Tolna Megyei Népújság, 1975. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-03 / 181. szám
A szekszárdi bőrdíszmű pártalapszervezetében Intézkedési terv a kongresszusi határozatok megvalósítására Ä pártkongresszus megerősítette a pártmunka eddigi irányát. ugyanakkor fokozott feladatokat is rótt az alapszervezetekre. A kongresszusi határozatok nyomán, azokat figyelembe véve. az alapszervezetek intézkedési tervet készítenek. Az intézkedési tervek felölelik a pártmunka egészét. mindent, ami a kongresz- szusi anyagból, határozatokból az alapszervezetekre vonatkozik. Ennek alapján készítette el intézkedési tervét a szekszárdi bőrdíszmű alapszervezete is, bevonva a munkába valamennyi párttagot, de tájékozódva az egész dolgozó kollektíva véleményéről is. Az intézkedési terv sokrétű, mint ahogy a pártmunka is az. ezért teljességében bemutatni nem célszerű, ellenben néhány vonatkozását ismertetni jónak tartjuk, mert tapasztalatát- adást is jelenthet kevesebb tapasztalattal rendelkező pártvezetőségek számára. . Az első. amit kiemelnénk,' a pártcsoportmunka rendszeresebbé tételére irányuló szándék és konkrét intézkedés. Az intézkedési terv előírja, hogy a vezetőségi ülések után össze kell hívni a pártcsoport-bizalmiakat, tájékoztatni kell őket a határozatokról. a feladatokról, a kővetkező taggyűlés témáiról. Ugyanakkor a bizalmiak informálják a vezetőséget a párttagok és pártonkívüliek hangulatáról, a különböző politikai és gazdasági intézkedések hatásáról, az esetleg jelentkező problémákról. A fejlődés évei több mint kétszeresére emelkedett a termelés 1973 óta a Szekszárdi Bútoripari Vállalatnál. S ez alatt az idő alatt a létszám alig nőtt. Hogyan valósították meg ezt a fejlesztést, erről beszélgettünk Bús Ambrussal, a vállalat igazgatójával. Voltak olyan tényezők, amikről az igazgatónak nem is kellett beszámolnia. Az új iroda is ezek közé tartozott. Természetesen nem ez a lényeg, hanem, hogy az új iroda mellett felépült az új üzem, a modern szociális létesítménnyel. Itt a korszerűbb körülmények már eleve biztosították a lehetőséget a fejlődésre. Az üzemcsarnokok lehetővé tették a korszerűbb, nagyobb teljesítményű gépek, berendezések üzembe állítását, s új technológiák bevezetését így kaphatott otthont, hazánkban először a hideghabból öntéssel készülő bútorgyártás. A „Pille” fotel a család első tagja. Már a tavalyi BNV-n is sikert' aratott. A termelés idén januárban indult meg, s ma már a kisméretű első modell mellett három új bevezetését tervezik. Folyik a próbagyártása egy univerzális alkotóelemnek, mely szintén ezzel a modern technológiával készül, s alkalmas akár fotelok, akár heve-? rők oldalsó részének. A VÁLLALAT VEZETŐJE inkább a gazdasági kapcsolatokat tartotta fontosnak. Elmondta, hogy igen nagy szerepe van a termelés fejlesztésében a kooperációnak. Az ütemes szállítások lehetővé teszik a forgási sebesség növelését, Ä pártcsoportok rendkívül fontos helyet tölthetnek és töltenek is be az alapszervezetek életében. A bőrdíszmű pártszervezete felismerve ezt. kimondja intézkedési tervében, hogy a pártcsoportokat az eddigieknél fokozottabban kell felhasználni a tagok magatartásának formálására. Rendszeresen értékelniük, minősíteniük kell az oda tartozó párttagok munkáját, magatartását. El kell érni — mondja ki az intézkedési terv —, hogy a taggyűlés elé kerülő témákról a pártcsoportok előzetesen kapjanak tájékoztatást, ez erősíti a politikai és gazdasági döntések demokratizmusát, fokozza a kommunisták felelősségét, szélesíti a beleszólási lehetőséget a gyár dolgaiba s tágabb értelemben, a közügyekbe. A másik témakör, amely- lyel kiemelten foglalkozik, a bőrdíszmű alapszervezetének intézkedési terve. a pártmegbízatások végrehajtásának ellenőrzése és a párthatározatokra való rendszeres visszatérés. A terv szerint a jövőben a megbízatások ellenőrzését pártcsoport- értekezleteken félévenként teszik meg, ezen túlmenően taggyűlésen is foglalkoznak a kérdéssel. Feltétlenül jónak tűnik, hogy elsősorban az adott terület kisebb, de jobban tájékozott kollektívája vizsgálja meg, ki hogyan állta meg helyét a munkában. A pártvezetőség havonta három-négy elvtárs beszámoltatását tervezi. Nem számonkérés ez, hanem inkább kölcsönös tájékozódás. azt, hogy kisebb készletekkel is több terméket állíthassanak elő. Emellett ez is jelentős szempont, hogy ily módon a nem kimondottan bútoripari jellegű tevékenységekkel foglalkozni. A már említett „Pille” fotel vasvázát kooperációban más cégek készítik el, s erre nem kellett itt berendezni speciális üzemrészt. A másik irányú gazdasági együttműködés is igen jelentős. Nemcsak kapnak, hanem adnak is kooperációs termékeket. Ebben az évben a,„Saci” garnitúra kárpitozott részeitől 22 millió forint értékben küldtek a fehérvári bútorgyárnak. AZ ÉPÍTKEZÉS a bútorgyár új telepén még nem fejeződött be. A napokban kötik meg a szerződést egy új csarnok építésére, melynek elkészülte után további hatszáz négyzet- méterrel növelhetik a termelési területet Fejlesztik a gépparkot is, főleg automata faipari gépek beszerzése folytán, de modern szerszámélező berendezést is vásárolnak, ami a minőség javítását teszi lehetővé. m" Állandóan napirenden van az üzem- és munkaszervezés is. Ez a fontos tevékenység a Bútoripari Tervező Iroda szakembereinek bevonásával folyik. A gyártmányfejlesztés érdekében is igénybe veszi az idegen segítséget Uj bútorok tervei készülnek, melyeknek első példányait egy új kárpitos garnitúra prototípusát az Otthon ’76 kiállításon mutatják be. Ez a mai lakásokba készülő új formájú, modem vonalú bútor, melyből még Ä XI. kongresszus is felhívta a figyelmet, hogy minden szinten fokozott következetességet kell követelni a határozatok végrehajtásában. A bőrdíszmű pártalapszerveze- tének intézkedési terve is hangsúlyozza, hogy el kell érni, egységesen értelmezze a párttagság a határozatokat, ismerjék, értsék a tennivalókat és egységesen cselekedjenek megvalósításukért. Bármilyen szintű határozatról legyen is szó, annak meghozatala után összehívják azokat, akik személyükben felelősek a végrehajtásért, s együtt alakítják ki a végrehajtás módozatait, így érvényesül a személyes felelősség a megvalósítás folyamatában. Az alapszervezetben az ellenőrzésnek két formája van. Egyik a beszámoltatás, amikor a végrehajtásért felelős elvtárs a pártvezetőségnek vagy a taggyűlésnek számot ad. A másik, amikor alapszervezeti vizsgálatot kezdeményeznek egy párttag tevékenységének, a párthatározat végrehajtásának megítélésére. Mindkét lehetőséggel élnek. a«;. \ »gßn Kissé hiányosnak tűnik a gazdasági munka ellenőrzésére és segítésére vonatkozó fejezet az intézkedési tervben, az viszont feltétlenül jó, hogy az elveket felsorolja és elvi vonatkozásokban állást foglal. Jó az a megállapítás, hogy „helyi gazdasági tervünk feleljen meg a gyár gazdaság- politikai koncepciójának”, vagy „a jó munkaszervezés ebben az esztendőben elkészítik a nullszériát. A TECHNOLÓGIÁK KORSZERŰSÍTÉSE az üzem- és munkaszervezés fokozása jelentős mértékben emelte a termelési értéket, s javította a biztosítsa a kitűzött célok elérését”, továbbá „a különböző vezető beosztásokban pártunk politikáját jól ismerő és annak valóra váltásáért küzdő, megfelelő káderek dolgozzanak”. Ezek a megállapítások