Tolna Megyei Népújság, 1975. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-02 / 180. szám

Mi várható csapatainktól ? A magyar kajakozok és kenu- zók a belgrádi világbajnokság második versenynapján sem okoztak csalódást, a pénteken délelőtt megrendezett selejtezők­ből biztosan jutottak tovább, így a délutáni reményfutamokat már nélkülük rendezték meg. A pénteki műsorban hat szám szerepelt, ezek közül négyben a középdöntőbe jutás, kettőben Í.C—2 500 és kajak női négyes) a döntőbe jutás volt a tét C—1 500 m: Ebben a számban három előfutamot rendeztek. A második futamban Darvas, akár­csak Csapó, végig vezetett. K—2 500 m: Deme és Rátkai a harmadik futamban indult, és a harmadik helyen evezett a célba. A magyar páros 400 méterig élen volt, aztán visszafogták ma­gukat, mert így a középfutam­ban előnyösebb helyhez jutottak. C—2 500 m: Árva Gábor és Povázsai Péter a második futam­ban különösebb erőfeszítés nél­kül győzött, és így biztosan ju­tott a döntőbe. K—4 női 500 m: A magyar fónyok: Tőzsér, Zakariás, Rajnai és Pozsonyi a második futamban indultak és az esélyes román egység mögött biztosan, máso­dikként jutottak a döntőbe. K—1 4x500 m váltó: A magya­rok a második futómban evez­tek, az újonc Sztanity vágott el­sőként a vízbe, és máris előnyt szerzett. Tőle Svidró vette át a stafétát, ő is tartotta az előnyt, majd Várhelyi és végül a másik újonc, Herczeg következett, a váltó biztosan szerezte meg a győzelmet, és biztosította a to­vábbjutást. Szombaton délelőtt hat ver­senyszámban rendezik meg a középdöntőket. A magyarok min­den számban indulnak. A C—2 1000 méteren közép­futamot nem rendeznek, itt a magyar színeket képviselő Árva és Povázsai a délutáni döntőben szerepel. Szombaton délután már világ­bajnokokat avatnak Belgrádban. Nb jx. Szekszárdi Dózsa—Vasas Izzó: A Dózsa sorsolása igen nehéz, mivel az első hét mérkőzésen játszanak a négy bajnokesélyessel — Debre­cennel. PMSC-vel, Dunaújvárossal, Volánnal — ezenkívül Dorogra és Várpalotára is utaznak. £ppen ezért a vasárnapi mérkőzést min­denképpen meg kell nyerniük. Természetesen nem lehet csak el­határozás kérdése, hiszen az újonc Vasas Izzó közismerten igen jó ké­pességű csapat és mindent meg­tesz annak érdekében, hogy pon­tot vagy pontokat raboljanak Szekszárdon. Kormos Mihály, a csapat edzője a következőket mondotta: — Egyáltalán nem könnyű ellenfél a Vasas Izzó, hiszen a tavalyi újon­cok, a Kaposvár és a Volán pél­dájából tanulni kell. Bízom azon­ban a fiúkban, hogy átérzik en­nek a fontos mérkőzésnek . a je­lentőségét és mindent megtesznek a győzelemért, a közönség lelkes biztatását is remélem, hiszen az el­A Szekszárdi Dózsa labdarúgó- szakosztálya az őszi idényre bérle­teket árusít, (eUentétben az el­múlt időszaktól, nemcsak egész, hanem fél szezonra is adnak bér­letet) ezek megvásárolhatók vasár­nap délután, a BKV Előre mérkő­zés előtt, illetve alatt a IV. sz. pénztárnál. • A negyei kézilabda-szövetség augusztus 5-én, kedden n.so-kar tartja soron következő ligaértek ez- letét. Ezen elkészítik a megyebaj­nokság őszi idényének sorsolását és az augusztus havi mérkőzések kezdésének időpontját, valamint az Felhívás tudósítóinkhoz Ezúton is értesítjük