Tolna Megyei Népújság, 1975. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-24 / 198. szám
Moziban i ""I ..........;:::ísc & Misa A utó A GYARMATÉT LÍVIA— ’BÖSZÖRMÉNYI GÉZA filmrendező házaspár külön utakon jár a magyar filmművészetben. Törekvéseiket legtöbbször a cseh filmesekével hasonlítják össze, ám a hasonlóságok nem öltöttek eddigi filmjeikben olyan mértéltet, hogy kételkednünk kellett volna akár Gyar- mathy, akár Böszörményi eredeti tehetségében. Szatírába hajló vígjátékaikban bátran nyúltak a helyzet- és jellemkomikumhoz, sőt az abszurdhoz is. Más dicsérendő is volt eddigi filmjeikben. Témaválasztásuk elevenbe vágó, rendszerint lényeges társadalmi problémákra találtak. A filmek mégsem arattak igazi sikert, sem a közönség, sem a kritika előtt.„Valami”, mindig hiányzott. Ezt a bizonyos V,valamit” egyre várjuk tőlük. Uj filmjük címe sokat ígért: Autó. Egyszerűen autó. Szatírába hajló film víg játékot fogunk látni az „autoizmusról ?” Az autó ' bevonulásáról életünkbe, az autó hatásáról hétköznapjainkra...? Reméltük. Joggal, a szerzők korábbi filmjeire gondolva. Nem ezt kaptuk... A TÖRTÉNET HŐSE egy Renault-Goldonl nevű kocsi, ami a hozzáértők szerint az autóversenyzők álma-vágya. Ez a híres jószág ajándékként érkezik hazánkba, meglehetősen rozzant állapotban. Címzettje egy postáskisasszony, aid. a közlekedésben eleddig csak gyalogosként vett részt. Most viszont meg akar tanulni autót vezetni. Nem sikerül, pedig mindent megtesz az érdekében. IVégül még a menetközben újjávarázsolt csodaautót is ripi- tyára töri. Az eszmei mondanivalót legalább háromszor halljuk. Mindannyiszor: az oktató hangján, utoljára úgy, mintha írásban, ritkított nagybetűkkel jelenne meg: hangsúlyozottan. Lényege: az autózás olyan, mint. az élet, a forgalom maga a társadalom, autót vezetni: élni... _ E SZÉPSÉGES BÖLCSELET Önmagáért szól, de ami a legnagyobb baj, maga a film sem ad értelmet neki. Som ezt, sem az ellenkezőjét nem állítja, egyáltalán nem állít semmit,. Mondanivalója kifürkészhetetlen, s ezen az sem segít, hogy a Renault-Goldoni mellett még egy francia autós kafezköíór. is szerepel (trükkjeivel együtt), sőt, szerelmi románcot is tálalnak az alkotók-az ügyetlen postáskisasszony és zord vezetésre oktatója között. Némely figyelmetlenség még a legártatlanabb állítások hitelességét is megkérdőjelezi; ebben a filmben. Csakúgy példa: a bukdácsoló, sorompó közé szorult, ide-oda cikázó tanulókocsi — holott köztudott, hogy ezek az autók speciális szimmetrikus pedálsorral vannak felszerelve, azaz az oktató nyomban korrigálhatja tanítványa baklövéseit. AZ ILYEN APRÓSÁGOK általában megbocsátatnak, ha egyébként jó a film. De sajnos az Autó a tehetséges filmespár eddigi leggyengébb alkotása. Só, bors nélküli unalmas, lapos film, elszalasztott lehetőség. Mégis jobb lenne a „régi recept” szerint dolgoznia Gyar- mathynak, Böszörményinek... (virág) WEÖRES SÁNDOR: TONDÉRKERT Tündérkertben Jártam, körülveszi bodza, kerítése kristály, mint Jég behavazva, egy napi járóföld minden szélte-hossza, nem is tudom kié, nincsen benne gazda. Bent magas.fenyofák gyantát illatoznak, sövények, bozótok szépen virágoznak, nagy fűben fácánok, őzek játszadoznak, fölöttük madarak égen sátoroznak. Közepében fakad tiszta forrás habjai árjának sudarát négyfelé fölcsapja, majd tizenkét ágra bomlik áradatja, mely az egész kertet harmattal itatja. Bizony nem is tudom, hogy kerültem ide, hol minden napsütött, mégis habtól üde, höl ijedtség nélkül sétálgat a csibe, kár, hogy elkeli mennem a föld közepibe. TOLDAEAGIP/ NÉMETALFÖLDI MESTER A hosszú haj, mely inkább már sörény vállára omlik, szinte érzik a nyáresti város csillogó kövén dübörgő mének nagy, nehéz szaga * * ^ 1 s a fáklyák füstje. Két sötét szeme tudással néz, talán emlékezik. Szemöldökére keskeny, feketej a hallgatásában pedig szelíd. Mögötte fákat látni és hegyet, a hegyi úton ernyős taligát. Ezek a fák, ezek a fellegek egy kétszáz év előtti, vén világ játékai, kegyes csalásai, amiknek színe ide menekültj és ő a bátor kapitány, aki szeretkezett, csatázott s elterült