Tolna Megyei Népújság, 1975. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-14 / 216. szám

Egy kis Shakespeare-filológia

K

érem az olvasót szíveskedjék nem visszaria- dozni a klasszikus zeng- zetű szókapcsolattól, az angol reneszánsz drámaíróról szóló irodalom nagyrészt izgalmas nyomozati eredményeket takar, és bizony nem csekäy szómban fordulnak elő itt kérdőjelek. Az állandó nyomozás még ma is folyik, bizonyítván, hogy egy jó ..krimihez” nem feltétlenül szükséges vér, gyilkosság, ökölharc és jó néhány halott. Bár a zord adatszerűség ebben a műfajban is ész- és célszerű.

A filológia az Idegen szavak szótúra szerint „irodalmi műveknek komplex módszerű (azaz a forráskutatás, a szöveg- kritika és a szövegeiemzés tanulságait egységbe olvasztó) tanulmányozása”. A definíció a kötet ábécérendjében a „film- trükk” a „filodendron” és a „filoxéra” között található, de megnyugtatásul közelben a „filoméla” (fülemüle, csalogány) is.

És hogy a meghatározás való; ban mit takar erre kitűnő példa az Akadémiai Kiadó Mödern Filológiai Füzetek c. sorozata, melynek legújabb darabja E. Kiss Katalin műve. amely Shakespeare szonettjeinek magyarországi történetével, a fordítások egymásutánjával és értékelésével, a 154 szigorú szerkezetű vers magyar publikációival és irodalmával foglalkozik. Nem kíván a könyv megoldani „shakespeare-i rejtélyeket” (Szabó Lőrinc 11 kemény kérdést tesz fel a Szonettek körül) mégis tudósi mű, a szerző pontos, alapos, kemény és határozott. Ahogy illik is ez akár a nyomozati, akár a filológiai logika, alaposság, céltudatosság és tisztesség szerint.

A téma eredeti, a szonettek magyarításának történetével ily részletezően és ennyire elemző módon még senki nem foglalkozott. Megtudhatjuk, hogy magyarul először 1859. márciusában jelent meg négy szonett, Szász Károly álnéven kiadott fordításai ezek. Ugyanő aztán sorozatban magyarította és adta ki a számára kedvesebb darabokat. 1879—85 között jelentek meg a nagy angol „minden munkáji” először magyarul (a drámákból a beléjük

szőtt jó néhány szonettel együtt már Kazinczy is fordított nem kevés évtizeddel előbb), ebben már sorozatban a szonettek is. Az első teljes sorozat a Magyar Shakespeare Tár négy füzetében, Ferenczy Zoltán fordításában. 1916—19 között.

A tanulmány írója főfigyelmét „az angol Szonettek és fordításainak összevetésére, a tolmácsolások viszonylag objektív értékelésére” fordítja, „törekedve a komplex, funkcionális stilisztika alkalmazására”. A feladat komornák és száraznak tűnik kissé (így a megfogalmazása is), de az eredmény annál érdekesebb, az út izgalmas és szórakoztató.

Szász Károly, Győry Vilmos és Ferenczy Zoltán („Shakes- peare-t meghamisító, nehézkes, konzervatív-romantikus fordítások az Osztálc—Magyar Monarchia idején”) idevágó munkásságának kemény bírálata után Szabó Lőrinc, Pákozdy Ferenc és Keszthelyi Zoltán teljes magyarrá költéseinek elemzése, az angol szövegekkel való összevetés következik.

Meglepő szépségek és lelemények ugyanígy eltérések és melléfogások derülnek ki a nyomozati munka során. Nyilvánvaló, hogy Szabó Lőrinc kétszeres munkája (1921; 1941) a legszebb és a legkövetkezetesebb, hiszen ő a legkitűnőbb költő az említettek között. így bizonyítja fordításainak népszerűsége és sokszori kiadása is, de az általa hozzáférhető szonettek megtermékenyítő hatással voltak a teljes magyar költészetre. így a fordítóra (Tücsökzene, Á huszonhatodik év) is. Bizonyították — mint Babits Dante-fordítósa is —, hogy „mennyi új és friss kifejezési lehetőség, ritmus- és hangulat- beli árnyalási képesség rejlik a magyar nyelvben” (Király György — 1921), ha ezt Vörösmarty, Arany és a többiek eredeti és hasonló munkája után még egyáltalán kellett bizonyítani.

£. Kiss Katalin ismerteti és értékeli a szonettkiadások elé írt költői bevezetőket, a versekkel kapcsolatos életrajzi adatokat, tényeket és hipotéziseket Ebben a munkában is

Szabó Lőrinc tartózkodó alapossága a legjelesebb. Ö sza. kadt el leginkább a romantikus konvencióktól a fordításokban is, modernné és a földi szépségeket tolmácsolóvá tette a verseket Munkájával 1923-tól mégsem volt elégedett, a második kiadás után nem engedi közreadni ismét a kötetet az új fordítások együtt először 1941-ben (Örök barátaink) olvashatók. Önálló kötetben 1948- ban, ez lett a végleges szöveg, ezt ismétlik a további kiadások is. A versek java „az eredeti szonettekkel azonos élményt nyújt” az angolul tökéletesen tudó tanulmányíró szerint.

K

özben (1943) két teljes szonettfordítás jelent meg magyarul. Pákozdy Ferenc „népieskedő-ürbani- záló, fegyelmezetlen és önkényes átköltése”, és Keszthelyi Zoltán „impresszionisztikus, második vonalú” Shakespeare-kö- tete. A két kötet Kiss Katalin jól bizonyított és filológiailag támadhatatlan konklúziója szerint nem élmény, csak esemény. Szabó Lőrinc csillagát nem ho- mályosítja el. Vitázni csak az „objektivitás viszonylagossága” oldaláról támadna kedvünk, amikor a filológus mai méri legre állítja az egykori teljesítményeket. Newton érdemét Einsteiné nem csökkentheti.

A magyar Shakespeare-szo- nettek történetének rendhagyó darabja Justus Pál 1956-ban kiadott kétnyelvű kötete lett Justus börtönévei alatt (1949— 55), egy zsebszótár segítségével fordította az angol szonetteket. „Szabó Lőrinc remek fordításai sem álltak rendelkezésemre —- írja Justus az előszóban —. Ha a fordítások a jsezemben vannak, talán hozzá sem fogok a munkához”. Munkája „ilyen körülmények között” rendkívüli teljesítmény, „csiszolt, hajlékony nyelve” („bár a tolmácsolásokban igen sok a pontatlanság, félreértés...”) emberi nagyságának bizonyítéka is. „Gyak- ran megsejti Shakespeare szándékát” a monografus szerint.

A szonettfordításokat elemző könyv legemelkedet- tebb része a 75. szonett („Az vagy nekem...”) magyar története, az újjáköltések őszszevetése. Ismeretes hogy a szonett a közhittel ellentétben nem „szerelmes vers”, nem a „Fekete Asszonyhoz” (kilétéről Hevesi Sándor szép esszéket írt, Shakespeare-néről viszont Szerb Antal nyilatkozott) vagy más hölgyhöz, hanem a költő mecénás barátjához („Mr. W. H.” — kiléte kérdőjelek között) íródott, hasonlóképpen több más, lobogó szenvedélyű darab. „A szonettek egy része egy férfihoz szól, valószínűleg nemesi rangú fiatalemberhez, aki a költőnek pártfogója, barátja, vetélytársa, szerelme egy személyben, s akiben a légies, plá- tóni tökély nagyon is alantas gyarlóságokkal keveredik“ (Kéry László), éppen a szonettek tanulsága ez. így a 75. szonett minden állítását szó szerint kell értenünk: a költő a mecénás pénzén vásárol kenyeret, kegye vagy kegyetlensége meghatározza az életfeltételeit. Nyilvánvaló, hogy itt is Szabó Lőrinc munkája a legszebb (a 75.-et először 1878-ban Győry Vilmos fordította le), de a fordításokban sok a félrevezető nyelvi elem. Justus Pál munkája világosan feltárja a nyomorgó költő és a váltakozó kedvű mecénás közötti viszonyt A könyv bibliográfiájában látható, hogy a szonettek közül npm keveset fordított Babits Mihály. Ignotus, Tóth Árpád,

Franyó Zoltán, Kardos László Képes Géza és mások is. Néhány darab nyugodtan felsorakozhat A vándor éji dala (Goethe), az Őszi chanson (Verlaine) mellé, mindkettő költői versenyek tárgya volt Meglepő, hogy dr. Lehoczky Tibor Michelangelo és Shakespeare költészetét még orvosipszichológiai szempontból is elemezte (Ideggyógyászati Szemle — 1969).

