Tolna Megyei Népújság, 1975. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-10 / 238. szám
Miniszteri utasítás A járási hivatalok és a közművelődés Bábmozgalom Mi a helyzet a paraván mögött? Műanyag paraván mögött hullámoznak a bábok, táblák, az egyetlen felnőtt, az együttes vezetője széken ágaskodva figyeli a lányokat. A Musica zenei bábcsoport próbája. Schmidtné Wa- nits Hilda, az együttes vezetője, zenetanár, megyei bábszakreferens. — Hogyan kerül valaki a bábmozgalomba és hogyan az éléref — Én felnőtt fejjel kezdtem el bábozni és sajátos indítékom volt rá. A zenei ismeretterjesztés lehetőségét véltem felfedezni benne, és az is volt rögtön a szándékom: segíteni megértetni a zene lényegét azokkal a gyerekekkel, akik tanultak ugyan valamilyen hangszeren, de annak segítségével nem tudták kifejezni magukat. Az első csoportom Tolnán volt, ahol akkor tanítót- ' tam. Később, amikor a megyei művelődési központ megnyílt, megbíztak, hogy szervezzek egy zenei bábcsoportot. Sajátos körülmények között kezdtünk el dolgozni, tudva, hogy úgy számítanak ránk, mint leendő bázisegyüttesre. így a szakköri munkáról le kellett mondanunk, rögtön a második lépcsővel kezdtük, a szorosan vett bábozással. A Musica együttessel végzett munkánk sok örömet szerzett, közben megszereztem a ,,C”, aztán a „B" kategóriás működési engedélyt, és márciusban megbíztak a szakfelügyelettel. — A kisiskolások szakkörökben kezdik a bábozást. Mi a különbség a szakkörök és a művészeti együttes tevékenysége között? — A szakkörök az általánosak, és bár számuk jelenleg csak tizenkettő, hamarosan sokkal több lesz ■ majd a megyében. Itt a gyerekek maguk készítik a bábokat, és bábkészítés közben ismerkednek meq a bábozás technikájával, később a darabbal. Tulajdonképpen ez az igazi, amikor a gyerek teljes egészében részese a folyamatnak, ami aztán a produkcióban tetőzik. A művészeti együttes egy másfajta igényt teljesít: általában nem is gyerekek alkotják. Itt a bábkészítés időveszteség lenne, és nem tenné lehetővé, hogy művészi igényű bábokat használjanak, márpedig ez is nélkülözhetetlen a művészeti együttes munkájában. A Musica együttes után- pótlósgárdája is szakkörszerűen működik, ők már maguk készítenek bábokat is. Ez a „korszak” ugyanis pótolhatatlan élményekhez juttatja a későbbi művészeti együttes tagokat is. — Úgy tudom, Wanits Hilda tervezi a Musica együttes bábjait. :— Igen, és magam is készítem őket. Szerencsémre, mindig nagyon szerettem a képzőművészetet és rendelkezem rajzkészséggel is. De nemcsak én vagyok bábtervező és -készítő, a legtöbb bábos művészeti együttes vezetője maga végzi ezt a részét is a munkának. Ahogy a műsorok összeállítása, zenei anyagának kiválasztása, betanítása is ugyanannak az embernek a dolga... — Van-e segítség utánpótlás? — Egyre népszerűbb ez a művészeti ág, egyre többen vannak, akik szeretik és nem tudnak megválni tőle akkor sem, amikor a csoportjukból már kinőttek. Ők aztán újabb együtteseket hoznak létre. Főleg a pedagógusok és az óvónők aktívak, de a művelődési házak egyik-másik munkatársa is. Nyáron a tanfolyamunkon húszán jelentek meg, ők valamennyien máris, vagy hamarosan csoportokat vezetnek. A Musica együttesből három lányom reménybeli szakkörvezető, ők márts sokat segítenek. — A legtöbb amatőr művészeti ág- ban panaszkodnak a módszertani anyagok hiányára. Mi m helyzet a bábmozgalomban? —■ Rengeteg segédanyagunk van és jók is. Van egy háromrészes diasorozat a bábkészités- ről, aztán van anyag a díszletkészítéshez, vannak műsorok... Akik komolyabban foglalkoznak a bábozással és mélyebb igényeik vannak, azok megpróbálnak saját maguk darabokat, bábokat tervezni. Szó esett már ilyesmiről: a megyében is vannak, akik szeretnének önálló alkotásokkal előállni, viszont idejük nincs ezeknek az elkészítésére. Sajnos, erre külön apparátust nem lehet létrehozni, ha valaki újat akar, azért meg kell dolgoznia. Javasoltuk, hogy a megye gazdag népművészeti anyagának feldolgozását próbálják meg, és talán kedvet is kapott ehhez néhány csoportvezető. — A Musica együtes tagjai már csalt félig gyerekek, középiskolások. A „nagy” bábegyü:tesek majdnem mind felnőttekből állnak. Elképzelhető, hogy a Musica is „felnő”? —■ Érettségiig biztos, hogy együtt maradnak. Később már kevesebb a remény, hiszen a lányok közül többen tovább szeretnének tanulni és lassan „kirepülnek a fészekből”. A nagyobb múltú együttesek, vagy azok, amelyek egyetemi városban működnek, ilyen szempontból jobb lehetőségek között dolgoznak. — Hol látja helyét a bábmozga- lomnak a közművelődésben? — A bábozás nagyszerű dolog, korhatár nélküli. Annyi fajtája van — síkbáb, árnyjáték, kesztyűsbáb, botosbáb, vajang, marionett —, hogy mindenki, akármilyen feltételek között dolgozva, talál saját számára megfelelőt. Azt hiszem, az egyik leg- komplettebb műkedvelő művészeti forma: a bábos mozog, énekel, előad, és ugyanakkor kézügyességének és ízlésének is kell lennie. A bábegyüttesek közösségek, sikereik együttes eredmények. Most az egész országban a fellendülés időszakában van a bábmozgalom, egyre több csoport alakult és egyre inkább figyelnek a csoportokra. így aztán az ember is többet és többet szeretne. VIRÁG F. É. A HÉTKÖZNAPI közművelődési munkában jelentős hatású miniszteri utasítás látott napvilágot a Művelődési Közlönyben. A kulturális miniszter és az oktatási miniszter 201/1975. (M. K. 17.) KM—OM. számú együttes utasítása a megyei tanács vb. járási hivatalának művelődésügyi, valamint gyámügyi feladatairól, hatásköréről és hatósági jogköréről olyan területen ad eligazítást, amelyen eddig nehezen lehetett eligazodni. A miniszteri utasítás részletesen taglalja a járási hivatalok tennivalóit a közművelődési munka területén. Az általános felügyeleti kötelességek mellett feladatul tűzi ki a községi művelődési intézmények működési feltételeinek megteremtésében való segítséget. Ezentúl a járási hivatal munkatársai rendszeresen elemzik majd a községek fnűvelődési ellátottságát és segítenek az ezen a területen jelentkező szintkülönbségek megszüntetésében. Szintén járási hivatali feladat lesz az együttműködés ösztönzése a fenntartók, a társadalmi szervezetek, gazdasági szervezetek kulturális tevékenységében. A jövőben a járási hivatal ellenőrzi a községi tanácsok művelődési szak- igazgatási tevékenységét és felügyeletet gyakorol a művelődési intézmények felett is. Ez adott esetben azt is jelentheti, hogy a járási hivatal a művelődési intézmény valamely helytelen tevékenységének megszüntetésére utasíthat, vagy kérheti a fenntartó szervek intézkedését, — tehát ha^ szükséges, „beleszólhat” a művelődési ház, könyvtár, mozi munkájába. A járási hivatal fokozottabb figyelmet fog fordítani a közművelődésben dolgozók munka- és életkörülményeire, ellenőrzi szakmai fejlődésüket és részt vesz véleményezésükben is. A jövőben a járási hivatal lesz illetékes a művelődési okmányok ellenőrzésére és ellenőrzi az éves munkaterveket is, Uj lehetőséget kap: járási rendezvények esetén a megyei tanács vb. felhatalmazásával rendelkezhet intézményhez nem kötött költségvetési ösz- szeggel. Az utasítás értelmében a hivatalok feladata lesz az ösz- szehangolt tevékenység biztosítása, elsősorban a világnézeti nevelés, az általános és szakmai műveltség, a műkedvelő művészeti mozgalmak és a művészeti nevelőmunka területén. Általános művelődésügyi felügyeletet látnak el — a fenntartókra való tekintet nélkül — a községek művelődési intézményeinél. Szervezik, ellenőrzik a statisztikai adatszolgáltatást és feldolgozzák az adatokat. A járási hivatal fog diszponálni a művelődési autó felett. Az utasítás magába foglalja a járási hivatal művelődésügyi hatáskörét, hatósági jogkörét és azt is, mihez szükséges a hivatal jóváhagyása. AZ UTASÍTÁS következetes betartása az eddiginél ugyan nagyobb terhet ró majd a járási hivatalok e terüléten dolgozó munkatársaira, de várhatóan hamarosan jelentkezik majd hatása. A közművelésben dolgozók a megyei tanács vb. szakigazgatási szervének tehermentesítését, a járási hivatal tekintélyének növekedő-' sét és a községekben a művelődési intézmény és a helyi tanács között előforduló vitáid gyors és hathatós elrendezését várják az utasítástól. — gsa — Ordas Iván: Damfcaníefs tőlsornolc Móra Ferenc Könyvkiadó, 1971. A Töröknek nevezett öreg méltatlankodva megsodorta a bajuszát. ,,Negyvenegy esztendőt kibírtam, most miért szökdöstem volna? Alázatosan jelentem, engem elbocsátottak!” Damjanich válloh veregette. „A hadjárat közepén? Tegye lóvá az öregapját! Aztán miért?” „Megrokkantam. Mindjárt másnap, hogy a százados úr— akarom mondani, őrnagy úr otthagyott bennünket, nem akarózott mozdulni a lábaimnak. Csak vánszorogtam. Beléjük állt a krónikus reuma, vagy minek nevezte a főtörzsorvos úr.. . Kiadatta nékem az obsitot, mert hogy az időm bőségesen megvan, és rokkant őrmestert nem használhat az ármádia, azért!” „De ha az én szemem nem csalt onnan a ló hátáról, maga az elébb igencsak legényesen baktatott itt az országúton. Nyomát sem láttam semmiféle vánszorgásnak.” „Alázatosan jelentem, útközben elhagyott engem az a fájdalmas nyavalya!” „Csuda szerencséje van! Mégis mikor?” „Éppenséggel, amikor általléptem az országhatárt !” Damjanich tele torokból nevetett, és nevetés hullámzott végig a századon is. Csak a Török nevezetű állt olyan rezdületlen arccal, mint a faragott kép. „Aztán mondja, Török, hová bandukol éppen ezen az úton?” „Jelentem alázatosan,' előbb csak ide Adára, mert huszonhárom évvel ezelőtt, a nagy nyári Übungkor még élt ott a bátyám, mivelhogy adaiak vagyunk. Mondom, megnézem, miként léteznek, aztán ellépek Szegedre.” „Oda minek?” „Gondoltam, hogyha már ez a rossz nyavalya elmúlt rólam, megtudakolom, nem folytathatnám-e a tanult mesterségemet.” — 70 —. Most már mi sem bírtuk nevetés nélkül a pappal, fenn a tornácon. Valóban szinte hihetetlen, hogy mennyiféle és fajta ember tipródik ezen a világon. Ignátovity után most itt ez a vén, rablóvezérképű obsitos. Damjanich elővett egy nagy, kockás kendőt a zsebéből, és a könnyeit törölgette nevettébén. „Mi a maga tanult mestersége?” „Alázatosan jelentem, gránátos őrmester!” „Valahogy nekem is úgy rémlik. Aztán mit szól ahhoz Török, hogy egy kis vargabetű árán nekünk épp itt, az óbecsei