Tolna Megyei Népújság, 1975. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-14 / 216. szám

MEZŐGAZDASÁGI SZEMLE Kéthetenként jelenik meg a Tolna megyei Mezőgazdasági és Élelmiszergazdasági Szemle. Legutóbbi számában képriport­ban mutatja be a takarmány- pogácsázó üzemet, a mikramid új .nyomelemes műtrágyáról közöl írást és egy cikk a gyü­mölcsbetakarítás rakodási, szállítási feladatait taglalja. „A mezőgazdasági export- import forgalom növényegész­ségügyi kérdései és hatósági vonatkozásai Tolna megyében” címmel jelent meg az a cikk, amelyből megtudhatjuk: Me. gyénkben az elmúlt években a főbb növények — kukorica, búza, napraforgó — emelkedé­sével nőtt az exportforgalom. A Tolna megyei Növényvédő Állomás 1961-től végzi rend­szeresen az áruk vizsgálatát. Ez az utóbbi időben megnöve­kedett feladatot ró az állomás szakembereire. Mind a növek­vő exportforgalomról, mind a növényvédő állomás szakem­bereinek megnövekedett fel­adatáról tanúskodnak a szá­mok is. 1961-hez viszonyítva 1965-ben 2,5-szer, 1970-ben 5-ször, 1974-ben pedig már 13,5-ször több árut kellett vizsgálniuk, mint 1961-ben. A megnövekedett feladatok szakszerű ellátása érdekében új szervezési formákat hoztak létre, amelyeknek céllá a vizs­gálati módszerek javítása, az előzetes vizsgálatok bevezeté­se. .. Ezek az indokok és a növényvédő állomás dolgozói­nak leterheltsége késztette a MÉM Növényvédelmi Köz­pont karanténcsoportját, hogy, több megyében, kísérleti jel­leggel Üzemi szakembereket vizsgálóközegi megbízással lás­son eL A megbízás lényege, hogy a saját üzeméből fel­adásra kerülő áruk növény­egészségügyi vizsgálatát az előírásoknak megfelelő«! vé­gezze eL TOTÉV HIRADÚ A TOTÉV Híradó, a Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat lapja, el­ső oldalán a munkaverseny, mozgalomban elért eredmé­nyekkel és a feladatokkal fog­lalkozik. A Tolna megyei Ta­nácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat eddig elért eredmé­nyei is, a jövőbeni sikerek is elsősorban a szocialista bri­gádmozgalomtól függ. A vál­lalat szocialista brigádja mun­ka- és szakmaszeretetének, helytállásának köszönheti, hogy a kongresszusi munka­verseny első fordulójára tett vállalásaikat nemcsak teljesí­tették, de túl is teljesítették. A vállalások teljesítése több ter­melést, az építési, kivitelezési idők csökkenését és jobb mi­nőséget eredményezett. A vál­lalat termelési értéke 35 mil­lió forinttal haladta meg az előző évi szintet, az építmé­nyek átfutási ideje pedig 450 napról 442 napra csökkent. Minőségi kifogás nélkül, ha­táridő előtt adták át Szekszár- don a Kadarka utcai óvodát, a kórházi óvodát, az ÁFÉSZ ABC-áruházát és a Petőfi ut­cai bölcsődét. Ezek az eredmények nagy­részt annak a száz brigádnak köszönhetők, amelyek részt vettek és vesznek a munka­versenyben. A száz brigád közül kilencvenegy elérte, vagy ismét megvédte a szocia­lista brigád cím valamely fo­kozatát. A második félév feladatai sem kisebbek: a termelési ter­vük maradéktalan teljesítésé, nek fő feltétele a termelé­kenység fokozása, a minőség további javítása, az eredeti határidők előbbre hozatala. Az átfutási idők csökkentésé­vel, takarékossággal, újítá­sokkal, korszerűsítésekkel fo­kozzák a gazdaságosságot. A TOTÉV Híradó fényképen mutatja be azt az újabb húsz­lakásos