Nagy fővégén egy élénk színű toll álmélkodik, kezében puszta kardja. Tűnődve néz, kicsit felém hajol s tudom, míg élt, az életet akarta', ölelt, evett és térdig vérben járt, most két sötét, virágszerű szeme, mely megtanulta bölcsen a halált tovább ragyog és nincs ellenfele. S 1 f* ■ ' ^ 1770-ben született Stuttgart- -T'ban Georg Wilhelm Friedrich Hegel, a polgári filozófiai gondolkodás máig legnagyobb hatású alakja. Nem érdektelen: ugyanebben az évben született Beethoven, egy évvel korábban Napoleon. S Hegel halálának évét — 1831 — Goethe halálának éve követi. A nevek itt korszakjelzők, s a korszak az emberiség legújabb- kori történetének egyik mérföldkövévé vált H egel gondolkodói teljesítményének és jelentőségének megítélése elválaszthatatlan a felvilágosodás és a polgáriasulás német formájától és attól a szereptói, amelyet — mint a klasszikusnak nevezett német filozófia utolsó alakja — a marxista filozófia keletkezéstörténetében játszott Eltérően Franciaországtól, a korabeli Németország társadalmi helyzete sajátosan nem kedvezett a gyakorlati politikai változásoknak, a polgári átalakulás forradalmi útjának. E sajátosság — amelyet hagyományosan mint a polgári viszonyok fejetlenségét írunk le T-, eredményezte, hogy a kor felvetett problémáira a német gondolkodók elsősorban elméleti — azon belül idealista jellegű — választ voltak képesek adni. Itt az eltérés a francia felvilágosodástól, amely materialista volt és más oldalról gyakorlati, s élesen kritikus politikai tevékenységet folytatott. Ez azonban nem Jelentette azt, — s ez igen fontos a Hegelre akasztat filozófiatörténeti címkék egyikének az eltávolításához —, hogy a német felvilágosodás, és benne Hegel, elvetette volna a polgári forradalmat. Hegel filozófiájában nem reakciós osztályok érdekei fejeződtek ki, annak ellenére, hogy az idealista volt. Idealizmus és politikai radikalizmus sajátos ötvözését már számos Marx előtti filozófiai állásfoglalásban fellelhetjük. Ez most is a helyzet: az adott ország társadalmi és gazdasági fejlettsége nem tette lehetővé a polgári politikai szabadságjogok gyakorlati megvalósítását Ebben a helyzetben a filozófia elméletileg — és a jó értelemben spekula- tívan — végezte el az emberek felszabadítását S gondoljuk eb: e lemaradás meghaladásának polgári elméleti kiküzdését milyen nagy mértékben befolyásolta — és zavarta — az a tapasztalat, amelyet a fejlett államokban megvalósult burzsoá társadalmi rendszer súlyos ellentmondásai kínáltak. XVIH. század végén a francia forradalom katonái és ideológusai a szabadság, az egyenlőség és a testvériség jegyében álltak csatasorba a hűbéri rend, a feudalizmus bástyáival szemben. Érdekük egy olyan társadalmi állapot megteremtése volt, amelyet e három vonás jellemez. S ami megvalósult? Az a kapitalizmus, amely az addig soha nem látott hevességű — új típusú — osztályharc életre hívásával a kizsákmányolás állandó fokozásával sárba taposta a szabadság, az egyenlőség eszméit. Ez a tapasztalat — párosulva a német elmaradottsággal — magyarázza, hogy Hegelnél pusztán elméleti kérdéssé minősült a szabadság, a függetlenség, az egyenlőség követelménye. Ez a valóságidegenség pedig a filozófia alapvető kérdéseire nyújtott idealista válaszban ölthe- tett csak testet. De ez a helyzet magyarázza azt is, hogy Hegelnél (polgári kereteken belül) legmagasabb szintjét érhette el a dialektika, amelynek középpontjában éppen az ellentmondások taglalása áll. A hegeli filozófia ezért sajátos feldolgozása, egyúttal igenlése a polgári fejlődésnek. Történelmileg szükségszerűnek tekintette mind az ide- vezetS utat, mind a polgári forradalmi átalakulást (Ennek meghaladását — éppen a viszonyok értetlensége folytán — képtelenség elvárni tőle, éppúgy, mint az alakulófélben levő proletariátus korabeli gondolkodóitóL Utóbbiak —» mint ismeretes — az utópikus szocializmus különféle formáit teremtették meg.) A hegeli filozófia legnagyobb jelentőségű tette, hogy — bár idealista alapon — bevitte a törvény- szerű fejlődés eszméjét a társadalom történetének kutatásába: az egyes társadalmi korszakokat mint belsőleg és szükségszerűen összefüggő, fejlődő és megsemmisülő szakaszok előrehaladó láncolatát fogta feL Mindebben egy, a valóságtól indokolatlanul függetlenített szellemi lény, az „abszolút ész” megvalósulását, kifejeződését látta. , Marx és Engels számára nagy jelentőségű volt annak felismerése, hogy itt az idealista burokban materialista mag rejtőzik. Hegel ugyanis idealista alapon a k ^magasabb fokon válaszolta meg a tudatos emberi cselekedetek és az objektív társadalmi törvényszerűségek viszonyát. Nem vitatta el, hogy az emberek csinálják a történelmüket, de azt sem, hogy eközben tőlük független, rajtuk kívül álló törvényszerűségeknek kell hogy engedelmeskedjenek. A sokféle, sokszínű, sokirányú, egymást keresztező emberi cselekedetekből ugyanis — látta Hegel — szükségszerűen mindig bekövetkezik valami, amit az egyes ember nem akart és nem látott előre. Marx pozitívumként tartotta számon, hogy Hegel egységes, közös forrásból akarta levezetni és megérteni az emberi cselekedetekre ható törvényszerűségeket — csakhogy Marx ezeket a törvényeket nem az anyagi valóságától független szellemből vezette le, hanem a gazdasági élet szférájában lelte fel, és onnan magyarázta meg. H egel megkísérelte, hogy idealista formában rendszerként mutassa be a kor tudományos ismeretei alapján a valóságra, a természetre és a társadalomra vonatkozó tudást. Egységes, fejlődésében felfogott világképet próbált felépíteni. Itt csak utalni tudunk arra, hogy átfogóan foglalkozott a logika, a természetfilozófia, a történelemfilozófia, az esztétika, az etika, a filozófiatörténetírás, stb. kérdéseivel. Világképének alapvető torzítása volt, hogy a valóságot eszmei természetűnek vélte, hogy rendszerét le- zárhatónak tartotta, hogy a fejlődést befejezhetőnek feltételezte. Épp eme vonásainak mondott ellent, ezeket feszítette szét munkásságának maradandó eredménye, a dialektika. A fejlődés feltartóztathatat- lanságának, az ellentétek egységének és harcának tanítása, a tagadás tagadásának gondolata — amely Marx és Engels (és nem kevésbé Lenin) kezében, kritikai átdolgozásukban a tudományos materialista világnézet és a gyakorlati politikai harc egyik alappillére lett PAPP ZSOLT K«ii rőt okot nem űriünk men és nem küldünk vissza. A hozzánk órficzü szépirodalmi jeflogű Írásokra csak akkor válaszolunk, ha azokat mi kértük, vor-Y érdemesnek tartjuk a velük való foglalkozást. Ä páciens szélesre lárta a körzeti rendelő ajtaját és kiszólt a folyosóra : — Kérem a következőt! Alacsony, fiajlott hátú, idős nénike tipegett be a szobába. A páciens bartáságosan megjegyezte : — Hogy vagyunk? Hogy vagyunk? — Elég rosszul, kedveském. A fiam már négy hónapja nem járt nálam. Sajnos, a menyem ellenem uszítja, pedig tessék elhinni, én igazán egy rossz szót nem mondok róla senkinek. A páciens együttérzően bólogatott: — Ilyen az élet Minpaesens denkínek van panasz- kodnivalója. Most miről beszélgessünk? Talán az időjárásról? — Beszélhetünk, JeT- kecském. Reggel, amikor lementem tejért, nagyon fújt a szél. Alig győztem átmelegedni. Hiába, már nem vagyok a régi. A pánciens továbbra Is türelmesea érdeklődött: — Miről beszélgessünk még, nénikém? — Most már Inkább elmondanám, hogy oldalt, deréktól felfelé van egy tojás a hátamban!.. A páciens gyorsan közbevágott: — Ezt már ne nekem tessék elmondani, hanem a doktor úrnak. Gyors mozdulattal elhúzta a fehér függönyt: — Főorvos űr, legyen szíves. Remélem, sikerült gyorsan bekapnia az ebédjét, amíg én elbeszélgettem a nénikével. A doktor egy falat kenyérrel felitatta a pörköltszaftot és lenyelte az utolsó falatot. Aztán a páciens fülébe súgta: — Köszönöm a segítségét. A betegek a rendelőben az első tíz percben magánjellegű panaszaikat mondják el. Ezek meghallgatásához nem kell orvos, megteszi egy laikus is. Ezek az improduktív tíz percek rengeteg felesleges időt jelentenek. Még egyszer köszönöm fáradozását. Most már én foglalkozom a nénivel. A páciens udvariasan meghajolt: — Viszont látásra holnap délben. Amíg megeszi a töltött káposztát, szívesen rendelek ismét Galambos Szilveszter