főutcán kellett találkoznunk?” „Van isten, őrnagy uram!” „Én is amondó vagyok. Hát idefigyeljen, Török! Ne fárassza maga azokat a reumás lábait Szegedig. Én ebben a faluban vezénylek egy újdonatúj nemzetőrzászlóaljat. Nem bánom, sétáljon el Adára, nézze meg az atyafiságot, aztán jöjjön vissza, és csapjon fel mihozzánk. Az ilyen vén emberevőknek, mint maga, úgyis híjával vagyunk!” Ismét kezet adott neki. „Na, isten áldja!” Lóra ült, de amaz utánaszólt: „Őrnagy uram, alázatosan kérném még egy szóra!” „Nos, bökje ki!” „Nem olyan sürgős az az adai látogatás! Alázatosan kérem az őrnagy urat, mondaná meg: merre van az a zászlóaljiroda?” „Félfordulat balra, kétszáz lépést a fogadóig előre, indulj!” Az őrmester olyan szabályosan teljesítette a parancsot, mintha már nemzetőr-egyenruhában volna. Damjanich elindította a századot, és amint az ajtó előtt ellovagoltak, hallottam a hangját: „Odalenn Itáliában két hónap alatt összesen nem hallottam fele ennyit se beszélni ezt az öreget, mint most. De a legkülönb altiszt, akivel életemben csak találkoztam. Rá merném bízni a feleségemet, pedig ő a legdrágább nekem!’ — Igen, valóban úgy látszott kedvesem, hogy ez a Török nevű veterán rajongott Damjanichért. A tisztjeiről azonban ezt igazán nem lehetett elmondani. Nem bánt velük valami kesztyűs kézzel. Máspap reggel szörnyű dobogás, fegyvercsör. gés vert fel a legjobb álmomból. Mirko már az ablaknál állt, és mogorva pillantásokat lövellt kifelé. „Mi történik?” — kérdeztem bosszúsan. „Gyakorlatoznak” — kaffantotta oda szokása szerint egyetlen szóban a feleletet. — 71 — Mire feltápászkodtam, hogy én is az ablakhoz menjek, már Damjanich szavától zengett az egész udvar. „Nem jó! A görcs a kezetekbe, nem jó! Nem vasvella ez, nem úgy kell szorítani, mint aki trágyát hányni készül! A puskával nemcsak lőni meg a szuronnyal döfködni kell tudni, hanem minden fogását ismerni. Ha álomból ugrasztalak fel, akkor is.” Az udvaron, lábhoz tett fegyverrel, egy nemzetőrszázad állt. Két katona az arcvonal előtt igyekezett bemutatni a fegyverfogásokat. Damjanich és a tisztjei oldalt, félrehúzódva figyelték őket. ;,Állj! — ordította ismét, aztán a tegnapi nyurga kapitányhoz fordult. — Zikó kapitány úr, szíveskedjék átvenni az egyik fegyvert és megmutatni ennek a kacska kezű társaságnak, ho. gyan kell mozogni a puskával!” Zikó kapitány mutatóujjával mellbe bökte önmagát. „Én?!” — kérdezte csodálkozva. „Igen, önnek mondtam!” Láttam, amint Damjanich homlokán kigyúlnak a már Licziniusnál megyfigyelt kis piros foltok. „őrnagy úr, jelentem, én ulánus tiszt voltam. Soha nem fogtam szuronyt!” „Schneller főhadnagy úr! Akkor ön!” Egy zömök, széles vállú főhadnagy csattantotta össze a bokáját, és jelentette: „Őrnagy úr, én a chevaux-légereknél szolgáltam. Én sem értek a puskafogásokhoz.” „Az elég baj! Pécsi hadnagy úr, legyen szívesP* Egy jelentéktelen külsejű, sovány, szemüveges tiszt átvette az egyik katona fegyverét, és bemutatta, amit Damjanich kívánt. „Ez az! — mondta. — Így kell!” Ezután a tisztekhez fordult, „Holnap reggel fél hétkor a tiszt urak jelentkeznek az új szállásom udvarán. Pécsi hadnagy úr oktatást tart a fegyverfogásokból, kizárólag a tisztikar részére. A kiképzés eredményét Zikó kapitány úr jelenti. Végeztem!” Megfordult, és bement a házba. Schneller főhadnagy állt a legközelebb az ablakomhoz Félhangos megjegyzését jól hallhattam. (Folytatjuk) * — 72 —
