Tolna Megyei Népújság, 1975. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-04 / 207. szám
\ kt- • 'W MIUNÓ r A milánói nemzetközi sakkversenyen a kétszer függőben maradt Ljubojevics—Tál játszmát Ljubojevics nyerte a szovjet ex-világbajnok ellen és így a döntő 4. résztvevője lett. Mint ismeretes, a körmérkőzésen az első helyet Portisch szerezte meg 7 ponttal, a helyezéseket 2—4-ig a Berger—Sonnenborg szómitás alapján döntötték el, így második Karpov, harmadik Petroszjan, negyedik Ljubojevics lett 6,5—6,5 ponttal. A négyes döntőben így Portisch Ljubojeviccsel, Karpov pedig Petroszjannal vív négynégy mérkőzést és a két győztes az első helyért újabb hat találkozón méri össze erejét. A legjobb magyar sakkozó, Portisch Lajos az 1974. évi hivatalos világranglistán a 7. helyet foglalta el 2635 ponttal, a jugo- szlávok legjobbja, a fiatal Ljubojevics ezen a ranglistán a tizenegyedik volt 2615 ponttal. A jugoszláv nemzetközi nagymester agresszív támadó játékot játszik és ez a tapasztalt, jó stratéga hírében álló Portischnak előnyös lehet kettőjük találkozóján. BYDGOSZCZ Szeptember 6-án és 7-én, szombaton és vasárnap a lengyelországi Bydgoszczban rendezik meg az 1975. évi atlétikai Európa-kupa többpróba versenyeinek döntőjét A férfiak küzdelmének nem lesz magyar résztvevője, a nők szombati viadalán viszont ott lesz a magyar válogatott. Az esélyekről a szövetség vezető edzője. Fejes Zoltán mondta: — Sajnos,' csütörtökön egy erősen tartalékos gárda kel útra Lengyelországba. Bruzsenyák Ilona, az ez évi magyar bajnok betegsége miatt már korábban kiesett a csapatból, Szekeres Ildikó, Balogh Katalin és Papp Mária a bajnokságon sérült meg. így a Szabó Ildikó, Klenóczky Beáta, Papp Margit, Balatoni Anna négyes utazik Bydgoszczba. BUDAPEST A novemberi világbajnokság előtt a magyar öttusaválogatott tagjai még egy külföldi nemzetközi viadalon mutatják be tudásukat, szeptember 8-án, hétfőn Varsóba utaznak, ahol két nap múlva nagyszabású találkozó kezdődik. A csapatot az a négy versenyző — Kancsal Tamás, Ma- racskó Tibor, Sasics Szvetiszláv és Szombathelyi Tamás — képezi, akiket a magyar öttusaszövetség elnöksége a közelmúltban az idei vb-részvételre kijelölt. A hazai élmezőny jelenlegi négy legjobbja hiányzik. GÖTEBORG A New York Cosmos csapata Göteborgban 20 488 fizető néző előtt 3:1 (0:0) arányban győzött egy svéd vegyes válogatott ellen. A 90 perc érdekességét Pelé szereolése jelentette, aki két gólt lőtt. Az egyiket egy 40 méteres vágta után 22 méterről, miután minden ellenfelét kicselezte, a másikat pedig egy szép akció befejezéseként. NB l-ES EREDMÉNYEK: Tatabánya—Békéscsaba 2:2 (0:0). Diósgyőr—Bp. Honvéd 4:0 (3:0). Rába ETO—SZEOL 6:1 (3:0). Kaposvári Rákóczi—Haladás VSE 2:2 (1:1). Videoton—Újpesti Dózsa 3:0 (0:0). Csepel—Vasas 3:3 (2:2). Ferencváros—Salgótarján 4:0 (4.0). Miit VM-ZTE 3:1 (1:0). „Csak kínlódás, amit csinálunk" Víz alatt a simontornyai pálya Mi lesz, ha megkezdődnek az őszi esőzések ? Ä simontornyai labdarúgópályán vasárnap délután állt a víz, Hozzávetőleges becslés szerint a pálya 60 százalékán 4—5 centiméteres volt, sőt egyes helyeken a tíz centimétert is elérte. — A szippantókocsi 28 tartály vizet vitt el és még így is ennyi van, — mondta az egyik simoai- tomyai vezető. Hát bizony a pályán nem látszott meg, hogy oly sok vizet elvittek, mert mint később Szabó Elemér, a megyei labdarúgó-szövetség szakfelügyelőié is megjegyezte, csak a játékvezető jóindulatán múlott, hogy sor korülhetett a mérkőzésre. Akik a közelmúlt hónapokban jártak Simontomyán, jól tudják, hogy a volt edzőpólya helyén társasházak épültek, új lakótelep van kialakulóban. Az egyik ilyen utcában vacy 25— 3o centiméteres víz állt. Az építkezők téglákat raktak le, azokat deszka íveli át, és így tudnak ott közlekedni. Simontor- nyán még ma is sokan állítják, hogy ennél rosszabb, kedvezőtlenebb területet az új lakótelep kialakítására nehezen találtak volna. A napokban lesz egy éve, hogy az atlétikai sportág fejlesztésére országos és megyei szinten különböző határozatok születtek. Ennek során született a döntés, hogy Simontomyán az atlétikai sportágat fejleszteni kell, melynek azonban egyik alapfeltétele megfelelő atlétikai pálya, a költségek egy részét (a nagyobb részét) az állam fedezi és társadalmi úton segítik az építkezést a helybeliek, a vörös salak már ott van a sporttelepen, egy részéit már szétterítették a futópályán. De hogyan? A régi futópályán nem végezték el a gyomtalanítást, mely napjainkban vegyszerrel is megoldható, hanem a kinőtt gaz tetejére rárakták a salakot. Nagyon jól mutathatott eey-két hétig, de ma már a taraok áttört & friss salakrétegen és zölden. A labdarúgópályát mérkőzésre előkészítették, a meszelés egyes helyeken 9£—60 centiméterrel eltér a helyes iránytól. A 16-os vonala például középen majdnem p 11-es pontig kanyarodik be. Amikor a labdarúgócsapat került szóba, kéz- legyintéssel és rövid válaszokkal reagáltak. — Czianmerman edző elment, de senki nem tudja, miért és hová. — Végre megszüntették a szabad hétfőt a labdarúgóknak. — HorVáth kapusunkat a Győri ETO vitte el a kispadra. Hoztak helyette egy kapust Tabról, aki felháborodott azon, hogy itt dolgozni is kell. Rövid idő után búcsút vettünk tőle. — A felkészülés alatt talán 4 vagy 5 edzője js volt a csapatnak, és ez meg is látszik az eredményeken. — Három hete. hogy a Berdülőesapat edzője, Bányai Imre vette át az edzések vezetését. • — Halbaxot vissza kellett >10771!, a régi érvénytelen igazolását kicseréltük, és csak ma, vasárnap derült ki, hogy nincs .orvosija. Most szaladgált miatta. * — Húsz-huszonöt éve ffedett lő- állás volt az MHSZ kíspuskás lő- terén. Az épületnek már nyoma sincs, a lőtér is elhanyagolt állapotban van. / i p 1 — Olyan (sürgős volt S^bonten: a lelátót, yíde azóta már A bontási anyag is eltűnt. Valahova felhasználták... •— Nézzék a leendő labdarúgó- pályát, melyről tavaly már úgy nyilatkoztak, hogy a földmunkát 1974. végéig befejezik. Még hozzá se fogtak a talaj munkához. A rönkfa is ott van. a fű meg már a két méter magasságot is eléri. — Kérdezzék meg a pnortkör Ügyvezető elnökét. Cseh Lászlót, mi az ő véleménye! Sikerült Cseh Lászlóval is néhány szót váltani, aki elég rossz hangulatban volt, mely a válaszából is kicsendült. — Csak kínlódás, amit itt csinálunk. Két napon át hordtuk a vizet a szlppantóko^ival. Am’nt látták, nem sok ercdm érni vei. Ezt a nálvát különben is pihentetnünk kellene, mert teljesen tönkremegv. de nem lehet, mert nincs másik. Amióta nálunk csak ígérgetés, hitegetés van. azóta K'sdorogon felújították a pályát, «őt Tevelen ú1 pályát építettek, modern öltözővel. — De végül kin múlik, hogy legyen valami az új pályából? — A tanács vette el a régi pályánkat. í«?y az ú1at ás neki • kell megépítenie. Igaz. hogv írásba adták: kész lesz, de tessék megnézni! ugyanolyan állapotban van minden, mint egy évvel ezelőtt. o^ak annvi történt, hogv né- hánv fát kivágtak. Tlven körüimé- nvek közö+t n^m lehet dolgozni. Igaz. a labdarúgócsapat rossz szereplését nem szabad a rossz pálya számláiéra írni, de ez nem változtat a lényegen. Ha nem lesz sürgősen pályánk, komolv bajok 3e*z- n°k. Minden föl lett töltve, a labdarúgópálya körül így az alacsonyabban fekszik, így érthető, hogy a víz elvezetése is megoldhatatlan. K***dés. mi lesz, ha megjönnek az őszi esők é<: a játékvezetők -azt mondják majd, hogy a pálya alkalmatlan. Addig míg beszélgettünk, megkezdődött a Símontornya—Dombóvári VS?e labdarúgó-mérkőzés, ha egyáltalán szabad labdarúgó-mérkőzésnek ^evezni. Akik látták-, egyetértenek azzal a megállapítás, sál. hogy olvan körülmények között jó játék és reális eredmény nem alakulhat ki. Még a játékvezetőt sem hibáztattuk, hisz kérdés, kinek tett volna jót, ha nem vezeti le a mérkőzést. Egy későbbi időpontban mégis le kellene játszani, de hétközben erre nem sok esély lenne. Végső soron a mérkőzés november végére maradt volna, és kérdés, akkor esetleg havas esőben nem lenne-e- még rosszabb a játékosoknak és nézőknek egyaránt? A mérkőzés előtt Bányai Imrétől, a csanat jelenlegi edzőiétől azt kérdeztük, mi történik akkor, ha nem sikerül győzni, vagy legalább pontot szerezni? — Nem tudom. Lehet, hogy mérkőzés után a játékosok elbúcsúznak a közönségtől és visszalépünk. Remélem. erre nem kerül sor. Megpróbálok m*g a héten a bőrgyár igazgatójával beszélni, és részletesen ismertetni a jelenlegi állapotot. . A sportkör ügyvezető elnöke azt mondta, hogy * labdarúgócsapat rossz szereplése nincs közvetlen összefüggésben a rossz pályával. Minden bizonnyal igaza van, de mi mégis feltételezzük, hogy Símon- tomyán nincs minden rendben. — kas — Női kézilabda-szakosz tály Hőgyészen S Hogymég emlegetik azt a ' na.?yszabasú (lnneoélyí, melyet “■1“* 1_én tartottak, amikor át- adták rendeltetésének a villany- fénnvel kivilágított, új