Tolna Megyei Népújság, 1975. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-03 / 206. szám
Sümegi változások SZEPTEMBER SZERDA Névnap: Hilda A Nap kél 5.04 — nyugszik 18.22 órakor A Hold kél 1.58 — nyugszik 16.37 órakor — Tolna megye harmincöt vadásztársasága több mint 116 ezer forintot adományozott az idén közjóléti célokra, a MAVOSZ felhívására. A felajánlott pénzből csaknem százezer forinttal elsősorban megyebeli óvodák, iskolák fejlesztését, berendezését segítik. — Ifjúsági parlamentet tartottak hétfőn délután Bátán, a termelő- szövetkezetben. A kérdésekre Fülöp László, a szövetkezet elnöke válaszolt. — A dombóvári Városi Tanács költségvetési üzemének Vöröskeresztszervezete a nemzetközi szolidaritási év alkalmából ünnepi megemlékezést, családi estet rendezett, aminek bevételét a természeti csapásoktól kárt szenvedett emberek megsegítésére fizették be. Az est sikeréhez jelentősen hozzájárult a zenekar, tagjai a szórakoztató zenét társadalmi munkában szolgáltatták. — Antóvásárt, valamint országos állat- és kirakodóvásárt tartanak vasárnap • (hetedikén) Pécsett és Kaposvárott. — A műtéti érzéstelenítés, az intenzív beteg- ellátás és a klinikai halál állapotából való újraélesztés legkiválóbb hazai és külföldi tudósai találkoztak kedden Ba- latonfüreden, az első nemzetközi anaesthesio- lógiai kongresszuson. Mintegy húsz ország több mint 500 tudósa cseréli ki három nap alatt tapasztalatait. Nemzetközi biológiai szimpozion Kedden az MTA szegedi biológiai központjában négynapos nemzetközi szimpozion vette kezdetét az UNESCO támogatósával, a nemzetközi sejtbiológiai szervezet — az IC- RO — védnökségével. Az utóbbi évek kutatásai egyre világosabbá tették, hogy az élőlények sejtjeiben előforduló bonyolult szerkezetek — az úgynevezett sejtszervecskék — óriás molekulákból megfelelő körülmények között, spontán módon alakulnak ki. A makromolekulák sajátossága a magasabb szerveződés, az önmaguktól való felépülés lehetősége. Ennek a folyamatnak' törvény- szerűségeit vitatják meg -a kongresszuson. A tanácskozás mintegy 180 résztvevőjét Sraub F. Brúnó akadémikus, az MTA szegedi biológiai központjának főigazgatója köszöntötte, majd megkezdődtek az előadások. A tapolcai medencében fekvő Sümeg nagyközség arculata jelentősen megváltozott az elmúlt öt évben. A műemlék házak sokaságát magába foglaló település köré új családi házak, moder n lakótelepek épültek. A képünkön látható új KISZ-lakóíelepen eddig 112 lakást adtak át az ifjú tulajdonosoknak. A saját erőből és OTP-tá mogatással épülő lakótelep kivitelezője a Vesz prém megyei Építőipari Vállalat sümegi építés- vezetősége. A tervek szerint 400 fiatal család kap itt lakást. Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, főként a déli, délutáni órákban elszórtan záporral, zivatarral. Gyenge, majd kissé megélénkülő keleti, délkeleti szél. Várható legmagasabb hőmérséklet 25—29 fok között. Az Interflug NDK-i rep ülőgép-társaságnak az NSZK-i Stuttgartból ér kező egyik gépe a lip- cse—schkeuditzi repülőt érre landolásakor kigyulladt; huszonnyolcán meghaltak, nyolcán súlyosan megsebesültek. Pécsi kerámia A pécsi Zsolnay Porcelángyár is közreműködik a fővárosi Gellért- fürdő rekonstrukciójában. Megkezdték az eredetivel azonos épületkerámia-elemek gyártását a falak, a medence és az oszlopok burkolatának javításához, felújításához. a mintegy 150—200-féle elem nagy része egyedi gyártású. A díszes — színes, mintás, mázas — kerámiaelemekből 7—8 millió forint értékben szállítanak Budapest e neves fürdőjének a „fiatalításához”. Lothar Kusche: Hogyan beszéljünk rá egy nőt a mosogatásra? ítélet Csak börtön, semmi haszon... Tizenhat személy állt több napon át a paksi járásbíróság <tr. Molnár István tanácsa előtt: tolvajok, orgazdák. A tárgyilagosság követeli meg elismernünk, hogy nem kevesen közülük — minden okkal — őszintén szégyellték magukat azért, amiért ilyen szennyes ügybe keveredtek. A vádlottak közül *t férfi a Volán 11. számú Vállalat gépkocsi- vezetője, öt ugyanennek a vállalatnak rakodója volt. Ez év januárjától májusáig a dunaföldvárl és a paksi vasútállomásról több nagy vállalat számára szállították az építőanyagot: deszkát, blokktéglát, íenyőrön- köt, cementet, padlődesz- kát. Az enyveskezű gépkocsivezetők és társaik abban a tévhitben ringatták magukat, hogy a grandiózus paksi építkezésnél könnyű büntetlenül lopni. Tévedtek. A vállalatok Is,' a rendőri szervek is felkészültek arra, hogy ahol nagy az anyagforgalom, ott nagy a kísértés is... A magabiztos reményekkel Indult tolvajvállalkozás a megmozgatott anyag értékéhez képest már ílllémyi kárnál ■— mintegy ötvenezer forintnál — kudarcba fulladt. Olyannyira kudarcba fulladt, hogy mire a Paksi Járásbíróság megkezdte tárgyalását, minden lopott holmi — az utolsó zsák cementig, az utolsó szál deszkáig — visszakerült jogos tulaj (Ionosaihoz, TOLVA MEGYEI NEPCJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapla Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. Z. Telefon: 129—01, 123—61 Sportrovat: 128—15 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—11. 120—10 Telex: 14251 Postafiók 7L Felelős kiadó: PETRITS FERENC Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. S*o*t»cím: 7101 Szekszárd. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta előfizethető bármely posta hivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési dfl egy hónapra 20 Ft indexszám: 2S ues A nőket úgy lehet rábeszélni a mosogatásra, hogy nem próbáljuk őket rábeszélni a mosogatásra. Tapasztalatom szerint az egyetlen sikerrel kecsegtető eljárás, hogy mégis rábírjuk őket e kellemetlen foglalatosságra, az, ha magunk kezdünk el mosogatni. A kedveskedő „Maradjatok csak nyugodtan ülve, majd én megcsinálom, rögtön készen vagyunk”-csokorral ugyanis beadunk nekik egy parányi adagot abból a méregből, amely rövidebb vagy hosz- szabb idő múlva becsvágymirigyüket áradásra ingerli. A legtöbb nő ugyanis azt az ősi időkből fennmaradt elképzelést őrzi tudata egyik sötét zegzugában, hogy ők állítólag tisztábbak a férfiaknál. Most tehát arról van szó, hogy ezt a képzetet mintegy napfényre segítsük és hatékonnyá tegyük. Ezért ajánlatos néhány tányéron és csészén finom szennycsíkokat hagyni, vagy az edényt felemásan eltörölgetni. A nők, ak’k persze időnként feltűnnek a konyhában, mert a l°qlnstább nők is többnyire rendkívül kíváncsiak, azonnal felfedezik ezt a hiányosságot. Egyébként egyáltalán nem játszik szerepet közben az, hogy a kritikusnő rövidlátó-e vagy sem; sőt még azok a hölgyek sem hagyják figyelmen kívül egyetlen esetben sem a férfikéz által öblített csészén a kávézaccot, akik különben képesek háromnegyed éven át háborítatlanul és vidáman élni néhány, szobameny- nyezetről alácsüngő pókháló alatt. Ha még ennek ellenére sem hajlandó egyetlen rendelkezésre álló nőnemű lény sem hozzáfogni a mosogatáshoz, ejtsünk le gyorsan egy tányért vagy törjünk el egy porcelánfedelet. Szükség esetén vágjuk el munka közben az ujjúnkat. Sok