Tolna Megyei Népújság, 1975. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-06 / 183. szám
4 I takarékosság vízválasztója A cím kötelez Újabb rekordok a vasúton A PÉCSI VASŰTIGAZGA- TÓSÁG egymás után két alkalommal ért el első helyezést a hat vasútigazéatóság közötti versenyben. Az állandóan és dinamikusan növekvő igényeket á lehetőségekhez képest legmagasabb szinten elégítették ki, s emellett a legjobban teljesítették a vasútra háruló egyéb feladatokat is. Az elmúlt fél év szintén kiváló eredményeket hozott. A kiváló helyett használhatjuk azt a szót is: úiabb rekordokat. Az áruszállításban túlszárnyalták az eddigi igen magas csúcsteljesítményeket, s fél év alatt a tavalyi hasonló időszakban elszállítottnál 10,4 százalékkal több, g millió 390 ezer tonna árut továbbítottak a címzetteknek. Ezt elősegítette, hogy a vasúti kocsik terhelését is 2,8 százalékkal növelték oly módon, hogy gondosabb, körültekintőbb rakodással az egy kocsiba berakott áru mennyisége átlagosan 25,8 tonna lett. Több mint kétezerrel növekedett a száma az igazgatóság területéről indított irányvonatoknak is. Ennek eredményeként a kocsiforduló csökkent. a vasútnak nagy megpróbáltatást jelentett a tranzit és importszállítmányok számának emelkedése, ami a tavalyi félévhez képest közel 25 százalékot tett ki. A vasút dolgozói amellett, hogy lelkiismeretes, odaadó munkával lehetővé tették a megnövekedett szállítási igények jobb kielégítését, fokozták újítási tevékenységüket is. A tavalyinál több, 351 újítást adtak be, s a megtakarítás ennek eredményeként 770 ezer forintról 2 millió 183 ezerre emelkedett. Dr. Párkányi Ferenc, a Pécsi Vasútigazgatóság kereskedelmi osztályának vezetője elmondta, hogy az áruszállítás, mennyiségét tekintve már ezekben a napokban is az őszi forgalom képét mutatja. Várható azonban, hogy a közeljövőben a tempó tovább növekszik, s erre a vasút dolgozói készülnek. Az év elején a tervezéskor, nagy forgalomra számítottak, de a szállítók igénybejelentései alapján nem gondolták, hogy ez meghaladja a tavalyi rekordokat. Már . akkor igyekeztek jelentős előnyre szert tenni, s ez tette ** lehetővé, hogy a vártnál nagyobb ifiennyiségű árut is el tudták szállítani. Az év elején meghirdetett előszállítási akciók során jelentős mennyiségű követ és kavicsot vittek a vasúti kocsik a feldolgozási helyekre. EZEKBEN A NAPOKBAN túlfutott Vas.uti§fgatóság már túljutott a tizmiliiomodik tonbóí1 flwnte mindenfajta áruból többet szállított, mint az elsö élében. Nagy! Suítái! 1gitette az összes á^ban lgenveke‘> ez azonos f.ndokat »kozott. Az több minfh?.napban ugyanis W f tizenegyezer vasúti kocsit nem tudtak a kért időben a megrendelők rendelkezi* bocsátani. Ezt az is elő- ídezte, hogy az elmúlt ősz óta ismét nagymértékben romlott a ki- és berakodás üteme. AkkeöéÜ -Part 08 kormány intéz- javulf n"70*"10", újszerűén tevékenység, ám a f-llendulést sajnos ismét romlás, visszaesés követte. Idén a feladatok zWe mé® hátravan. Az igényesebb, ké-’ nyesebb, gondosabb kezelést k.vánó áruk szállítása v!r a vasútra. Mennyiségileg is na nyék. Már augusztus végén megkezdődik a Cukorrépa száí luasa. melynek mennyiséit a Vasútigazgatóság területén is szagezer tonnákban lehet mér- * Vadatok megoldása ér. dekében sokféle intézkedést 1^sz a„MAV Pécsi Tcazgató- sá5a- klogy csökkentsék a feszültségeket. egyre több iránvSc0a Íwdít9nak; teszik a kocsnavitást Fgves selejtezését későbbre haUszti-lc, s azokat gondos körültekintés mc’lstt ősszel még hasznosítják. Teljes üzemmel működik a dombóvári v0. zó w"-0 tflep' hogy a követke- 70 időszakra még több tiszta vasúti hocsi áll ion az igénW sebb árut szállíttatok rendelkezésére. A vasútigazgatóság szakem- “er.ek az elmúlt hetekben végigjártak a vasútállomásokat 18ngu.?,^ék ellenőrizték .a felkészülést, mely az őszi me®, növekvő forga]onj zökfenő. mentesebb lebonyolítását se- g'.h elő. Javul a rakterületek minősege és Simontomván in koncentrált cukorrépa-bera- kodó épül, ami magas fokú geoesítessel segíti elő ennek a nehez őszi munkának gyorsabb tóbonyolítását. Ez utóbbi a jövő év ősszel lép be a szál- litasba. A vasút minden 5sjyekezetn kevés azonban., ahhoz, ho*v zökkenőmentesen lebonyolítok az őszi csúcsforgalmat. Szuxség van a szállít?ttó felek segítő közreműködésébe is A A MÁV ezért kéri a vállalatokat, szövetkezeteket, hogy azokat az árukat amiket lehet, még most, az igazi nagy őszi forgalom előtt szállíttassák el. Igyekezzenek ésszerűbben szervezni a fuvaroztatási tevé- KeJlys<;göket- Jelenleg ugyanis előfordulnak még érthetetlen fuvarok, így például Szekszárdi fs környékére Hegyeshalomból érkezik a kavics Nagy segítséget jelentene a vasútnak, ha a be- és kirakásokat a hét minden napján, tehát szombaton és vasárnap is elvégeznék. Kéri még a vasút az ügyfeleit, ha az állomásokon vannak felesleges, üres vasúti kocsik, rakják azokat meg előre, a következő naook terhére, mert ezzel is jelentősen csökkentik a kocsihiányt. AZ ŐSZI FORGALOM ALATT a MÁV Pécsi Igazgatóságát operatív bizottság, a megszokottnál is gondosabban figyeli és ellenőrzi a szállítást, ügyelve arra, hogy ne keletkezzenek olyan váratlan akadályok, amelyek fennakadást okoznának, akár a vasút, akár a gyárak, üzemek, szövetkezetek munkájában. r- szí. —. N e magyarázkodjunk: manapság takarékoskodik az egész világ. Például a svéd parlament júni-- usban tízéves energiatakarékossági programot fogadott el, s ebben egyebek között meghatározta az energia-felhasználás évi növekedési ütemének mérséklését — az eddigi négyről két százalékra —, a munkahelyek és lakóépületek fűtésének korszerűsíté-' sét, s július elsejétől tetemesen emelte a magánfogyasztók villanyáram-, benzin-, stb. díjszabását. Nem azért utalunk erre,' hogy azt mondhassuk, no lám, a gazdag svédek is. Sokkal inkább annak érzékeltetésére: a Jelenlegi világgazdasági helyzetben törvényszerű jobban sáfárkodni mindazzal, amit emberi kéz alkotott, amit földünk nyújthat Számunkra e törvényszerűség még nyomatékosabb, hiszen anyagaink, energiaforrásaink javát vásároljuk, A párt Központi Bizottsága 1974. december 5-i ülése, s a XI. kongresszus határozata, miközben erőteljesen figyelmeztetett a takarékosság szükségességére, többszörösen aláhúzta annak fontosságát, hogy ez terveinkkel összhangban, minden esetben a hatékonyságot segítve menjen végbe. Nem a lényeggel törődnek azok, akik „legyünk túl ezen a kampányon is" felkiáltással csak látszatintézkedéseket tesznek, s közben hagyják, hogy továbbra is hulladékba kerüljön a nagy értékű acélötvözet sok-sok tonnája a forgácsolóüzemből,, kilowattok százait nyeljék el a szükségtelenül forgó villanymotorok, a senkinek se világító égők. Bersze, nagy baj' lenne, ha ■ csupán a takarékosság címkéjével ellátott csacskaságok- ra figyelhetnénk fel, s nem kerülnének szemünk elé nagyon is bíztató tények. Mint például az, hogy az ország erőműveiben mérséklik a fajlagos hőfelhasználást, hogy az idén már — tekintélyes tőkés behozatalt fölöslegessé téve — az ipar teljes petrolkémiai termékigényét 58 százalenban fedezi a hazai gyártás, hogy kimozdult a holtpontról á másodlagos nyersanyagok, hulladékpk hasznosításának — főként összegyűjtésének — ügye. Az ésszerű, az érdekekét " jól egyeztető takarékosságra nagy számban lelhetünk tényeket a gyógyszer-, a műszeriparban —■ így a röntgenberendezések eddig importból származó bizonyos alkatrészeinek hazai előállítása egymillió devizaforint kiadásának elkerülését teszi lehetősé —, azaz előrehalad, bővül, s mindeközben szilárdul a takarékosság szemléletének, gyakorlatának frontja, de ... de ne feledkezzünk el azokról, akik csupán felmutatni akarnak valamit. Megelégednek bármivel, csak hivatkozni lehessen rá, nem veszik észre — vagy nem akarják? —I hogy a náluk jól mutató takarékosság más vállalatoknál, iparágakban zavart, esetleg többszörös kárt okoz. Ök azok, akik „leállítanák az importot", akik számlálatlanul sorolják a tippeket, mit kellene a takarékosság érdekében másutt tenni, ám saját munkahelyükön a legelemibb dolgok sem kapnak figyelmet, ott pazarlódik anyag, energia, munkaerő, még eqy műszakban is akadozva dolgoznak a gépek... Nem ilyen ötletadókra, nem kibicekre van szükség, hanem cselekvőkre. S okan vannak ilyenek? IgenJ sokan Csak nem mindenütt kérdezik őket, s ha kéretlenül mondanak valamit, süket fülekre találnak. Munkások, mérnökök, tisztviselők, szövetkezeti tagok nagy tábora ez, vezetőké és beosztottaké, akik jól érzékelik, hol húzódik a vízválasztó ésszerűtlen és ésszerű, tényleges és látszat között. Figyelmet az ő szavuk, szabad utat az ő cselekedetük érdemel. Mészáros Olló . Javul a gyermekélelmezés A Tolna megyei Tanácsnak két szakbizottsága is foglalkozott az elmúlt évben — az informálódás mellett a Változtatás igényével — a gyermekélelmezés megyei vizsgálatával. Mint arról hírt adtunk nemrég, a NEB adott jelentést e tárgyban végzett vizsgálódásának tapasztalatairól. Lévén, hogy a korszerű étkezés nagy általánosságban mondhatni nemzeti gyöngénk, érthető az a felfokozott figyelem, mely az említett szervek részéről a gyermek- intézményekben, iskolákban folyó étkeztetés gondjai iránt megnyilvánult és megnyilvánul. Indokolt az az igyekezet, amely minden mozzanatában a gyermekélelmezés megjavítását szolgálja. Egyébként számos idevágó gondunk közül egyik legsúlyosabb az, hogy a szükségesnél jóval kisebb a gyermekintézmények, iskolák, napközis konyháinak kapacitása. Sok helyütt a korszerűtlen táplálkozás ténye nem kis mértékben alapszik azon, hogy kevés a gyermek- élelmezésre felkészített szakember is. Az említett módon feltárt problémák orvoslása azonban, ha lassú ütemben is. de folyik. A gyermekélelmezés gondjainak enyhítésére megyénk néhány gyermekintézményének vonatkozásában a pécsi székhelyű Mecsek- vidéki Vendéglátóipari Vállalat sietett segítségünkre. A közelmúltban a vállalat mái szerződést kötött a paksi Nagyközségi Kö2ös Tanáccsal. A megegyezés alapján az eddigi 900 gyerek helyett Pakson 1200—1400 étkeztetését biztosítják a mecsek- vidékiek, mivel az elsősorban az atomerőmű építését szolgáló közétkeztetési egységük még rendelkezik szabad kapacitással. Tegnap Tolna kötött hasonló szerződést a vállalattal. Itt 800 gyermek helyett 1200 étkeztetése lesz korszerűen megoldott már az idén szeptembertől. Tolnán a Patex 1500-as konyhájában kínálkozott a szabad kapacitás, itt van lehetőség az iskolákba, gyermekintézményekbe kiszállítandó ételek készítésére. . Szó van arról, hogy Bonyhád és Dombóvár hasonló szerződést köt a Baranya megyei vállalattal. A megtett és még megtehető lépések jelentőségét ezen a helyen nem áll módunkban méltatni, azt ellenben szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy a gyermekélelmezés helyzetének javulásában okkal várunk a már megkötött és megkötendő szerződésektől komoly változást. Egyébként a Mecsekvldéki Vendéglátóipari Vállalatnak bőven vannak tapasztalatai a gyermekélelmezésben. Saját házuk táján — kísérletképpen •—, Komlón vállalkoztak erre a feladatra először. Az úttörő korszakon tehát mindenképpen átjutottak. Működésük ismert alapelve is rokonszenves. Úgy vélik, hogy; a gyermek nem kis felnőtt, étkeztetése éppen ezért másfajta feladat, mint a felnőtteké. Röviden; főbb olyan —* nagykereskedelmi áron beszerezhető — alapanyagot használnak fel, mely bőviben van a vitaminoknak, a különböző ásványi sóknak, mindazoknak az anyagoknak, melyekre a fejlődő szervezetnek szüksége van. Az ötéves komlói tapasztalatok, valamint az, hogy a vállalat rendelkezik 'a szükséges szakembergárdával, garantálják a gyermekélelmezés javulását az