Tolna Megyei Népújság, 1975. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-12 / 162. szám
Képek a keigár nemzeti kiállításról ' Á budapesti nemzetközi vásárközpontban nyitották meg a július 23-áig látogatható bolgár jubileumi nemzeti kiállítást. Az élményt adó, érdekes^ változatos, sokrétű kiállításról készültek felvételeink; Az erősáramú ipar kiállítása. Nemzetközi érdeklődésre szám ottartó marógép a kiállításon. A TASZSZ kitüntetése A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége az Októberi forradalom érdemrenddel tüntette ki a TASZSZ hírügynökséget.'A szovjet hír- ügynökség ; a . Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet kormány bei- és külpolitikájának propagandájában, valamint a szovjet népnek és a világ közvéleményének az ország gazdasági, politikai és kulturális életéről való tájékoztatásában szerzett érdemeiért kapta a magas kitüntetést. Hétfőtől szombatig Borús napok Néhány napig minden szem a tengernyi esőt lebocsátó felhőkre és a nyugtalanítóan áradó folyókra meredt. Aztán kiderült az ég, és mi felszabadult sóhajjal vettük tudomásul, hogy bár vizeinek legmagasabb szintje alig marad el a néhány év előttitől, ami akkor súlyos helyzetet teremtett, most a nagy áradás hasonlíthatatlanul kevesebb kárt.okoz- va vonul le, és alig néhány ezer ember meg tudja védeni az időközben nagy gonddal kiépített gátakat. Mégsem szabad lebecsülni a veszélyt, s nem feledkezhetünk meg a sok tízezernyi hektárt borító belvizekről. Az időjárás néhány napig az aratókat is késleltette, ezért is nagyon vártuk a napsütést.. Ezekben a bonis napokban vesztettük el a költőt, Simon Istvánt, akinek aggodalma mindig nemzetéé volt. Szülőfalujában, a Veszprém megyei Bazsiban temették el országos részvét mellett. Tábor itt, tábor ott A helyrebillent nyár aztán! másfelé terelte a figyelmet. Legfőképpen arra a sok színre, amit a szokásosnál is több hazai-nemzetközi esemény hozott magával. Nagyszabású bolgár kiállítás nyílik Budapesten, mindkét nemzet vezető állam- férfiairiak jelenlétében. A vásárváros most megmutatja, mekkorát fejlődött a testvéri ország, s mi mindent nem tudunk róla. Es a többi színfolt a nyári csúcs-vendégjárásban? Valóban csúcs? A legfrissebb statisztikai jelentés szerint május végéig — most öt hónapról adnak számot — több mint másfél millió külföldi fordult meg nálunk, s ez több a tavalyinál. * Júniusi, júliusi számokról nem szól a fáma, annál inkább a % sokféle vonzerőről. Megnyílt a soproni nyári egyetem — az első előadások a jó értelemben legdivatosabb téma, a környezetvédelem körül forogtak —, nemzetközi zenei tábor rekru- tálódik Pécsett, nemzetközi művésztelep Hajdúböszörményben, egyetemista-építőtábor Miskolcon... Mindezek mozgatója természetesen a fiatalság, hiszen önmagának is a mozgás a lételeme. De sokakkal együtt szeretném remélni, hogy lételeme a mind szélesebben jelentkező ismeretszerzési vágy is. Hogy orosz és más nyelvi szaktáborok nyíltak több helyütt, például Tatán és Nyíregyházán. és egyebek közt egy Rédén szervezett honismereti, valamint Vésztőn rendezett régészeti táborról is olvastam, mindenesetre biztató. rr Őshaza és atomerőmű A régészetről jut eszembe: hamarosan finnugor-kongresz- szus lesz a fővárosban, s egy tatárföldi régészeti expedíció — mint közlik — nemrég olyan leletekre bukkant, amelyek talán újat mondhatnak majd Juliánus hét és fél évszázaddal ezelőtti útjáról és az őshazáról, amely után kutatott. A kongresszusra készülő tanulmány ezek szerint izgalmas lesz. \ A fiatalok különben a héten a KISZ Központi Bizottságától is biztatást kaptak, egyebek között, hogy vegyék komolyan a nagyberuházások fölötti védnökségi munkájukat. Ezzel összefüggésben említem a paksi atomerőmű munkálatainál tett keddi miniszteriális látogatást, de azért is, mert mindig szívesen hall az ember az épülő első magyar atomerőműről. Es egy másik kellemes híradás: megkezdte próbatermelését immár a tizedik hazai házgyár, Kecskeméten. Jó ezt tudni azért is, mert — miután az idén sikeresei befejeződik a 15 éves lakás- építési program — hamarosan további lakásépítési tervei« megvalósításához fogunk. Színes 1t — sorit al " Másik érdekesség a terme«’ lésből; az Orion is gyárt majd színes televíziót, nyugatnémet kooperációban. Eddig három színes készüléktípus jelent meg nálunk, most tehát készülőben van egy negyedik is, s ez remélhetőleg tovább fokozza a törkevést a műszaki tökéletességre és talán az