épületet, amelybe nemrég költöztek be a válla­lat dolgozói. Ma már negyven dolgozó mondhat magáénak vállalati lakást. A vállalati la­kásakció azonban tovább foly­tatódik. Még ebben az évben két húszlakásos épület alapo­zását kezdik meg. Az egyiket már a jövő év első felében át is adják. A vállalat vezetői úgy is gondoskodnak a dolgozókról, hogy bővítik üdülési lehetősé, geiket. Ezer négyzetméteres telket béreltek Gunarason. Az idén bekerítik, majd négy, egyenként 35 négyzetméter alapterületű faházat helyeznek el a telken. E faházak mind­egyikében négy-öt tagú csa­lád üdülhet. KONZERVIPAR A Konzervipar, a konzerv­ipari dolgozóknak lapja több cikket, hírt is közöl a Paksi Konzervgyár életéről, ered­ményeiről. A lap munkatársa interjút készített Örvös Fe­renc igazgatóval, aki elmond­ta: — Az első félévben néhány híján, kétezer vagonnyi ter­méket állítottunk elő, s a ter­melési érték 33 százalékkal magasabb, mint a tavalyi év- első felében volt. Húsz száza­lékkal nőtt az export is, s ezen belül a tőkés országokba irányuló export 11 százalékkal emelkedett. Mindezt .úgy érték el, hogy közben hét százalékkal csök­kent a létszám, igaz, hogy ugyanakkor negyven százalék­kal nőtt a termelékenység a gyárban. A lap hírt ad arról is, hogy a Tolna megyei Népbolt Vál­lalat — a jobb konzervellátás érdekében szerződést kötött a Paksi Konzervgyárral. A gyár vezetősége lehetővé teszi, hogy a kiskereskedelemben dolgozók meglátogassák a gyá­rat, személyesen is megismer­jék az itt folyó munkát, a konzervek előállításának technológiai folyamatait. A Paksi Konzervgyár Üzemi Híradója is megállapítja: „El­múlt egy fél év, s ha megnéz­zük, hogyan dolgoztunk eddig, elégedettek lehetünk.” Az el­múlt év hasonló időszakához képest termelésük örvendetes növekedést mutat annak elle­nére, hogy a nyersanyag-ellá­tás még mindig nem mondható kedvezőnek. Zöldborsóból kö­zel kétszáz vagon esett ki. En­nek pótlása nem kis gond. Sárga, és őszi barackot is ke­vesebbet szállítottak a terme­lők. Ráadásul még száz em­berük ,is hiányzott. A termelési feladatokat 94 százalékos lét­számfelhasználással oldották meg... A tavalyi kétmilliós veszte­ség csak négymillióval nőtt, pedig több mint öt milliót kel­lett kifizetniük egyes anyagfé­leségekre árváltozások miatt, mint 1974-ben. Ennek ellensú­lyozására készítették el a ta­karékossági tervüket, melynek eredményeként 3,8 millió fo­rintot takarítottak meg. „Az első félév vesztesége még részben az 1974-es év függvénye is, hiszen amit el­adtunk az idén, annak nagy részét tavaly termeltük. Amit viszont most termelünk, az a jövőt is érinti. Van még né­hány hónapunk arra, hogy a tervünket realizáljuk. Minden remény megvan rá, hogy 8 csökkent, de hűségesnek bizo­nyult létszámmal ez is sike­rülni fog.” — olvashatjuk be­fejezésül. Az Üzemi Életünk, a Simon- tornyai Bőrgyár üzemi hír­adója is bő terjedelemben foglalkozik az első félévi ered. ményekkeL A bőrgyár dolgo­zói 1975-re vállalták, hogy a kongresszusi munkaverseny keretében 1975-ben a minőség javításával, nyersbőr-megtaka­rítással, egyéb anyagmegtaka­rítással, a termelékenység nö­velésével és egyéb megtakarí­tással összesen mintegy 12 mil­lió forinttal növelik a vállalat bevételét. > Mint az értékelésből kitű­nik az első félévre eső részt — a növényi gyár és Székesfehér­vár kivételével teljesítették, sőt, túlteljesítették. Az első félévben több mint hétmillió forintot takarítottak meg. Az Üzemi Életünk cikkel közöl a társadalombiztosítási törvényről, beszámol az el­múlt évi oktatás eredményei­ről és foglalkozik az 1-975—76- os oktatási év feladataival. A cikkben jó példaként említik azt a 22 dolgozót — közülük 18 nő — akik 1974 októberétől 1975 júliusáig tímár szakmásí­tó tanfolyamon vettek részt és azt sikeresen befejezték. A gyár keretén belül daru­kötözői, darukezelői, Demág- kezelői és targoncavezetői tan­folyamok lesznek. Egy-egy tan­folyamra 15—20 dolgozót vesz. nek fel. De nemcsak tanfolya­mokon vesznek részt a gyár dolgozói. A gimnáziumba az idén húszán jelentkeztek, a vegyipari szakközépiskolába kétszeres volt a túljelentkezés. „Az idei tanévben szeret­nénk megvalósítani azt az el­képzelésünket, hogy szervezet­tebb formában végezzék el az általános iskola VIII. osztályát azok a dolgozók, akik ezzel még nem rendelkeznek.” Ordas Iván: Dsamfanlclfi t#Í939e,nok Móra Ferenc Könyvkiadó, 1971. Az altátornogyn ak az volt az érzése, hogy a magyarok egyszerűen képtelenek civakodás, vi­ta nélkül élni. Igazi jó társaságban az ember po­litikáról alig ejt szót, legfeljebb érdekes pletykák vagy néhány bonmot formájában. Itt minden a politika körül forgott. A legfrissebb bécsi divat szerint öltözött urak fejből idéztek százados or­szággyűlési artikulusokat, mintha egyik vagy má­sik paragrafuson az életük múlott volna. A poli­tikáról gyakran a legváratlanabb módon váltot­tak át másik nagy szerelmükre, a gazdálkodásra. — Nekem édes egykutya, hogy ki regnál Bu­dán — jelentette ki egy köpcös, harcsabajuszú öreg nemes, fülsértő németséggel és mit sem tö­rődve az altábornagy döbbenetével. — Énmiat- tam lehet Ferdinandus vagy a palatínus, vagy akár maga Kossuth Lajos, csak jól el tudjam adni a gyapjút! — Gyapjú! — legyintett egy másik. — A disz­nó az igazi, Döme bátyám! Én már második esztendeje hozatom Szlavóniából a sovány sül­dőt, itt makkoltatok, és esztendőre az eladásnál többnyire kiderül, hogy ötven-hatvan percentes a hasznom. jk — Percentek, szép Öcsém! — sodort a bajszán amaz. — Te csak gondolkozz percentekben, én meg gazdálkodom, ahogy az öregapámtól tanul­tam. A birka elél az árokparton is, ha pedig úgy akarja a teremtő, hogy ne lehessen eladni, hét én istenem, egész esztendőben eszünk bür- gepaprikást sk. — Valóban, barátom — avatkozott a beszél­getésbe egy vállas, fekete hajú férfi, akit ko­rábban Csernovits Péterként mutattak be az al- tábornagynak —, Szlavóniából szállítani egyre kockázatosabb. Túlsófélen nyugtalanok a test­vérek, és szívesen vetnek ki pótvámot a jószág­ra, ha megtudják, hogy Magyarországra hajta- tik. Múltkorában nekem is vagy negyven em­sém bánta, pedig a csürhéseim megbízható, hű emberek és talán a nevem sem egészen ismeret­len— — Hja, annál, aki disznót akar lopni, nem ajánlólevél a pátriárkái atyafiság! — vette köz­be valaki. A célzás Csernovits egyik ősére, a nagy Arzén pátriárkára vonatkozott, aki negy- venezemyi szerbet vezetett a törökök elől Ma­gyarországra. Nevetés fogadta a közbeszólást, és Csernovits velük nevetett. — Nemi Csakugyan nem az, „a savanyúsá­gát”! Haynau az alispánhoz fordult. — Szép