említett helyeken. iiiiiiiimmiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiimiüíiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiíiiiiiiiiiiiiiiiiimiii iiiiiiiiiinifiiiiminiiiiii kell majd ügyelnie Szabó Sándornak, irányítani a betonacél-szerelvények elkészítését és ez mindenképpen nagy felelősség, mert a munka teljesen eltér az eddigi gyakorlattól. Más a szovjet tervezési szisztéma és a betonacélt nem kötözik, hanem hegesztik. A brigádvezető most csak 30 emberrel dolgozik, de a munkája nem ér véget a munkaidővel. Viszi a terveket, bújja esténként. Sokszor főiébred, nem hagyja aludni az érdekes munka. Formálja a vasakat éjjel is. Tizenöt éves korában kezdte, 1949-ben. elment tanulni a Lágymányosi Középítési Nemzeti Vállalathoz, mert megtetszett neki a „vasbetonszerelő" szó. Hat hónapig járt iskolába, aztán szakemberek mellé került és két év múlva már teljesítményben dolgozott. Mindig hidat szeretett volna építeni. de nem jutott hozzá. Most még a hídnál is nagyobb feladat várja. A neveket elfelejti. a számokat nem. Azt mondja: meg tudná mondani fejből, hogy hat évvel ezelőtt valamilyen munkához mennyi anyagot használtak fel Székes- fehérváron. Fejér megyéből jöttek a 28- osok is. Dunaújvárosból. A 26. sz. ÁÉV paksi főépítésvezetője Farkas János. Kemény, makacs ember, de a modorára, beszédstílusára a lezserség a legjellemzőbb. Olyan, mint egy jóindulatú őrmester, aki a beosztottjait is szereti, meg a laktanyai fűszeres nyelvet is. Szőke de egyetlen lágy vonás nincs az arcán. Farkas János egyik építés- vezetője Harcos Ignác, egészen más típus, másfajta kemény-' ség. Barna, bikaerős, sűrű in- dulatú ember. Kezdettől fogva itt dolgozik Pakson, tehát már 1973-ban megkezdte. Emlékszem „a Náci” egy tömör válaszára. Gyorsan kellett utat építeni az üzemi terület és a kavicskikötő között. tavaly ősszel. Az ERBE műszaki ellenőrének kérésére Harcos Ignác gondolkodás nélkül válaszolta: „Agyonvágjuk”. Szóval egykettőre megépítették a kitűnő betonútat, a németkéri volt tsz-tagból álló kubikos-, illetve betonozóbrigád mintaszerű közreműködésével* A németkériek vannak vagy nyolcvanan a 26-os ÁÉV-nél. Jó kereset, olcsó ebéd. külön- busz, és a szombatjuk mindig szabad. Közéjük állt az 59 éves Tóth Ferenc is. aki már 20 évig tsz-tagként dolgozott. Az egész paksi építkezésen a legfiatalabb műszaki szakember Tarjám Gyula. 19 éves. Szekszárdi fiú, beleszületett a műszaki tudománvokha: édesapja építész, a TÁÉV igazgatója. édesanyja beruházási munkában tevékenykedik, öccse most kerül maid építő, ioari szakközépiskolába, másik testvére gépkocsiszerelő, Ottbev mór e’őre megszerette Tarjáni Gyuszi az építést, mert látott és hallott. „Ez alkotó munka, fiam. És maradandót alkotsz.” Meg a viták is tetszettek neki. hazavitték az élet sűrűjét: .......az a rohadt beruhá zó” — vagy fordítva. Két évig lesz gyakorló technikus a 26-os ÁÉV-nél, nagyon szeret itt. csak a pénze kevés, 2Q00 forintot kap. Útépítést irányít, ivó- és tüzivíz- csatomaépftést, az egész üzemi területen. Szegeden tanult és minden hétvége Szegeden találja. a menyasszonyánál. A fiatal technikusnak munkából és utazásból áll az élete. Minden reggel Szekszárd- ról utazik, a munkásokkal, kártyázik velük vagy elmagyarázza, amire felkérik az emberek, például, hogy kinek hány nap szabadság jár és miért. Külön készül ezekre a tájékoztatókra. Tisztelik a munkások a láthatóan nagvon fiatal és hosszú hajú technikust, mert 5 is megad az embereknek minden elismerést és segítséget. Szenvedélye a motorkerékpározás, túramotoros szakosztály tagia. Hét végén. Szeged felé igyekezve megint csak járművekkel bajlódik busszal, motorral, autóstopnak Szeptembertől Pécsre is lejár: a műszaki főiskola hallgatója lesz. Majdnem akkora területen P'tkároz. amekkorát az épülő erőmű villanyvezetékei fognak behálózni. (Folvtatiuk) GEMENCI JÓZSEF