Tolna Megyei Népújság, 1975. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-19 / 194. szám
Tv-napló Humor — történelmi háttérrel Motorvonatgyártás magyar—szoyj et—csehszlovák kooperációban Á Ganz MÁVAG-ban rövidesen megkezdik a magyar— szovjet—csehszlovák kooperációban készülő hatrészű motorvonat tervezési-szerkesztési munkáit. Az új motorvonatokat — hasonlóan a jelenleg gyártott típusokhoz — a városkörnyéki forgalomba állítják majd be a Szovjetunióban. A tervezésnél az előállítás gazdaságossága és az ergonómiai követelmények mellett külön ügyelnek arra, hogy a vonat plusz 40 és mínusz 40 Celsius fok közötti hőmérsékletnél is tökéletesen üzembiztos legyen. A motorvonat ugyan nem lesz luxuskivitelű, de kényelmes és gyors közlekedést biztosít majd. 1980-tól a szovjet megrendelő évi 20 ilyen típusú vonatot vesz a Ganz MÄVAG- íól. A három ország együttműködésével készülő motorvonathoz a szovjet fél szállítja a Diesel-motort, a vízhűtő elemeket, a fékberendezés néhány alkatrészét, a vonatrádiót, és többek között a biztonsági berendezéseket. A Skoda-művek részt vállal a tervezésben és a motorvonat két vezetőállásos vontató motorkocsiját gyártja majd. A hatrészű motorvonat, ki- fejlesztésével a Ganz MÁVAG továbbra is a dieselesítés és a „motorvonatgyártás európai élvonalában kíván maradni. Egyébként a magyar motorvonatgyártás néhány hónap múlva lesz ötvenéves. Fél évszázad alatt összesen 2100 motorkocsiegység készült el. A legnagyobb piacok a Szovjetunió és Argentína. A 20-as és a 30-as években a Ganz MÁVAG kéttengelyes sínautóbuszokat állított elő nagy sorozatban. A 120 km/ óra végsebességű Árpád sínautóbusznak nagy sikere volt, Bulgáriától Spanyolországig számos ország rendelt belőle, s ilyen szerelvény közlekedett hosszú ideig a Budapest— Bécs expresszjáraton. A 30-as évek második felében megindult az iker-, azaz kétrészű motorvonatok gyártása, majd azt követte a háromrészű, valamint a négyrészű Hargita szerelvény. Fokozódott az export, Argentína, Egyiptom és Uruguay voltak a fő vásárlók. Az ötvenes évektől a legnagyobb piac a Szovjetunió. Az elmúlt évektől új piacként Görögország Jugoszlávia és Brazília is egyre több magyar motorvonatot rendel. A most készülő hatrészű motorvonat mellett a gyár más, újabb típusokat is tervez. Az új 5000 lóerős villanymozdonyt tavasszal a BNV-n láthatta először a nagyközönség. Tárgyalnak kooperációs moz- donygyártásrói is egy angol céggel. Bibó Lajost, akit valószínűleg méltatlanul felejtett el irodalmunk, egy időben Móricz Zsigmond mellett emlegették, s ha volt is ebben némi túlzás, kétségtelen értéke, eredeti világlátása, érett realizmusa. Mindenekelőtt azzal, hogy szakított — legalábbis java termésében — az idilli paraszt- világgal, ami a közvetlen elődöket (Baksayt, Gárdonyit, de néha még Tömörkényt is) jellemezte. Regényei (ha emlékezetem nem csal, elsősorban az Anyám), elbeszélései (A fáklya füstölögve ég, A búzát azért learatják, stb.), s nagy erejű drámája, a Juss, ami festő kor- társa és barátja, Tornyai János egyik képével kapcsolódik össze az emlékezőben, jelentős írót mutatnak, bár az is igaz, hogy pályáját kitérők tarkították, művészi fejlődése, útja nem volt töretlen. Ilyen kisiklás a Csodadoktor című vígjátéka is, amit annak idején Rózsahegyi kedvéért írt, s amivel most emlékét idézte a tv. Az átíró és rendező aligha kezdhetett volna szerencsétlenebb vállalkozásba, mert a Csodadoktor éppen az ellenkezőjét valósítja meg mindannak, ami Bibó Lajosban érték volt: olcsó visszafordulás a századforduló népszínművéhez, s szerkezetileg dramaturgiai- lag is teljesen elhibázott, hisz a hevenyészve egymás mellé rakott képek nem illeszkednek ö?sze. Ez nem az Alföld parasztságának az élete, melyről pedig Bibónak volt mondanivalója, ez a századforduló üngös-gatyás, polgárandalító népszínműveinek másolata, hu- mortalanul, ötlettelenül, melyben minden egyetlen szerep és szereplő kedvéért történik. Nem tudtuk ellenőrizni, hogy Semsei Jenő, aki filmre írta át a színpadra készült gyarló történetet, rontott-e vagy ne- t..n javított rajta, az viszont kétségtelen, hogy Félix László rendező mindent elkövetett, hogy minél rikítóbb legyen a Csodadoktor egyébként sem rokonszenves világa. Mert van itt instállom minden, falu bolondja, pántlikás zászlóval hadonászó részeg paraszt, hülye- gyerek vőlegényjelölt, diszting- vált méltóságos asszony, csak azt vártuk már, hogy Göre Gábor bíró uram is fölbukkanjon, Durbints sógorral és Kátsa cigánnyal, ö. m. f. vagyis ögye mög a fene, ahogy hajdanán bíró uram mondá. Magunkba roskadva néztük Bibó majd fél évszázaddal ezelőtti tévedését, amit most jobb sorsra érdemes színészekkel próbált feltámasztani a tv. Nem sokkal több örömet okozott a szombat este indult sorozat első része sem, amelynek hatásos címe: Micsoda idők voltak! Jó, jó, csak komoly dolgokkal érdemes tréfálni, de nem árt, ha a tréfában van némi humor is. Az elmúlt 30 év tragikus lakásgondjainak fonákja csak eny- nyi humoría adott volna okot? Mert itt a humor ritka vendég volt, inkább valami hamis érzelgősség vonult végig a műsoron, operettesített gondok, vagy unalomig sematizált figurák és szituációk, mint Ta- bi darabjaiban. Valóban csak a Bástyasétány álromantikája, tömegházassággal végződő keserves boldogsága jellemezni harminc év lakásgondjainak humorát? Az idézett filmeket nem is említve, hisz erőszakolt helyzetkomikumuk, s ugyanolyan erőszakolt „boldog” megoldásuk sem a kort, sem gondjainkat nem jellemzi, legföljebb egy ízlésformát idéz fel, amit ma már csak mint múltbeli félreértést túr dunk nézni. Aztán nem ártana végre a „klasszikus” jelzővel is takarékosabban bánni. Igaz, napjainkban nem egyszer a szavak jelentésváltozásának vagyunk tanúi, a futballista például „dolgozik”, s a kottát csak hírből ismerő, fahangú táncdalénekes is „művész”, de legalább a klasszikusnak hagyjuk meg eredeti jelentését. A négyes lakáscseréről szóló kabarétréfa még ma is mosolyt fakaszt, (nem sokáig, tíz év múlva, szerencsére, senki nem fogja megérteni), de azért a műfaj, tehát a kabarétréfa „klasszikus alkotásának” nevezni legalábbis túlzás. Akkor mit mondjuk például Moliere-re? $ A jelek szerint a rendkívül népes szerkesztői gárda — az első részben mindenképp — a kérdés könnyebb végét fogta meg, s lakásgondjaink nagyon gyakori akasztófahumora fölött állandóan rózsaszín felhő lebegett, azt próbálva elhitetni főbérlettel rendelkező fiataljainkkal, hogy soha nem volt másképp, s ami másképp volt, az is megoldódott az operettszerelmek olcsó fogásaival. CSÄNYI LÁSZLÓ Útnak indult Észak-Afrikába a „Kilimandzsáró—75” elnevezésű lengyel tudományos hegymászó expedíció. Az expedíció résztvevői Dar es Salaam-ból, Tanzánia legnagyobb városából indulnak egy „Star—266” típusú lengyel tehergépkocsin; átszelik Tanzániát, Kenyát és Ugandát. A tervek szerint Kenyában megmásszák a Kilimandzsárót és az Elgon- csúcsot, Tanzániában a Merut, Ugandában pedig a Ruwen- zori hegységet. __ < Pásztor Ferenc i Fiúk a Leshegyen — Bírom, nem érzem, hogy hideg lenne. Néha még verejtékezek is. Csak az első két óra volt nagyon nehéz, most már nem félek, nem idegesít semmi. Tessék megmondani Takácsnak, hogy a kabaláját elhoztam. Itt van a zsebemben. — Megmondom. Vigyázzanak. Lehet, hogy hamarosan dűlőre visszük a dolgot. Ott benn már nem sokáig bírják idegekkel. Jött Suhajda is. Hátrakúszott, elnyúlik a fűvön. — Mi van magával, Suhajda? — kérdezi az őrnagy és atyásan megsimogatja a fiú fejét — Mi lenne, őrnagy elvtárs. Várom, hogy meglékeljem az ürgét. De lehet, hogy csak lecsapom, akár egy nyulat. Ha sokáig tart, akkor engem be kell adni egy orthopédiai szanatóriumba. Ha egy fél cigit elszívhatnék, akkor fele királyságomat odaadnám. — Adok én magának olyan cigarettát, hogy belebolondul — suttogja az öreg és játékosan cibálja Suhajda szöghaját. Pedig megérdemelné ez a fiú, de nem lehet. Egy parányi engedmény az életükbe kerülhet. — Egyen csokit, tegyen a zsebébe is. Igyon egy korty kávét. Ha fázik, mozogjon. Belső, apró, erőből végrehajtott mozgásra gondolok, mint a jógások. Ha nagyon fáradt leváltom! — Nem, nem vagyok fáradt. Megyek visz- sza. Ezt a hernyót nekem kell nyakoncsípni. Mindenki visszament a helyére. Az órák lassan, szörnyű lassan haladnak. Hajnal felé már ájulás, rosszullét környékezte mind a négy katonát. Nem aludtak, nem lankadtak. Minden neszre odafigyeltek. Benn a pincében sem hunyták le a szemüket Időnként ilyen beszélgetés zaja zajlott le. — Álmos vagy? Ne aludj, mert beléd- rúgok! Szétlőlek, ha eldöglesz. Azt akarod, hogy mindkettőnket felkoncoljon ez a banda? — Nem, nem vagyok álmos. Ha majd Szent Pétertől megkapom az útlevelet, megköszönöm neked, hogy hülyén hagytam ott a fogamat, meg a földi világot A végén ennek a papnak lesz igaza. Félek a nyolc órától. — Mit félsz? Szétlőjük őket! — Szétlőjük? A hamuban sült pogácsa már nem tud lőni. Az asszonyok hallgatnak. — Eldöglöttek. Most kiléphetnénk. Sötét van, azon az úton vissza is mehetünk, amer- ről jöttünk. Gondold meg. — Hülye. Körülfogtak itt mindent. Megint csend. Az egyik gazfickó dúdol. Aztán sétál, csapkod valamit a kabátjához. Pedig sötét van a pincében is. Vagy csak nem szűrődik ki a világosság. Aztán megvirrad. Köd telepszik a völgyre. Sűrű pára hull le, harmatos lesz a fű, mintha permetezték volna egész éjjel. Mindenki a helyén van. Suhajda lila a hidegtől. Golubics ül és figyel. Ángyás a falnak támasztott háttal áll és messzire bámul. A fülével figyel. A másik oldalon Csík András félkönyékre ereszkedve az ablak alá csúszott. Szeretné hallani, vajon miről beszélnek benn. Hét óra múlt. Nyolcra várják az embereket. — Legalább egy korty vizet ihatnék! — mondja az egyik bandita. — Fulladj meg szomjan, száradj ki, gazember — szitkozódik az egyik asszony, biztosan kapott egy nagyot, mert feljajdult. — Hogyan szerezzünk vizet? — Küldjük ki az egyik tramplit. — Ha meglép? ■— A másikat hazavágjuk. — Az őt már nem izgatja. — Pedig víz kell. Ha nem iszunk, akkor én rosszul leszek a szomjúságtól. Tudod mióta nem ittam vizet? Legalább húsz órája. Küldjük el a nagypofájút. — Miben hoz? Honnan? — Itt van a patak, mögöttünk. — Készüljön. Kimegy vízért. Itt van ez a kanna. Ha tíz perc múlva nem jön vissza, a másik asszonyt megöljük. Érti? — Visszajövök. ** Az asszony kilépett. Tétován, szédelegve fordult be a pinceház sarkán. Meglátta Su- hajdát, de nem szólt. Ketten is integettek neki. Elhúzott az ablak előtt. Aztán befogták a száját, a patakig osont vele Csík. Fentről nyomban elindult a parancsnok lóháton. Úgy — 149 — ' vágtázik, mintha a szél repítené. Tíz perc. Neki három perc alatt ott kell lennie. Ott is van. — Petőné, magán áll minden, kezdjen el ordítani, hogy elesett, beesett a patakba a kövek közé és eltörött a lába. Ordítson, jajgasson ! Az asszony jajgat, kiabál, sír, sivalkodik. — Eltörött a lábam, nem tudok felállni, benne vagyok a vízben. Segítsenek. Ilonka, mondd meg nekik, hogy segítsenek, mert már félig ájult vagyok. — Dögölj meg, hülye, faragatlan ringyó! Mi is megdöglünk hamarosan, mert kiszáradtam már, mint a Szahara. — Agyonlőjük ezt a másik libát? — Marha! Akkor a sírunkat ássuk meg. Abban a pillanatban ránk csapnak, mint a patkányokon. Szitává lőnének. Ha ez megdöglik itt, akkor nem kímélnek már senkit, nincs kit kímélni. Miattad van, te akartál szomjan dögleni. Az őrnagy int a három katonának. Kihívja őket a pince mellől. — Csússzanak le ide, a bokrok alá. Itt a rádió. Parancsot kapnak, ha vissza kell menni. Addig egyenek, igyanak kávét, tornáztassák magukat. A domboldalon lefelé halad egy asszony. Jólöltözött, bundás, nehezen lépked a bukta- tós, gyepes oldalon. Csak a pinceajtó előtt áll meg, kopog, az ajtóba rúg. — Akárki vagy, menj a rühes anyádba, mert felaprítalak, — kiáltja az egyik és már lő is. Az ajtó felső részét sorozza meg. Tudja, hogy ilyen magas ember nincs. Az ajtó feljebb van. Előtte kis mélyedés. Nem gondolja komolyan az öldöklést, ijeszteni akarja a kintlévőt. — Az anyádra lőttél, fiam! — szólal meg az asszony. — Az egész ország tudja már, mit műveltek. Nyisd ki az ajtót, engedjetek be. Parancsolom! — Nekem akarsz parancsolni? Most akarsz parancsolni? Amikor kis szaros voltam, eldugtál a hetes óvodába, mert nem értél rá bajlódni az egyetlen kölyköddel. Takarodj innen, mert most már nem az ajtóba lövök, hanem beléd. , . .. . ,•> (Folytatjuk) — 150 — S Lengyel expedíció