helyesek, ellenben konkrétabb, pontosítottabb megfogalmazások nem ártanának. Egy dolgot sokszorosan is üdvözölni kell: az intézkedési terv kimondja, miszerint, a pártszervezetnek állandóan figyelemmel kell kísérnie, milyen a dolgozókkal való bánásmód, a vezetők hogyan segítik az alulról jövő kezdeményezések kibontakozását. Még egy kérdés van az intézkedési terv kapcsán, amely nemcsak szót érdemel, hanem amelyről feltétlenül beszélni kell, ez pedig a pártépítés A bőrdíszműves kommunisták így határoztak: „Párttagfelvételi munkánknak továbbra is a párt minőségi összetétele javítását kell szolgálnia. A jövőben is olyan elvtársakat kell előkészíteni és felvenni a pártba, akik a munkában élen járnak, a szocialista erkölcs szabályai szerint élnek, aktív közéleti tevékenységgel bizonyították alkalmasságukat a párttagságra”. Az intézkedési terv még számos kérdésre tér ki, azonban ezeknek kiemelése látszott szükségesnek. Ha minden alapszervezetünk ilyen alaposan készül a kongresz- szus határozatainak megvalósítására, annak a pártélet feltétlenül hasznát látja. LETENYEI GYÖRGY j nyereséget is. Korábban például egy munkás éves szinten háromszázhatvanezer forint értéket tudott előállítani, most a habszivacs fotelokat előállító üzemben ez az esztendő végére egymillióra emelkedik. Körkép tanácsi vállalatainkról Komoly feladata és szerepe van megyénk iparában a megyei tanács ipari osztályához tartozó nyolc tanácsi vállalatnak. Hogy tettek ennek eleget a negyedik ötéves terv eddigi időszakában, mi vár még megvalósításra, milyen célkitűzésekkel indulnak a következő tervciklusban ? Erről kértünk rövid tájékoztatást dr. Kelemen Sándortól, a megyei tanács ipari osztályának vezetőjétől. A vállalatok legnagyobb része fogyasztói árutermelő, szolgáltatóüzem. A termelékenység állandó növelése mellett figyelembe kell venni és rugalmasan változtatni — az igények alakulása szerint — a vállalatok termékstruktúráját. Ez nagy feladatot jelent munkásoknak és vezetőknek egyaránt. Bizonyíték, jó munkájuk eredménye a fokozatosan emelkedő" termelékenység, amely 1974- re már jelentősen túlszárnyalta az előző évekét. A nyolc vállalat mintegy háromezer dolgozója közel félmilllárd forintos termelési értéket állított elő. A gazdaságos munkavégzés alapvető követelménye az optimális munkakörülmények megteremtése. Éppen ezért az öt év alatt fejlesztésre szánt 86 millió forint jelentős részét — a műszaki fejlesztések mellett— a munkahelyek szociális körülményeinek megjavítására fordították. Uj szociális intézmények, mosdók, öltözők, ebédlők épültek többek között a fém- tömegcikk vállalatnál, a nyomdánál, a Simontor- nyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalatnál, a Textil- tisztító és Ruházati Vállalatnál (Patyolat) és a Hő- gyészi Textilfeldolgozó Vállalatnál. A termelékenység fokozása érdekében néhány helyen — így például a nyomdánál — teljes rekonstrukció történt. Uj üzemrészekkel bővítettek számos vállalatot. Á Textiltisztító Vállalat központi telepén gépi rekonstrukció, a fémtömegcikk vállalatnál új horganyzóüzem, a Hőgyészi Textilfeldolgozó Vállalatnál új paplanüzem, a bútoripari vállalatnál üzembővítés történt Hátravan még néhány beruházás befejezése, olyan is, amely áthúzódik a jövő évre. Például Pakson új vegytisztító szalon épül. A következő tervidőszak legfontosabb célkitűzése ezeknél a vállalatoknál is a gazdálkodás hatékonyságának fokozása — mégpedig a saját erőforrások jobb kihasználása révén. 1375. augusztus X Űj termékek, technológiák a Szekszárdi Bútoripari Vállalatnál Könnyíti a munkát, gyorsabbá, pontosabbá teszi a termeié, a körfűrész. Fotó: Szepesi