonban, ha a beteg gyermek 16. életévét betölti, továbbra is jogosult családi pótlékra — feltéve, ha orvosi igazolás szerint állapota végleges. 4„ Udvarias gesztus Hohl Jánosné (Majos, VII. utca 6.) nyugdijai olvasónk elkeseredett levélben pana­szolta, hogy a bonyhádi TUZÉR-telepen eddig sosem sikerült pécsi mogyorószénhez jutnia. Korsós István, a megyei tanács kereskedelmi osztá­lyának vezetője válaszolt: „Pécsi mogyorószénből a telepeken állandó készlet nincs. Ez a szénfajta sza­badon, korlátlanul értéke­síthető a mindenkori kész­let erejéig. A bonyhádi te­lep vezetőjét megkértük ar­ra, hogy Hohl Jánosnét ér­tesítse a kívánt szénfajta megérkezéséről.” ♦ Megsértődött a boltos ? juhász Lajosné (Hegyes­puszta) olvasónk azért rekla­mált a helyi boltban, mivel az üzletvezető egy vitás ügy miatt kilátásba helyezte, hogy gyermekeit többé nem szol­gálja ki, csak őt magát. A négygyermekes családanya sérelmezte a fenyegetést. Sebestyén Zsigmond. a Paks és Vidéke ÁFÉSZ igazgatóságának elnöke fe­lelt: „A boltvezető helyte­lenül járt el, amikor olyan megjegyzést tett, hogy a Juhász-gyerekeket többé nem szolgálja ki. Jogos pa­naszok miatt a hegyesi boltvezetőt írásbeli figyel­meztetésben részesítettük. A boltvezető felmondott; munkaviszonya szeptember I8-ával megszűnt.” Szerkesztőség ünk kérése „Kiss Pál, Tolna-Mözs” néven író olvasónkat kér­jük címének közlésére, hogy kérdésére válaszol­hassunk; „Gy” aláírású ol­vasónkat nevének és címé­nek közlésére kérjük, hogy közérdekű javaslatával ér­demben tudjunk foglalkoz­ni. Ml VÁLASZOLUNK Telefonszámunk: 129—01, 123—61. Ordas Sván: Damjanich tábornok Mára Ferenc Könyvkiadó, 1971. „Immár pátriárkái székhely, százados uram! E hó elején azonban Sztratimirovits főerőinek székhelye is volt. A péterváradi vár, vagyis Hra- bovszky altábornagy és a mieink között ekkor már jó ideje goromba levélváltás folyt, amit, úgy lehet, az öreg megelégelhetett, mert 12-én hajnalban ránk küldött vagy ezer embert, fél század huszárt és egy hatfontos üteget. Régi, reguláris katonák voltak, míg a mieink elsősor­ban csak a lelkesedés fűtötte önkéntesek, akik­nek a kiképzése épp akkor folyt a város alatti réten. A parancsnokuk pedig szintén standbeli tiszt, Stein Miksa százados”. , „Stein Miksát ismerem — vetette közbe Dam­janich. — Hosszú, égimeszelő formájú gyerek, születésére apa tini sváb. De hiszen az szapőr! Magyarán: árkász. Hogyan jutott tüzérekhez meg huszárokhoz?” Trebinjac vállat vont. „Ehhez én nem értek, kérem. Itt mindenesetre a Don Migueleknek parancsnokolt. Ellenálló har­cosainkat a hídról elkartácsoztatta, aztán meg­rohamozták a várost. Házról házra folyt a harc, egy sereg épület kigyulladt.” A százados bólintott. „Ronda mesterség! Nemrégiben nekem is volt részem utcai harcban!” . s- 49 -3 ’ „Ronda bizony és véres! Én a fogadóban száll­tam meg, ott szerencsémre nem volt lövöldözés. Láttam azonban, amikor a főpapi kastélyt be­vették, csak úgy hullottak az emberek!” Damjanich mosolygott, és ebben a mosolyban egy kis lenézés bújkált. — Nem, fiam, azt nem lehetne mondani, hogy beképzelt ember. Tudnod kell azonban, hogy a hívatásos tisztek általában hajlamosak derülni a civilek hadibeszámolóin. „Mégis, hogyan hullottak? Volt vagy tíz ha­lott?” Trebinjac esetében azonban melléfogott. Isme­ritek az öreget, élete hetven évéből legalább öt- venet a törökkel verekedve töltött, a hadi mes­terség terén bajosan lehet zavarba hozni. „Tíz, százados uram? — kérdezte. — Kétszáz­tizenegyet temettünk a mieinkből aznap este, és Stein százados még hetven foglyot is magával hajtott Péterváradra.” „És mennyi magyar esett?” „Nyolc vagy tíz!” Damjanich felhajtotta a sörét. „No, ha ilyenek az arányok, akkor Sztratimi­rovits jobban teszi, ha megmarad a Bácskában, és mihozzánk a Bánátba el se néz. Ott nem sza­pőr tisztek lesznek a parancsnokok, pedig lám, azok is megállják a helyüket.” Sejthetitek, hogy mennyire megdöbbentünk. A társalgás idáig természetesen anyanyelvűnkön folyt, most akaratlanul átváltottam a németre. Végtére a császár kabátját viselő tiszt ült az asz­talunknál, bármilyen furcsán nyilatkozott is. „Százados úr szintén a Délvidékre megy?” — kérdeztem óvatosan. „Oda! — bólintott. — őfensége a nádor ma reggel írta alá az őmagvi kinevezésemet, oda­lenn kaptam egy zászlóaljat.” „Egy milyen zászlóaljat?” „Nemzetőrt, természetesen!” — 50 — Bátyád a századosi egyenruhára mutatott. „És ez az uniformis?” Damjanich tele torokból nevetett. „Huszonnégy óra alatt igazán nem akaszthat­tam le egy újat a szegről a mai posztószűke vi­lágban. Én azonban eb)i>en a kabátban is ugyan­az az ember vagyok” — nyugtatott meg bennün­ket Aztán barátságosan Trebinjacra vigyorodott. — ..Ügy érzem azonban, teljesen másféle, mint azt például ön, drága uram, gondolná!” * — Igen, jól mondod, Katherinám! Rendkívül kínos helyzet volt mindannyiunknak. Én minden­esetre áldottam az eszemet, hogy nem mondtam semmi félreérthetőt, ámbár — hiszen ezt nektek nem kell magyaráznom — teljesen egyetértettem a többiekkel. Tanuld meg, édes fiam, hogy ke­reskedőembernek először és másodszor is az esze kereke járjon, csak harmadszorra a szája! Ez nagyon fontos szabály, bár elismerem, hogy nem mindig lehet megtartani. Majd hallhat­játok nemsokára, hogy nekem sem teljesen si­került. Damjanich ezután kedvesen bocsánatot kért, megköszönte a helyet, és mondván, hogy egy másik asztalnál tiszttársait fedezte fel, áttele­pedett azokhoz. „Renegát” — sziszegte foga között, szokott in­dulatosságával a bátyád. Hangosan természetesen nem szólhattunk, hiszen a terem tele volt ma­gyarokkal. Bevallom, nem értettem ezt az em­bert, egy vérbeli granicsártiszti család sarját, aki megragadta az első kínálkozó alkalmat, hogy más zászló alá álljon. Tulajdonképpen ma sem ér­tem, pedig úgy akarta az ég, hogy még sűrűn találkozzunk a következő hónapokban. (Folytatjuk). — 51 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom