Tolna Megyei Népújság, 1975. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-03 / 232. szám

hangja hasonlít az emberélet mentésére rohanó mentőkéhez, de talán mélyebb, elnyúj- tottabb. Ha megszólal, kapják a batyukba csomagolt értékeket és egymást taposva rohannak az óvóhelyre.

Háború volt. Alig több, mint harminc éve.

Sok vagy kevés harminc év? Egy fél emberöltőt sem tesz ki. A történelem szalagjával mérve alig vehető észre. De azoknak, akik több-kevesebb 'értelemmel átélték, sok.

Mert valóban nagy idők tanúi. Az utókor talán irigyelni fogja őket. Névtelen és ismert hősöket nevelt ez az időszak. Nagy csatákat vívtak győzelmesen. Apáink számos nagy kísérlete — hogy szabadságban éljen a népünk — ennek a generációnak lett valóság. Ez élte meg először, hogy Európában harminc éve hallgatnak a fegyverek, és ha szuronyokra támaszkodva is, de béke van. Sok jó szándék, munka, erő alapozta ezt.

A mi szándékunk, a mi munkánk, a mi erőnk is. Tudjuk, még nem olyan stabil, mint amilyennek szeretnénk. Tudjuk: ki kell venni a szuronyokat az európai béke alól, mert még jobban, még gondtalanabbul élhetnénk, ha nem kényszerülnénk a haditechnikát is egyensúlyozni. Tudjuk: az erőnk mind több lesz, és okos szóval, tetteinkkel bebizonyítjuk: azért vagyunk a Földön, hogy békét, boldogságot teremtsünk; a népek összefogásával legyőzzük a még sokfélé jelen lévő éhhalált, betegséget; emberként éljünk, csak a jólétet szolgálja a tudomány, a technika.

Tizenkét oldalas füzetet kaptam a minap: „Paksi atomerőmű 1760 mW”. Térképek, táblázatok, alaprajzok. Ilyen lesz Tolna megyfe

ŐSZÉN

O

láh Mihály a községi

tanács elnöke, tengernyi gondja között most mi a legnagyobb?

— A fejlődés legnagyobb gondja az ivóvíz — kezdi a gond magyarázatát. — Az már a múlt emléke, hogy tavaly is például az ivóvízszükségletünk alig több mint hatszáz köbméter volt naponta. Ma reggel ismét itt járt nálam egy lakossági küldöttség, az ivóvíz miatt. Kevés a vizünk.

— Enyhült a helyzet a nyár vége óta, akkor ugyanis sikerült bekötni a borsócséplőnél két kutat a községi hálózatba. Az Erőműberuházó Vállalat segítségével épített két kúttal együttesen naponta 1600—1800 köbméter vizet adunk a községnek. Azonban ez is kevés. Még legalább másfél-kétezer köbméter víz kellene. Egyre jönnek a letelepedők. Vállalat, kirendeltség, munkásszállás, új üzemi konyha, mind- mind új vízfogyasztó.

— A Mélyépterv segítségével feltártuk a víztermelés új lehetőségeit; ezek szerint a kömlődi Duna-homokpadon, a Vizes dűlőben és Dunaszent- györgy irányában van lehetőség víztermelésre. Mindhárom helyről több kilométer hosz- szú gerincvezetéket kellene kiépíteni. Víz volna, de pénzünk kevés, ezért nincs most víz és lehet, hogy a következő években is ez lesz legnagyobb gondunk.

— Negyedik ötéves tervünk célkitűzéseit megvalósítottuk, azaz elköltöttük a pénzt. Nincs arra külön pénzünk, hogy az építkezések miatt megnövekedett vízigényeket egyik napról a másikra kielégítsük. Vagy itt van a szennyvíz- probléma. Az ERBE százmillió forinttal kezdi az ügyet, nekünk nincs pénzünk. Nem vagyunk partnerek ilyen nagy beruházáshoz — pénz hiánya miatt. Pedig, a víz kell; az éltető vízből naponta egyre többre van szükség. Ha lesz vizünk — mert végül is ezt a súlyos gondot sürgősen meg kell szüntetni —, akkor újabb, más jellegű probléma foglalkoztat majd bennünket, az is ■— hiszem — a fejlődés gondja lesz.

A Bonyhádi Cipőgyárban a legjobb munkások közé tartozik Gráf József felsőszabász. Ezen a munkahelyen sok lehetőség nyílik arra, hogy a drága nyersanyagból minél több cipő- felsőrészt szabjanak. Gráf József selejtmentesen és gazdaságosan dolgozik. ^

%

Szekszárdi toronyházak. A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat már két toronyházat épített Szekszárdon, a Mészáros Lázár utca, Kinizsi utca határolta területen. A két tízszintes lakóházat átadták a használóknak, a harmadik toronyházba idén karácsony körül költözhetnek a lakók. Képünket a megyei pártszékház tetejéről készítettük.

A Szekszárdi Mezőgép gyönki gyáregységében készítik a CB—1-es cukorrépa-betakarító gépeket. Tolna megye mező- gazdasági gépgyártása az utóbbi öt évben lendült fel. Idén e gép a 75. országos mezőgazdasági kiállításon és vásáron aranyérmet nyert.

’ PÄLKOVÄCS JENŐ

GOTTVALD KÁROLY

I

K

B ödbe vész a messzeség, mégis látni próbálom azt az

™ ^“embert, aki majd a távoli jövőben egyszer kezébe veszi a Tolna megyei Népújság mai számát. Száz, ké|tszáz, vagy talán még több esztendő választ el tőle, s ki tudja a paksi atomerőmű alapkövében rejtőző rotációspapír kibír-e épségben ennyi időt Ha igen, a jövő mélyén, a majdan lesz embertársam érti-e még a nyelvet, amit én beszélek? Bizonyára mély megrendülés tölti el, s megkísérli maga elé képzelni az üzenetküldőket, a régieket, azokat az embereket, akik a második évezred küszöbén ezen a tájon a Dunántúl lankáin éltek: gyárakat, lakóházakat, utakat építettek, búzát, kukoricát termeltek, szőlőt, gyümölcsöst telepítettek, beszámolókat mondtak-hallgattak, május elsején felvonultak....

Kik vagyunk? 1945 után a bonyhádi, a paksi, a tamási, a szekszárdi és a dombóvári járás több községéből a svábság zömét kitelepítették. Dunakömlődre, Zombára, Bátaszékre és még több tucat községbe helyükre érkeztek a telepesek, az új honfoglalók: székelyek, felvidéki magyarok, tiszántúli agrárproletárqk. A telepesek, az őslakos magyarok és a maradék svábok az első években nehezen viselték el egymást. Később a mezőgazdaság szocialista átszervezése után a termelőszövetkezetekben megbarátkoztak, s együttes erővel gyarapították, gazdagították szűkebb hazájukat, falujukat, lakóhelyüket és annak határát.

Itt, a mi jelen időnkben a városokban, a falvakban élénk, eleven, pezsgő élet zajlik. Székszárdon rengeteg az autó, a várost átszelő főútvonalon kora reggeltől, késő estig teherautók és személygépkocsik robognak, a dübörgésben, a zajban a Garay téren olykor csak hangos szóval értik meg egymást az emberek. Jellegzetes szállítmány: az építőanyag, az élő nyúl, a hízott sertés, a kenyér, az üdítő ital, a vasáru, a bútor.

A lófogat ritka, mint a fehér holló. Legfeljebb a föld- utakon tűnik szemünk elé egy-egy kordé, de azt meg szamár húzza. A híres dunakömlődi halászcsárdát a nap minden órájában autónyáj veszi körül: Zsiguli, Trabant, Dacia, Skoda, Polski Fiat, stb. márkájú személygépkocsi. A városok, a járási székhelyek felé közeledve az új emeletes, köz- és lakóépületek, magánházak úgy emelkednek ki a régi földszintes magyar világból, mint világítótornyok a tengerből. Ilyen lakott helyeink külső képe. Milyen lesz majd kétszáz év múlva ?

