Tolna Megyei Népújság, 1975. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-28 / 228. szám

Ezt hozta a hét a külpolitikában így látja a hetet kommen­tátorunk, Réti Ervin: Uj kifejezés nyert polgárjo­got a hírmagyarázatokban: a politikai enyhülést ki kell egé­szíteni a katonai enyhüléssel. Ez a katonai enyhülés pedig nem mást jelent, mint a fegy­verkezési verseny korlátozá­sát, majd teljes beszüntetését, a leszerelés folyamatát. A fegyverkezési hajsza folytatá­sa ugyanis azt jelenti, hogy a tőkés országok befolyásos ka­tonai-ipari komplexumai to­vábbra is a feszültség fokozá­sát próbálják előmozdítani; politikai szószólóik — Jackson szenátortól Straüssig — a leg­szélsőségesebb nézeteket han­goztatják; a lélektani hadvise­lés keretében hisztériát és bi­zalmatlanságot szítanak; élesz­tik a helyi válságok tüzét — végső soron tehát veszélyezte­tik a politikai enyhülés eddi­gi eredményeit. Az elmúlt hét során szinte koncentráltan mutatkozhatott meg, milyen következetes erő­feszítéseket tesznek a szocia­lista országok a katonai eny­hülés érdekében. Az ENSZ. közgyűlés általános vitáiban Gromiko, szovjet külügymi­niszter új leszerelési javasla­tokat terjesztett elő. A Szov­jetunió egyrészt teljes atom­csendet kíván, a kísérleti atomrobbantások általános ti­lalmát. (Érdemes ennek a té­mának legfontosabb vonatko­zásaira utalni: a légkörben végzett nukleáris hadgyakor­latok hallatlanul veszélyesek, hiszen éppúgy mérgező, radio­aktív anyagokat juttatnak az atmoszférába, mintha háborús körülmények között vetnék be azokat.) Másrészt elhangzott az a szovjet indítvány is, hogy vegyék idejében elejét új tö­megpusztító fegyverrendszerek kidolgozásának. Ma még nem lehetséges a politikai döntés olyan fegyverek tilalmára, amelyek kidolgozása holnap már technikailag is lehetséges lesz — a szovjet külügymi­niszter e szavai különösen nagy visszhangot váltottak ki. Folytatódtak Genfben a SALT-megbeszélések is. A ko­rábbi megállapodások értel­mében részleteket ugyan nem közöltek, de tudjuk, hogy a Ford—Gromiko eszmecsere nyomán e tárgyalások fontos szakaszukhoz jutottak. Erre célzott Leonyid Brezsnyev is, amikor Moszkvában találko­zott a közös űrrepülés ameri­kai legénységével. Ha sikerül­ne rövidesen kidolgozni az új SALT-megállapodást., az jó le­hetőséget nyújtana, hogy az aláírásra, még az idén, az Egyesült Államokba látogas­son az SZKP főtitkára. A legnehézkesebbnek tűnő leszerélési konferencia is úira- kezdte munkáját. Bécsben pénteken került sor a közép- európai haderőcsökkentésről tárgyaló értekezlet őszi nyitá­nyára. Nyugati jelentések sze­rint a NATO-orszáeok régi ál­láspontjukkal tértek vissza a diplomaták asztalához, s ha ez valóban így van, akkor to­vábbra sem várható előre­lépés. A különböző atlanti ter­veknek — legyen nevük „disz. paritásos” vagy „asszimetri. kus” leszerelés — lényege ugyanaz: az ésszerű egyenlő­ség helyett a nyugatiak szá­mára szeretnének előnyös helyzetet teremteni. Csakhogy, ami egyszer nem sikerült az erőviszonyok gyakorlatában, az aligha fog sikerülni tárgyalási manőverekkel. Visszatérve még az ENSZ- hez: a világszervezet örvende- tesen fejlődő taglétszámát mu­tatja, hogy már 141 állam zászlaja leng az UN Plazán, az ENSZ-téren. Az egyetemes­ség azonban még korántsem teljes, s az amerikai vétó meg­akadályozta a két vietnami ál­lam felvételét. Vietnam erköl­csi győzelme, hogy a közgyűlés túlnyomó többséggel ismét a Biztonsági Tanács elé utasítot­ta a VDX és a DVK tagfelvé­telét. Amennyiben Washington ismét nemmel szavaz, tovább fokozza saját elszigetelődését. A héten változatlanul a fi­gyelem előterében állott az Ibériai-félsziget mindkét or­szága. Portugáliában kinevez­ték az államtitkárokat az új kormányba, a földművelésügyi tárca második embere a kom­munista párt tagja lett. Más irányú szervezési munkák is folynak, a legfontosabb ese­mény, hogy új katonai biz­tonsági alakulatot hívtak élet­re. Remélhetőleg mindez a demokratikus vívmányok vé­delmét biztosítja majd: ennek szükségességére hívta fel a fi­gyelmet kétszázezer vasmun­kás figyelmeztető sztrájkja és a baloldali katonák tüntetése is. Costa Gomes, portugál el­nök, közben jelentős külföldi útra indul: a Szovjetunióban és Lengyelországban tesz látoga­tást. Ami az ibériai másikat. Spanyolországot illeti: a terror megdöbbentő hírei érkeznek Hispániából. A szétesőben lé­vő Franco-rendszer a legdur­vább erőszakhoz nyúlt, hogy ídeiB-óráig való túlélését biz­tosítsa. A világon hatalmas erejű tiltakozó hullám söpör végig, s a haladó erők mellett, még olyan intézmények is kénytelenek voltak inteni Madridot a következmények­től, mint a NATO-parlament. vagy a közös piaci kilencek külügyminiszteri értekezlete. S végül, de nem utolsósor­ban: nemzetközi vonatkozások itthon. A Parlamentben el­hangzó kormányprogram, majd a vitában a külügymi­niszterünk beszéde megerősí­tette külpolitikai céljainkat, a szocialista közösség országai­val egyeztetett, következetes békepolitikánkat. Az elmúlt napok budapesti vendégköny­vében szereplő bejegyzések is megerősíthetik e törekvésün­ket. A hatszázmilliós India államfője, a magas szintű szovjet parlamenti küldöttség, a venezuelai törvényhozás el­nöke, a szlovén kormányfő, az amerikai, francia és osztrák külügyminisztérium felelős tisztségviselői, szakminiszterek Tunéziától Svédországig tar­tózkodtak, vagy tartózkodnak hazánkban, jelezve szerte­ágazó nemzetközi kapcsola­tainkat. A szombaton kivégzett öt spanyol antifasiszta portréja: fel­ső sorban balról jobbra: Jose Luis Sanches-Bravo, Ramon Garcia Sanz és Jose Humberto Baena Alonso. Lent: Angel Otaegui és Juan Paredes Monotas. (Telefoto — AP—MTI—KS) Magyar felszólalás a Biztonsági Tanácsban A BT-nek a két vietnami ál­lam felvételéről kezdődött vi­tájában felszólalt Hollai Imre nagykövet, a Magyar Népköz- társaság New York-i állandó ENSZ-képviseletének vezetője. A magyar kormány és a ma­gyar nép — jelentette ki — erőteljesen támogatja és sür­geti a VDK és a Dél-vietnami Köztársaság felvételét az ENSZ-be. Üdvözöljük azt a tényt, hogy a közgyűlés 30. ülésszakának túlnyomó több­séggel — egyetlen ellenszava­zat nélkül — elfogadott hatá­rozata eredményeként a Biz­tonsági Tanács ismét összeült, hogy felülvizsgálja a két or­szág tagfelvételének ügyét. A Magyar Népköztársaság büsz­ke arra, hogy e határozat társ­szerzői között lehetett. Azzal a várakozással tekin­tünk a BT határozata elé — mondta Hollai Imre —, hogy meggyőződésünk: a történel­met és a haladást nem lehet megállítani, az igazság mindig felülkerekedik és ez vissza­tükröződik a világszervezetben is. őszintén reméljük, hogy a BT tagjai a két vietnami ál­lam felvételének ügyéről nagy felelősségük teljes tudatában fognak döntpni, Ámít tőle kaptunk és tanultunk, itt marad bennünk Eltemelték Pranlner József nyugalmazott államtitkárt Az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke búcsúzik Pranlner Jó­zseftől. Szombaton délután két óra­kor — kívánsága szerint — Szekszárdon, az újvárosi te­metőben helyezték örök nyu­galomra Prantner József nyu­galmazott államtitkárt, a me­gyeszékhely és a megye sokak által, tisztelt és szeretett szü­löttét. A búcsúztatást megelőzően munkásőrök és ifjúgárdisták sorfala között haladtak el azok a közvetlen hozzátarto­zók. harcostársak, elvtársak és barátok, akik le akarták róni kegyeletüket a koporsónál. Fél kettőtől, tízperces váltások­ban a megye párt- és állami vezetői álltak díszőrséget. A díszőrség tagjai között ott volt K. Papp József, az MSZMP KB Központi Ellenőrző Bizott­ságának tagja, a megyei párt- bizottság első titkára, dr. Mó- na Gyula az MSZMP KB osz­tályvezető-helyettese, Miklós Imre, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, Szabópál An­tal, a megyei tanács elnöke, Horváth József és Somi Ben­jamin, a megyei pártbizottság titkárai, Rúzsa János, a váro­si pártbizottság első titkára és az Állami Egyházügyi Hivatal számos vezető munkatársa. A kihelyezett ravatalnál el­sőként Miklós Imre, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke búcsúzott az elhunyttól. Ezután az MSZMP megyei végrehajtó bizottsága nevében Szabópál Antal, a megyei ta­nács elnöke mondott gyász­beszédet. — A halálhír mindig meg­döbbentő, az örökre szóló bú­csúzás mindig fájdalmas. De különösen nehéz az elválás az olyan embertől, akinek élete, munkássága az általános em­beri teljesítményt többszörö­sen meghaladta — mondotta bevezető szavaiban, majd így folytatta — A Magyar Szocia­lista Munkáspárt Tolna megyei Végrehajtó Bizottsága, a Tol­na megyei Tanács, a harcos­társak, rokonok, ismerősök áll­nak megrendült szívvel a ko­porsó előtt. Prantner József, a kőműves, az egyszerű ember, a kommunista agitátor, a forra­dalmár, a pártfunkcionárius, a magas beosztású állami köz- tisztviselő, az ember, nincs többé. Ez a döbbenet hozott ide bennünket, hogy lerójuk kegyeletünket, hogy együtt emlékezzünk felejthetetlen elvtársunkra, a párt nagysze­rű katonájára, a fáradhatatla­nul harcoló emberre, hűséges férjre, a melegszívű barátra és rokonra. A négygyermekes szekszárdi kisparaszti család sarja már 19 évesen eljegyezte magát a munkásmozgalommal. 1930-tól volt részese a szekszárdi, ille­gális kommunista szervezke­désnek. Tudta, hogy mit je­lent Horthy-Magyarországon kommunistának lenni; egyet jelent a börtönbüntetéssel, még a halállal is. Vállalta. Hajda­nában kőművesinasként házak építésére készült, de osztályos tudata egy új társadalomnak tette mesterfokú építőjévé 1945 után. Prantner József példamuta­tó életútjának felidézését kö­vetően Szabópál Antal az eltá­vozó nevében vett búcsút Prantner Józsefnétől, aki az elhunytnak 40 évig volt hű­séges párja, harcostársa. Szól­tak a búcsú szavai a gyerekek­hez, unokákhoz, rokonokhoz, jóbarátokhoz, ismerősökhöz, utoljára pedig az elvtársakhoz, volt munkatársakhoz. A búcsúztatók elhangzását követően indult meg a menet a művelődési központ pedagó­guskórusának gyászdalától kí­sérve a családi kriptához. Legelöl két ifjúgárdista haladt Prantner József fejfájával és vörös bársonypárnára helye­zett kitüntetéseivel. Ekkorra már több ezer ember sorako­zott fel az újvárosi temető családi kriptához vezető útja mellett és a sírok között. A családi nyugvóhelynél a kopor­sót és a gyászolókat a műve­lődési központ fúvószenekara fogadta a munkás-gyászinduló- val. A sírnál, Solymár Mag­dolna József Attila A Dunánál című versét mondta el, mint az elhunytnak szánt utolsó ajándékot. Ez utolsó napjai­ban is egyik legkedvesebb ol­vasmánya volt Prantner Jó­zsefnek. A koporsót az Intemacioná- lé hangiai mellett munkásőrök helyezték a kriptába, majd megindult a résztvétnyilvání-' tók tömege. Koszorúk, virág­csokrok lepték el a sírt, sze­rénységükkel vagy szalagfel­irataikkal azt mondva el, hogy alatta egy számunkra különö­sen becsült és szeretett ember alussza örök álmát, ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom