Tolna Megyei Népújság, 1975. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-16 / 243. szám

fiatalok fiatalok Tanuló tanítók FémHulladékgyűjtés Megkezdődött a második szakasz Topor Klára A decsi körzetesített általá­nos iskolában az átlagnál több fiatal pedagógus dolgozik. A tantestület egyharmada egy­két éve tanít. A községben 12 képesítés nélküli pedagógus dolgozik. Közülük három fia­tal tanárnőt kérdeztünk a pá­lyakezdésről, a beilleszkedés tapasztalatairól, — Négy éve tanítok képe­sítés nélkül — mondja Topor Klára. — Harmadéves vagyok a tanárképző főiskola levelező tagozatán. Úgy érzem könnyű volt a kezdés, mert itt Decsen olyan kollektíva van, amelytől minden segítséget megkap­tunk. Idősebb kollégáink be­ültek az óráinkra és utána nem kioktatva, hanem „ezt én így csinálnám” — stílusban el­mondták a véleményüket. Az ilyen segítséget pedig mindig értékeltem és igénylem is. A tantestületben teljes értékű tagnak számítunk. — A diákok tudják, hogy képesítés nélkül tanítanak? — Tudják — válaszol Mayer Sva. — Nein vettem még ész­re, hogy emiatt a tanulók meg­próbálnának lekezelni. In­kább talán a korunkkal pró­bálnak visszaélni. Látják, hogy fiatalok vagyunk és töb­bet engednek meg maguknak, mint az idősebb kollégák órá­in. Tavaly földrajzot is taní­tottam. Amikor először jött a szakfelügyelő az órámra, elő­ző éjjel alig tudtam aludni, úgy izgultam. Aztán óra után leült velem a tanáriban és el­mondta a véleményét. Érez­tem, hogy segíteni akar. Máyer Éva 1 “ Hármunk közül én va^ gyök a légkézdőbb — mondja Sztáronszky Gizella. — A Szovjetunióból,. Kárpát-Ukraj- ixából költöztünk a szüleimmel együtt Szekszárdra 1973-ban. A Szovjetunióban egyszakos képzés folyik a főiskolán, ott testnevelés szakra jelentkez­tem. Amikor idejöttünk, hoz­závettem még az orosz nyel­f Sztáronszky Gizella vet is. Szeptember óta taní­tok. Egyelőre Szekszárdról já­rok ki naponta. Ez sok időt elvesz a tanulástól, de a tan­testületben csak kettőnknek van lakásproblémája és ígére­tet kaptunk, hogy a közeljövő­ben ezt is megoldják. Kapunk egy-egy szobát itt Decsen* * Három pályakezdő pedagó­gussal beszélgettünk. Olyan pályakezdőkkel, akik talán megalapozott szakértelem nél­kül, de tele ambíciókkal, lel­kesedéssel, „mélyvízbe ugor­va” kezdtek el tanítani.'A se­gítő kezek azonban közrefog­ták, fenntartották őket. A jó kollektíva, a baráti légkör át­segítette őket a kezdeti nehéz­ségeken. Valamennyien végzik levelező tagozaton a tanárkép­ző főiskolát. Néhány év múl­va képesített tanárok, pedagó­gusok lesznek. — Tamási — |!. . ,. , , Fotó: Komáromi KISZ-szemkőzt Szerkeszt# kerestetik Dombóváron; központi he­lyen, a Hotel Dám előtt álló ,,KISZ-szemközt” híradó állan­dó friss anyaggal, helyi tudó­sításokkal ismerteti Dombóvár hétköznapjait* ... ....................... «4 Ä híradót a városi KISZ- bizottságon szerkesztik. Ennek ellenére nem KISZ-centrikus, hanem Dombóvár fiatalsága minden rétegének életével fog­lalkozik. Legutóbb egy pályá­zati felhívást olvashattunk, ötletekben gazdag szerkesztő­ségi tagokat keresnek. Pályáz­ni egy érdekes írással, vagy a szerkesztéshez javasolt ötle­tekkel lehet. Az első helyezet­teket pénzjutalommal díjaz­zák, emellett a jövőben részt vehetnek a „KISZ-szemközt” szerkesztésében. m».*. A híradó csak úgy tudja a város helyi információs szol­gálatát ellátni, ha minél több és jobb ötlettel segítik a fia­talok a szerkesztését. A felhí­vás már egy hete kint van. Ed­dig még senki sem pályázott. A dombóvári városi KISZ-bi- zottságon továbbra is várják az ötleteket, a jelentkezőket. Az oldalt szerkesztette Gott- vald Károly. Mint tudjuk, a KISZ KB. titkárságának június 2-i hatá­rozata alapján július elsejével megyénkben is megindult a fémhulladékgyűjtés. Az orszá­gos negyvenezerből mi Tolna megyeiek ezer tonna vas gyűj­tését vállaltuk. A felhívás megjelenése után alapszervezeti taggyűlé­seken megtörtént a feladatok meghatározása, az akcióprog­ramok elkészítése. A fiatalok megyénkben is megértették az akció fontosságát, népgazdasá­gi jelentőségét, így lelkesen, tennivalóik fontosságának tu­datában láttak munkához. Operatív bizottságokat hoztak létre, intézkedési tervet készí­tettek a vas- és fémhulladék felderítésére, a selejtezések lebonyolítására. Munkájuk eSedményét di­cséri, hogy megyénk minden dolgozó fiataljára 105 kg le­adott vashulladék jut. Az akció első szakasza szep­tember 15-ig tartott. Termé­szetesen a szállítási problé­mák miatt később beküldött hulladékmennyiség is számít! Mintegy 800 tonna vashulladé­kot gyűjtöttünk, de felmérés seink szerint még kb. 500 ton­nát tudunk a területen össze­szedni. Szeptember második, felében azonban a MÉH-tele- pen leltár volt és ezért csúsz­tunk ki az időbőL Tehát néni lemaradásról, hanem objektív akadályok miatti késésről vari szó. Ezertonnás tervünket túl­teljesítettük. Különösen já eredményeket értek el a szek­szárdi Városgazdálkodási Vál­lalat, a szekszárdi TOTÉV és a tolnanémedi téesz fiataljai. Az első szakasz lezárult. Tel­jesítettük vállalásunkat. A gyűjtés azonban ezzel nemért véget. Október elsejével indult a második szakasz, melyben az oktatási intézmények KISZ- szervezetei lakóterületi gyűj­téssel kapcsolódtak be az or­szágos akcióba. Érdekes történelmi dokumentum A szocialista ifjúsági mozgalom történetének: páratlan érdekű dokumentuma került elő 55 évi lappangás után Pé­csen. A levéltárban most rendezték az 1848—1923 közötti rendőrségi iratokat és ezek között talált rá dr. Szita László levéltári igazgató a baranyai szocialista ifjúmunkások kong­resszusi határozatát tartalmazó 11 oldalas füzetre. Mint is­meretes: Pécs és Baranya nagyobb része 1918 és 1921 kö­zött, mintegy ezer napig, An tant-megszállás alatt volt. A Magyar Tanácsköztársaság lev erese után sok kommunista ta­lált menedéket a Mecsekalján, ahova — a demarkációs vo­nal miatt — nem ért el az ellenforradalom bosszúja. 1920 nyarán készült el a most fellelt dokumentum; amelynek ez a címe: „A Szocialista Ifjúmunkások Bara­nyai Szövetségének I. kongresszusán hozott határozatok és irányelvek”. A pécsi helytörtén őszeknek eddig csupán közve­tett tudomásuk volt e dokumentum létezéséről, a most elő­került levéltári példány tehát fontos forrása a szocialista if­júsági mozgalom kutatásának. A kongresszusi határozat korához viszonyítva magas el­vi színvonalat képvisel, ideológiája egyértelműen a leniniz- muspn. alapszik. A dokumentum szerzője ismeretlen. Dr.’ Szita László szerint azonban nagy a valószínűsége, hogy Komor Imre újságíró írta, aki a KMP egyik alapítója volt, s akit a párt 1920-ban Pécsre küldött és a szocialista ifjú­munkás szövetség titkára lett. Nagydíj — Győrből ' -/yjj A bonyhádi Animátó zene. kar a dunántúli amatőr pop. jazz fesztivál nagydíjának megnyerése után folytatta si­keres szereplését, a szintén Győrben megrendezett I, or­szágos amatőr pop-jazz vers nyen. Az együttes tagjai a dunái túli fesztivál nagydíjával. Hofmeisti Könyvkötő — kitüntetéssel SStétszőke fiáját tarkóján’ bőrcsat fogja össze. Szemű ve. get visel. Különös ismertető­jele; mindig mosolyog. Még soha nem láttam szomorú^ oak. «I 1 — Aíg akartam hinni a fü­lemnek, mikor a nevemet á kitüntetettek között felolvas- * ták. Igazán, én lennék az? J — kérdeztem magamtól is — meséli Vásárhelyi Istvánná; Ez év augusztus 20-án kapott Kiváló dolgozó kitüntetést; ; amivel hat nap jutalomsza. I badság és 1500 forint járt. ff ' A nagyapja könyvkötő volt; * Áz édesapja is. Otthon meg- í található mindenféle gép, ami a könyvkötő szakmához szűk. -i séges. Az aranyozógép még ,* mindig működik. ;-J 1 — Gyerekkoromban szófia.' nul elnézegettem, hogyan ke^ v. rül a csillogó minta a papírt ra. Az elkészült meghívókat; kártyákat magam is megcso­dáltam. Nem mondom, hogy mindig erre a pályára készülj tem. A nyolcadik osztály el­végzése után gimnáziumba jártam, de nem szerettem az iskolát, ezért az első félév után kimaradtam. Szüleim nemigen tudták elképzelni, hogy más legyek, mint könyv, kötő. Lehettem volna fodrász is, mert az is kézügyességet kíván. Mégis ezt a pályát vá­lasztottam. Később az öcsém ugyancsak könyvkötőnek ta­nult. — Hol volt szakmunkás, tanuló? — A könyvtárba vettek fel. A szekszárdi szakmunkáskép. ■u'-KÁr*'' zőben tanultam. X szakmun­kásvizsga után sem akartam innen elmenni, mert nagyon megszerettem ezt a munkát. Változatos. 'Mi kötjük át a :, könyveket, folyóiratokat és újságokat. Itt készülnek a könyvtári kiadványok, meg. hívók és brosúrák is. A szü. ■ réti napok fotóanyagát előbb : láttuk, mint a közönség, mert mi kasíroztuk fel a képeket. — Mivel tölt! a szabad Ide­ír ISI . ! '■ iS X /'^könyveket kislány­korom Óta szeretem; talán azért, mert otthon mindenki velük dolgozott. Petőfi verseit és Móricz Zsigmond írásait t olvasom a legszívesebben. Nyolc évig tanultam zongo- f rázni, Liszt és Csajkovszkij zenéje mindig megnyugtat. Ha feehetem, színházba járok. 1$ r- Terveit 1 — Jelenleg tanulok; a mes­tervizsgára készülök. A tan. folyamot augusztusban kezd­jem el. Novemberben, a si­keres vizsga után, kiválthat­nám az iparengedélyt, de nincsen szándékomban. Első­sorban azért tanulok, hogy többet tudjak a szakmámról, ami ha lassan is, de válto­zik. A munkahelyemen jól érzem magam, szeretem ezt a kollektívát. Úgy gondolom, innen megyek majd nyugdíj, ba. Hogy ezenkívül mit sze­retnék? Saját lakásra gyűj­tünk, és később két gyereket szeretnék. ~~veress—

Next

/
Oldalképek
Tartalom