tud ósít óin- <kat, hogy a vasárnap kezdődő me­gyebajnoki labdarúgó-mérkőzé­sekről a tudósítást az elmúlt évek­hez hasonlóan, vasárnap este vár­juk. Telefonszámunk változatlanul 12—815. a megszokott terjedelem­ben kérjük az információt, mely tartalmazza a nézők számát, a két csapat összeállítását, a góllövök és a jók nevét, a mérkőzések legfon­tosabb eseményeit. Fáradozásukat előre is köszönjük. múlt bajnoki évben is sokat segí­tették a csapatot abban, hogy olyan helyezést értünk el. A kö­vetkező 16 játékos közül válasz­tom ki a pályára lépőket: Li- povszky, Pólyák. Korner. Simon, Pusztai, Lubastyik, Vágó, Szabó, Tóth, Cserneczky, Laki, Meszlé- nyi, Szentes, Freppán, Kovács, Márkus. NB HL > BKV Előre—Dombóvári Sparta­cus: Az újonc Dombóvári Sparta­cus egy nagy múltú és/ jó képes­ségű gárdát kapott ellenfélnek az NB m. első fordulójában. A dom­bóváriaknak nem sikerült az a tervük, hogy hét közben még egy edzőmérkőzést játsszanak, a Láng Vasas ellen terveztek egy találko­zót, így a Barcs elleni nyári Totó- kupa mérkőzés volt a főpróbájuk. A csapat edzője Szám Frigyes, a várható esélyekről eljpondta, hogy nem a legjobb előjelekkel utaznak Budapestre. Baumann még most is sérült, Hertelendi ősszel sorra kerülő OTK és MNK időpontjait tárgyalják meg. Vasárnap a Komló—Budafok NB n-es .labdarúgó-mérkőzésen a szekszárdi Dravecz István part- bíróként működik. * A bonyhádi sportfelügyclcség augusztus 4-én, 5-én és 6-án a köz­ségi tanácsok szakigazgatási szerv vezetői, valamint az új sportköri elnökök és gazdaságvezetők ré­szére alapfokú sportvezetőképző és továbbképző tanfolyamot ren­dez. Erre Óbányán a KISZ bony­hádi járásának turistaházában ke­rül sor. * A Dombóvári VSE NB n-es férfi kosárlabda csapata augusztus 4-én Szófiába utazik, ahol nemzetközi tornán vesz részt. A dombóváriak augusztus 14-én érkeznek haza Bulgáriából. Megalakult a Sió-kupa nemzet­közi kosárlabdatorna szervező bi­zottsága. a szeptember 12., 13., és 14-i szekszárdi szüreti napok kere­tében kerül sor a Sió-kupa kosár- la b dato imára, melyre Jugoszláviá­ból a Vojvodinát és a Backa To- pola együttesét, Csehszlovákiából a Bratislavai Lokomotivot hívták meg. Rajtuk kívül természetesen a Szekszárdi Vasas — mint vendég­látó — vesz részt a tornán. hét közben megbetegedett, és így könnyen előfordulhat, hogy a sé­rülése miatt az edzést kihagyó Né­meth játékára is sor kerülhet. A BKV Előre ellen nem reményked­nek győzelern>*íf hisz a nagy múltú főváré^ csapat minden szempontból* jobb az újonc és az Nb III. légköréhez még nem szo­kott Dombóvárhoz viszonyítva. Az edző szerint a következőkből jelö­li ki a pályára lépő ll-et: Dobos, Vlda, Borsos. Pintér, G. Kiss, Il­lés, Nagy, Bordács, Hirth, Lódri, Bán. Loboda, Újvári, Tóth és eset­leg Németh. MEGYEB AJNOKS AG: Paks—-Nagydörög: Nehéz 90 perc vár az újonc Nagydologra, és sze­rintük egy-két gólos vereség is már jó eredménynek számítana ' részükről, a jó képességű Pakssal szemben. Tippünk: 1. Zomba—Magyarkeszí: a tavaszi Idényben gyengén szerepelt Zom­ba. A két pont sorsa azon dől' hogy a holt idényben a zombaiak rendezni tudták-e soraikat, mert csak így vehetik fel eredményesen a küzdelmet a lelkes újoncokkal. Tippünk: 1, x, esetleg 2. Nagymányok—Bonyhád: Hosszú- hosszú évek óta tart a versengés Nagymányok és Bonyhád labdarú­gói között, és ebből legtöbbször Na^ymányok került ki győztesen. Várhatóan most is így lesz. Tip­pünk: 1. Tolna—Szekszárdi Vasas: a két azonos képességű csapat küzdel­méből a lelkesebb Tolna győzel­mét várjuk, mivel a hazai pálya előnyét is ők élvezik. Tippünk:-1. Aparhant—Kisdoroq: Az újonc Aparhant egészen biztos, hogy bi­zonyítani akar, csak kérdés, ez mennyire sikerül a Jó képességű Ki.sdoroggal szemben. Tippünk: l, x, 2. ' Bátaszék—Dunaszentgyörgyt Az újonc dunaszentgyö^gyi csapatról sok jó hírt hallottunk, mégsem tartjuk képesnek őket arra. hogy meglepetést okozzanak Bátaszék ellen. Tippünk: 1. Dombóvári VSE—Tamási: A DVSE komoly játékerőt képvisel, de ha elbizakodottan lépnek pá­lyára a megerősödött Tamásival szemben, meglepetés is érheti őket. Tippünk: 1, esetleg x. Tevel—Báta: a tavaszi szezonra már felerősödött Tevel a jövőben mindig komoly erő-próbát jelent az ellenfeleknek. Ezt a megállapítá­sunkat még alátámasztja, hogy a teveliek néhány jó játékossal erő­sítettek. Tippünk: 1. Simontomya—Faddr Sim onto-r­nyán edzováltozásra került sor, de a csapaton belül is történtek hely­cserék. Fadd nagyjából azzal a gárdával lép pályára, amellyel a tavaszi idényben szerepelt. A mér­kőzést háromesélyesnek tartjuk. Tippünk; x, 1, 2. Sportműsor Szombat: Kajak-kenu: A Szekszárdi KSfí fiataljai Orfűn szerepelnek az or* szágos minősítő versenyen. Lovasbajnokság: Az igar-stmon- ■ tornyai Lenin Tsz lovasai Moson/- magyaróváron, az országos lovas­bajnokság második fordulóján indulnak. Kézilabda: Tsz-kupa, döntő mér^ kőzések, női csapatok részére, Dombóvárott 16 órától a kórházi pályán. Vasárnapi Kajak-kenu: a Szekszárdi KSB versenyzői folytatják szereplésü­ket OrfÖn, az országos minősítő versenyen. Lovasbajnokság: Mosonmagyar- óvárott folytatódik az országos lo­vasbajnokság második fordulója., megyénket a simontornyaiak kép­viselik. Szakszervezeti , sportünnepély? Pakson a KPVDSZ, Hőgyészen a MED ŐSZ rendezi megyei sport­ünnepélyét. Pakson kézilabdában és kispályás labdarúgásban mérik össze tudásukat. Hőgyiészen a me­gyei döntőn atlétikában, röplab­dában, kézilabdában és kispályás labdarúgásban vetélkednek. Súlyemelés: Szekszárdon, st sportszékházban 9 órától megyei felmérő verseny. Labdarúgás: NB II.: a Szekszár­di Dózsa a Vasas Izzó együttesét fogadja 16.30-kor Szekszárdon. V.í Maczkó II. Labdarúgás: NB III.: a Dombó­vári Spartacus Budapesten, a BKV Előre ellen lép pályára 16.30-k^-,' V.: Urbán. Labdarúgás: megyei bajnoksági Paks—Nagy dörög 16.30. V.: Varga, Zomba—Magyarkeszi 16.30. V.: Berkes. Nagymányok—Bonyhád 15.30 : V.: Baráth. Tolna—Szekszár­di Vasas 16.30. V.: Kiss I. Apar- hant—Kisdorog 16.30. V.: Takácsi Bátaszék—Dunaszentgyörgy is.30* V.: Szabó. Dombóvári VSE—Ta~ $ niási; 16.30. V.: Láng. Tevel—Báta ; 16.30. V.: Korvicska. Simontornya —Fadd 16.30. V.: Stumpf. Labdarúgás: járó-si bajnoksága Szakály—Ozora 16.30. V.: Teierling. Szárazd—Regöly 16.30. V.: Szabó.1 Tolnanémedi—Fomád 17. V.: Pin­tér. Iregszemcse—Pincehely (Nagy- szokolyban) 16.30. V.: Dobján.