Tolna Megyei Népújság, 1975. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-12 / 188. szám
Csak három hazai csapat nyert a megyebajnokságban v'".j w K?. A megyei labdarúgó-bajnokság második fordulója bővelkedett meg- lie pet esek ben. Ezek közül az egyik már szombaton született, amikor a tevelie-k Faddon 1:0-rá nyertek o hazaiia-k ellem. A zomboiak Bony Kádon léptek pályára, ahol 4:0 arányban győztek. Ugya.nMyen arányú volt a báta^székiek győzelme Tamásiban, abal a vendégeknek nagyon meg kellett küzdeni a két pontért. Szétszórd an a Vasas ellen Nagymá- nyok 2:0-ás félidő után 3:1 arányban nyert. Ód or Nagymányok színeiben mesterhármast ért el a mérkőzésen. Kisdorogon rendkívül kemény mérkőzésen, ahol nem hiányzott a 11-es és a kiállítás sem, 1:1-es döntetlennel ért véget a küzdelem* Csak a rendezők gyors és Határozott közbelépése mentette meg a játékvezetőt, hogy egy-két magáról megfeledkezett ittas szurkoló hongo skodása nem fajait tettlegesség- gé. Durvaszentgyőrgyön AparHant volt a vendégcsapat. A két újonc találkozója 1:1-es döntetlent Kozott. Danaszentgyörgyi tudósítónk szerint Aporban* kellemes meglepetést keltett játékavail és rászolgált az egyik pontra. Az újonc Nagydolog a nagy- múltú Sim orvtor nyai BTC együttesét fogadta. A nagydorogiak nem tisztelték az ellenfelet, akik a /második félidő elején még 2:1 -re vezettek, és nagy küzdelem után 3:2-es hazai győzelemmel ért véget a találkozó. A bajnokság negyedik újo-noa, Magyamkesxi, Pakson lépett pályára. A vendégek csak a mérkőzés első részében tudtok minimális ellenállást kifejteni, a második 4'5 percben teljesen összeroppamtak és a hazaiak tetszés szerint érték el góljaikat: 17:0-ás paksi győzelem után is tudósítónk Magyarkeszi kapusát dicsérte. Az ifjúsági bajnokságban is született néhány nagyarányú győzelem. Slmontornya Nagydorogon T1 :0-ra, Aporharvt Dunaszentgyör- gyön 7:0-na nyert. A ocuksic'k Ma- gyorkészit 6:1-re győzték le. További eredmények: Fadd—TeveJ 2:0, Bonyhád—Zomba, 3:2, Tamási—■ Bábaszék 3:5, Kisdorog—Tolna 1:2, Szekszárdi Vasas—Nagymányok 2:2. A felnőttek bajnokságában már csak négy csa<pa.t (Paks, Bátaszék, Nagymányok és Zomba) ÓM pont- veszteség nélkül. Ezzel szemben Si- morvtornyo, Tamási, Bonyhád, Magyarke szi és a Szekszárdi Vasas még nem szerzett pontot. A bajnokság állása ‘Ál FELNŐTTEK« 1-.' Paifcs 2 2-----2 1-1 4 2. Bá-tosreHc 2 2------6-0 4 3. NagymárvyoJs 2 2------5-1 4 4. Zo-rrvbo 2 2 -----5-2 4 5. Tolna ví--2 4 1 — 5-3 3 6, Báta y 2 1 1 — 4-3 3 7. Tevői 2 1 (1 — 3-2 3 8—10. Aparhainlt 2 — 2 — 2-2 , 2 6—10. 'Kiisdorog 2 — 2 — 2-2 2 8—10. Dombóvár 2 — 2 — 2-2 2 *1. Fadd 2 1—1 1-1 2 12. Nagydorog 2 1—4 4-6 2 fii. D.-Stzetnibgyőrgy 2 — 41 1-6 1 14. Símonitoróya 2-------2 2-4 — f l'5. Tamási 2-------2 0-2 — 06. Bonyhád 2-------2 O ^ — 17. Sz. Vasas 2-------2 3-7 — 0Ä, Magyamkesaí 2-------2 2-21 , f IFJÚSÁGIAK: V f. SimcwVtornya 2 2 — — W2 • 2—3. Pcuks 2 2------W-1 4 2—3. Apair+vamtf 2 2------4 1-1 4 4. Bátaszék 2 2------1 2-4 4 5. Tolna 2 2------5-1 4 6. Nagymányok 2 1 1 — 6-4 3 . 7: Tévéi! 2 1—1 6-4 2 8u Fadd 2 t — 1 4-3 2 9. Bonyhád 2 1—4 5-6 2 IO. Magya-rkeszä 2 1—4 4-6 2 Ik Sz. Vasa« 2 — 1 rt 2-5 1 12. Tárná«! 1-------1 3-5 — 13—15. Kisdorog 2-------2 2-6 — 13—15. Zomba 2-------2 2-6 —« 13—15. Báto-------1 2-6 — 16. D.-szen*gyorgy 2-------2 1-14 — 07. Nagydorog 2-------2 0-16 —? Paks—Magyarkeszi 17:0 — Döntetlen a Dunaszentgyörgy—-Aparhant újoncrangadón — Sok kiállítás és hüntetörúgás a második fordulóban A n. FÉLIDŐRE TELJESEN OSSZ EROPPANT A VENDÉGCSAPAT Paks —Magyarkeszi 17:0 (6:0) Paks,' lttM néző. Vezette: Keller. Paks: Bimbó — Kajári, Kovács, Hanoi, Bagó, Váczi, Csorna, Vábró, Bese, Kiss, Muck. Csere: Szabadi, Keresztes. Magyarkeszi: Nagy I.. — Kersák, Kiss II., Ru- zics, Mészáros, Kiss I., őri, Varga, Márkus, Nagy n., Nagy III. Csere: Szabó, a 12. percben Csorna szöglete érintés nélkül jutott a hálóba. 1:0. a 20. percben Csorna szögletét Kiss értékesítettél 2:0. Vábró a 30. percben önzetlenül Kiss elé tálalt, aki nem hibázott. 3:0, Három perc múlva Kiss egyéni játék után volt eredményes. 4:0. (Mesterhármas), A 42. percben mintaszerű támadás végén újból Kiss volt eredményes. 5:0. A 44. percben Bese talált a hálóba. 6:0. A második félidő 5. percében Bese tovább növelte Paks előIDÉNY ELEJT JÁTÉK UTÁN* nyét. ?30. A 8. percben Bagó, majd kát perc múlva Vábró talált a hálóba. 9:0. a 21. percben Kiss Vábrótól kapott labdát és 10:0. a 23. percben Bagó, majd a 33. percben Csorna volt eredményes. 12:0. A 35. percben ismét Csorna, majd három perc múlva Bese lőtt szép gólt. 14:0. A 39. percben Keresztes hátulról indította Szabadit és a labdát Kiss értékesítette. 15:0. A 4/1. percben Váczi, Bagó, Csorna összjáték utá-n Vábró volt eredményes. 16:0. A 44. percben vábró állította be a végeredményt. 17 A A jó napot kifogó hazaiaknak nein volt ellenfél az újonc Magyarkeszi. Jók: Csorna, Bagó, Kiss, Szabadi, Kajári illetve a sok gól ellenére is Nagy L Bátaszék —Tamási 1:0 (0:0) Tamási, 400 néző. Vezette: Bogos. Bátaszék: Kéri — Tóth III., Makk, Béres, Polák, Botos, Maj- sai, Hurtony, Kovács, Holacsek, Tóth II. Csere: Németh. Tamási: Németh — Béres. Kajtár, Egersze- gi, Juhász, Pruck, Jurasics, Kon- dár, Hírth, pölöskei, Bordács, Csere: Horváth II., Noé. Az első percekben mindkét csapat alacsony színvonalú játékkal mutatkozott be. a Bátaszék ocsúdott először fel és irányította a játékot, majd a hazaiak vezettek töjbb erőtlen támadást. A 16. percben Hurtony lőtt fölé, a 32. percben Holacsek lövése ment mellé. "»,1.1 fi A VASAS TÁMADOTT. NAGYMA NYOK LŐTTE A COLOKAT Nagymányok—Szekszárdi Vasas 3:1 (2:0) A második félidő első percében,’ szöglet után Hurtony szerezte a vezető gólt. 1:0. A 12. percben Pölöskei egyedül ment el, de szögletre szerelték, a 17. percben Pölöskei föléfejelt. a 35. percben Bordács gólhelyzetben elesett és odalett az egyenlítési lehetőség. A félidő közepétől Tamási visszaesett -és Bátaszék végig támadott, de eredménytelenül. Alacsony színvonalú, idény eleji játék után a döntetlen igazságosabb lett volna. Jók: Tóth ni.. Makk, Béres, Tóthh II.. illetve Kajtár, Egerszegi, Bordács, Németh. Szeks^rd, 150 néző. Vezette: Tóth L. Nagymányok: Balogh — Bíró I., Fenyővári, Vorglümler, Németh. Bajer, Odor, Guth, Nádas i. Farkas, Viszló. Csere: Oláh» Balázs. Sz. Vasas: Bálint — Kovács, Tarn, Papp, Bakó, Lerch, Dobos. Boros, Pataki, Rozenber- ger, Baki. Cseré: Kiss, Dárdái. A 8. percben Boros a félpályáról egyedül ment el. de a védők szögletre mentettek. A 13. percben Vasas-támadás után az előrevágott labdát Odor értékesítette. 1:0. A 28. percben Lerch lövése alig szállt fölé. a 33. percben Viszló két védőt is kicselezett. Guthoz játszott, akinek erőtlen lövését védte Bálint. Egy perc múlva egy előrevágott labdát a késlekedő védők között Odor értékesített. 2:0. A második félidő első perceiben már-már nyomasztóvá vált a hazaiak fölénye, de a jobbnál jobb helyzeteket is elhibázták a csa- '-ovrtárok. a 12. percben Kiss remek beadását Oláh szépen, vette le a szekszárdi csatárok fejéről, a 20. percben Kiss ismét jó labdát adott középre. Dobos azonban nem tudott a labdába fejelni, a 22. percben Dobossal szemben szabálytalankodtak, Dobos reklamált, amiért a kiállítás sorsára jutott. A 28. percben Farkas félpályáról indította Ödort, aki ugyanúgy, mint az első két alkalommal tovább növelte az előnyt. 3:0. (Mesterhármas). A 45. percben Baki csavart szabadrúgása a bal felső sarokba kötött ki. 30. Végig változatos mérkőzésen a hazai csapat többet támadott, de csatárai sorra kihagyták helyzeteiket. a vendégek higgadtabb, lelkesebb játékukért megérdemelték a két pontot. Jók: Viszló, Odor, Fenyővári, Bajer, illetve Papp, Boros, Lerch. _ KÉT KIÁLLÍTÁS, II-EST HAGYOTT KI A DVSE Báta—Dombóvári VSE 2:1 (1:0) Labdarúgó MNK Mimit arról hírt ad tunfc, mi gusztus Ű-3-árv, szerdán 'kezdődik o labdarúgó- M*NtlC. Kezdési idő valamennyi mérkőzésem 16.30. Az első fo-rdoló párosítása és avzok játékvezetője: Bogyiszfó— Szekszárdi? Vasas: Vimcze. öcsény— Báta: Várad u Kölesd—Tolna: Haaz* Ka-jmád—T-eagelic: Lugosi. Sióagárd—• Bonyhádi Vasas: Kerekes. Durvaföld- <*ór—'Pailcs: Tóth. Né met kér—Fadd : Ti- bői,. Pirsz-tathencse—'Nagydorog: Kiss F. K ajdacs—O umaszerrtgyörg y: Állva tér. Iregsz-emcse—Magyadoeszi (Nagyszo- kolybam) : Korvicsko. Alsápél—Gyönk: László. Toilnamétmedi—Slmontornya : Bogos. Pincehely—Tamási: Kovács. Ozo- ra—'Fonnád: Gerencsér. Dombóvári Láng—DVSE: Pop-lauen. Győré—Nagymányok : Ritzel. Kisvejke—Kisdorog : Szabó. Pannónia Tsz—Teve!: Tóth László. A^amhont—Zamba; Xrámer. Bátaszék, 909 néző. Vezette: Lugosi. Báta: Micsky — \ Faidt, Machán, Kiss, Dékány, Horváth n., Lieskoszki, Kosár, Tamaska, Pál, Bosnyák. Csere: Braun r. Domibóvár: Bancsi — Horváth, Mike, Havasi, Szíjártó, Lakos, G. Kiss. Végvári, Szőcs, Hosnyászki, Pintér. Csere: Szabó, Tarsoly. A 13, percben Kosár fölé-, a 20.-ban G. Kiss nagy helyzetiben mellélőtt. a 22. percben Micsky merész vetődéssel tisztázott Hosnyánszki elől. A 31. percben Bosnyák lövését védte Bancsi. Négy perc múlva Pál lövését szögletre mentette a kapus. A 4*1. percben Tamaska az egész védelmet kicselezte, majd a kapust is elfektette és mintaszerűen lőtt a hálóba. 1:0. A 44. percben Bosnyák lövését tolta szögletre Bancsi« A második félidő í. percében Liesovszki &z egész védelmet lefutotta, de jó helyzetben mellé- lőtt A 10. percben Micsky bravúrSIMDNTORNYA NAGYDOROGON VESZTETT Nagydorog—Simontornya 3:2 (1:2) Nagydorog, 400 néző. Vezette: Várad!. Nagydorog: Süveges — Harsányi, Hosnyánszki, Csillén, Sáfrány, Honti, Fodor, Végh II., Végh I., Miklós, Kocsis. Csere: Orsós, Gyurkovics. SBTC: Csibrik — Csepregi, Győré, Jobbágy, Mányoki. Kardos, Kovács II., Molnár. Baranyai, Kurek, Pintér. Csere: Páter. Mókus, a 8. percben Kurek lf> méterről küldött lövését védte Süveges. A 19. percben Kurek lefutotta a hazai védelmet és megszerezte a vezetést. 0:1. A 21. percben Kocsis 25 métere«? szabadrúgását nehezen védte szögletre Csibrik. A 29. percben Kocsis baloldali beadását Csillén is méterről kapásból lőtte a hálóba. 1:1. A 35. percben Kurek szorongatott helyzetben ismét megszerezte a vezetést. 1:2. A második félidő 3. percében Végh II. elment a jobbszélen, beadását Csibrik kiejtette és a szemfüles Miklós a hálóba gurított. 2:2. A 12. percbe» Kocsis egy méterről sem talált a kapuba. A 20. percben ismét Koctfás hagyott ki helyzetet. a 30. percben Kurek kitört a 1'6-oson, de lövését Süveges bravúrral védte, a 32. percben Fodor elment, középre játszott és Miklós védhetetlenül lőtt a hálóba. 3:2. A 47. percben Végh n. indította Kocsist, aki három méterről az üres kapu mellé gurított. A játék és a helyzetek alapján Nagydorog akár nagyobb arányban is nyerhetett volna, jók: Csillén, Süveges, Végh H., Miklós, illetve Kovács, Molnár. Kurek, Baranyai* ZOMBA LELKESEDÉSÉVEL RÁSZOLGÁLT A KÉT PONTRA Zomba—Bonyhád 1:0 (0:0) Bonyhád, 200 néző. Vezette: Haaz. Zomba: Újvári — csíki, Bíró, Illés I., Fejős, Ma tus. Illés II., Kolb, Turbuk, Piros, Miklós. Csere: Barabás, Kiber, Bonyhád: Fritschi — Acs, Barabás II., Máthé II., Kuhl, Máthé I., palkó, varga, Molnár, Barabás II., Läufer. Csere: Fehér, Gecző I. A 10. percben volt az első esemény, Varga átadását Molnár kapásból mellé- durrantotta. Ezután feljöttek a vendégek és enyhe mezőnyfölénvt harcoltak ki. a hazaiak enervál- tan, lelkesedés nélkül játszottak A 30. percben Barabás szabálytalanul szerelte Turbukot. A játékvezető ll-est ítélt, melyet azonban Turbuk mellélőtt. a kihagyott gólhelyzet rányomta bélyegét a zoenbai csapat játékára és így - af nagyon alacsony színvonalú első félidő gól nélkül ért véget. A második játékrészben sem változott a játék képe. a 10. perelem a lest reklamáló védők közül Turbuk kiugrott és 8 méterről nagy gólt lőtt. 1:0. a 15. percben Fritschi szabálytalankodott