Tolna Megyei Népújság, 1975. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-24 / 224. szám
Megszólalj gyár.« Az egyetlen titok (2.) 3,Visz! az idő a ködöt, tisztán meglátni csúcsainkat..." (József Attila: Szocialisták) — Szidjuk egymást — egymásért — néha ez is előfordul. Közös az érdek, ez nyilvánvaló. Én nemcsak a pénzről van szó. Nem mindegy, milyen munkát ad ki az ember a keze közül — kezdi a beszélgetést Lőrincz István sajtoló, brigádvezető. — A mi Kezünkbe kerül először az anyag. És mi — együtt persze a gépekkel — adjuk meg a lemeznek a formát. Tulajdonképpen a sajtoló készíti a terméket — a többi csak széoítgeti — dobja odébb a „labdát” kicsit tréfásan két másik kollégája felé. Három bris'ádvezetővel beszélgetünk: Ök hárman — a gyártás három alapvető szakaszát képviselik. Egvmás keze alá dolgoznak brigádjaikkal egvütt. Kezükben az a gvártási lánc, amelynek végén a termékek piacra kerülnek. Hogy rontsák, vagy öregbítsék az itt dolgozók hírnevét. Mert a Bonvhádi Zománcgyárból kikerülő áruknak hírnevük van. Hisz közel hetvenéves már a gyár... Igaz ugyan, hogy a jó hírnév 30 éve még csak a tulajdonosnak jelentett sok ezer pengő hasznot — de a jól végzett munka becsülete már akkor is a gépek mellett dolgozó emberek öröme, elégtétele volt. És ezt az örömöt az igazi munkás azóta sem hagyta aprópénzre váltani. Ezért a hasznot hajtó vita, a beszélgetés az egyes üzemrészek munkásai között. — Nekünk sem mindegy, hogyan kapjuk a terméket a sajtolótói, — mondja Somogyi tajos ponthegesztő, akinek brigádja az egyengető részlegnél dolgozik. — Lehet, hogy sokan vitatják, de a nálunk végzett munka alapvetően meghatározza a végtermék minőségét. Itt egyengetjük, „richtoljuk” az edényeket, hegesztjük a fület a termékre. Jólesik hallgatni, ahogy beszéld A szavaiból kicsengő szakmai büszkeség garancia a keze alól kikerülő munkadarab minőségére. — Sokszor kell rászólnunk a kezdőkre, azokra, akik nem ügyelnek eléggé a munkájukra. „Ne dobáld, jobban vigyázz, figyelj arra, amit csinálsz!” Talán a kívülálló számára ezek a figyelmeztetések elkoptatottak. De ott, az üzem zajában mindenkinek ügyelnie kell rá. Sok ezer forintot jelentenek ezek a szavak, ha meghallgatják őket, — mondja Somogyi Lajos. — Mindenkinek a maga munkája a legkedvesebb, — kapcsolódik a beszélgetésbe Beréti András. — A zománcozok munkáját sokáig valóságos titok övezte, öreg szakitól hallottam, hogy ha egy fél évszázada még, amikor a fiatal inas a szakmáról kérdezte az öreg mestert, csak annyit kaphatott: „Maul halten”! — és jó volt, ha ennek ellenére valaki valamit is el tudott lesni a szakma titkaiból. Persze azóta sok minden megváltozott, nemcsak a technológia, de szerencsére a felfogás is. Nyilvánvaló — sok szó esik erről egy-egy brigád- gvűlésen — mindnyájunk érdeke, hogy mielőbb igazi munkáját féltő-szerető munkássá váljanak a fiatalok. — És néha, ha átmegyek a csomagolóba, jólesik nézni a csillogó-villogó edények sorát. Szinte úgy gyönyörködöm benne, mint gazda a legelésző nyájban — fejezi be vallomását Beréti András. * Az üzemben 1925-ben Wein- land német mester épített egy nagy zománcégető kemencét. A kemenceépítés titkának megőrzésére a mester féltve ügyelt. Hatalmas palánkkal vette körbe az épülő kemencét és oda avatatlan nem tehette be a lábát. Ma már nem emelkednek sehol munkások között ilyen „palánkok”. Egyetlen szakmai titok van csak, de ez szerencsére mindenkinek a birtokába kerülhet: becsülni a más munkáját, becsülni a két kezünk termelte értékeket. Értékes titok. Mindnyájunknak kamatozik. (Folytatjuk). GYŐRI