árakra se lesz rossz hatással. Még egy idevágó hír, de ez már nyári a javából: megkezdődött a csúcsidény a Bocs község határában épült Borsodi Sörgyárban. Szinte még a nevét sem ismerjük, de már jelzi a millió hektolitereket Noha bizonyára ez sem lesz elég, mégis jó hallani. De — remélem, júliusban is — nemcsak sörrel él a magyar. A jelzés ismét a vendégjárásra utal: megkezdődik a néptáncfesztivál Szegeden, egész sor külföldi együttes részvételével, és nyit a kedvelt margitszigeti szabadtéri színpad is, ahol többek közt Kobayashi is fellép. Ugye, elég a mai televíziós világban ennyit mondani. Ám, hogy iménti megjegyzésemet nehogy félreértse a kedves olvasó, már ami a sört meg a kultúrát illeti: nos, hadd fejezzem be azzal, hogy. egy okos program sikeres megvalósításaként néhány év leforgása alatt új központi piac épült Szegeden, Veszprémben, Leninvárosban, Miskolcon, Szolnokon és SzekszárdonJ Még az idén megnyílik a szombathelyi és a békéscsabai, jövőre pedig a salgótarjáni és a debreceni. Tíz új, korszerűi élelmiszeripac. Jó étvágyat! BALOG JÁNOS ' Vasutasnapi kitüntetések A Repuhlica ürügy Péntek esti kommentárunk. A vasutasnap hagyományos kitüntetési ünnepségét immár huszonötödször tartották pénteken, a Nyugati-pályaudvaron, az Utasellátó éttermében. A jubileumi vasutasnap alkalmából Rödönyi Károly közlekedés- és postaügyi miniszter 81 dolgozónak adta át a Kiváló vasutas kitüntetést. Ezenkívül 131 dolgozó kapott Érdemes vasutas kitüntetést és 132 vasutas részesült vezérigazgatói dicséretben. Atomenergiai együttműködés Genfben aláírták a szovjet állami atomenergia-bizottság és az európai atomkutató központ (CERN) közötti tudományos-műszaki együttműködés fejlesztéséről szóló jegyzőkönyvet. A dokumentum azt a már fennálló megállapodást egészíti ki, amely a nyugateurópai és szovjet fizikusok közös kutatásait irányozza elő. Mário Soares, a portugál szocialista párt főtitkára, a koalíciós kormány miniszterelnök-helyettese úgy döntött, hogy Salgado Zenha — szintén szocialista párti — igazságügyminiszterrel kilép a kabinetből. A döntés oka — Soares szerint — a Rebublica című szocialista napilap ügye. Vagyis az, hogy a fegyveres erők mpzgalma (MFA) úgy döntött: a lap baloldali dolgozónak adja át a Rebublica irányítását, mivel az újságírók és a vezetés szembehelyezkedik minden kompromisszumos megoldással. A szocialista miniszterek a kormányba való esetleges visszatérésüket is a Republica-ügyhöz kötötték: Csak akkor hajlandók újból elfoglalni posztjaikat, ha az MFA a volt vezetésnek juttatja vissza a lap kizárólagos irányítását. Ritkán fordul elő, hogy egy napilap — bármily befolyásos is legyen — önmagában képes „nagypolitikát” csinálni. A Republica vezetése pedig erre törekszik. A lap jobboldali szerkesztői nem elégedtek meg a belpolitikai zavarkeltéssel, amely a kormánykoalíció megingásához vezethet, hanem megpróbálkoztak „világpolitika-csinálással” Is. A Republica szerkesztői tették közzé a francia Le Quoticen de Paris című lapban azt az állítólagos „Ponomarjov-ok- mányt”, amely a hatalom átvételére adott volna „intsruk- ciókat” a nyugat-európai kommunista pártoknak. A lisszaboni—párizsi közös hírlapi kacsa hamar lelepleződött; nem volt egyéb primitív hamisítványnál. Ám a Republica körül zajló belső és külső zavarkeltés egyértelműen mutatja, hogy a lap ügyét voltaképpen milyen célokra szeretnék kihasználni. A Republica persze csak a portugáliai politikai jéghegy csúcsa, csupán egyik jele annak a harcnak, amely egyrészt a pártok között, másfelől az MFA-n belül zajlik. Soares és Zenha kiválásának az a célja, hogy elérje a kabinet föl- oszlatását és új kormányfő kinevezését. Hasonló kísérlet történt az MFA július 8-án megnyílt közgyűlésén is. Ott a fegyveres erők „szélsőbalos” és konzervatívabb elemei tettek sikertelen kísérletet Vasco Goncalves miniszterelnök helyzetének megingatására. Figyelemre méltó, hogy a katonák közgyűlésén a szélsőbal taktikai szövetséget kötött a konzervatívokkal; ugyanez a jelenség ismétlődött meg a nolgári erők között is. Soares akcióját hangosan megtapsolták az ultraradikális csopor- tocskák Ám ahogyan a fegyveres erőkre sem.'lehetett ráerőltetni a jobbratolódást, vágy a szélsőbalos jelszavakat, remélhető, hogy Soares kísérletének eredménye sem lesz más: a párt jobboldali vezetése még jobban elszigetelődik. Gazdag látnivaló a könnyűipari cikkek szemléjén. ■ ■ 4 Látványos bemutató a bolgár vegyiparról.