* Gyönk—Simoavtornya n. 16.30. V.9 Schneider. HÍREK Pásxtor Ferenc t Fiúk a Leshegyen — A te kis falusi cuccaid lassanként felvándo­rolnak: nagymamához. Megmondta, hogy ha saját lábunkra állunk, nekünk ad mindent. Zsuzsa nevetni kezdett. Csengett a hangja, fuvolázott a vidámsága, hátraszegte a fejét, hogy a szél kapaszkodjon a hajába, simogassa az ar­cát, csókolgassa homlokát a Nap. — Még a más lábán is csak tipegünk, te drá­ga, te majom, te aranyos, te komoly, te tudós, te uram, te morgó, tapsifüles, te. András, isten bizony, szeretlek. Elhiszed? András csak állt, nézte a tüneményt, próbált valamit nyöszörögni, de nem tudott. Csak a kar­ját nyújtotta, összekapaszkodtak, összedugták a fejüket, s lépkedtek előre, a hegy felé. Felértek a Franci házhoz. A borház ajtaja tár­va volt. Bentről brummogó morgás szűrődött ki. Valami szomorkás dallamot lehetett belőle ki­érezni. Kellemes mézillat áradt kifelé a vaspán- tos ajtó mögül. — Van itt valaki — mókázott Zsuzsa, s bo­hóckodva törölgette az ajtó előtti kövön a lábát. Hadd lássák, tudja az illemet, rendre szoktatták, arra tanították, nem feledkezett meg róla. — Van, ha valakinek számítok én is — felelt az öreg jókedvűen. — Gyertek csak beljebb, már vártalak benneteket. Készítettem egy kis uzson­nát is. Andrásnak férfias ételt, neked meg gyö­nyörűségem, mézet hoztam, meg kalácsot. Enni kezdtek. Kolbászt, jó száraz, vékony hé­jút. Sonkát, meg fehér kenyeret. Zsuzsa is bele­nyalt a mézbe, de inkább András kezéből sze­degette el a katonákat — Honnan érdekel benneteket az én odisz- szeám? Nem kell elkezdenem ott, ahol megke­reszteltek a szombathelyi nagytemplomban, 1902 júliusában? Azt se kell elmondanom, hogy nem szerettem az Ovomaltin nevű gyermektápot, mert csalános lett tőle a hátam? — Ott kezdje, Franci bácsi, ahol tetszik! Ott, ahonnan eligazodik, hogy értsünk meg mindent — felelt Zsuzsa, aztán tovább incselkedik ő is. — Úgyse tudná megmutatni az újraoltási bizo­nyítványát. meg a bérmálási papírt... Te András, mi is volt az a bérmálás? — 106 — VíY Erre jót nevettek, aztán az öreg komoly­ra fordította a szót és elővett a faragott polc­ról, a könyvek közül egy jó sárgára fakult borítékot. — Nem voltam paraszt soha. A háború előtt a városban éltem, nyomdász voltam. Bejártam a munkásotthonba, vezetőségi tag­ja voltam. Baloldalinak számítottunk. Segít­séget nyújtottunk azoknak a kommunisták­nak, akiket Horthyék börtönbe zártak. Szer­veztük a Vörös Segély pénzalapot. Sztrájko­kat kezdtünk, ha a munkaadók valamivel megrövidítették a munkásokat. Hozzájutot­tunk egy-egy marxista könyvhöz, brosúrá­hoz. Terjesztettük Gorkij regényét. Akkori­ban jelent meg. Május elsején soha nem dol­goztunk. Vagy tüntettünk, vagy kirándulni mentünk az erdőbe. Munkásma.iálist rendez­tünk, énekeltek kórusaink, József Attilát Petőfit, Adyt szavaltunk. Ez még nem volt nagy dolog. Néha megkergettek a csend­őrök, néha elvittek közülünk egyet-egyet a rendőrök, vagy detektívek, de ez nem lohasz- totta le a kedvünket. Az igazi, a keményebb lecke a háborúval kezdődött. Eldugdostuk azokat az embereket, akiknek a frontra kel­lett volna menni. A németekkel ujjat' húz­tunk. Ahol csak lehetett, keresztbe tettük a lábunkat. Nem akarom részletezni, nem aka­rok minden apróságot felsorolni, csak a nagyj át. összecsomagoltatták a városi kép­tárt. > Reggel vitték volna Németországba. Előtte való éjjel beosontunk, a képek helyé­re deszkalapokat csempésztünk. Egy hét múlva jöttek rá. Sürgönyöztek a birodalom­ból, hogy sima deszkalapok érkeztek. Más­kor a megyei magtárt szállították volna a náci katonakopyhára. No, ebből nem esztek, határozott a munkásotthon tanácsa. Vala­hogy úgy adódott, hogy az ellenállás egyik vezérkara a munkásotthonban verődött ösz- sze. Négyen voltunk. Meglocsoltuk benzin­nel, petróleummal a búzát, meg a lisztes­zsákokat. Elkaptak. Nem is a németek, saj­nos magyarok voltak. Két tábori csendőr, két lógós léhűtő. Városi tisztviselők. Bevit­ték a rendőrségre, onnan pedig átszállítot­tak a Gestapóra. Akkor már volt olyan is a városban. Nem sokat teketóriáztak akkori­ban az ilyen esetekkel. Még arra sem adtak időt, hogy a családtól elbúcsúzkodjunk. Fel­dobtak egy meseautóra, vittek bennünket — 107 — Egyik fogházból ki, a másikba be. Aztán minden nagyarázat nélkül hazaengedtek. Észrevettem, hogy követnek, rajtam vannak, mint az árnyékok. — Tudjátok miért? Szerették volna, ha a nyomomban felgöngyölítik az egész ellen­állást. Akkor már határozott elég erős cso­portok dolgoztak az egész megyében. A fele­ségem, nyugodtan, ügyesen értesítette az egyik elvtársamat. Vigyázzanak, kerüljék el a házunkat, mert a kopók figyelnek. Nem tudtak légyfogónak használni, hát mit te­hettek. Kivittek munkaszolgálatosnak. Előbb vasútépítéshez a Kárpátok alá. A híres hús­darálóba, a 350-es munkaszolgálatos ezredhez kerültem. Különleges büntetőosztag volt. A keretlegények úgy vadásztak ránk, mint a dúvadakra. A szerencsétlenek. Azt hitték, ha gyorsabban fogyasztanak bennünket, akkor hamarább kikerülnek a bajból, hamarabb hazaküldik őket. Fogyasztottak is. Célba lőt­tek az emberekre, mint a nyulakra. ötszázan kezdtük a munkát a kőbányában. Százan maradtunk 1944. tavaszára. Akkorra Ukraj­nában már szorult a nyaltukon a hurok, ki­találták, hogy velünk is lehet fedezni a ná­cikat. Golyófogónak mi is jók vagyunk. En­gem beosztottak egy tábori tüzér alakulat­hoz. Telefonos lettem, majd szakács. Nem sokáig. Egy pesti gyerekkel, ma is él, már ezredes, összepaktáltunk. Elhatároztuk, hogy fogságba esünk. Nem volt az olyan egyszerű, ahogyan elképzeltük. Mégis sikerült. Előbb a partizánokhoz jutottunk. Kifaggattak. Mondtuk, hogy legszívesebben beállnánk a harcolók közé, mert nekünk elegünk van a németekből. Hogy miért? — Egy napon, ez még a Kárpátokban volt. Két munkaszolgálatos megszökött. Egy napig semmi hír nem volt róluk. Másnap össze- csődítették az egész tábort, erős őrizet alatt felsorakoztattak a kőbányában. Elővezették a két szökevényt. Az egyik egy zsidó gyerek volt. Semmi vétke nem volt. Csak az volt ellene a kifogás, hogy zsidó. A másik egy elvtársam, szaktárs. Nyomdász volt. Kapos­vári fiú. Derék, nagyszerű ember, kitűnően értette a szakmát. Azért került a halál-diví­zióba, mert röplapokat készítettek a nyom­dájukban. Az volt rányomva: Halál a né­met megszállókra! I . fFolytatluk) t — 108 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom