Tolna Megyei Népújság, 1975. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-07 / 210. szám
Me félj, Jancsi! t Ä szerkesztőségben járt Kö- íesdről Lengyel András, hogy segítséget kérjen az ő „14 éves, rossz” fiának. Kollégáim leplezetlen érdeklődéssel rakták le a tollat, hogy most valami faíurossza fiúról lesz szó, de azért megkönnyebbülten lélegeztek föl, amikor kiderült, hogy csak azért „rossz” a gyerek, mert beleszeretett a faragásba, meg az agyagba és azóta se lát, se hall, csak művészkedik. — Szobrász akar lenni. Na, ha azt akarja — meg mellette még többfélét is —• nincs abban semmi különös. Majd minden gyerek elég korán elkezdi az álmodozást, sokféle mesterség, hivatás bűvölete keríti átmenetileg hatalmába, mígnem eljut a komoly választásig. — Csak hát egy nagy baj Van. : Kérdésre felelet: — Nem szeret tanulni ez a gyerek, egyszer meg is bukott. De a szobrok! Ha azokat látnák! Kíváncsi voltam, elmentem szoborlátni és úgy, mintha visszatérő vendége lennék a Templomhegyen roskadozó üreg háznak. 0 Ölünk a ház előtt. A szobrokat, melyek haloványan emlékeztetnek Medgyessy Ferenc vaskos realizmussal megformált figuráira, már körbejártuk. Bevallom, mosolyogva történt ez a körbejárás, mert eleddig nem találkoztam ilyen robusztus és jól táplált Szent Antallal. Ami a megmunkálás alatt álló Jézus Szíve szobrot illeti, abban sincs semmi szokvány légiesség. Ez a figura kint áll egy alacsonyra szabott fészerben, minek zsákkal elfüggönyözött bejárata fölé oda van pingálva, hogy „Műterem csapatház”. Jancsi úttörő. Hogy „modelljei’’ a szomszédos templomból valók? Van egyéb is, ami elgondolkodtatja az embert.» Ül a legényke a konyhából kihozott zsámolyon, korát meghazudtoló komolysággal társalog, a szőke, kék szemű gyerek, hogy szeretne kőfaragó lenni. Amivel meghódít: nem szépíti iskolai pályafutását. Bizony gyöngén tanult eddig, de most majd helyre akarja hozni a mulasztásait. Ismerek-e kőfaragót? Ugye az nagyon szép mesterség? — Egyszer már szereztem egy követ — meséli büszkén, bár a találkozás a kővel sikertelen volt. Nem is lehetett más az anyagot engedelmességre bíró szerszámok nélkül. Tulajdonképpen az is csoda, hogy a finom munkára alkalmatlan konyhakés alól, hogyan kerültek ki Jancsi fafaragásai. Ezek közül bármelyiket a polcomra tenném, pedig kényes vagyok arra, hogy ne virítson ott. akármi. 0 Beszélgetünk mindenféléről, Sanyi, a jóbarát somolyogva támasztja a kerítést. Azért jött, hogy segítsen Jancsinak az ákáclevélszedésben. Még mozikezdés előtt meg kell szedni a kecskének az abrakot. Valami zavar. Az a valami már akkor rámtelepedett, amikor bent jártunk az öreg ház sötét és nedves lakószobájában és rámmeredt a szegénység vigasztalan képe. S egyszer csak napfény derül a titokra. Jancsi itt örökbefogadott gyerek, másfél éves kora óta neveli a két idős és beteg ember. Hát persze! Lengyelék még a-z átlag nagyszülőknél is idősebbek. Találkoztam már náluk fiatalabb dédszülőkkel... András bácsi a 707 forintos nyugdíj kiegészítéseként éjjeliőrséget vállalt. Teréz néni nehezen jár. Csak a szavai sebesen pergők. Hogy mennyit ba- joskodtak ők a Jancsival! Nem azért, szófogadó, jó gyerek. Mostanában meg, mióta szobrozik, nagyon is komoly, kész felnőtt! Hát ezzel várjunk azért. Jancsi a komolysága ellenére igazi gyerek, ezt árulja eí minden szava, össze is szorul a szívem azon gondolkodva, hogy mit kapott a födélen, az ennivalón, a napi ház körüli megbízatásokon, az ide tartozáson kívül ez a gyerek ahhoz, hogy