kézilabda- . A létesítményről míj- irtimk, a; kézilabdacsapatok töfebsí- ge már játszott azon. mely ai köz- ség központjában, az iskola;tudvarán van. Az avatóünnepség-sn több , SCO néző tapsolt a "Komiét Bányász Nb I. B-s és a Hős vészi ffp.r mérkőzésen, a három- órás, nagyszabású műsor sokáig emlékezetes marad, és hoi-v n közönség jól érezte mAgát, bizonyft- JV hog:/- ezóta is nagy ay érdeklődés minden mérkőzésen. Ne,m ró1915. szeptember 4. kaság, hogy a bevétel eléri, vagy túlhaladja a 800 forintot. Sok megyebajnoki labdarúgó-mérkőzésen nincs ennyi bevétel. A Hőgvészí Helyiipari SC vezetői tervszerűen, céltudatosan dolgoznak. Férficsapatuk a megyebajnokság élmezőnyében van. és a serdülőcsapatukat is a legjobbként emlegetik, szerte a megyében. A vezetőség most tovább lép, újabb terveket kovácsol. A hőgyészi lányok kérték, szeretnének ők is «rendszeresen sportolni bajnokságban szerepelni. A sportkör vezetői •megvitatták a lányokkal a lehetőségeket és kijelentették: amennyiben. szándékuk komoly, nincs akadálya annak, hogy megalakítsák a női kézilabda-szakosztályt. Ebben az esetben ősszel már indulhatnak az osztályozón, mely eldö nti, melyik csapat kerül a meJárási labdarúgás Szekszárdi járás: Eredmények: Tengelio—Decs 9:2, ifi: 3:1. Szedres—Kölesd 1:3, ifi: 1:0. Sióagárd—öcsény 5:2, ifi: 3:11. Sz. Építők—Alsótengelic 1:2, ifi: 1:1. Bogyiszló—Várdomb 3:1, ifi: 8:0. Harc—Kajmád 2:4, ifi: 4:1. Felnőttek: 1. Sióagárd 2 2 — — 11-2 4 2. Bogyiszló 2 2 — — 8-3 4 3. Ka.1 mád 2 11 — 5-3 3 4. Tengelie 11 — — 9-2 2 5. Kölesd 2 1 — 1 6-5 2 6. Sz. Építők 2 1 — 1 5-5 2 7. Harc 2 1 — 1 4-4 2 8. Alsótengelic 2 1 — 1 2-3 2 9. Várdomb 2—1 1 2-4 1 10. Szedres 1 — — 1 1-4 — 11. öcsény 2------2 410 — 12. Decs 2------2 2-15 — Sz. Dózsa 11 — — 1-0 2 Ifjúságiak: 1. Bogyiszló 2 2 — — 11-0 4 2. Alsótengelic 2 11 — 12-1 3 3. Sz. Építők 2 11 — 3-1 3 4. öcsény 2 1 — 1 11-6 2 5. Tengelie Il—• 3-1 2 6. Dózsa IV. ii— — 2-0 2 7. Sióagárd 2 1 — 1 13-14 2 8. Szedres 2 1 — 1 1-2 2 9. Várdomb 2 1 — 1 4-10 2 10. Harc 2 1 — 1 4-12 2 11. Kölesd 2------2 0-3 — 12. Kajmád 2------2 3-8 — 13. Decs 2------2 413 — Bonyhádi járás? Eredmények: Börzsöny—Maios 0:8, ifi: i:8, Izmény—Kéty 0:6, ifi: 9:0, Kisvejke—Cikó 1:2. Ifi: 4:2, Bonyhádvarasd—Mucsi 4:3, ifi: 6:1. Hőgyész—Závod 2:2, ifi: 3:1. Győré—Kakasd 4:0, ifi: 7:0. Felnőttek: 1. Maios 4 4 — __ 17-4 8 2. Győré 3. Kisvejke 4. Hőgyész 5. Závod 6. Kéty 7. Cikó 8. B.-varasd 4 4 4 4 4 3 4 4 — 3 — 2 1 2 1 2 — 2 — 1 1 — 13-2 1 15-5 1 16-7 1 7-4 2 17-8 1 7-6 2 6-9 8 6 5 5 4 4 3 9. Izmény 3 1 — Z 2-8 2 10. Kakasd 4 — 1 3 3-12 1 11. Mucsi 4 — — 4 8-18 — 12. Börzsöny 3-------I fjúságiak? 3 1-29 1. Kisvejke 4 4 — — 29-2 t 2. Hőgyész 4 4 — — 21-3 8 3. Győré 4 3 — 1 27-3 6 4. Izmény 3 3 — — 22-0 6 5. Máj os 4 3 — 1 19-4 6 6. Cikó 3 2 — 1 17-4 4 7. B.-varasd 4 1 1 2 8-12 3 8. Závod 4 1 — 3 5-3 2 9. Börzsöny 4 1 — 3 4-32 2 10. Kakasd 4 — 1 3 2-22 1 11. Kéty 4 — 4 0-27 — 12. Mucsi 4 — — 4 2-42 — Tamási járás? Felnőttek: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Iregszemcse Tolna némedi Fornád Szárazd Gyönk Pincehely Alsó pél Ozora Regöly Szakály 6----I fjúságiak: 5 1 3 1 3 1 3 1 2 2 3 — 2 — 2 — 11 7 — 18-3 1 17-7 1 13-8 1 11-9 1 19-9 2 6-7 2 8-7 4 12-13 5 4-20 — 6 4-29 — Ozora iregszemcse Fornád Gyönk Alsópél Szárazd Szakály Regöly Pincehely Tolnanémedi 5 — 5 — 4 — 4 — 2 2 2 — 2 — 1 1 5 — 1 6 -----------1 40-7 10 1 21-10 10 1 26-11 8 1 20-9 8 — 14-5 6 3 12-16 4 4 2-28 4 3 11-20 3 4 10-24 1 6 6-32 — HÍREK A paksi járási asztalitenisz-csb tavaszi végeredménye: 1. Gerjen 8, 2. Madocsá 4, 3. pusztahencse 4, 4. Kajdacs 4, 5. Néznetkér 0 pont^ tál. ♦ .»‘4 ! Az NB m-as tekebajnokságban,' a Tolna megyei Építők férficsapata a Máza-Szászvári Bányászhoz látogatott, a szekszárdi csapatnak jói sikerült a rajt, fölényes, 7:l-es győzelmet aratott* 2470:2264). Legjobb dobók: Báli 436, Keppel 427, illetve Sziklai 432, Dittrich 390 fával, 1 A megyei sakk-csb őszi fordulójának sorsolása: szeptember 14: Báta—Regöly, Medina—Harc. Györ- köny—Dombóvár, szeptember 21: Harc—Györköny, Regöly—Medina, Sz. Építők—Báta. Szeptember 28: Medina—Sz. Építők: Györköny— Regöly, Dombóvár—Harc. Október 5: Regöly—Dombóvár, Sz. Építők —Györköny, Báta—Medina. * Közös megegyezéssel szeptember 6-án. szombaton kerül sor a Nagymányok—Fadd megyebajnoki mérkőzésre. Kezdés: 15.30. V.: Kró- mer. * A Szekszárdi Szövetkezeti SK tekeszakosztálya feloszlott. A megyei tekebajnokságban a Szekszárdi Szövetkezet helyét a Tolna megyei Építők női tartalé.kcsapata foglalja el, de eredményük nem számít a bajnokság végkimenetele szempontjából. a bajnokság jelenlegi állása: 1. Dombóvári Spartacus IL, 2. TV_m. Építők, 3. .S.g.aVy>o . ———A’TJ . -»rí-. . .. I ‘.II ..6 RÁDIÓ TV! KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: SibeHusFÍ. szimfónia. 9.005 Rádiósorozat az orvostudomány műhelyeiből.. 9.35: A „Maros*0 művészegyüttes zenekara játszik« 10.05: Jókaii Mór ifjúságáról. 10.27: Erdélyi Miikilós operafelvételeiből. 11.14: Gondolat. A Rádió "irodalmi lapja. 12.20: Ki nyer ma? 12.361* Melódiákoktól. 13.40: A Vóiaszo* lu-rvk hallgatóinknak különkiadása. 14.00: Mozart: c-moll zongoraverseny. 14.30: A Vándor Kórus énekel. 14.39: Az élő népdai. 14.49: A VDK kultúrájának hete. 15.10: Megáradt a pata<k. Dokumentumműsor. 16.05: A Magyar Rádió népi zenekara játszik.. 16.39: Szabó Lőrinc vagy, boncolj-mk-e magunkat elevenen? 17.015: A közönség kérdez, a muzsikus válaszol. 17.35: A magunk érdekében, a magunk védelmében. 16.00: Gyermekjátékdalok. 18.20: Smetana: Két szimfonikus költemény. 18.46: Zenéről — tíz percben. 19.25: Haingtárlat, 20.35: Czövek Lajos: Hortobágyi képek. 20.45: Uj operalemezeinakból. 22.30: Félóra sanzon. 23.00: Romantikus muzsika. 0.10: Lionel) Hampton együttese játszik, PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A cigányprímás. Részleteit,' 9.03: Két trió. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.50: Ceruzavég. 12.00: Barokk muzsika. 13.03: Nemzetiségi kisközségeink. 13.20: Kórusok, harvgiszerszólók. 14.00: ifjúsági randevú — kettőtől ötig.« 17.00: Belépés nemcsak tornacipőben... 18.10: Csak f tataiaknak I 19.13: Daljátékokból- 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.28: Tánczenei műsor.’ 21.28: Irodalmi kiír ándufá sok. 21.56: Filmdalok. 22.09: Szerva rvszky Endre : Hat zenekari darab. 23.103 Verbunkosok, nóták. ^ III. MOSOR 18.10: Magyar Irodalmi arcképcsarnok. 18.30: Prix Bratislava 1974. 18.52: Donizetti operákból. 19.402 A VDK kultú rá jónak hete. IV. 20.01: Legszebb Bartök-felveteleinik'' bői. 20.57: 2000 felé... 21.32: AI Berlini szimfonikus zenekar hang1» versenye. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Műsorismertetés, hírek* 17.35: Egy hét Szigetváron. 17.40: Zenélő DéHDonárrtúl. D<r. Nádo* Tamás műsoro. 48.00: öt perc köz* gazdaság. D-r. Zeller Gyula előadása,. 18.05: Híres énekesek — népszerű daülaimok. Közben: Szép versek. 18.30: Dél-diunántúkl híradó. 18.45: Könnyű fúvószene, |9.00: Szerb-hotvát nyelvű műsor. Bunyevác Amko énekel. — Esti beszélgetések. Nyugdíjas pedagógusok — Gyermekdalok. — Hírek. — Lapszemle. 19.30: Német nyelvű műsor. Mikrofonnal útközben: Apátvarasd. — Kívárvsághaingvof'’ sevvy. 20.00: Műsorzárás, MAGYAR TV 11.05: Iskalo-W. Kémia (óit Vsk. 7. oszt.) Az anyag. 15.55: Kémia. (Isim.) 16.15: Talpalatnyi főid. Magyar film. 17.50: Hírek. 17.56: Ej. háj, száW az ének.™ 16.10: Állat* szeWdítők Amerikai fcusfiMm. 18-20: Telesport. 18.45: Diogenesz Is iri- gyelhetrvé. Ripartfílm. 19.06: Rek- lámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-h íradó — 1. 20.00: Balzac nagy szerelme. Lengyel—francia tv- filmsorozat. VII. (b-ef.) (Színes). J. S. Bach: D-dár srvfc. (No. 3.) 21.15: A béke nehéz útján. Szovjet dokirmerrtumftlm. W. (Színes)« 22.15* Tv-h íródó — 3. n. MOSOR 20.00: Euripides: liphigeneia A<u-» fiszbain. Tragédia két részben. 21.15: Tv-h íradó — 2. 21.35: Charlie ftveks műsora. NSZK-film, (lamj JUGOSZLÁV TV 16.36: Magyar nyelvű tv-napfó. 17.10: Algír: Szemle. 17.30: Szé- zám utca — adássorozat gyermekeknek. 16.15: Dadák a Dunáról 18.35: Fogtla'lko zások á béeé }e*' (!ism.) 19.05: Zöld jelzés. 19.15: R-ajzfübn. 20.00: Füfip David: Egy napon én Jamelem — tv-dráma. 21.00: Fényszóró. 22.10: Az élet körforgása — jugoszláv dokumen- tuimtiilm. 22.20: A zágrábi RTV szimfonikus zenek»rónáik hangven» «enye, n. MOSOR 15.00: Algír: Ökölvívás. 17.00: Algír: Úszás. 20.00: Kör — tájékoztató adás. 20.45: Baltazár prof eszszar — raj zf Hm sorozat. 20.55: Huszonnégy óra. 21.10: Dlplomásoífe — humoros adó*, (tsm.) MOZI DOMBÖVÁR: Nagyváros! fények DUNAFÖLDVÁR: Puha ágyak kemény csaták. (16).. PAKS: Az Asszony és az Elítélt, ARTKüiNO : Vdilahál Earépában. SZEKSZARD PANORAMA: A ka- láz mervYasszonya. (18). SZEKSZARD NAGYVILÁG: KW vándorlók. TAMÁSI: Utánam, gasfiakókl 1 _____ /