VARGA GYÖRGY Gyárak falun B evezetőként egyetlen adat: az ország lakosságának 20 százaléka él a fővárosban, de itt, a kétmilliónyi ember lakókörzetében van az ország iparának 40 százaléka. Még rosszabb az arány, ha azt is figyelembe vesszük, hogy néhány nagyvárosunk a fővároshoz hasonló mértékben rendelkezik iparral. A következmény: Budapesten és a nagyvárosokban kevés a munkaerő, gépek állnak kihasználatlanul, a két-három műszakban termelni képes üzemek egy részében még az is gondot okoz, hogy egyetlen műszak létszámigényét biztosítsák. Az ország sok vidékén viszont kevés a jelentkezőkhöz képest, a munka- alkalom. A megoldás már évek óta közismert: Ipartelepítés vidékre. Számtalan községbe jutott el egy munkalehetőség. A több éves tapasztalatok bizonyítják azt is, hogy a vidéki ipartelepítés, a nagyüzemek egyes részlegeinek, műhelyeinek meghonosodása a falvakban, mindkét fél szómára hasznos, előnyös. Nem is az akaratban van a hiány. Inkább az a baj, hogy sok helyen nem készülnek fel megfelelően a vidéki ipartelepítés „következményeire”. Röviden megfogalmazva, sokkal többről van szó a vidéki ipartelepítésnél, minthogy azt csupán gazdasági mutatókkal mérhetnénk. Emberek tíz- és százezrei válnak ipari munkássá, s egyéni életük is ezzel párhuzamosan változik. Nem lehet közömbös egyetlen csalód számára sem, hogy a helyi ipar létrejötte után megszűnik a fizikailag, idegileg fárasztó napi-heti ingázás, megszilárdul a családi élet, az eddig utazásra fordított idő szabaddá lesz, művelődésre, szórakozásra is jut idő. A csalódok életének változása eqyre inkább kihat a társadalomra. És erről a tényről sem a helyi vezetőknek, sem az ipartelepítőknek nem szabad megfeledkezniük. Az üzemi élet mindennapjai szervezett közlekedést kívánnak. Nem lehet sokáig megoldatlan az üzemi étkeztetés, s _ nem lehet úgy ipart telepíteni vidékre, hogy ne teremtenék meg az illetékesek a megfelelő szociális körülményeket. ^ Mindezek azonban azt is bizonyítják, hogy az ipar megtelepülése a falvakban nem csupán egyszerűen, forintban mérhető tennivalókat sürget. Tapasztalat például, hogy az ipartelepítés első évei után érzékelhetően megváltozik a település közösségi arca. Egyetlen külső jel: néhány év alatt az emberek öltözködése városiassá változik. És nyilvánvaló, hogy nem csupán a külső jelek változnak, hanem ez emberek belülről is formálódnak, igényeik is változnak, növekednek. F elgyorsul a községben a társadalompolitikai, kulturális fejlődés, a fiatal pályakezdők közül egyre többen válhatnak szakmunkássá, elindulhatnak a társadalmi, közéleti ranglétrán. Az az igazság, hogy nincs falusi csalód, amely az ipar megtelepedésének anyagi haszna mellé, ne tudna felsorakoztatni forinttal nem mért, de az életüket szebbé, jobbá formálódó tényeket Az MSZMP XI. kongresszusán az Ipartelepítésnek az a forintokkal nem mérhető haszna így fogalmazódik meg: „Azon munkálkodunk, hogy tovább csökkenjenek a különbségek az azonos jellegű települések, valamint a város és a falu kommunális, kulturális, egészségügyi ellátásában. Településeink nyújtsanak a szocializmust építő embernek mind kedvezőbb feltételeket. „íme, az ipartelepítés így éri el igazi célját." (E. CT.) Mitől kényes dalon a házértékadé ? MINT ISMERETES, 1975-től új adókötelezettséget jelent a házértékadó, amit a 800 ezer forint forgalmi értéket meghaladó értékű lakóépületek, továbbá az 500 ezer forint forgalmi értéket meghaladó üdülőépületek után kell a tulajdonosoknak fizetniük. Az új adókötelezettség — akár az adóztatás más formái — nem aratott osztatlan sikert. Igaz viszont, hogy ellene a nagy morgolódás nem azoknak a körében kelt, akiknek nincs kacsalábon forgó lakóházuk. Azok kezdtek inkább nyugtalankodni, akik — ha róluk van szó — nem szívesen értik meg adópolitikánkat, nem örvendeznek különösebben az adózás jövedelemszabályozó 1975. szeptember 24. szerepének és erejének. Szükségtelen tán mondani, hogy miért... Az évből eltelt eddig majd kilenc hónap. Nézzük mire mentünk a házértékadóval? Nem sokra. Tanácsaink az előzetes felmérések és helyszíni szemlék után mindössze 12 lakóépület tulajdonosát szólították fel új bevallás benyújtására. A felszólítások közül 11 címzett a megyeszékhely lakója. Egy címzett Dombóvárott lakik. A házértékadót csak a szekszárdiakra vetették ki 29 744 forint összegben. Három adózó részesült 60 százalékos adókedvezményben azért, mert a saját és a vele közös háztartásban élő hozzátartozók jövedelme nem haladja meg a tanácsi bérlakáshoz való jogosultság szempontjából meghatározott ősz- szeget. A KIVETÉS, rendben. A kedvezmény úgyszintén. Más nincs rendben. Nem felel meg a valóságnak, hogy csak n házértékadó kivetésére érdemes lakóház áll és kápráztathat el bennünket Szekszárdon. Folytatni kellene tehát a felmérést, a helyszíni szemléket, mert meg lehet még írni jó néhány föl- szólítást az új bevallásra. Van a 11-en kívül is lakóház, melynek értéke meghaladja a 800 ezer forintot! Nemrég egy megyei szintű tanácskozáson hallottam, hogy „a házértékadó kényes dolog.” A megállapítással vitatkozni nem kívánok már csak azért sem. mert magam is úgy gondolom, hogy kényes. Node, egyáltalán nem titok, hogy miért az! Elég közismert, hogy a kisajátításra, megvásárlásra, az ingatlanok magánfogalmazására szánt lakóházakat a szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat értékeli. Hogyan, akkor hát a városgazdálkodásiak lennének a ludasak abban, hogy a megyeszékhely magánházas kerületeiben szemmel láthatóan van, de mégsincs házérték- adóztatásra érdemes lakóház? A válasz: ludasak is, nem is. A vállalat a házértékelést ugyanis az 1968-ban kelt kisajátítási rendelet alapján végzi, s így képtelenség a valós értéket meghatározni. Tulajdonképpen ez teszi „kényessé” a házérték-adóztatást és nem túl nehéz arra következtetni, hogy a lakóháznak is megfelelő üdülőépületek között is több az 500 ezer forintot meghaladó forgalmi értékű ingatlan van! A BAJON — mármint azon, hogy rossz az értékelés alap- dokumentuma — helyben segíteni bajos. De nagyon reméljük, hogy az arra illetékes központi szervek megteszik a szükséges lépéseket mihelyt fölmérik, hogy az 1975-től érvényes új adókötelezettség alá gyanúsan kevés lakóépület és üdülőingatlan soroltatott... — óa — Új műszer a talajellenállás mérésére A mezőgazdasági üzemek vezetőinek gyakran kell dönteniük afelől, hogy adott esetben milyen talajművelést célszerű alkalmazni. Gond lehet az is, hogy miképpen állítsák össze azokat a traktoros gépcsoportokat, amelyekben a legkedvezőbb a traktor vonóerejének kihasználása. Ahhoz, hogy a legkedvezőbb üzemi viszonyok valósuljanak meg, nemcsak a gépeket, de a termőtalaj állapotát, mindenekelőtt tömörségét is ismerni kell. Ennek megállapításához nyújt segítséget az az új talajellenállás-mérő műszer, amelyet a Gödöllői Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetben fejlesztettek ki. A mindössze 35 dekagramm súlyú, zsebrádiónagyságú műszerhez olyan könnyen használható diagramot is készítettek, amelynek segítségével egyszerűen meghatározható az ekék és egyéb talajművelő gépek vontatási ellenállása.