alapjában jó belső tulajdonságai kifejlődjenek. Ez a környezet ingerszegény és rideg. Néhány éve többször volt alkalmam néhány környezettanulmány elkészítésében részt venni gyerekek állami gondozásba vétele előtt. Az ilyen környezetből, mint ez is, ki szokták emelni a gyerekeket és nem szokták ilyen környezetben élőknek örökbe adni! 0 Jancsi nem panaszkodik. Jancsi hálás, pedig sok barátja van, így sok családot ismer, hasonlítani is tud. Igen, igen, de az ő szülei idős emberek, azért van náluk minden másként. — Hát, nem tudjuk mi lesz vele — mondja búcsúzóul Teréz néni. Azt hittem, riportot írok égy születő tehetségről. Nem arról kell írnom, hanem arról, hogy lehet-e boldog, a helyét megtaláló ember Lengyel Jancsiból? Vasárnap van, búcsúzom KölesdtőL Szerda van; megint itt vagyok, és a tanácsházán. Ismerem a szeretet, ragaszkodás, áldozatosság, együvé tartozás emberformáló, embert megtartó erejét. Vasárnap megállt a tudományom. Segítségért jöttem a tanácsházára. — Jancsit szeretik, de nem biztosított a jövője a gyereknek — mondom a tanács titkár asszonyának, aki nyomban osztja a véleményemet, s aktákat szedet elő, melyek azt tanúsítják, hogy „Lengyelék mindig igyekeztek megkeresni a hasznát annak, hogy örökbe fogadtak 1964. augusztusában egy addig hozzájuk gondozásra kihelyezett gyereket”. — Úgy tudjuk, elég kezelhetetlen ez a gyerek — mondja. — Bizony sok rá a panasz — hangzik a kontra. Tagadom és később engem igazol az általános iskola igazgatója, aki kétszeresen is a szívén viseli Jancsi sorsát. Először mert olyan pedagógus, aki a legfontosabbnak a gyereket tartja. Másodszor; ő a községi tanács gyermek- és ifjúságvédelmi albizottságának az elnöke is. Jancsi jó gyerek — hangzik—•, de nagyon gyönge lábakon áll a tanulmányaival. Otthon aligha kaphatott segítséget valaha is, így alapműveletekkel, az írással, olvasással, számolással van baja. Szeretnénk behozni, hogy megállja a helyét a szakmunkásképzőben. Kérdeztem a tanácsházán és kérdezem az iskolában is: — Hogyan kerülhetett sor az örökbefogadásra? Kiderül, hogy nagyon határozottan ellenezték. Arra már, hogy mégis miért kerülhetett sor az örökbefogadásra, Szekszárdon a megyei gyermek- és ifjúságvédelmi intézet_ igazgatója felelt. Akkor még Pécs intézte ezt a dolgot. Különben a Lengyel Jancsiról szóló jelzés a negyedik, amely azt tanúsítja, hogy nem voltak körültekintőek az örökbefogadás ügyének baranyai intézői.» , S Visszakanyarodva a tanácsházához: az asztalon kimutatások rendkívüli szociális segélyekről. ismétlődő kérelmek és levelek. Ez utóbbiak között akad igen szigorú isi Lengyelék a legkülönfélébb hazai szervekhez fordultak segélykérelemmel, hivatkozva a nádfedeles, öreg ház tetőzetének szükséges kijavítására és arra, hogy van egy örökbe fogadott fiuk, akit nekik kell nevelniük, az pedig pénzbe kerül. | Vegyes érzelmekkel olvasom azt a levelet, amit a Külügyminisztérium juttatott vissza a helyi tanácsnak és azzal a nagyon határozott kéréssel, hogy Lengyelék szociális problémáikkal hazai szervekhez forduljanak. . v i — Kialakult egy olyan általános vélemény, hogy ezek az idős koruk miatt tulajdonképpen sajnálandó emberek igyekeztek minden bőrt lehúzni a rókáról, illetve minden módon segélyekhez jutni. Tessék a berni levéli , 1969-ben indult el a levél egy néhai méltóságos asszony föltehetően szintén néhai méltóságos fiának, aki valamikor a magyar követségen szolgált A svájciak a pontatlan Címzés miatt nem tudták kézbesíteni a levelet A méltóságost