Tolna Megyei Népújság, 1975. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-06 / 157. szám
f Földünk „hidrogénraktára" Nyikolaj Szemjonyenko, neves szovjet geokémikus szerint Földünk óriási energetikai erőforrásokkal rendelkezik: a mélyében rejlő. hidrogén formájában. Ez a Föld kialakulásáról és geológiai fejlődéséről kidolgozott hipotéziséből következik, amelyet a tudós az Ukrán Ásványtani Társaság Kijevben megrendezett kongresszusa elé terjesztett.' Szemjenyenko akadémikus azt állítja, hogy fejlődésének első szakaszaiban a Föld hidrogénből és más vegyelemek- ből állt, a csillagrendszerekben általában megfigyelhető arányban. Ez az összetétel megfelelt a vízgőzök kialakulásának, s a Nap ibolyántúli sugarainak hatására a vízgőzök a légkör felső rétegeiben utóbb hidrogénre és oxigénre bomlottak szét. Az utóbbi oxidálta a szilikátokat és a fémeket. így alakult ki a földkéreg, a megkötött oxigénből álló, sajátszerű váz. Vastagsága mind a mai napig egyre növekszik. A számítások szerint az egész földkéreg 91 százaléka sűrűn „összepréselt” oxigénből áll, s minden más eleme jelentéktelen mennyiségű homokkristály. A tudós feltevése szerint a Föld középpontjában megmaradt az eredeti, erősen összepréselt kozmikus anyag, amely főként a fémek és a hidrogén vegyületéből áll. Nyikolaj Szemjonyenko véleménye szerint ez a Föld mélyében rejlő '„hidrogénraktár”. Tréfák — Mindén éjjel rosszul alszom, rémes' álmaim vannak. Mondja doktor úr, mit tegyek! — Aludjon nappal! *** — Mit csinálnál, ha megtámadna egy oroszlán? — Felmásznék a fára, — Es ha az oroszlán kidönte- né a fát? ■ — Beugranák a tóba, — És ha az oroszlán kiinná a tó vizét. — Futnék és 7 7 7 nem értem, te kinek drukkolsz, nekem vagy az' oroszlánnak? *** — Elégedett vagy az új motorkerékpároddal? — Még alig volt időm kipróbálni. Vagy őt javítják, vagy én vagyok kórházban! *+* Orvosi vizsgálat. — így, kérem már láttam a nyelvét, most kérem a kezét kisasszony! — Ó, doktor úr, micsoda kellemes meglepetés! *** — Látod Milán azt a két nőt? A szőke a feleségem. a fekete a barátnőm. — Érdekes, nekem a fekete a feleségem és a szőke a barátnőm! »** ’ -‘ W Bíróságon, A védő: Kérem, homi a tárgyalást tartsuk zárt ajtók mögött, Bíró: Miért? Ohmn tények merültek fel melyek a nyilvánosság kizárását igénylik? — Nem. Rettenetes huzat van! Művelődés. — Tegnap este operában voltam. — Mi szépet hallottál? — Hallottam, hogy Iván otthagyta Máriát, hogy Pepics professzor elvette feleségül a tanítványát, és hogy a fia megbukott fizikából. **# — Elkergetlek innen —1 mondja az asszony — és nem kapsz semmit. Enyém a ruha, a ház, a bútor, minden. Egyáltalán. mi volt a tiéd a házasság előtt? — A boldog, béke? »»» — Néhány napja azt mondtad, hogy vegetáriánus vagy. Most húst eszel? — Igen, vegetáriánus vagyok de ma böjtölök. *** — Ivánka, mi az a csoda? — Nem tudom. — És mit mondanál, ha egyszer csak a Nap éjjel világítana. — Azt mondanám, hogy az a Hold! *** — Ha összeházasodunk, ugye leszoksz a dohányzásról? — Természetesen. — És nem iszol többet? • — Természetesen. — És többet nem mész a kávéházba? — Természetesen.' — És még miről tudsz lemondani? — Természetesen a házassági szándékomról! ORíís fű nélkül V“ t *r*x*-<* Az Orvosi Műszer Szövetkezetben külföldi licenc és hazai találmányok felhasználásával sorozatban készítik a*„Cobra” 1, típusú oltópisztolyokat. A készülékeket elsősorban óvodákban, iskolákban, munkahelyeken, kórházakban használhatják előnyösen, mert ó 'nként 809—1000 személyt olthatnak be vele — fájdalommentesen. (MTI foto — Danis Barna felv. — K.S) Hírek — furcsaságok Áz Egyesült Államokban adót kell fizetnie annak, akinek kertjében saját úszómedence van. Az utóbbi időben több mint 200 000 „adócsaló” medencetulajdonost lepleztek le légi felvételek segítségével. Rock Hudson visszautasította egy filmszerepét, amelynek egy jelenetében meztelenül kellett volna mutatkoznia. „Ha húszéves koromban kapom az ajánlatot — jelentette ki — meggondoltam volna. Ma azonban csak nevetségessé tenném magam, ezért nem vállalom.” • Rudolf Bing. aki 23 éven át igazgatta a New York-i Met- ropolitent, meséli, hogy egy napon jelezték: az előadást Eisenhower elnök is megnézi. Délután megérkeztek a biztonsági szolgálat emberei és a következő szavakkal fordultak Binghez: „Tudjuk, hogy a darabban a főhős meghal. Tudnunk kell, hogyan hal meg.” Bing megnyugtatta őket,: „Tüdőbaj végez vele, de az elnök úr azért csak jöjjön el nyugodtan. Ilyen messziről nem fertőző.” Felszállásra kész az inkák léggömbje Michael Baker amerikai kutató — csoportjával —‘ léggömbkísérletre készül. Feltételezik, hogy az utazásnak ezt a módját a perui inkák már kétezer évvel ezelőtt is ismerték. A kísérletet Limától 4-50 kilométerre délre, egy síkságon hajtják végre. Itt ugyanis nagy méretű térséget találtak, amelyet lebegő madár képe díszít. Véleményük szerint ez egy inka „repülőtér” volt. Az amerikai kutatók véleménye szerint az inkák a felfelé szálló füstből felismerték a levegőnél könnyebb testek repülésének lehetőségét. Majdnem háromezer köbméter térfogatú gömböt készítenek olyan szövetből, amely megegyezik az ősi inkák által használttaL A Kondor I. még ebben az évben megkísérli a felszállást. A titokzatos WMW Meglehetősen fantasztikus elmélettel igyekszik magyarázni az özönvízről szóló hagyományt a japán Minoru Taka- hasi. A magfizikai tudós a különböző népek legendáit és szájhagyományait vette elgondolásának alapjául. Szerinte azok valóban megtörtént eseményeket tükröznek. Elmélete szerint a naprendszerben, '"ősén elnyújtott pályán keringett, — sőt lehet, hogy ma is kering — egy ismeretlen bolygó. Ez az „M” típusú égitest, — ahogy a tudós elnevezte — alapvetően vízből és jégből állt Az „M” az évezredek során több alkalommal is közel került a Földhöz, amely hatalmas vonzerejével nagy tömegű vizet és jeget ragadott el „szomszédjától”. így az özönvíz több alkalommal megismétlődött. Nincs kizárva, véli a tudós, hogy az élet keletkezése, a dinosaurusok és mam- mutok kihalása, — mind az „M” kihatása Földünkre. Amikor Minor Takahasit megkérdezték, miért nevezte a titokzatos bolygót „M”-nek, szerényen válaszolt: „Ez a nevem kezdőbetűje”. Hűség Aranylakodalma alkalmából egy újságíró megkérdezte az autókirályt. Henry Fordot. minek tulajdonítja kivételesen jól sikerült házasságát. — Tudja fiatalember — válaszolt nevetve Ford —, a házasságomban is ahhoz az alapelvhez tartottam magam. amelynek ipari sikereimet köszönhetem: hűséges maradtam a jól bevált modellhez. Hők — Angliában Az Angol Ipari Bizottság a közelmúltban olyan döntést ismertetett, amelyet több szigetországi építési vállalkozó hozott. Eszerint csak a tulajdonos engedélyével mehetnek férjhez azok a nők, akik vállalataiknál dolgoznak; A Sunday Mirror című újság az önkényes döntést a dickensi idők rendjéhez hasonlítja. És egy jobb hír az angol lányoknak: a cambridge-i egyetemen ezután nőhallgatók is tanulhatnak. Ezzel a 624 éve érvényes „hagyomány” lett a múlté Cambridge-ben. Mert egy sor más főiskola továbbra is zárva iriarad a nők előtt. Ezek is világrekordok Az első gőzturbinás hajót 1894-ben építették az angliai Northumberlandben. A 30 méter hosszú hajó 44,5 tonna szállítására volt alkalmas, * A világ legnagyobb bélyeggyűjteménye a francia Maurice. Burrus tulajdonát képezte. Az 1959-ben elhunyt bélyeggyűjtő hagyatékát 10 millió dollárra becsültékA Déli-sarkhoz legközelebb álló emberi település az Egyesült Államok egyik tudományos kutatóállomása. A település mindössze 700 méterre van a Déli-sarktól. * '•> A világ leghosszabb viaduktja az egyesült államokbeli Louisiana államban épült 1969-ben. Hossza több mint 37 kilométer. Franciaország legrégibb, 1345-ben épült szállodája a roueni „La couronne”. Aki ügyesebb volt elrablóinál Paolo Raimondit biztosan nem rabolják el még egyszer. A tízéves milánói kisfiú, akit 16 napi fogság után 150 millió líra váltságdíj lefizetése után engedtek szabadon, rendkívüli emlékezőtehetsége révén nyomra vezette a rendőröket. A banda 13 tagját már őrizetbe vették, két gonosztevő még bujkál. Paolo újságírók kérdésére válaszolva elmondta, hogyan sikerült nyomra vezetnie a rendőrséget. „Amikor édesanyám mellől elragadtak, rögtön tudtam, miről van szó. Ettől kezdve csak arra figyeltem, hogy mindent megjegyezzek, ami velem és körülöttem történik. Egy pillanatig sem féltem. Először is a rám szegezett fegyvert figyeltem meg,: géppisztoly volt. Gyorsan egy pokrócot dobtak a fejemre és belöktek egy autóba. Azonnal számolni kezdtem a másodperceket. Hiába kérdeztek tőlem bármit, én csak számoltana rendületlenül. Pontosan egy negyedórát autóztunk. Biztosan tudom, hogy nem tévesztettem el. a számolást, hiszen rendszeresen járok úszni és megszoktam, hogy magamban számolok.Abban sincs semmi különös, hogy bár állandóan be volt kötve a szemem, mégis le tudtam írni az autót. Nagyon figyeltem, hogy a motor hangja erős-e vagy nem. Hórom különböző rejtekhelyre vittek, mind a háromnak á berendezését részletesen, le tudtam írni a rendőröknek. Először is jól az agyamba véstem az ágyat, a padlót, az asztalt és a villamos háztartási készülékek márkáját. Azután az elrablóim magasságát és hangját figyeltem meg alaposan.^ Azt is megszámoltam, hogy az egyik rejtekhelyen a virágos függönyt hány karikával akasztották fel; Egy nap adtak papírt, hogy rajzolgassak. Azonnal lerajzoltam a szoba berendezését, de később észrevették, hogy hiányzik egy papírlap és visszavették. Első perctől kezdve azon törtem a fejem, hogy szökhetnék meg. Egyszer meg is próbáltam az ablakon keresztül, de észrevették és visszavittek. .»■*, Velem elég kedvesen bántak. Sokat pókereztünk, ‘ de nem pénzben. Ugyanis mindig én nyeriem, ami nagyon dühítette őket.” i