nő szívesen lát mindent, ami csak valamilyen módon meglátható — a vért kivébe. Akkor aztán kilencvenszázalékos biztonsággal szabadságolják az embert a hálószobába, előtte persze, mindig vérmérséklettől függően, többé vagy kevésbé erősen — le- szamarazzák. De ez már természetesen mindenképp kellemesebb. (Ford. Drescher Attila) A Paksi Járásbíróság differenciáltan szabta ki a tolvajok, orgazdák büntetését. A bíróság Feli Ferencet (Pusztahencse, Hegyespuszta) egyévi és négyhónapi börtönre, a közügyektől kétévi eltiltásra; Benyő Istvánt (Németkér, Kassal utca 23.) tízhónapi börtönre; Baumann Alajost (Németkér, Sósrész 1.) nyolc- hónapi börtönre; Boros Istvánt (Németkér, Sősrész 1.) tizhónapi börtönre és a közügyektől egyévi eltiltásra; Nagy Imrét (Németkér, Vörösmarty utca 28.) tízhónapi börtönre; Sz. Ferenc fiatalkorút héthönapi Szabadságvesztésre ítélte. A többi elítélt részben pénzfőbüntetésben, részben próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésben és pénzmellékbüntetésben részesült. Forgalomkorlátozás. A megyei jubileumi polgári védelmi verseny idején 1975. szeptember 7-én hét órától 18 óráig Szekszárdon forgalom- korlátozás lesz. A Honvéd utca, Vesselényi utca kereszteződésnél, a Vasvári utca, Kecskés Ferenc utca kereszteződésnél, a Wesselényi utca, Ady utca, a Wesselényi utca, Mikes utca, a Wesselényi utca, Jókai utca kereszteződéseket zárják le. A Bencze Ferenc utcából nem lehet majd behajtani a Wesselényi utcába. Ebben a négyszögben tartják ugyanis a gyakorlatokat. * Villogunk. A hagyomány lassan kötelező erejű rendelkezéssé lép elő: szürkületben tompított fénnyel kell haladni, akkor is, ha a vezető úgy ítéli meg, lett légyen világos nappal. Erre azért van szükség hogy bennünket lássanak, ne csak mi köz-; lekedő társainkat. Sajnos igen sok gépjárművezető villog ha sötétedéskor, ha esőben tompított fénnyel közlekedő autóval találkozik. Mások bosszúból, reflektorra kapcsolnak — ha fénykén az „ipsének” ám legyen, s belevakítanak a szabályosan közlekedő szemébe. Vajon, mikor figyelmeztetik az ilyen villogó autósokat? • Tilos-e a piros? A bá- taszéki vasúti átjárót átszelő mohácsi út ke-' reszteződésében jól megfontolt intézkedés nyomán, jó ideje fénysorompót, azaz villogó vörös fényt adó lámpákat is felszereltek. Ezek akkor szűnnek meg villogni, amikor a sorompó felhúzott és nyugalmi állapotban van. Amikor elkez- dik felemelni a sorompót, a lámpa tehát még villog. Ez azt jelenti, tilos áthaladni. Ám az autósok igen nagy többsége áthajt a piros jelzésen. Sőt, még autóbuszok is. Gondolják: elment a vonat, fent a sorompó — lehet menni: Annak ellenére, hogy villog a lámpa. Tehát szabálytalanul közlekednek, s ezen még az sem segít, ha néha a kmb-s rendőr megbüntet néhány szabálysértőt. • Elfelejtett buszmegálló. Várdomb község központjában is szépen felfestették a KPM vállalatának emberei a záróvonalat. Amikor a buszmegállót kijelölték, még nem volt záróvonal, nem volt forgalomszabályozás ezen a községrészen. Most van. A buszmegálló maradt régi helyén, bezárva záróvonalba. Ez azt jelenti, hogy amíg az utasok le- s felszáll- nak, a Bátaszék felől Szekszárd irányába haladó járműveknek meg kell állni, várakozni, miután a záróvonalat nem léphetik át. Véleményünk szerint a buszmegállót át kell helyezni. A templom előtt, a termelőszövetkezet irodájától néhány házzal dél felé, már biztonságos, a forgalmat nem zavaró megállót lehetne kijelölni. További záporok Repülőgép-szerencsétlenség Lipcsében