alighanem el fújta a történelem szele. Teréz néni, a valamikori szakácsnő, kézcsókokkal, zárta a segélyforrások címét tudakoló levelét, elárulva, hogy tudatára mit sem hatott ugyanaz a szél, ami a svájci címzettet „elfújta”. — Ha ennyire nehéznek találták a helyzetüket, miért nem tetteik Lengyelék lépéséket az állami gondozásba : va-* ló visszahelyezésre? Senki sem tudja. Jancsi tud a legkevesebbet. Ö még azt is csak sejti legföljebb, hogy az iskolája — mely igazibb otthona az otthoninál — nem engedi elkallódni őt. — Ha törik, ha szakad beis-^ kolázzuk a fiút és mindert szándékunk az, hogy kollégiumba kerüljön, csak a tanú-; lás legyen a dolga. _____^ r Kénytelen vagyok hosszad tűnődni azon, hogy ha Jancsinak mindig csak a tanulás lett volna a dolga, most okozna-e jövője fejtörést a tanárainak^ az iskola igazgatójának? — Félő, hogy munkára fogják, hogy mihamarabb keresi sen. ■••♦teat — Nem történhet meg.' f A sokat megélt pedagógus hangja csak úgy szikrázik a keménységtől, ahogy ezt mondja, s ez megnyugtató. Az is megnyugtató, amit a! megyei gyermek- és ifjúság- védelmi intézet igazgatója mond, bár abban bírálat is van. Kölesden a helyi tanács nem láthatja el valami kifogástalanul gyámhatósági feladatait, mert ha ellátná, talán már hatálytalanították volna az örökbefogadást, vagy legalább fölfedezhették volna, hogy az 1/1974-es törvényerejű rendeletnek van néhány passzusa, mely az iskoláztatás alatt álló, örökbe fogadott gyerekek igen hathatós anyagi támogatására ad lehetőséget.» Jancsit nem kell tehát félteni, ami boldogulásának objektív oldalát illeti. Sokkal veszedelmesebb az az érzelmi megrendülés, ami akkor következik be, amikor fölismeri, hogy örökbefogadóitól szub- jektíve keveset kapott, s ezért' kortársainál neki nehezebb lesz útjára találnia, emberileg kiteljesednie. De ott van mellette a nagyobb család, amit úgy neveznek, hogy társadalomi ■ « V, :i!t' LÁSZLÓ IBOLTA És aki nem örököl? Újra a színházi bérletekről Ki gondolta volna — akár csak egy évtizede is —, hogy Szekszárdon majd társadalmi ügy lesz a színházba járás- nem járás lehetősége. Pedig így van, s a vita nem most indult. Lapunk is foglalkozott többször ezzel a kérdéssel az elmúlt két év alatt, s a téma objektív súlyát tekintve — ez nem is kevés. Röviden arról van szó, hogy többen szeretnének színházba járni, mint ahányan tehetik. Durván háromezren, ennyi a tulajdonosok száma a három felnőtt és két ifjúsági bérletben. De nerpcsak ez a baj (ezen sokat nem lehet változtatni, a vendégszereplő színházak több szekszárdi fellépést nem tudnak vállalni), hanem inkább az, hogy a három felnőttbérlet szinte zárt. Azok privilégiuma, akik először váltottak bérletet, annak idején, amikor a színházi élet született Szekszárdon. Az utóbbi években a közvélemény kezdett elégedetlenkedni emiatt. A megyei tanács vb-ülésén is elhangzott a kérés: oldják meg a színházi bérletek „igazságos” elosztását. Szó esett arról is, hogy a fizikai dolgozók születő igényeit kötelesség kielégíteni — nem beszélve arról a feladatról, amit ezeknek az igényeknek a felkeltése jelentene... Egy vélemény Megkerestük Méry Évát, a megyei tanács Vb művelődési osztálya népművelési csoportjának vezetőjét. Mit szól a bérleti ügyekhez az egyik illetékes, a művelődési ház felettes szervének képviselője? Ügy véli, hogy feltétlenül intézkedésre van szükség: — A művelődési központ előadásainak statisztikája szerint minden egyes alkalommal telt ház van. Aki rendszeres színházba járó, tudja, hogy egy-két sikerdarab kivételével jó pár tucat szék marad üres az előadásokon. A bérletek olcsók, sokan csak az operett, vígjáték kedvéért veszik meg. Azt hiszem, ez pazarlás — a színházi előadások évente félmillió dotációt élveznek! A jegybizomány várt sikere elmaradt, a nézők jó része nem tudott erről a lehetőségről, jő része pedig nem tartja érdemesnek húszegynéhány forintért visszavinni jegyét a pénztárhoz. A bérletesek egy része tehát ritkán jár az előadásokra. Ha a bérleti sorozatokba az állam által támogatott jegyekkel — valódi értékeket válogatnának, bérleten kívül hagyva a kizárólag szórakoztatni kívánó darabokat, azt hiszem, megoldódna a dolog. Lemondanának a bérletről azok, akik csak és kizárólag az operetteket nézik meg, a többi színházbarát javára. A három felnőttbérlet közül az egyiket át kellene szervezni a szocialista brigádok tagjai számára. A szekszárdi fiatalokat — az OIOT-kedvezmény megőrzésével — engedni kellene a felnőttelőadásokra, az ifjúsági bérletekre pedig az eddiginél jóval több környékbeli közép- iskolást, szakmunkástanulót behozni.'. I — Minderről beszélgettünk Bőgel Józseffel, a Kulturális Minisztérium színházi főosztályának főelőadójával. Ö is szükségesnek vélte a változtatást, és az általam említett le-. hetőségekkel is egyetértett. Az eddigi eredmények jók és látványosak — előkelő helyen áll a város az országos színházlátogatási statisztika szerint is —, de most már megérett a helyzet a továbblépésre. A mennyiség után a minőségi igényesség felé kell fordulni! És egy másik Dr. Vadas Ferenc; a megyei művelődési központ igazgatója is említi Bőgel József főelőadót, az emlék kellemes, dicsérte a művelődési ház színházi tevékenységét, kiemelve, mintának állítva műsorpolitikáját ... De hát maradjunk a lényegnél: mi lesz a bérleti rendszerrel? Dr. Vadas Ferenc egy kis történetbe kezd: — Egyszer leszaladtam Pécsre a színházba, váratlanul mentem, nem volt előre biztosítva a helyem. Egy oldalpáholyba ültünk be a színház egyik munkatársával. Egyszerre megjelent egy idős hölgy, és szörnyű patáliát csapott, amiért a helyére telepedtünk. Neki 1929 óta ez a helye! — így a sztori csattanója. Reménykedjünk, hogy az emlék megidézése nem azt jelenti, hogy hasonló tradíciókat ambicionálnak a szekszárdi művelődési központban ... A helyzet nem biztató, az igazgató szerint ugyan aki akar, szerezhet bérletet, elhalálozás, elköltözés vagy időleges lemons dós esetén... — Felszabadítani a bérleteket? Akkor majd a régi tulajdonosok panaszolják körbe ä várost — bólogat gondterhel-i ten dr. Vadas Ferenc. Egyszóval: a remélt váltod zásokból nem sok valósul meg! Több „szabad” előadás lesz, a. szakszervezettel közösen tervez a művelődési ház előadásokat brigádtagok számára, éd. tovább differenciálják a bérleteket. A művelődési házban az eladott helyek és az elfoglalt nézőtéri székek arányát is jónak találják. Viszont komoly ígéret hangzott el, hogy a jegybizomány rendszerét ezentúl népszerűsítik. Dönteni — sürgősen A művelődési ház igazgatóid ottjártunkkor még nem ismerte a népművelési csoport ve- zetőjének véleményét. (Legalábbis „hivatalosan” nem.) De bizonyára ismeri másokét — aminek szinte összefoglalása Méry Éváé —, hiszen arról, hogy meg fog változni, meg kell változtatni a bérletrendszert, a művelődési ház épületében is beszéltek a nyáron. És beszéltek az üzemekben, hivatalokban, különböző fórumokon. Talán most következik majd az a beszélgetés, amelyen megnyugtató megoldás is születik .,. VIRÁG F. E.