S

hakespeare műve; á szépségek magyar tolmácsolása nagyszerű feladatként állt (és áll!) költőink előtt. Nyilván nem zárult le a folyamat,, olvashatunk még mindegyre modernebb és ^Shakespeare-közelibb”, „magyar nyelv-közelibb" megoldásokat Az alapos és hasznos elemzés ítélete csak kilátást nyújt a csúcsok felé.

BODRI FERENO

Halhatatlan Háry

szerivel még meg sem száradi a tenta a derék Garay kéziratán, s kivételes leleményű hőse, aki egyenesen az Óperenciás tenger partjáról érkezett Szekszárdra, megkezdte önálló életét, immáron függetlenül szerzőjétől, s függetlenül attól a jókedvű obsitostól is, aki Garay háta mögött állt, s vezette versíró tollát.

Hosszú volt Háry útja a szekszárdi borházak ámuldozó hallgatóságához, s valójában nem is az Óperenciás tengernél kezdődött, hanem jóval korábban, hisz Plaútus pazar humorú hőse, a miles gloriosus is már egy típus megtestesítője. A légiók veteránjai is mesz- sze földről érkeztek, míg végre letehet- ték gyilkos fegyverüket, hogy emlékezetük mindent széppé varázsoljon, így lett minden obsitos rettenthetetlen hős, akinek pillantásáért finom dámák epe_ keitek, így változott a szégyenletes futás is diadalmas győzelemmé, Don Quijote szélmalma veszedelmes óriássá, a borbélytányér pedig Mambrin sisakjává, s a hetedhét országból hazatérő vén baka képzelete hallgatói életét is megszépítette. Mert a mese mindig győztes hőse, midőn sárkányok lángot lövellő torkába döfte kardját, s császárokkal parolázott, a siralmas valóság ellen is hadakozott, s valami szépséget hozott a semmiből, szegénységet, elnyomást meghazudtoló reményt csillantott föl. Á szekszárdi borházak miles gloriosusa a mese és valóság világából lép elénk, fölényesen legyint a fontoskodó diák tüsszentésére, s ki- hörpintvén borát, mondja tovább a tnesét, ami közben saját magából is

fényes Huszárt csinált. Persze nemcsak itt a szekszárdi dombokon. Irodalmunkban már egy évszázaddal Garay előtt is tudunk a csapszékben borozó obsitosról, a rég elfelejtett Endrődy János versében.

Egykor Moldovában hét Tőröket vágtam} Az első tsatában, máskor nyoltzat fogtam. A Francziát pedig alsó Sváb Országban Mint nyulat kergettem.

Elég — ha szíveddel

Az volnál, ami Vagy szél tsapó nyelveddel} Első vitéz volnál egész Európában

Ráismerünk, igen, ez a mi emberünk, bár itt még körvonalai elmosó- dottak, alakja bizonytalan- Háry éles fényben áll, s körülötte minden valóságos, az Óperenciás tenger, a világ vége, a császáron vett diadal, Mária Lujza sóvár szerelme, s lódításait, hetyke kérkedését nemcsak a bortüzelte képzelet diktálta, hanem az a tiszteletre méltó költői szándék is, hogy a mese segítségével tegye elviselhetőbbé a valóságot.

Elt-e Háry? De hát élt-e Don Quijote, Lazarillo de Tormes, vagy a Magyarországon vitézkedő Simplicissimus? S élt-e Ludas Matyi? Nem tudom, de talán nem is ez a fontos. Valóságos életük tényeit elhomályosítja létük új értelme és tanulsága, melynek érvénye kilép koruk keretei közül, s művészi időtlenségük jelenti örök aktualitásukat. Természetesen élt Háry, ahogy élt Don Quijote is, pontosabban egy lehetséges emberi magatartás archetípusa, melynek szavait, gesztusait a művészi megformálás mentette át a

halhatatlanságba; S a képzetet most már költő útját járja; Háry örökké ott ül a hajdani borházban, s poharát emelve köszönti hüledező hallgatóságát. De a képzelet itt már új valóságot is teremt, tárgyi elemekkel hitelesíti hő. sét. Veronában ma is megmutatják az idegennek Júlia házát, Velencében pontosan tudjuk, hol lakott a mór, Desdemona szerelme, s még Hamlet- neje is jutott valami a valóságból, hisz Wittenbergben az öregek még ma is tudják, melyik volt a diák Hamlet háza.

így őrizzük itt Szekszárdon Háry nyomát, hisz a mű mögül rég eltűnt a modell, de ami maradt belőle, sokkal több, mint testi valósága. A derék borissza obsitost a költészet mentette át a halhatatlanságba, s ha szellemét idézzük, most már mindörökre Garay verse felel helyette.

CSÁNYI LÁSZLÓ

Elhangzott a szekszárdi Háry-kiálUtás

megnyitóján.

Öltfizkfidnek

az írásjelek

M

éhóny közismert és közhasználatú írásjel megváltozott funkció- jóval kapcsolatosan is igazolható a nyelvi változások sokszínűsége, s talán e pár sor is hozzájárul a nyelvi erő csodálatos gazdagságának, változókészségéinek bemutatásához.

A leggyakoribb és alapvető írásjelek felsorolása dőreség lenne, azokat már az elemi iskolában is bőségesen tanítják, célunk tehát nem ez. Ám ha egyes írásjeleink régebbi és mai funkcióját összevetjük, hasznos tanúságokat vonhatunk le nyelvünk és gondolkodásmódunk változásait illetően, hisz a nyelv mindenkor idomúi a beállott változásokhoz, formát keres, felfogásunk, mi több: életünk tükre. Egyes írásjelek fokozottan előtérbe kerültek (és kerülnek, miként a szókincs változásai) írásos kultúránkban. Melyek ezek?

A mondat végén oly gyakori hármas pont vizsgálatunk első tárgya. Érzékenységünk, gondolataink tovább- lebegtetésének eszköze, mely elemzésre, töprengésre hívja az olvasót; gyakran szerepel szépirodalmi vagy igényesebb művekben, de napi cikkekben is előfordul. Költőibb tőle a stílus és könnyedebb. Ma — úgy tűnik — egyik, reneszánszát élő régi írásjelünk. Noha — éppen a fentiek miatt — elsődlegesen szépírói eszköz, kitüntetett szerepet (:ap — valószínűleg e hangulatkeltő hatás miatt — egyéb stílusú írásokban is utalások, célzások, vagy éppen szándékos elhallgatás formájában.

H

asonló funkciót lát eí a gondolatjel vagy gondolatjel páros rs, mikor két gondolatjel közé egy-egy közbeszúrt mondatot, megjegyzést, ellentétet vagy más variánst iktatunk. A gondolatjel — nőmén est omen — elsődlegesen a gondolat írásban mór nem rögzített folytatására utal, vagy éppen szünetet pótol a hatásosság érdekében, esetleg egyszerűen átveszi a három pont jelentését, s ez nyílt bevallása annak, hogy esetenként egyszerű írásjelek is többet képesek elmondani, sejtetni abból, amire már a legszebb, legmélyebben szántó gondolat sem vállalkozik. Ha lehet, még a pontoknál is gyakoribb, döntően az összetett, többszörösen összetett mondat.

J

eles helyet foglal e! írásjeleink sorában az idézőjel, mely eredetileg a szó szerint vett idézetet jelölte, aztán kibővült jelentéstartalma a finom irónia vagy gúny megtapadá- sávat (mintegy helyettesítve az ugyancsak gúnyos értelemben is használható és használatos ún. szócskát), s új köntését akkor veszi fel, mikor — egyre inkább —- azon kapjuk magunkat, hogy idézőjelet használunk akkor is, ha egyszerűen nem leljük meg egy szövegkörnyezethez a legjobban illeszkedő, tartalom- és stílushű szót... Ha vannak töltelékszavaink — márpedig vannak —, úgy ez egyfajta töltelékjei lett. Egy- egy oda nem illő szót — hisz érezzük, hogy ott nem egészen tökéletes, s mert jobbat nem találtunk — jól „beidézünk" jobbról is, meg balról 'rs, s megoldottnak tűnik a nyelvi-stilisztikai probléma. Kérdés persze, hogy igazunk van-e. De látszatra tökéletes minden, s még sikkes is lett szövegünk. Akkor aztán p o n - tot is tehetünk a végére.

Drescher Attila