Tolna Megyei Népújság, 1975. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-02 / 205. szám
SZEPTEMBER 2 KEDD Névnap: István A Nap kél 5.03 — nyugszik 18.24 órakor A Hold kél 0.45 — nyugszik 15.59 órakor ■— Védnökség! napokat rendeztek az elmúlt hét végén Leninváros- ban. A négynapos programsorozaton a KISZ- védnökséggel épülő beruházások ifjúsági vezetői, fiatál dolgozói vettek részt. Megyénket — egyelőre „megfigyelőként” — a paksi atomerőmű építkezésén dolgozó KISZ-esek kilencfős csoportja képviselte. ! — Száznegyven előadást tart a megyében az idén a Déryné Színház. Ez a szám jóval magasabb az előző évekénél. A megyei tanács hatvanezer forinttal támogatja a színház előadásait fogadó művelődési házakat. — A nemzetközi finnugor kongresszus nyelvészeti szekciójának kétszáznegyven résztvevője megyénkbe látogatott. A szeptember 13-i programban szekszárdi és decsi kirándulás szerepel, aminek keretében többek között megnézik a szekszárdi néptáncegyüttes műsorát és a folklórműsort Decsen. ■— Autókaramból. Váralja és Nagymányok között vasárnapra virradó éjjel Salamon Gergely, a Bonyhádi Vasipari Vállalat 22 éves lakatosa személygépkocsijával egy jobbra ívelő kanyarban áthúzott az úttest menetirány szerinti bal oldalára. Ott ütközött össze azzal a személyautóval, amelyet szabályosan vezetett Tessényfr Lajos 29 éves, alsónyéki lakos. Salamon Gergely néhány órával kórházba szállítása után meghalt. Az autójában utazó Pesti Éva súlyos, Bolbach László könnyű sérülést szenvedett. Tessényi Lajos sérülése szintén könnyű. ^ Ä~, ^ TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01, 123—€1 Sportrovat: 128—15 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Teleíon: 120—11, 120—10 Telex: 14251 Postafiók 71. Felelős kiadó: PETRITS FERENC Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Postacím: 7101 Szekszárd. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj efy hónapra 20 Ft todexszám; 25 069 Totóíájékoztató A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 35. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 ta- lálatos szelvény, amely egyben 13 plusz 1 talála- tos is, egy darab van, a nyeremény és a jutalom együttesen 1 024 158 forint. 12 találatos szelvény 26 darab. nyereményük egyenként 19163 forint. 11 találatos 428 darab, nyereményük egyenként 1164 forint. A 10 találatos szelvények száma 3691 darab, nyereményük egyenként 202 forint. Öregei! napja Tengelicen A tengeHci Petőfi Termelőszövetkezet hagyományaihoz híven szombaton 230 nyugdíjas szövetkezeti tag részére rendezett találkozót. A tsz elnöke köszöntötte a vendégeket, ismertette velük a két találkozó között eltelt egy év gazdasági ered- ■ menyeit. A zenekar alkalomhoz méltó, ünnepi ebéd után kedvenc nótáikkal szórakoztatta a nyugdíjasokat. Azoknak, akik betegség miatt nem vehettek részt az ünnepségen, az ebédet házhoz szállították. A tsz gépkocsija pedig az összejövetel után hazavitte a munkában megfáradt öregeket. Az öregek napjának megrendezésével kapcsolatos munkákat a szövetkezeti iroda dolgozóinak és a kertészetben