A határban a cukorrépa-; a kukoricaföldek rengetegében kombájnok, betakarító gépsorok mozognak. Gép töri a kukoricát, gép szedi a cukorrépát. A hatvanas években az ilyen munkákat még szinte kizárólag kézi erővel végezték. A bekötő utak mentén feltünedeznek a szárítóberendezések, a gabonasilók, a hizlaldák, a takarmánykeverő üzemek, az állattenvésztési telepek. Gyönyörű az idei ősz, immár hetek óta felhő sincs az égen, s a hőmérséklet a déli órákban 28 fok.

A Duna mentén, Dunaföldvártól — Pakson. Tolnán, Székszárdon át — Bajáig nemzeti eledel a halászlé, metélt tésztával. Ideírjuk a receptjét.

Vágy személyenként 50 dkg, lehetőleg vegyes halót, hat fel közepes nagyságú egészen apróra vágott vöröshagymát. A halat megtisztítjuk, megmossuk, felbontjuk, s ezután már sem kívül, sem pedig belül nem szabad megmosni. A megtisztított, szeletekre vágott halat besóxzuk, és egy órán át állni hagyjuk. A halat, a hagymát, a cseresznyepaprikát (t kg halhoz 2—3 paprikát számítunk) bográcsba tesszük, vizet öntünk rá, úgyhogy a hal fölött kétujjnyi víz legyen. A bográcsot tűz fölé tesszük, s amikor a habja felforrt, kilónként két evőkanál édes és 1 evőkanál csípős paprikával ízesítjük. Forrástól számítva 20—25 percig főzzük, közben kóstolgatjuk és ízlésünknek megfelelően fűszerezzük. Három tojásból tésztát gyúrunk, kinyújtjuk, gyufaszál vastagságúra metéljük, kifőzzük. A tésztát külön edényben tálaljuk, a haldarabokat szűrőkanállal emeljük a ki a bográcsból.

Ti távoli jövőbeliek: vegyétek és egyétek! Számos alkalmat, nótateremtő bort és jó étvágyat kívánunk kedves mindnyájatoknak. *- \ ,

_ SZEKULITY PÉTER

iiitiiiilifiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiHiimHimmn ■mimtiiiiiililllllll

r- és hazánk — új büszkesége.

Az első atomerőmű Magyarországon. A szovjet és magyar kormány államközi egyezménye alapján épül, szovjet segítséggel, az , ott már rendelkezésre álló tapasztalatok fel- ; használásával. A berendezések! egy része nálunk készül. Elsősorban hagyományos erőművi berendezéseket, valamint egves nuk- ! leáris segédberendezéseket állít elő hozzá a ! magyar ipar.

Üzemanyagát, a dúsított uránt tartalmazó fűtőelemet a Szovjetunió szállítja.

Milyen természetességgel írjuk: szovjet j segítség. Mert valóban az, hogy segítjük egymást, ki mivel tudja. Közben nem is gon- ! dőlünk arra, hogy csak nálunk, a szocialista | társadalomban természetes ez.

Ma megint ritka — talán túlzás, de — lehet, hogy történelmi dátumú nap van. Elhe- ! lyezik a paksi atomerőmű alapkövét, a községtől délre, a Duna jobb partján, a szem- j esés, homokos szerkezetű talajba.

Valamikor így indult Dunaújváros, Kazincbarcika, Leninváros is. Valamikor? Nem j is olyan régen, és ma pezsgő életű, alkotó vá- j rosok. Hazánk térképe el sem képzelhető nélkülük.

Nagy dolog történik megint körülöttünk, , értünk. Hajlamosak vagyunk ezeket egy fej- j biccentéssel tudomásul venni, mert fon to- j sabbnak tartjuk napi, kis ügyeinket, gondjainkat.

Gyerekcsoportot kísér a kapuig a fehér köpenyes tanítónő, öten-hatan kiválnak, sza- I ladnak az ott várakozó szülőkhöz.

Talán lélegzetet sem véve sorolják a nap eseményeit. Az addig beszélgető szülök el sem köszönnek egymástól, csak a gyerekükre figyelnek.

Holnap úgyis találkozunk. Aztán folytatjuk a panaszkodást: kicsi ez az iskola ennyi eleven gyereknek... i

FEJES ISTVÁN f.