Tolna Megyei Népújság, 1975. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-14 / 190. szám
Sorok kozott... Csábítás Patyolat módra Egy levél került a minap kezembe. Szép, céges levélpapír, gondosan gépelt sorok, pontosan megfogalmazott tartalom. Tárgya: munkára felvételi ajánlat. A Szekszárdi Textiltisztító és Ruházati Vállalat igazgatónője, Göndöcs Ferencné küldte azoknak a fiataloknak, akik idén szerezték meg a női szabó szakmunkás-bizonyítványt A dolog látszólag rendben volna. Sőt, úgy is említhetnénk, hogy segítség azoknak, akik most keresnek munkahelyet. A bökkenő csupán, hogy erek a lányok, több mint félszázari nem küszködtek elhelyezési gondokkal. Volt ugyanis cég, amelyik százezreket, milliókat költött arra, hogy nevelje, taníttassa őket, mint leendő szakembereit. Á Szekszárdi Szabó Szövetkezet ez, mely évek óta nagy gondot, és komoly összeget fordít arra, hogy tanulási lehetőséget teremtsen azoknak a fiataloknak, akik a profiljának megfelelő szakmában, s a szövetkezet üzemrészeiben kívánnak dolgozni. Szakemberekre ugyanis a fejlődéshez szükség van. S amikor a sokéves munka gyümölcse beérik, mikor munkába állhatnának az új szakmunkások, jön egy másik cég, amely mézesmadzagot húz el a fiatal lányok orra előtt, s elcsábítja, akit tud. Szabad munkaerő-vándorlás van. Mindenki ott dolgozhat, ahol akar. A szövetkezet sem köt meg senkit, csupán számít azokra, akiket kitaníttatott De nézzük meg a másik oldalt. A vállalatot, melynek bejárata fölött a Patyolat felirat áll. Senki nem tud semmit Az igazgatónőt hiába kerestem, szabadságon volt. Ugyanígy Horváthné, a személyzetis, akinek neve a levélen, mint előadó szerepelt. A gépírónő pedig, aki a levelet sokszorosította, betegállományban. Akik éppen dolgoztak, azok — legalább is így mondták — nem tudtak semmiről. Miért tették, érezték-e, hogy erkölcstelen dolgot művelnek, nem volt kiből megkérdeznem. De a válaszuk ez esetben nem is lényeges. A tények beszélnek. Közismert dolog, hogy a személynek címzett felhívás jóval nagyobb hatású, mint például a falra ragasztott plakát. Ismert ez a reklámszakmában is. Úgy hívják, direct mail. S a reklámszakemberek fegyvertárában a leghatásosabb eszközök között szerepel. A nyugati reklámnak mindennapos eszköze. Ezt vetette be most a szekszárdi vállalat. Azzal, hogy kecsegtető ajánlatokat tett azoknak, akik talán nem is tudták, hogy a Szabó Szövetkezet hasonló lehetőségeket biztosít, elcsábította a végzett fiatalok egyötödét. Befektetés: 100 forint Ha a dolog anvari oldalát nézzük; szükség volt jó félszáz levélpapírra, ugyanennyi borítékra, melyre felírták a jó ég tudja honnan'megszerzett címeket, s bélyegre. Az egész aligha több, mint száz forint. S ezzel nyertek, dehogy nyertek, erkölcstelenül c1 csábítottak jópár szakmunkást. Ha taníttatták volna őket, több év, és több százezer forint. De ezt r^m kellett kifizetni. Pő‘, mi--’- taníttat-'"'~g. sem fizetik. Ugyanis a vállalat egyáltalán nem foglalkozik ioari- tanuló-kí az Issei. A sza’-mun- kás-utánpótlást úgy látszik így oldja meg. Napjainkban többszőr hallani, hogy megbüntettek vállalatokat tisztességtelen haszonszerzés miatt. Ott a forintokat pontosan ki lehetett mutatni. Itt azt nehéz. De az eljárás tisztességtelenségét korántsem az SZEPESI LAS3LÓ Derű és berá Olvasom, hogy becslések szerint ez év végéig megközelíti hazánkban a születések száma a 200 ezret, ötvenezerrel több kicsi ember érkezését várhatjuk, mint a népesedéspolitikai intézkedések előtt. Vgyan. ki> az, aki nem örül ennek a hírnek? örülünk, mert az új életek érkezése, gyöngéd gondoskodással kipárnázható honfoglalása a .legszebb emberi örömök egyike. Olvasom tovább a jelentést amely ezután a halálozási statisztika alakulásáról beszél. Tavaly közel 2 ezerrel többen haltak meg. mint egy évvel korábban. Ez már riasztó, ez már egy csapásra borússá teszi a homlokokat: a 40—50 év közöttiek kivételével a lakosság valamennyi rétegénél csökkent a halálozás aránya. Emelkedett a halálos szív- és érrendszeri, valamint a szintén halált kiváltó daganatos megbetegedések száma és még több embert ragadtak el köre- Jnk bői a balesetek, főleg köz- * útiak. Üröm az örömben, hogy a derékhad él veszélyesen, a még erejük teljében lévők tizede- lődnek és hagynak itt bennünket időnap előtt, miközben az orvostudomány és az orvosi ellátás fejlődésével egyre többen érnek meg — érjenek éljenek is meg! — magaf életkort. A népesedés megkívánt egyensúlya lassan kialakul. Kívántán. vártan érkezik az a nemzedék amely felnövekedve átveszi majd az alkotás minden terhét, felelősségét, szépségét apáitól és anyáitól. A növekvő jólét, amit megteremtünk. tágítja az emberi életkor határát. Ez gyönyörű. De több vigyázatra lenne szüksége a derékhadnak, a 40—50 éveseknek! Oda se neki, öreglányok! A szigorú tanító néni modorában ripakodik rám az önkiszolgáló élelmiszerbolt kenyerespultja előtt egy — becslésem szerint 15. maximum 16 éves — fruska és ekként: — Ne tolakodjon öreglány, maga nem itt állt. Ott álltam, ezt igazolta a közelemben állók megkövült arca. A szemek azért tapadtak feddően a tenyér- bemászóan szemtelen képű kamaszlányra aki kis- kakas-tartásban várta, hogy én, az öreglány miként reagálok a nekem szánt regulázásra. — Ide figyelj kislány, sajnos nincs igazad, mert itt álltam és korábban, mint te. De azért, ha nagyon sietős a dolgod, természetesen elém léphetsz! Mosolyba oldódik körülöttünk a megrökönyödés, de a kislány arcán pulykaméreg vöröse nyeli el a szeplő- ket. Elébem lép és vérig sértett királynők fejtartásával veti hátra: — Csak azt nem tudom, milyen jogon tegez?! Válaszadásra nincs idő. Kéri a kenyeret, kapja. S mivel hallótávon belül van még hallhatja. hogy o hátam mögött álló „öregfiúk’’ egyike felhívja a figyelmemet; — „Ilyen esetekben nyaklevesosztás a legcélszerűbb!” Nyakleves? Kétlem. Talán inkább a határozottabb tartalmú, értelmi, érzelmi nevelés célszerű, egyebek között a tisztességtudás folyamatos átplántilására. Agresz- szív modortalan fellépésre agresszivitással, modorta- lansággal felelni? Közös nevezőt jelent, egy gyékényt és. bizonyos mértékig annak a jognak az elveszítését is, hogy az anyák és apák nemzedékének, az „öreg lányoknak és öreg hapciknak” kijár azért valamicske a tiszteletből. Ezért hát, türelem. oda se neki öreg lányok és fiúk, ha kamaszaink és ifjaink „érettségük” éretlen bódulatában úgy vélik, hogy a fiatalság érdem és nem állapot. Kinövik idővel. Egyébként, hacsak nem változik ifjúságunk szókészlete nyolc-tíz év múlva az én szeplős csitrim is kerülhet olyan hc’vzetbc, hogy egy — akkor 15—16 éves „delnő” — őre a1 én* inak aposztrofálva leckézteti meg, s úgy áll odébb, mint akinek mellén ott ragyog a felnőttség, jómodor. stb. érdemrendje. — lászló — Megkérdeniük: Ni újság Bakácson ? REIZINGER MÄTYÄS NYUGDÍJAS: Az orvostól jöttem. A magamfajta idősebb ember életrendjéhez valósággal hozzá tartozik a rendelőbe járás. Szinte hetenként megfordulok ott és ilyenkor, amíg nem kerül rám a sor, beszélgetek a várakozó öregekkel. Meghányjuk-vetjük a napi eseményeket. Szóba kerül minden. A világpolitikai eseményektől kezdve a helyi dolgokig minden. Délelőtt Lőrincz István a régi időket emlegette, a nagyüzemi gazdálkodás első <* poel'-J A : . Wr*1 ' Jf Reizinger Mátyás nyugdíjas esztendeit, azt az időt, amikor ő a termelőszövetkezetben még könyvelőként dolgozott. Menynyi minden megváltozott azóta. Ml idős emberek, sokat foglalkozunk azzal a „kérdés-*- sei” is, hogy most lenne jó fiatalnak lenni. Látja, ez nagyon érdekes. Gyerekkoromban emlékszem, az öregek többsége egyre csak az elmúlást várta és azt emlegette. Mi viszont megfiatalodni szeretnénk. Pillanatnyilag a szervizjáratot lesem, remélem meghozzák a hűtőgépet. Elromlott, valami baja esett. Ilyenkor az a rend, hogy az ember bejelenti, aztán kijönnek érte autóval és elviszik megjavítani. Hiányzik a hűtőgép és látja Bikácson az is újság, hogy napjainkban már a háztartások a televíziót, a hűtőgépet, a háztartási gépeket nehezen tudják nélkülözni. Legidősebb unokám, a 18 éves Reizinger Mátyás György kijárta a középiskolát és tovább tanul. Orvos akar lenni. Ha sikerül a terve, családunkban ő lesz az első egyetemet végzett ember. VARGA ISTVÁN BOLTVEZETŐ: Bikácson először van árengedményes nyári vásár. A lakossággal együtt ennek én, mint boltvezető őszintén örülök. Nagy választék ugyan nincs, de a hangsúly inkább azon van. hogy a kisebb települések is megrendezhetik az árengedményes nyári vásárt. Másfelől sajnos kénytelen vagyok panaszkodni. Nagyon akadozik az ellátás hűsítő itaVarga István boltvezető lókból. Keresik, kérik és szinte állandóan azt kell mondani: nincs, nem kaptunk. Én megértem, hogy itt nálunk az áruellátás nem lehet olyan, mint a nagyvárosokban vagy a Balaton-partort. De az már nem fér a fejembe, miért kapcsolják ki szinte teljesen Bi- kácsot a sör- és a hüsítőitalellátásból. Szinte hasonló a helyzet édesáruk tekintetében. Szomorúan kell elmondani: a Füszért mostohán kezel minket. Hlnné-e, hogy változatlanul keresett árucikk a kézikasza? Gondolom, ez az idén elsősorban az esős időjárással magyarázható. Bizonyára voltak olyan vizenyős határrészsic, ahol gépekkel nem, kizárólag kézi kaszával boldogultak. Harmincat-negyvenet adtunk el a nyáron. Az egyik közeli termelőszövetkezet nagyobb tételben vásárolt kézi kaszát Legfrissebb újság, hogy a nagydorogi dohánybeváltó szezonmunkára megkezdte a munkástoborzást. Jó kereseti lehetőséget ígér. Nemrég helyeztük el a dohánybeváltó felhívását boltunk kirakatá- tfen. Aztán hogy vannak-e jelentkezők, én nem tudom. GRÓSZ MIHÁLY KÖZSÉGGAZDA: Tegnap kezdődött és ma reggel befejeződött a tüdő- szűrés. Kicserélik az utcatáblákat, a régiek helyére újak kerülnek. Da én a leglényegesebb dologról szeretnék beszélni. Arról, hogy nincs egy felelős személy, aki itt, helyben a lakosság ügyeit intézze. A tanácsi vonalra gondolok. Én magam Nagydorogon dolgozom a nagyközségi tanácsnál, de Bikácson lakom és bikácsi lakosként közelről látom az ide vonatkozó gondokat. Nagy szükség lenne félműszakos tanácsi kirendeltségvezetőre és hivatalsegédre. Az eddigi megoldás a gyakorlatban nem vált be. A helyi ügyintézés eddig elméletben a következőképpen történt: hétfőn és csütörtökön délelőtt a bikácsiak helyben intézhették mindazon ügyeiket, amelyek a tanácshoz tartoznak. Papíron tehát hétfőn és csütörtökön volt ügyintézés. Csali hogy Grósz Mihály községgazda számtalanszor előfordult, objektív okok miatt a nagydorogi Nagyközségi Tanácstól nem tudott Bikácsra „kiszállni” senki. Végül a közelmúltban határozatiig kérte a tanácsülés a megyei tanács végrehajtó bizottságát, hogy engedélyezze Bikácson a félműszakos kirendeltségvezető beállítását. Nagyon várjuk a megyei tanács vb. állásfoglalását Bikácsról még annyit: 1950- ben 1700 lakosa volt, 1960-ban 1173, 1975-ben 730. Jelenleg 210-en, 220-an eljáró dolgozók. — Sz. P. rj- i i i