dolgozóknak a szocialista brigádja vállalta. Mindannyian bizonyságát adták annak, hogy becsülik, tisztelik a nyugdíjas tagokat. Halmos Ferenc Halálos baleset a kocsolai tsz-ben Halálos üzemi baleset történt szombaton a kocsolai Vörös Csillag Tsz- ben. Banai István, a termelőszövetkezet 44 éves traktorosa gumiabroncsot szerelt fel egy pótkocsi kerekére. A tömlőt felfújta, majd kalapáccsal ütögette, hogy a helyére igazodjon. Eddig ismeretlen ok miatt a tömlő szétdurrant, és a rugós biztosító gyűrűt Banai mellkasának vágta. A vontatós többszörös bordatörés és tüdőroncsolódás következtében a helyszínen meghalt. A szakértői vizsgálat megállapítása szerint a tragédiáért főként az elhalt okolható, mivel nem tartotta be a szerelésre vonatkozó technológiai utasítást: a rugós biztosító gyűrűt nem fogatta le szerelővassai,_______, ___ N yelvoktatás iskolán kívül Itt az ősz. A tanulmányi év kezdetével egy időben megkezdődik az iskolán kívüli oktatás, szervezett önművelés évada is. A nyelvoktatás ez évi lehetőségeiről kérdeztük meg Balogh Jenőnét, a Babits Mihály megyei művelődési központ német szakos tanárnőjét — Változatlanul nagy az érdeklődés a divatos nyelvek, az angol és a német nyelvtanulás iránt. Sok a túljelentkezőnk. Persze, tanfolyamindításkor máskor is így volt. Valószínű most is lemorzsolódnak, akikben nincs elég elhatározás. Tavaly bevezettük, hosy csak félévre kell kifizetni a tandíjat. így nem szükséges egész évben fenntartanunk a helyeket, hanem aki félévkor meggondolja magát, annak a helyére még vehetünk fel másokat. Mindig vannak olyanok, akik később is be tudnak kapcsolódni az oktatás menetébe. — Mi lesz azokkal, akik kimaradnak? — Aki igazán be akar jutni, tanulni akar, meggyőződésem, hogy előbb-utóbb bekerül. Azoknak, akik az idén nem nyernek felvételt, küldünk értesítést, hogy jövőre előnyben részesítjük őket. Tavaly kb. negyven ilyen értesítést küldtünk ki. Tizen jelentkeztek már közülük. Ez kétségkívül az idén jelentkezők rovására megy, de ígéretünkhöz híven a helyhiány miatt kimaradottak lesznek előnyben, a nyelvlaboratórium tizenhat fős, több tanulót egy csoportban nem tudunk oktatni. Persze maradnak ki az idén is, már az elosztásnál visszaléptek néhányan, mert nem volt megfelelő számukra a tanfolyam időpontja. Természetesen nem vehetünk figyelembe minden kérést, hiszen más tanfolyamokhoz és a hallgatók nagy többsége érdekeihez is kell alkalmazkodnunk. Az ilyen visszalépők helyére később is veszünk fel jelentkezőket. Most készül el egy oktatótermünk. ahol a laborra előkészítő órákat meg lehet tartani, így több csoportot tudunk indítani. Ezzel a nyelvek iránt, — még egyszer hangsúlyoznám — igazán komolyan érdeklődők igényeit ki tudjuk elégíteni — mondotta végül Balogh Jenőné. — Tamási — Záporok, zivatarok Várható időjárás kedd estig: Időnként megnövekvő felhőzet, helyi záporral, zivatarral. Mérsékelt, a zivatarok ] idején megélénkülő szél. Várható legmaga- 1 sabb nappali hőmérséklet 24, 28 fok között. | Távolabbi kilátások reggelig: Nappali fel- ' hőképződéssel, szórva nyos záporok, zivatarok várhatók. Legalacson yabb hajnali hőmérséklet: 13—17 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet; 24—29 fok között, jelentős mennyiségű (legaláb b 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. Gyorslista Viszik a boronát Egy öregember gumikerekű kocsit húzott a paksi főutcán, s vele együtt elment a régi paraszt- világ utolsó maradványa. Álltam a járdán és a szememet nem tudtam levenni a kiskocsiról. A rakomány ócskavas volt, mindenféle vasdarab, a tetején pedig borona. Vasborona, amit Kölesd környékén úgy hívtak, hogy fogas. Nélkülözhetetlen szerszám volt. Szántás után megjáratta a földet a gazda. ezzel a boronával törte össze a rögöket, egyengette a talajt a vetéshez. Megágyazott vele a búzaszemeknek. Igaz, ma is használnak a traktorosok Új paprikaíajták Kalocsán Sikeres nemesítő munkát jegyeznek az idén a kalocsai fűszerpaprikakutató állomáson. Az intézetben, ahonnan az utóbbi években négy új fűszerpaprika-fajta került ki a köztermesztésbe, két újabb hibridet állítottak elő. Ezek jobb értékmérő tulajdonságokkal rendelkeznek a korábbiaknál: nagyobb a festéktartalmuk, gépi szedésre alkalmasak és a vírus- betegségekkel szemben ellenállnak. az 1975. sz-eptember 1-én megtartott lottó-jutalom sorsolásról, mel-yen a 31. heti lottósrelvé- nyek vettek részt. 2 847 174 ut., 2 548 870 W mit vél., 2 849 896 tetőtől talpig ut., 2 855 340 Iái mit vól. ut., 2 860 619 ut., 2 868 718 sztereó- rádió, sztereomag n-etofar» és ut., 2 877 339 konyhaiéisz.-ut., 2 884 205 táskarádió. 2 806 357 ut., 2 867 019 lói mit vá'L, 2 891 907 ut.. 2 895 079 ki mit vél.. 2 896 989 ut.. 2 902 440 konyhofel'Sz.-ut., 2 904 138 ut., 2 904 791 robotgép. 2 906 740 uL, 2 913 634 magnó rádióval és ut., 2 916 709 lemezjátszó és ut., 2 945 767 Id mit vól.. 2 959 797 tetőtől talpig ut., 2 964 783 színes tv. 2 966 008 kJ mit vél., 2 973 239 ut.. 2 976 154 ut.. 2 980 897 ut.. 2 968 262 ut., 2 989 109 ut.. 2 996 650 tv. 3 015 418 lit., 3 031 487 fci mit vál., 3 023 161 mag-nó rádióval és ut., 3 033 082 írU 3 040 202 ut.. 3 043 055 irt,, 3 068 054 W mit vá l„ 3 068 565 sztereomaorvetofon és ut-, 3 074 369 táska írógép, 3 074 967 ut.# 3 078 578 ut., 3 083 667 ut.. 3 088 272 textikrt., 3 *13 770 te- »6*54 totpkj ut., 3 144 494 W nrvit vál., 3 147 999 fci mit vél., 3 148 313 lA. 3 151 599 tv. 3 164 175 hűtőgép. 3 169 194 sztereomaaisetoten és ut., 3 172 409 ki mit váJ.. 3 176 553 ut., 3 184 815 M mit vál., 3 188 446 ut.. 3 190 207 táskarádió. 3 200 691 ut.. 3 204 650 textilut., 3 212 807 sztereóra dió, sztereomagmetofan és ut., 3 220 254 konyhc<felSz.-ut., — 3 238 193 ut.. 3 238 199 irt.. 3 243 597 tetőtől táláig ut., 3 255 896 tv. 3 263 299 ut.. 3 269 969 táskaíróaép. 3 279 491 táskaíróqép, 3 283 250 tv, 3 285 220 irt.. 3 290 250 tetőtől talpig ut., 3 306 976 ut„ 3 313 541 ut., 3 346 555 fci miit vál.. 3 349 624 bútor-kjJcber., 3 352 312 tv, 3 355 059 fci mit vál.. 3 355 880 konyhafelsz.-ut., 3 359 098 sztereóra dió, sztereo- magnetofon és ut., 3 381 956 ut., 3 382 115 sztereoródió, sztereo magnetofon és ut., 3 385 321 mosógép és centrifuga. 3 388 401 ut.. 3 404 760 sztereoródió, sztereomagneto- fon és ut., 3 420 203 sztereo- magnetofon és ut., 3 421 636 ut.. 3 428 989 ki mit vól.. 3 443 756 ki mit vól.. 3 459 406 tv. 3 459 785 ut., 3 469 292 ut.. 3 491 994 kJ mit vól., 8 968 963 bútor-lakbér., 8 999 238 tetőtől tal-pig ut., 9 0*1 441 sztereó- rádió. sztereomagaetofon és ut, 44 688 349 magnó, rádió és ut., 44 699 959 lemezjátszó és ut., 44 700 701 lemez játszó és ut, 44 701 320 lemezjátszó és ut.. 50 272 494 ut. 50 278 977 ut., 50 293 031 lemezjátszó és ut., 50 299 105 ut.. 50 309 949 hűtő. 50 311 551 táskarádió, 50 315 866 lemezjátszó és ut., 50 319 313 ut., 50 348 001 ut. 50 350 418 ut. 50 364 589 ki mi4 váL. 50 364 607 ut.. 50 379 965 tv, 50 399 006 ki mit vál.. 50 399 326 ki mit vól., 50 409 469 loon-haifel'sz., 50 418 620 textil, 50 431 311 tv. 50 441 010 konyho- felsz., 50 443 399 ki rmt vál., 50 462 329 táskarádió, 50 463 305 tv. 52 174 767 tv. 52 178 140 srteneomagmó és ut., 52 191 723 ut., 52 198 777 sztereoródió, sztereolem ezjótsró és ut., 52 219 627 bútor-Mcber., — 52 225 506 ut., 52 236 826 ut* 52 236 025 ki mit vát ut., 52 238 500 tv, 52 248 968 színes tv, 52 251 084 ut-. 52 256 082 ut.. 52 256 481 ut.. 52 265 220 textilut., 52 270 703 lei mit vál. ut., 52 276 892 ut., 52 279 346 színes tv, 52 286 649 konyhafelsz.-ut., 52 297 955 ut. — 52 328 095 konyhafelisz.-ut. A gyarsllista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk. Milyen volt az időjárásunk augusztusban — Szekszárdim ? ehhez hasonlót, de az sokkal nagyobb, s nem kel! utána bukdácsolni a süppedő vagy kellemetlenül porzó, kemény hantú földeken. A „fogasra** már régóta nincs szükség. Őrizték a padláson, a fészerben, a hátsó udvar szélén. Félretették, de nem dobták el. így voltak egy ideig az ekével és más eszközökkel is, aztán lassanként kiürültek a pajták, a hátsó udvarok, átadták a helyet valamilyen hasznosabb tárgynak, műtrágyás zsákoknak, olajoshordóknak, személykocsiknak. Ez marodt utoljára, ez a furcsa, kiterített, és megmerevedett vas-sündisznó. De most elment az ócskavasak közé. Darabja lesz majd egy új gépnek, kukoricadarálónak, amit nem kell órákig tekergetni, csak megnyomják rajta a gombot. Vagy beéoül — hatalmas fényességű izzás után — egy szépen kikalapált kerítésbe és virágok hajlanak a lába elé. C. J. Rendkívüli, szeszélyes és főleg meleg — sok csapadékkal! A száraz I. negyedév és az átlagnak megfelelő április után, a május, június, július rendkívüli csapadékot hozott: az átlag mintegy kétszeresét, ezt köve-i tőén, az elmúlt hónapunk is hasonló eredményt produkált, tehát négy hónapon keresztül tartott ez az esős periódus, mely sok hasznossága mellett máris sok kártevéssel járt — főleg a szőlőkben, mert fellépett a peronoszpóra és lisztharmat. Sajnos, a permetezéssel járó védekezés ellenére, a szüreti kilátások legtöbb helyen igen gyengének mutatkoznak, s a fürtrothadás fellépte még tovább csökkenti ter- mésszámitásainkat. Kereken 100 mm csapadékunk esett az elmúlt augusztus hó folyamán: 11 napon, hozzá rossz elosztásban, mert az első közel három héten át csak 16 mm esett, majd 18-án 25 mm. utána 4 napi kihagyással megindult az esőáradat és 24—29-e között — hat napon keresztül — szünet nélkül zúdult az ,.áldás” — a hó két utolsó napja kivételével. Közben volt két ködös reggel is, a levegő telítve volt párával, voltak harmatos reggelek is. s fokozta az állandó nedvességet az a körülmény, hogy az egész hónapon át nagyon mérsékelt volt a szél járásunk, hiányzott az erőteljes szél, mely a nedves-nárásságot elterelte volna légiterünkről — dehát országos jelenséggel állunk szemben... Legtöbb esőt (25 mm) augusztus 18-a produkálta (másnapra is jutott 4 mm) — utána következett aug. 28-a 18 mrn-rel és 29-e 16 mm-rel: utóbbi két nap alatt egymagában félhavi átlagnál is többet: 34 mm-t tett ki, de az előtte való négynapi 21 mm-es csapadékkal: 56 mm-re rúgott az egyhetes esőmennyiség. Külön rá kell mutatni, hogy a 11 esős nap közben alig volt csapadék anélkül, hogy dörgés-villámlással ne járt volna, de dörgött- villámlott nálunk 27-én akkor is, mikor Pécset és Székesfehérvárt érte nagy zivataros ítéletidő. Szekszárd légitere, a 29- én este kimondhatatlanul félelmetes volt, amikor a zivatar háromnegyed hétkor sűrű esővel kezdődött, majd 7 és 8 óra között szünet nélküli villámlásdörgés következett oly mérvben, amilyenre a legöregebbek sem emlékeznek..., évszázados feljegyzések emlékeztethetnek bennünket. Sok helyen lecsapott a villám, a város legtöbb részén áramszünet, sötétség lett, s közel 9 óra volt már, mikor végre a DÉDASZ derék munkát végző szerelőinek sikerült az áramszolgállatást megöl lam a házakban Ismét helyreállt a vi’ágítás és legvégül újra világítottak az utcai égők is. Eközben a rádiózás is lenetetlen volt, de tv-reléállomásunk sem üzemelhetett, s csak másnap regeelre sikerült a hibát kijavítani. A sok baj mellett meg kell említeni, hogy auguszban jeget nem kaptunk, éá a záporok alatt sem keletkezet oly mérvű nagyobb szélvihar, mely külön károkat is okozott volna. Patakunk már nagyjából ki volt kotorva a korábbi eliszaposodástól, így a hegyoldalról és utcákról lezúdult szennyes víz megfért medrében. A hőmérsékletről megemlékezve megállapíthatjuk, hogy a meleg, az ez idő tájt szokottnál is nagyobb volt, fülledt levegő volt az uralkodó, és a csapadékot követő lehűlés, a 13-i után 28-án jelentkezett csak erősebb mértékben. A II. héten az évszakhoz képest melegebb volt az idő, a III. héten voltak a legkellemesebb nyári napjaink. Széljárásaink mérsékeltnek bizonyultak az egész hó folyamán. Augusztusunkat kellemes meleg nappal zártuk, 30- án délután csak távoli mennydörgéssel járt zivatart hallottunk keleti irányból. A sok esős nap mellett végül is csak három napon nem volt részünk napsütésben — a napsütéses órák száma kevesebb volt az augusztusban lenni szokottnál, mert alig haladta meg a kétszázat. A rendkívül csapadékos május, júníps, július és augusztus havi eredményekkel, az I. negyedév száraz volta ellenére, augusztus végével máris elértük egy egész év átlagát: 542 mm-t, amihez még hozzájön majd a hátralévő négy hónap. r \