Tolna Megyei Népújság, 1975. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-05 / 156. szám

BEK, KEK, UEFA Kedden tartják Zürichben az 1975—76. évi labdarúgó BEK, KEK és UEFA-kupa sorsolását. Négy magyar klub — az U. Dó­zsa, a Haladás, a Bp. Honvéd és a Vasas — ekkor kapja meg el­ső ellenfelét. Közülük a Haladás Újonc a nemzetközi kupaporoo- don, a másik három fővárosi együttes viszont már kipróbált kupacsapat, legutóbbi mérkőzé­sükre azonban nem szívesen em­lékeznek: U. Dózsa: 1974. november 5. Leeds: 3:0 arányú vereség a Leeds United ellen, s ezzel nem kerültek a legjobb 8 közé a BEK-ben. Bp. Honvéd: 1973. december 12. Chorzow: 0:5, a Ruch Chor- zow ellen az UEFA-kupában, s kiesés a legjobb 16 között. Vasas: 1973. október 3. Sun­derland: KEK-találkozón a buda­pesti 0:2 után újabb, ezúttal 1:0 arányú vereség az angol máso­dik, ligás Sunderlandtól, s ezzel búcsú a KEK-től már az első fordulóban.” Van tehát mit kijavítani... A keddi sorsolás előtt a csa­patok illetékes vezetői így nyi­latkoztak vágyaikról, terveikről: Várhidi Pál, az U. Dózsa ve­zető edzője: — Hetedszer indulunk a baj­nokok tornáján, most már való­ban nagyon szeretnénk jó ered­ményt elérni. Jó lenne elkerülni a 16 közé jutásért lezajló fordu­lóban az erősnek elkönyvelt együtteseket, mindenekelőtt a két nyugatnémet klubot, a Bayern Münchent és a Borussia Mön- chengladbachot. Különben gon­dok közepette készülünk. Bene lábát Achilles-ín sérülése miatt rövid időre gipszbe kell tenni, Rothermelre térdműtétje miatt jó ideig nem számíthatok. Fazekas 'sem edzhet még teljes erővel.1. Mire az első BEK-fellépés elérke­zik, remélem, már együtt lesz a csapat. Komora Imre, a Bp. Honvéd lechnikai vezetője: — Nagy tervekkel, bizakodás­sál várjuk az új idényt. Erősíté­sünk jól sikerült, s így a bajnok­ságban versenyt kell kezdeni az U. Dózsával, az UEFA-kupában is előre kell jutni. A kupában ter­mészetesen a szerencse is jelen­tős tényező, nem mindegy, hogy a csapat kivel kezd. Nagy érdek­lődéssel várjuk, melyik klub lesz az első ellenfelünk. Ha rajtam múlna, elkerülném az angol vagy nyugatnémet ellenfeleket, de nem ijednék meg például olasz csa­pattól. Dr. Puskás Lajos, a Vasas technikai vezetője: — Annak idején a Vasas re­mek BEK-eredményeivel alapozta meg tekintélyét Európában. Ép­pen ezért nagyon vártuk, hogy kis kihagyás után ismét kijus­sunk a nemzetközi porondra. A bizonyítás lehetősége most meg­van, a Vasas helyt akar állni az UEFA-kupában. Remélem a sor­solás kedvező lesz. A magam ré­széről örömmel venném, ha az első mérkőzést itthon játszhat­nánk, jó ugyanis ha van előny a visszavágóra. Sárosi László, a Haladás veze­tő edzője: — Az a tény, hogy részt ve­hetünk a KEK-ben, mór önmagá­ban is nagy dolog a Haladás életében. Mindent elkövetünk, hogy méltók legyünk ebben a népszerű vetélkedésben a ma­gyar színek képviseletére. Az el­ső fordulóban jó lenne hozzánk hasonló képességű együttest kap­ni, így lehetőségünk nyílna a továbblépésre. De ha a sorsolás szeszélye nagy csapattal hoz ösz- sze, akkor sem estink kétségbe, mert a közönségünk ritka cseme­. géhez jutna, játékosainknak pe­dig lehetőségük ny'Hn tanulás­ra. Napi két ed-ésknl készülünk, július 26-án a Tatabánya e'l.nn játsszuk első előkészületi mérkő­zésünket. SpartnMád ^ÁDIÖ TV Ásxiali tenisz Tolnai siker az' országos ifi és serdülő csapatversenyen Megyéik asztaíiteniszsportja — ezen belül o Tolnai VL — ezúttal is kitű­nőre vizsgázott, egy hosszú sorozat befejező versenyén. Az országos ifjú­sági és serdülő kupa csapatversenyek a második legrangosabb versenynek számítanak a sportágban. Ebben- a sorozatban az 'egyésületóktoek csapa­taikkal kell .bizonyítani, hogy az egyéni versenyek — bajnokságok során . elért jó eredmények nem kizárólag egy ki­váló versenyző nevéhez fűződnek, ha­nem az egyesület nevelő munkáját fejezik ki ez eredmények. Megyénknek hagyományai vannak eb­ben a versenyformában, hiszen az el­múlt években is igen sikeresen szere­pelt néhány csapatunk. Ebben az év­ben azonban sikerült felülmúlni az előző évek jó helyezéseit is. A jő teljesítmények élére kívánkozik a Tolnai VL ifi leánycsapatának 3. helyezése. Ebben a mezőnyben meg­találhattuk szinte valamennyi N-B I-es női csapot utánpótlását, sőt a csapa­tok többsége kizárólag az NB l-b«n szereplő versenyzőit szerepe It ette. Kü­lönösen értékes a tolnai csapat győ­zelme a Budapesti Statisztika II. el­len, hiszen ebben az együttesben ki­váló képességű, és nemzetközi szinten is elismert versenyzők Játszottak. Ezen a találkozón' Bolyári. valamennyi■ mér­kőzését meg'hyorte, míg 'Balogh 2 győ­zelemmel járult házzá' d sikerhez. Az országos ifjúsági kupa leány- csapatok versenyének végeredménye: 1. Budapesti Statist lka, 2, BSE, 3. Tolnai Vörös Lobogó. A serdülő leányok csapatversenyén is megáliták helyüket a tolnaiak. Itt ugyan nem srkerüLt dobogós helyezést elérni, de a megszerzett 6. hely szin­tén nagyszerű teljesítmény. Ehhez még hozzájárult a sorsolás szeszélye is, miután az elődöntőbe jutásért a Bu­dapesti Statisztika jutott ellenfélként. Érdekességként . említést érdemel, hogy Bolvári l'ldikó veretlenül játszotta vé­gig a serdülő kupa mérkőzéseit. A fiúk mezőnyében a serdüiócsapat szerepelt kitűnően. Az ifi lányokhoz hasonlóan a serdülő fiú csapat is do­bogós helyezéssel tért haza. A sok ér­tékes győzelem közül külön kiemelke­dett a Ganz-MÁVAG elleni 5:4 arányú győzelem, miivel ez a csapat volt a bajnoki cím egyik esélyese. Ezen a találkozón' Sáth Gyula nyújtott kitűnő teljesítményt, valamennvi ellenfelét le­győzte. A döntőbe jutásért a Budapesti Postás együttesétől csak nagy küzde­lem utón szenvedtek vereséget a tolnai fiúk. ^ Az országos serdülő kupa fiú csapat végeredménye: 1. Miskolci EMíTE, 2. Budapesti Postás, 3. Tolnai VL. A Tolnai Vörös Lobogót a Scth “ Gyula, Pelczer, Csötönyi összeállítású csapat IcépvRelte. A következő napon került sor a ser­dülő-seregszemle országos, döntőjére. Ebben a sorozatben az országos rang­listán szereplő versenyzők nem vehet­nek részt, lay a Tolnai VL. nélkülözte Bolvári Ildikót és Sáth Gyulát.' Ez ter­mészetesen meglátszott az eredménye­ken, bár a fiúcsapat 5. helyezése, és Penczer Ferenc eqyéniben elért 7. he­lye kitűnő teljesítménynek számít. —L— Pakson tartották; a falas! dolgo­zók spar.takiádjának döntőjét at­létikában. Eredmények: Férfiak: 100 m: i. ^acza Csaba (Paks) 12 5, 2. Bors Ervin (Paks) 12,6, 3. Koezka József (Bölcske) 13. 4*03 m: 1. Lacza Csaba (Paks) 59,7, 2. Bors Erv:n (Paks) 62.7, 3. Tornyai István (Kaidacs) 64.8. 89.9 m : 1. Rauth Mihály (Német­kér) 2:43 7. 2. Kovács Sándor (Bölcske) 2:47. iso*} m: 1. Niki József (Paks) .5:10 3, 2. Bordi Károly (Bölcske) 5:27.-", 3. Koezka János (Bölcske) 5:44.5. Magasugrás: 1. Bors Ervin (Paks) ISO. 2. Kovács Sándor (Bölcskei 150, 3. Csepregi János (Peiks) 149. Távolugrást l. Kiss ■ József (Bölcske) 510. 2. Bo^s Frvín (Paks) 307. 3. Csontos Árpád (Paks) 506. Súlvlökés: 1. Schreiner Pál (Paks) 10 19,'2. K'-rtiiy János rKai- dacs) 9,25, 3. Niki József (Paks) 8,f>9. Gránátdobás: 1. Schreine- Pál (Paks) 56.50, 2. pap Ferenc (Paks) 54,40, 3. Birkás József (Paks) 5£,50. Nők: 1(10 m: l. zsigmond Julianna (Ma­donna) i4 2, 2. Lovass Katalin (Du- nfiVömlM) 14,6, 3. Kindl Ilona (Paks) 16.3. 419.') m: l. Bovass Katalin (Buna- kömlőd) 69.3, 2. Zsigmond Julian­na (Madocsa) 74,6. Magasugrás: l. Lovass Katalin (Dunakörfcilőd) 125. . Távolugrás: i. Zsigmond Julian­na (Madocsa) 410, 2. szabó ÍJva (Paks) 354, 3. Kindl Ilona (Paks) 3-in. Súlylökés: 1. Kindl Ilona (Paks) 640. KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: XX. századi kórusok. 9.00: Az el­vált asszony. Részletek Fali ope­rettjéből. 9.10: Interkvfz. • Szellemi öttusa. 11.00: Epizódok Rideg Sán­dor ,,Kristóf rózsafái” c. regényé­ből. (ism.) 12.20: Zenei anyanyel­vűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódia kok tél. 13.53: Kórus­pódium. 14.00: Fél csapattal. Baj­nok Zsolt írása. 14.10: Fritz Kreisler hegedül. 14.25: Uj zenei újság. 15.05: Kis m-agya-r néprajz. 15.10: örökzöld dallomok. 16.00: 168 óra. 17.30: Kölni farsang, kölni karne­vál. (Ism.) -18.00: Erich Kleiber ve­zényel. 19.25: öt perc sport, 19.30: A testőr. Vígjáték. (Ism.) 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: Opera-részletek. 0.10: Melódiákok« tél, PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Verbunkosok, nóták. 8.45; Válaszolunk hallgatóinknak. 9.03: Indulók. 9.10: Inter-kvíz. Szellemi öttusa. 11.00: Zenés műsor üdülők­nek. 12.03: ,Jelképek erdeién át...** 12.-13: Nyugat lánya. Részietek,’ Puccini operájából. 13.03: A leg­türelmesebb mentők: a restauráto­rok. Ri-port. 13.18: Bartók és Ko­dály művei-bő1!. 14.00: Napraforgó.’ 14.50: Éneklő Ifjúság. 15.00: Orvo­si tanácsok. (Ism.) 15.05: Todor Maza-rov énekel. 15.27: Szerkesztő­ségi beszélgetés a Falurádióban- 16.05: A hét műsorából. 17.42: A harmadik világ természeti csapó-, sai. I. 18.10: öt perc sport. 18.15: K ívó ncsiak k la b ja. 19.12: Sch u­bert: Pisztrángötös. 20.10: öt perc sport. 20.15: Uj könyvek. (Ism.) 20.18: Hc-nqlemezgyű-jtőknek. 21.18: Nóták. 22.00: Hongversenynaptár, 22.15: Liszt: Donte-szim-fónia. 23.15z Sláge-rrondevú. III. MOSOR Nem lesz változás Augusztus 3-án rajt a megyei labdarúgó-bajnokságban Sport műsor . SZOMBAT: Boros sportnapok: Bonyhádon a községi sporttelepen 8.30-kor megnyitó, majd 9 órától sakk, asztalitenisz, női kézilabda és labdarúgásban elődöntő. Kajak-kenu: A Szekszárdi KSE ver­senyzői 15 órától Orfűn versenyeinek. VASÁRNAP: Boros sportnapok: Folytatódik Sany­ii ódon a bőrös sportnapok rendezvény- sorozata: 9 órától döntő, Sakk-, asz­talitenisz-, női kézilabda- és labda- • rugó-sport ágakban. Eredményhirdetés 12 órakor a sportpályán. / Kajak-kenu: A KSE versenyzői foly­atatják Orfűn 9 órától -küzdelmeiket. Labdarúgó totómérkőzés: Dombóvári Spartacus—Fiécsi BTC 16.30. V: Zsa- lakó. Labdarúgó járási bajnokság: Ger­j-en—Harc 17. V: Pesti. Őcs-émy—Sió- c-gárd 17. V: Streer. Bogyiszilá—Sz. Építők 17. V: Simon. Labdarúgó Tsz Kupa: Dombóvári Tsz—Attala 17. V: Rákosi. Dalmand— Kocsola 17. V: Ko-rvicsika. Dombóvári öregfiúk—Oöbrököz 15. (az ifjúsági sportteleoen). V: Baráth. Nak—'Dom­bóvári Láng 17. V: Czim merman n. Labdarúgó Nyári Kupa: Ozora— Gyön-k 17, Pincehely—Szárazd 17. Labdarúgó búcsúmérkőzés: Paksi SE —Pécsi Dózsa öregfiúk 17- óra. (Rapp Imre búcsúztatása) előtte úttörőmérkő­zés. A m-egyei súlyemelő-szövetség Bonyhádon tartotta a serdülő és ifjúsági megyebajnokságot, me­lyen 52-en vettek részt, a Szek­szárdi Sportiskola 18, a Szekszárdi Dózsa 9. a Bonyhádi Botond 11. a Bátaszéki VSK 7. a Tolnai Vörös Lobogó 4. a Faddi Tsz SK három versenyzővel képviseltette magát. Eredmények: Serdülők: Lepkesúly (5-2 kg-ig) 1. Verebes Béla (Szekszárdi Sí), 2. Bátor Andr.ás (BVSK), 3. Dani Márton (Bonyhád). Légsúly 06 kg-ig) 1. Kerekes István (Bonyhád), 2. Sörös József Imrét búcsúztatják Holnap délután a Paksi SE a Pé­csi Dózsa öregfiúkat látja vendégül. Ezen a mérkőzésen búcsúziatják el Rapp Imrét, aki 20 éve került Pak-sra és két éven át védte a Ki­nizsi 'kapuját. A mérkőzés előtt 16 órai kezdettel a PMSC úttörői a paksi úttörőkiloel játszanak e-lőmér- kőzést. A Pécsi Dózsa örepifiúk mérkőzés iránt nagy az érdeklődés Pakson és a környező községekben, ami érthető, hisz Rapp Imre dunaföld- vári származású, onnan került Paksra, majd később az N3 l-es pécsi csapathoz. A Paksi SE—Pécsi Dózsa öreg-fiúk mérkőzés kezdési időpontja: 17 óra. A megyei labdarúgó-^zövetsifg elkészítette és az illetékeseknek megküldte az 1975—76. évi labda­rúgó-ba in oXság versenykiírását. ’Ez ‘ rögzíti, hogy a megyebajnok­ság továbbra is egycsoportos lesz, míg a járási bajnokság négy cso­portban kerül megrendezésre. A megyebajnokság létszáma válto­zatlanul ír marad, míg a járási bajnokságokban — a megyei szö­vetség elgondolása szerint — 14— 14 csapat kan helyet, a m-egvei és járási bajnokságban a felnőttcsa­pattal párhuzamosan az ifjúsági csapajt szerepeltetése is kötelező. NB TTI-as csapatnak (Dombóvári Spartacus) kettő, míg a megye­bajnokságban szereplő csapatok­nál az egyesület köteles egy ser­dülőcsapatot is indítani. Az ifjúsági bajnokságban az 1957. szeptember 1. és 1961. július 1. kö­zött született meg, a serdülő­bajnokságban az 1960. szeptember 1. és 1964. között születettek szere­(Szekszárdi Sí), 3. Nyerges József (Tolnai VL). Pehelysúly (60 kg-ig) 1. Ignácz Imre (Szekszárdi sí). 2. Pintér Zoltán (Bonyhád), 3. Máté Zoltán (Szekszárdi Sí). Váltósúly (68 kg-ig) 1. Hem Péter (Bonyhád). 2. Gyuricza József (Bátaszéki VSK). Könnyűsúly (64 kg-ig) 1. Mátrai Gyula (Szekszárdi Sí), 2. Nagy László (Bátaszék), 3. Palkó Ambrus (Bonyhád). Középsúly (73 kg-ig) 1. Miklós Mihály (Bonyhád), 2. Szabó Já­nos (Szekszárdi Sí), 3. Dárda Ár­pád (Szekszárdi Sí). Félnehézsúly (79 kg-ig) 1. Nagy János (Szekszárdi Sí), 2. Fodor Lstván (Szekszárdi Sí). Nehézsúly (85 kg-ig) 1. Ács Ma és holnap nagyszabású sport- ünnepélyre kerül sor Bonyhádon, ott tartják a VI. országos bőrős sportnapok rendezvénysorozatát. Sakk, asztalitenisz, női kézilabda és kispályás labdarúgásban mérik össze a bőripar dolgozói tudásu­kat. A megnyitó ünnepségre ma 8.3li­kőr kerül sor Bonyhádon a közsé­gi sporttelepen, az ünnep? meg­nyitót Móczi András, a Bőripari Dolgozók Szakszervezetén-ek elniö- k.e tartja. Az elődöntők 9 órakor kezdődnek, a sakkozók r cipőivé- ri klubban, az aszíaliteniszezck a zománcgyári kultúrotthónban és az l-es számú általános iskola tor­natermében, a kézilabdások 3 he­pelhetnek. A versenykiírás rögzí­ti azt is, hogy tartalékcsapat nem szerepelhet & megyei L osztály­ban. A megyebajnokságban az őszi forduló augusztus 3-án kezdődik és november 23-án fejeződik be, a tavaszi idény kezdete március 7., befejezése június 27. A járási baj­nokságok kezdési idejét az illeté­kes járási szövetségek határozzák meg. Mint a versenykiírásból ki­derül a jövőben is Tamási, Bony- hád, Paks, valamint sz.ekszárd lesz a járási bajnokságok irányítója. Tehát a soron következő bajnoki idényben sem lesz Dombóvár kör­nyéki csapatoknak önálló bajnok­sága. A megyebajnokságra neve­zési határidő: július 15. A verseny- kiírás végén ismét ott van a hosz- szú évek óta megszokott megjegy­zés: a versenykiírás esetleges vál­toztatásának jogát a labdarúgó­szövetség elnöksége fenntartja ma­gának. László (Bonyhád), 2. Mayer Gyula (Bonyhád). Ifjúságiak: Légsúly (56 kg-ig) l. Mácsik András (Fadd), 2. Rábáczky János (Fadd). Pehelysúly (60 kg-ig) L Csató József (Szekszárdi Dózsa). Könnyüsúly (67,5 kg-ig) 1. Palkó János (Bonyhád), 2. Hegedűs Mik­lós (Fadd), 3. Bien József (Tolna). Váltósúly (75 kg-ig) 1. Miklós Gáspár (Bonyhád), 2. Adorján Jó­zsef (Szekszárdi Dózsa). Középsúly: (82,5 kg-ig) 1. Úri József (Szekszárdi Dóz.sa). Félnehézsúly: (90 kg-ig) 1. Dózsa József (Szekszárdi Dózsa). Nehézsúly: 1. Pécsi László (JBá- taszéki VSK), 2. Sávor István (Szekszárdi Dózsa). lyen:' a szakmunkásképző intézet sportpályáján, I. számú iskola ud­varán és a községi sporttelepen mérkőznek. A labdarúgók a köz­ségi sporttelepen döntik el • a to­vábbjutást. A döntőkre holnap, vasárnap 9 órától kerül sor négy helyen: a sakkozók a cipőgyári klubban, az asztaliteniszezők az I. számú álta­lános iskola tornatermében, a női kézilabdások a községi sporttele­pen 'és a labdarúgók szintén a községi sporttelepen mérkőznek a v*gső sorrend kialakulásáért. Az ünnepélyes eredményhirdetésre, a díjak átadására 12 órakor kerül sor a községi sporttelepen. 12.23: Kamonazene. 13.00: Jo- nácek operáiból. 13.48: Bemutatjuk új felvételeinket. 14.02: Herbert von Karajon vezényel. 15.15: Dél­utáni hangverseny. 16.40: ötórai tea. 18.10: Aeneis. Vergiiiiu«s epo­sza. (Ism.) 19.01: Berlioz: Faust elkárhozása. 20.58: József Attila két versé. 21.06: Glenn Gould zon­gorázik. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Mű soriismertetés, hírek. 17.05: Szabad szombat a Szigetvári Konzervgyárban. — Dr. Nádor Ta­más műsora. 17.40: Utazás Tolná­ban. Hí. Tiszay László riportja. 18.00: Híre-k, tudósítások. 18.10: Szombat esti muzsika. 18.30: Szerb- horvót nyelvű műsor. Hotlga tóink kérésére. Zene. — Három megyén át. Aktuáli-s összeállítás. — Vera Svoboda éneíkel. 19.15: Német nyelvű műsor. Mohács-Szőlőhegy* Zenés riportműsor. — Neue Zei­tung-el őze tevs. — Szombat esti mu­zsika. 20.00: Műsorzárás. < MAGYAR TV 9.00: Tv-torna. (Ism.) 9.05: Dérf Tibor: Felelet. Tv-film sorozat. I—II. (Ism.) 11.00: Szeretlek.... Osztrák zenés film. (Ism.) 11.55: Ember a tundrán. Finn d o komentumf i lm. (Ism.) 14.58: Cetek, delfinek, em­berek. Angol d okúmé ntumfi lm. 15.50: Hírek. 15.55: Kék láng. A Szovjet Televízió műsora. 16.50: Reklámműsor. 17.00: Jubileumi ökölvívóverseny. Elődöntők. I. 18.00: Tájak, városok, emberek. Város a Gokrnon. 18.25: Belorusz-etűd. Szovjet tájfilm. (Színes). 18.35: Cicavízió. 18.45: Szojuz—ApoMo. Riportműsor. H. 19.30: Ív-híradó —- 1. 20.00: Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki. 20.25* Kakukk Marci. Magyar film. (14 éven fe­lülieknek!) Színes. 22.10: Jubileumi ökölvívóverseny. Elődöntők. W. 23.10: A veszprémi tv-ta Iái kozó díjnyertes filmjeiből. JUGOSZLÁV TV 14.00: Wimbledon: Tenisz. 16.00? Jugoszláv atlétikai bajnokság. 17.10: Vitorlások — filmsorozat. 18.15: Történetek a sportról. 20.00: Háborús és háború utáni idő. 20.30: Split: Szórakoztató zenei fesztivál. 22.00: Az SB bezárja a kórt — jugoszláv játékfilm» n. MŰSOR 17.10: Atlétika. 20.00: A fekete dosszié — dakuimentumisorozat. 2H.15: Daloló szombat. 21.45: Hét tv-nap. 22.45: Krónika. MOZI BONYHÁD: Én nem látok, te nem beszélsz, 5 nem hall. Éjsza­kai: A pap felesége. DOM3ÓVÁR: Betyárok. Éjszakait Hét tonna dollár. (16). DUNAFÖLDVÁR: Nem zörög a haraszt. (16). PAKS: A tábornok állva alszik. (16). SZEKSZÁRD PANORÁMA: A négy muskétás újabb kalandjai. Éjsza­kai: Kabaré. (16). TAMÁSI: Tűzgömbök. Éjszakai: Királyi vadászat. TOLNA: Bredow lovag nadrágija. Éjszakai: Jefferson utolsó menete« Súlyemelés Országos bőrösnapok Bonyhádon

Next

/
Oldalképek
Tartalom