Tolna Megyei Népújság, 1975. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-10 / 187. szám
Egy átutazó naplójából Szekszárd, megér egy éjszakát i t Engedje meg a kedves olva- feő, hogy hangosan gondolkodva leírjam-július 30-i éjszakáidat Szekszárdon. • "Kellemes véletlen folytán kerültem Szekszárdra. Vissza- induláskor a buszt lekéstem. Apa} történt, velem, nyersen, tetőszintén akarom leírni. • -fáradtság és a lekésés miat- “tjvjnéreg keverékével állítottam bé a Gemenc teraszára egy kávéra. Farmeröltönyben, kockás karton ingben, a sok külföldi és az eliten öltözött magyarok közé. Az ízléses és tíszja. berendezés annvira megragadott, hogy Végignéztem mindent, a. porta előtt álltam írté" Az álmosság már nagyon gyötört, szobát akartam. A f>ortás mindjárt az árát emlegette. Rákérdeztem: „egy külföldi esetében is ezzel kezdi?” TTí<Mag elnézést kértem tőle. Kifelé menet — vérnyomás 200 körül —- megszólított az üzletvezető: „Uram, parancsol vacsorát?” Az arcán ez tükröződött: „mindjárt kiderül, van-e az ürgének nénze. Me- lósnak látszik.” Vérnyomás 2Í0. Azért megköszöntem a figyelmességét, de eszemben sein, volt enni. Nagy léptekkel elindultam kifelé. „Uram, ha parancsolja — mondja a vezető — nézze meg a presszóban a tévét.” Envhe mosoly részemről. Első támadását ki- Védtem. jön a második, mert nem derült ki; van-e a csórónak pénze? De a kisagy alatt bizsereg valami, hogy itt valami nem stimmel. Leülök tévét nézni. Udvarias üdvözlés a pult mögül. A tévében egy jugoszláv film megy, a fáradtságtól majdnem elalszom. Dje a kíváncsiság ébren, tart. Majd kiiön a lány a pult mögül, s megkérdezi: mit Parancsol? Már tervezem is. Sört lnnék, de egy pohár vizet kérek. hadd pukkadjon meg a csaj, aki nem jön. Némelykor halvány mosollyal rámnéz,' látja, hogy félig alszom és aztán mégis: hirtelen ébredés á valóságra. Hiszen ezek mind igazán udvariasak! (Ugye furcsa kedves olvasó? Az ember síik rossz példa ismeretében már a „jókról” is rosszat feltételez.) j •ív • Tlégy . suhanc robog be. Jópofák. Mondhatom nyugodtan, h.igz kenyerem javát megettem, irhár 30 éves vagyok, a sarokban egy 16 év körüli kislány .„Alszik az öreg. nem bír- 5a; a strapát.” Gondolom, ezt mbndja magában. Az írást bbbáhagyom, mert leszakad jegy gomb 75 forintos drága .ingemről. Ennyi pénzért jobban' is felvarrhatták volna! Kotorászás az asztal alatt. jMegvan a gomb, most meg a hamutartó esik le. Szívverésem megáll. Minden oké, nem ■itőtött el, észre sem vette senki'. Nem tudtam volna kifizetni, Édesanyám, ha hazamegyek, meglepődik. Nem a gomb leszakadása miatt, hanem hogy -felvettem a hamutartót és jyégy hap-után hazaérek. Szabin vagyok. Szovjetunióba me- Wek majd a Barátság kőolajvezetékhez autót szerelni 10- éft'.y Három évig leszek ott. Apropó! Autószerelés. Sógorom és a haverom kocsiját is be kell fejezni. Az egyik Zápor Józsi nem is olyan rossz, mint ahogy mondiák. A Merkur ad hozzá egy láda Andaxint is, hogy. az ürge alkatrész helyett .azt vegye be, amikor körbejárja az országot és nem kao hozzá semmit, illetve kap, de •nem azt, amit szeretne, így: samphont. üléshuzatot, meg egyebet. Sokan nem tudják, hogy a 407-es és a 408-as Moszkvics alkatrésze jó hozzá. Elnézést, túloztam. Sok alkatrésze. Különben alkatrészt indultam vásárolni Siklósra. Hát az igazán Szekszárd mellett van! Majd kapok én anyámtól otthon. Neki még mindig kisgyerek vagyok. o Kiülök a teraszra egy sör és egy kávé társaságában. Közben elalszom, a bokorhoz ér a fejem. Felkelek és sétálni indulok. Szólok a mellettem ülő négy fiatalnak, hogy mondják meg a pincérnek, rögtön jövök vissza. (A velük ott ülő fehér ruhás kislányt nézem — kezdek felébredni, de visszaülni már pofátlanság lenne.) Sétálok inkább. Enyhe szél jár, a parkok gyönyörűek, nézem a modem épületeket. Eszembe jut, hogy egyszer ide a környékre valósi kislányt idáig elkísértem. Nem írom le a nevét, szigorú a papa és a mama, rólam sem tudnak, pedig úgy érzem, feleségül tudnám venni azt a lányt. (Szegény, még képes lenne beleeevezni! Milyen jövő várna rá? Ha rendes lenne hozzám. akkor jó.) Két srác jön. 'Az egrit se-' gédmunkás, a másik szerszám- készítő ipari tanuló. Kalauzolnak. Mondja a szőke: „Ismerek effv jó csajt, szóljak neki?” Kösz, most nem érek rá. — mondom, a barna fiú huncutul mosolyog! Nagv templom. mögötte épület. Mi ez? •— kérdezem. „Itt magának is van téglája” — mondia ormótlan kamaszröhejjel a barna. Veszem a lapot. Börtön. Első látásra nem úgy néz ki. A kissé arrébb lévő vendéglő ablakán: juj micsoda nő! Gyorsan eltűnünk, mert vele álmodni se lenne jó. A két srác lemarad. Indulok vissza a Gemencbe. Nagymama üldögél egv nádon. Csókolom — köszönök rá. Leülök. O gyorsan belekezd élete történetébe. Fél órája beszél, csak 1920-nál tartunk. Mikor ér már 1975-höz? Hagyom, hogy beszéljen. Kb. egy óra telik el. Útkereszteződés, lánckorlát. Bajta, vihogó kamaszok, élcelődés. Nem baj, majd benő a feiük lágya. Megállók az árkádok alatt, egy akvárium előtt. Tinédzserek utánam. Kötekedni akarnak? „Szia haver”. — mondják egyszerre és mennek tovább. Miért volt ez? Leesik a húszfillér. Hát persze, én is farmeröltönyben vagyok! Újból a Gemencben. Fizetek. Senki sem hitte, hogy fizetés nélkül le akartam pattanni. © Éhes vagyok, bemegyek az étterembe. A szomszéd asztalnál egy német kislány egy magyar fiú és lány, — körülbelül húszévesek. A magyar fiú buzgón ápolja a barátságot a német kislánnyal. Jó pár üveg sört megittak. A német kislány jól bírja. A magyar kislány is iszik, de látom. hogy unatkozik. Szemezünk. Veszi a lapot. Emlékbe eltesznek egy étlapot. Gyorsan én is. Szemezés, mosoly, fizetnek. A magyar lány megjegyzi az asztalom előtt: „megyünk”. De én nem tudok menni. Már rendeltem. (Magyar kislány, ha olvasod ezt az írást, nyugodj meg, csak azért kísértelek volna el, hogy jobban elteljen az éjszaka.) Vacsora, udvarias kiszolgálással. Erős paprikát kérek a hortobágyi sülthöz. Egy fiatal pincér hozza. „Elég lesz uram?” a Emléktábla a népművelőnek Meg kell dögleni ettől az udvariasságtól — gondolom, de azért kellemes dolog az egyszerű emberek és a nagypénzű külföldiek itt Jionos egyenrangúsága. Na és a zenekar! Nagyon jó hangulatot teremt. Tanítani kellene ezt is. o Naev robaj, mintha villám bsapott volna a szállodába. Három fiatal nő és egy férfi tört mos varsával (kfHföldre- szakadt hazánkfiai.) Pénzlen- petés kíséretében keverik a magyar és a német nyelvet. Fizetek. Kérem a vendégkönyvet, beírok és megköszönöm a vendéglátást. Szerintem ezt nevezik szocialista vendéglátásnak. (Epvszercsak agyamba hasít az álnémet szövege.) Kiderül, hoev magyar. Braunn Évát dicsőíti. Elismeri. hogy ,,Hitler elvesztette a háborút, de jól tette, amit tett.” Szédülök az idegességtől. Fölnattanok. minden oor- r;kám remeg. Mit csináljak? Üssem meg? Ott van az asztalon a sok ital. Ha azt összetöröm, rámegy egyhavi fizetésem. Odahaiolok az alnémethez. Magyarázom neki, hogv otthon ilvet tehet, sőt vannak olyan körök, akiknek még tetszik is. Innen gyorsan takarodjon! Feláll a nőkkel egvütt és távozik. Minden jó- émésű ember kizavarta voina őket ir^en. Nem úgy. mint a szomszéd asztalnál levők, akiket itatott és akik neki adtak igazat. Csatlakoznak is hozzájuk. Heten vannak a slepphez tartozók... Hegve,11 g séta, és búesűzóul gyönyörködés a városban. 'íívít a Gemenc. P M. egv a hét éjszakai „ismerős” közül, ott ül a teraszon, megismer és elnézést kér. Ittas volt sajnos. Kibékülünk és barátként válunk el. Szép emlékekkel távozom. Köszönve az éjszakát Molnár József Nagyharsány Augusztus 20-án leplezik le Váralján Moldován Vilma tanár és népművelő emléktábláját. így szólhatna a hír, ha az utókort megelőző tiszteletadókban nem élne olyan élénken egy élet emléke, ha nem lenne még ma is olyan eleven ennek a példamutató, mindig másokért égő és élő életnek a példája! Vilma néni (1908—1967), azok közé a nagyon céltudatos amatőrök közé tartozott, akik már a szabadművelődés vajúdó, gyakran ellentmondásos korszakában is megtalálták hagyományőrző kultúránk helyes útját, akik korukat megelőzve ismerték fel a „csak tiszta forrásból” kodályi jelszó jelentőségét, hihetetlen energiáit. Pedagógus, népművelő, néprajzgyűjtő, könyv- és ismeretterjesztő, népi színpadi játékok szerzője,’ múzeumi választmányi tag és társadalmi munkás volt egyszemélyben. Munkássága felölelte Váralja sajátos népművészetinéprajzi múltjának kutatását, tárgyi és szellemi emlékeinek gyűjtését, rendszerezését, kéziratba foglalását. , De kezdeményezője, elindítója volt a megyénkben élő székelység népművészete és szokásai feltárását célzó munkának is. Jelentős volt mindemellett könyvterjesztői tevékenysége. Hosszú és fáradtságos munkával, érte el, hogy a falusi lakásokban — nem pusztán díszítőelemként — megjelent a könyv. Tevékenységének kiemelkedő állomása a váraljai községi közkönyvtár megteremtése volt, 800 köitettel. Hasonlóan kimagasló eredményeket ért el az ismeretterjesztés területén is, előadások sokaságát szervezte. Nagyon gyakran ő maga volt az előadó. * Munkájában talán a legnagyobb teret a népi díszítőművészet gyűjtése, feldolgozása és továbbadása kapta. S mindezek mellett magas fokon gyakorolta pedagógusi hivatását. Magyar— történelem szakosként jól felkészített fiatalok több nemzedékét indította útjára, s azt az elvet vallotta, hogy a tudást közikinccsé és nem privilégiummá kell tenni. 'Páratlan energiájából még arra is jutott, hogy amatőr régészként, értékes régészeti leleteket eredményező próbaásatájsok kezdeményezője, elindítója legyen —, vagy német—francia nyelvórákat adjon. 1967-ben veszítettük eL Gyűjtéseit, értékes feljegyzéseit a szekszárdi Balogh Ádám Múzeumra és a Néprajzi Múzeumra hagyta. Szellemi öröksége az utókoré. Sajnálatos, hogy hagyatékának néhány darabja nem hozzáértő kezekbe került, és nagyon sok jegyzete, kézirata megsemmisült. A nép, a köz művelődésének szerelmese volt Ez jelentette számára az élet értelmét, és pótolta a családi életet is. Mindenki Vilma nénije volt Áldozatos munkája értékes hozzájárulás volt ahhoz, hogy a köz művelődésének ügyéből politika, közügy, a néptanítói, népművelői tevékenységből napjaink nemzeti programja, a közművelődés valósuljon meg. Bánáti Zoltán Váralja LAJOS Tj1 öldbe gyökerezik a lábam. amint belököm a kaput. Apám ott áll. kissé meghajolva a, pinceajtó előtt és egy tízliteres demizsonból bu- gyogtatja kijeié a bort az udvarra. — Hát magát mi lelte? — Megcillékesedett. A vglasz tömörsége jelzi, hogy nem jókedvéből ereszti a vörös lét a záporjolyás- ba. — No. akkor bajban lesz a Lajos, oda a vasárnapi toroköblögetője. — Annak ugyan már mindegy. Tegnapelőtt temettük. Erre leteszem a bőröndöt a ganglépcsőre. — Temették?! Hiszen egy hete. vasárnap még semmi baja sem volt. Aztán szavanként, félmondatonként megtudom, hogy kedden egyszerre csak rosszul lett az erdőn, ahol dolgozni szokott. Az erdészet kocsija bevitte az orvoshoz, onnan a mentők a kórházba. Ott halt meg. Azt beszélik, agyvérzés vagy infarktus vitte el a hajlott hátú. csontos, öreg cigányt. „A község élő kalendáriuma volt" — ezt a titulust ragasztotta rá az új pap. mielőtt a koporsót leengedték a kétszer három méteres gödörbe. Joggal jnondta. mert nem múlt el olyan vasárnap, húsvét, karácsony. hogy a Lajos meg ne jelent volna bő bort. bő búzát, békességet kívánva a ház népének. aladt a korral is. Április negyedikén a maga cigányos akcentusával így köszöntött föl: „Hát akkor adja isten, komám. hogy még sok szép felszabadulás ünnepünket megérhessük.” Vgy hozzátartozott a vasárnapi, ünnepi ebédhez, mint a „Jó ebédhez szól a nóta”. Amikor a toronyban elharangozták a delet, nyílott a kapu. A kutya vak- kantott egyet-kettőt, csak úgy megszokásból. mi meg ki se néztünk az ablakon. Tudtuk, ki jött. Megállt a küszöbön, hosz- szú. előre nyújtott nyakán egy kicsit félrefordította a fejét és már mondta is a szokásos köszöntőt. Vitát csak az okozott néha, hogy ki keljen föl az asztaltól, a Lajos számára rendszeresített csorba fülű bögrét megtölteni. Olykor maga ment a pincébe: „Tudod, hol a demizson, Lajos, csak töltsél”. Eliszogatott egy kicsit, aztán ment tovább. Hosszú a falu, rövid a délután, J lyen volt a név- napi, vasárnapi, ünnepi Lajos. Jókedvű. beszélgető, híreket hozó-vivő. Hordott ő azért mást is. Nyaranta, vagy ősszel, ha az árvíz meg a vadászat miatt az erdőn szünetelt a munka. a hatalmas, frissen szedett kukoricával megrakott kosarakat vitte a górékba a nehéz, fából készült öreg puttonyokat a szüretelőkádakhoz, a présházakba. — Hej, öreg. ha az a szőlő, kukorica, amit a vállán elhordott, mind a magáé lenne! — mondtam neki az elmúlt őszszel amint a szemerkélő esőben szaporán raktuk lefelé a kukoricát az órabéres vontatóról. — Hát, pajtikám, biztosan én lennék a leggazdagabb ember a faluban. Két éve a nyugdíja után járt. A kora meg lett volna hozzá. csak az erdőn, idénymunkában ledolgozott napokból hiányzott valameny- nyi. Végül is leszázalékolták. Jókedvűen újságolta, hogy Szekszárdon a főorvos- asszony azt mondta: „Nem kell többet vizsgálatra jönnie. Sárközi bácsi. Egykét hét múlva viszi a postás a nyugdíjat.” Amikor mesélte, külön is hangsúlyozta a „Sárközi bácsit.” IVT ért talán először szólították így a Lajost, akit a temetőbe annyian kísértek ki. mint valamikor a gazdag, rangos embereket szokták. Az asszonyok meg is siratták. GYURICZA MIHÁLY