Illéssel szemben, ezért a hazai kapust kiállította a játékvezető, a kapuba Máthé I. á-llt. a 10 emberrel játszó hazaiak ellen Zomba végül 1:0 arányban, győztesen vonulhatott le a pályáról. Alacsony színvonalú mérkőzésen a nagyobb lelkesedéssel játszó vendégek megérdemelték a két pontot. Jók: Turbuk, Matus, Uj-* vári, illetve Máthé L NEHEZEN TALÁL MAGARA KIS DOROG Kisdorog—Tolna 1:1 (1:0) Kisdorog, ©OO néző. Vezette: Bemer. Kisdorog: Kiss — Berning, Varga, Győrfi, Genszler. Illés, Brunner, Cseke. Boda, Kniesz, Szőcs. Csere: Kerekes. Kiss II. Tolna: Varga, Havasi Hl., Havasi II., Fazekas II.. Fazekas 1.. Schaf- ler, Pauli, Fehérvári, Fazekas HL, Havasi I., Neidhardt. Csere: Bag- <?i. A 2. percben Cseke előtt adódott helyzet, de hibázott, a 12. percben szőcs bal oldalról középre adott, Kniesz sarokkal Bodához játszott, aki nem hibázott. 1:0. A 39. percben Fehérvári közelről föléfejelt. , ,, T * • ■ j A második félidő 9. percében a játékvezető ll-est ítélt Kisdorog ellen, melyet Pauli értékesített. 1:L a 12. percben Szőcs lövése a kapusról pattant szögletre, a 35. percben Kniesz lövését védte Varga. a 41. percben Pauli lőtt kapura. Kiss azonban hárított. A 45. percben Schafflert a labdn. elírása miatt kiállította a játékvezető. A hazai csapat változatlanul gyengén játszott. Tolna nagy akarással harcolt. Jók; Győrfi. Varga, szőcs, Kniesz, illetve Havasi II., Pauli, Havasi-L és Fazekas .1. Q. 1.M ‘i A* AN-**- .. ."'S-JLal* * A VENDÉGEK LELKES JÁTÉK/NAK EREDMÉNYE: GYÖZÉLFM Tevel—Fadd 1:0 (1:0) ral védett Hosnyánszki elől. Két . perc múlva Tamaska buktatásáért * szabadrúgáshoz jutott a hazai csa- pat. Tamaska legurítását Bosnyák védhetetlenül lőtte a hálóba. 2:0. a 21. percben Bosnyák 40 méterről leadott lövése a kapufán csattant. Egy perc múlva Pál és Szíjártó összecsapott, mindkét fiút kiállította a játékvezető, a 31. percben a 16-oson belül szabálytalankodtak a hazaiak, ll-est G. Kiss lőtte, melyet Micsky ki öklözött, a berobbanó Hosnyászki öt méterről lőhetett, de a hazai kapus ismét védett. A 42. percben Horváth 18 méterről lőtt szabadrúgása a háló ban kötött ki. 2:1. Az első félidő 35. percétől Báta átvette a játék irányítását és hatalmas lelkesedéssel, Micsky ragyogó védéseivel megérdemelten tartotta otthon a két pontot. Jók: Micsky, Horváth II.. .Machán, Dékány, Tamaska, illetve Mike.. G. Kiss, Szőcs. Padd, 200 néző. Vezette: Schneider. Tevel: illés I. — Kerekes. Illés II., Bíró, Fazekas. Barabás, Szabó, Turbuk, Illés III., Domokos, Lángi. csere: Weber, Forral. Fadd: Licker — Fenyvesi Hl., Szűcs, Baros, Kovács II.. Pann, Takács. Fenyvesi n., Kertész, Aradi, Kiss II. Csere: Kovács ni.. Varga. A 2. percben Aradi elől a mély homok „mentett”, rosszul pattant a labda. A 8. percben Kiss II. játszotta magát tisztára, de kapu mellé lőtt. a 15. nercben Kiss II. fejelt mellé az ötösről. A 20. percben Kertész a félpályáról indult, az alapvonalig cselezte magát, da lapos beadását kivágták a védők. Hat perc múlva a szabadon hagyott Lángi a kifutó Licker fölött feielt a hálóba. 1Z>. A 33. percben Illés III. ugrott ki közé'tven, lövését Licker a mezőnybe ütötte. Négy perc múlva . Kovács n. fejéről szedte le a labdát Illés I. A 38. percben Fenyvesi ír. elől az utolsó pillanatban mentettek a védők. Egy perc múlva Papp léc alá tartó lövését bravúrral hárította a teveli kapuvédő. A félidő utolsó percében kétszer is a gólvonalról mentett a vendégek védelme. Szünet után Fadd támadott többet. a 4. percben Kertész távolról alig lőtt mellé. A 6. percben „tűzijáték” volt a teveli kaou előtt, — gól nélkül, a 16. percben Kiss n. fölé, majd egy perc múlva jó helyzetben mellélőtt. a 26. percben Takács hagyott ki helyzetet,' maid öt perc múlva Aradi elől az utolsó pillanatban mentettek a védők, a 40. percben Fenyvesi II. I szabadrúgását Illés I. a bal alsó ' sarokból tornászta szögletre. Végig nagy iramú, de csak közepes' színvonalú volt a mérkőzés. A hazai csapatnak gólokká] kellett volna nyernie a találkozót, de a vendégek önfeláldozó, lelkes já- • tékulckal ezt megakadályozták. Jók: Illés I.. Illés II., Bíró, Domokos, Barabás, Szabó, míg a hazai csapatból senkit sem lehet dicsérni. APARHANT MEGÉRDEMELTE A Z EGY PONTOT Dunaszentgyörgy—Aparhant 1:1 (0:1) Dunaszentgyörgy, 5öo néző. Vezette: Kerekes. Dunaszentgyörgy: Pukli L — Lencsés, Dömötör, Krizsán, Pető. Baksai. Varga, Nagy, Kovács, Pukli II., Horváth. Csere: Tóth, Halász. Aparhant: Erős I. — Csoboth, Wáger. cseke ÜTI., Kulcsár, Erős Hu. Gáspár, Min kér, Palkó. Juhász, Heidecker I. Csere: Heidecker H. az apar- hantiak kezdtek jobban és a ’ 3. percben Gáspár kapufát lőtt, majd a 19. percben jobb oldali támadás után Kulcsár fejelt mellé. Egy perc múlva Nagy lőtt fölé, majd Kovács lövését Cseke n. a gólvonalról vágta ki. A 30. percben védelmi hiba után Minker fejelt a hálóba. o:l. A 37. percben Pukli II. beadását Kovács öt méterről a kapusba lőtte. A második félidőben ismét » vendégek léptek fel támadólag, a 7. percben a kitörő Kovácsot «-za- bálytalanui szerelték, p. ll-est Horváth értékesítette. 1:1. A i0. percben szabadrúgás után Horváth fejelt fölé. a 40. percben Kovács a kapust is kicselezte, de az utolsó pillanatban a gólvonalról mentettek a védők. A végig sportszerű mérkőzésen megérdemelten vitték el pz egyik pontot a vendégek. Jók: pukli I., Pukli II., illetve Minker, Erős H., Wágner. Lapunk mai számában megjelent sporttudósításokat írták: Gaál István, Hazafi József, Pánczél István, Túrós József, Tancz György, Resch József, Nédó Péter, Dömötör Endre, Läufer János és Csilléri Gyula. A mezőny legjobbjai: Fadd—Tevel: * Bonyhád—Zomba: Nagydorog—SimoA tornya: Báta—Dombóvári VSE: Tamási—Bátaszék: Dunaszentgyörgy—Aparhant: Kisdorog—Tolna: Sz. Vasas—Nagymányok: Paks—Magyarkeszi: Illés fi. (Tevel) Turbuk (Zomba) Csilléri (Nagydorog) Micsky (Báta) Kajtár (Tamási) Minker (Aparhant) Győrfi (Kisdorog) Ódor (Nagymányok) Csorna (Paks)