közállapotok, Herr von Vukovics! Tisztjeim is jelentették, hogy a bányáknál itt- ott békétlenkedlk a pórnép, és zslványok garáz­dálkodnak. — Már utasítottam a pandúrokat, éxcellenciás uram! A békétlenkedőkkel szemben pedig ér­vényt szerzünk a kormány rendelkezéseinek. Az altábornagy katonafüle évtizedes megszo­kás nyomán nem rezonált erre a szóra. — A kormány? Miféle kormány? — Természetesen a törvényes kormányra gondolok! Haynau korán reggel a kocsiban is erre az úgynevezett törvényes kormányra, az újsületű magyar jakobinus vircsaftra gondolt, melyben még valóságos grófok is részt vesznek, és vérbe borult a szeme. Ismerte saját embertelen indula­tait. Tudta, hogyha most nem sikerül' enyhítenie valahogy a halántékát satuként szorító fejfájá­son, menthetetlenül üvölteni kezd. Kadetkora óta nem ismert mást, mint az uralkodó szemé­lyét, az egyetlen és isten után mindenek felett való hatalmat. A gondolatától is iszonyodott an­nak, hogy holmi népképviseleti parlament civil macskáinak tartozzon felelősséggeL — Fegyverbe! Fegyverbe! Fegyverbe! — Há­romszor hangzott a kiáltás a várkapuboit alatt, amikor a hintó begördült, és Haynau tisztelgésre emelte a kezét. Az őrség szoborrá dermedve állt a kapunál, és fegyveres tisztelgéssel fogadta a hadosztály parancsnokát. . -**•- r"‘ ..... . f I jrH-í •»( Az altábornagy keze hirtelen lehanyatlott. — Halt! —‘reccsent rá a kocsisára. A két pej ló fújtatva, topogva megállt. — örparancsnok! Fekete képű altiszt ugrott a kocsi ajtajához. Zubbonyán két kitüntetés szalagja, homlokán alighanem valamikori kardvágástól származó, vörösesen izzó sebhely. Legalább hatvanéves volt, abból a fajtából, amelyik már Bonaperte ellen is küzdött. Nincs jobb az ilyen öreg kato­nánál, aki engedelmeskedik, mint a gép, mozog, akár a gép, és teljesíti a parancsot, ha belegebed is. Csak a tábornoki kart az altisztektől elvá- lsztó mérhetetlen távolság gátolta Haynaut ab­ban, hogy némi érzelemnek helyet engedjen a szívében, noha igencsak kétséges volt, hogy me­lyikük mozog régebben Európa csataterein, a kétfejű sasos zászló alatt Valahonnan, hadnagysága beláthatatlan mesz- szire veszett távolából, felrémlett ugyan előtte egy hasonlóan szabdalt homlokú, fekete bőrű legény arca, aki mellette bandukolt az úton, amikor fogságba estek, és a franciák hajtották őket. Emlékezetes nap volt, mert a marsallok felhőjétől övezve elügetett mellettük a kis kor­zikai, és Haynau volt az egyetlen tiszt, aki fran­ciául tudott válaszolni a győztes császár kérdé­seire. Mintha ez vagy legalább ilyenforma ma­gyar is állt volna mellette, bár cseppet sem biz­tos, hiszen ezeknek még azt a pusztai pofáját is egy kaptafára szabták. Elhessegette az emléket, és engedte jelenteni a fekete képűt — Altábornagy úr, Wachtmeister Stefan Sza­bó alázatosan jelentem, főkapugnség, tizenkét fő, egy altiszt excellenciád tiszteletadására fel­sorakozott! «— Ügy! És a dobos? ~ Alázatosan jelentem, a dobost az ezred- ügyeletes százados úr parancsára fertályórával ezelőtt beszállították az ispotályba! Az őrmester majdnem kifogástalanul, de vala­milyen lehetetlen pusztai akcentussal beszélt né- metüL Haynau ráförmedt; í~ (Folytatjuk)-V . = 1 fr-15- . i i A ÜZEMI ÉLETÜNK

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom