Tolna Megyei Népújság, 1975. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-24 / 172. szám
I Magyar—szovjet barátságfesztivál Ifjúsági delegáció érkezik megyénkbe Holnaphoz két hétre kezdődik az a nagyszabású rendezvénysorozat, amely az I. magyar— szovjet barátságfesztivál elnevezést kapta és amelynek célja a szovjet, valamint a magyar ifjúsági szövetség között meglévő hagyományosan jó kapcsolatok elmélyítése, továbbfejlesztése, a két nép barátságának erősítése. A fesztiválra — amely egyébként folytötása a korábbi barátságtáboroknak, találkozóknak — augusztus 8-án 880 tagú szovjet delegáció érkezik hazánkba. Százhúsz fő lesz a központi politikai delegáció létszáma, háromszázhatvan a testvérmegyei küldöttségeké és négyszázan lesznek a kulturális delegációban. A fesztivál színhelye Budapest és Keszthely, de a testvérmegyei delegációk révén az ország különböző megyéiben is számos érdekes programra kerül sor. A fesztivál negyedik napján, augusztus 11-én, hétfőn a megyehatáron ünnepélyesen fogadják szovjetunióbeli testvérmegyénk, Tambov harmincfős küldöttségét. A szovjet fiatalok, akik a fesztiválra érkeznek hazánkba, bizonyára nem panaszkodnak majd, hogy számukra lazán állították össze a megyei programot. Tambovi barátaink itt-tartózkodásuk első napján megnézik a DFT alkalmából Pakson megrendezendő kiállításokat, majd délután hat órakor részt vesznek azon az ifjúsági nagygyűlésen, amelyre a paksi Duna-parton kerül sor. A nagygyűlést gálaest követi, amelyen többek között fellép a Leningrádi Balett tánckara is. Egy szovjetunióbeli néptáncegyüttes műsorát követi a tambovi esztrádzenekar szereplése és a hagyományos fáklyaúsztatás, tűzijáték, ifjúsági bál — éjfélig. A következő két napon többek között szekszárdi városnézés, gemenci kirándulás, baráti találkozók, beszélgetésék, fürdés, sportolás, pihenés Domboriban, a Tolna megyéről készült film megtekintése, az épülő paksi atomerőműnél történő látogatás szerepel vendégeink programjában. Tehát két nagyszabású ifjúsági rendezvény- sorozat is zajlik majd azokban a napokban — augusztus 9—14 között — megyénkben: az egyik a paksi DFT (ennek programjáról később tájékoztatjuk a Népújság olvasóit), a másik pedig az a programsorozat, amelynek megszervezésével a megyei KISZ-bizottság tambovi barátaink számára kívánja kellemessé, érdekessé tenni az általuk itt' eltöltendő időt. Az előkészületek alapján remélhető, hogy a két egymásba fonódó eseménysorozat hozzájárul majd a magyar—szovjet barátság erősítéséhez és ahhoz, hogy a két ország, a két megye fiataljai még jobban megismerjék egymást és a jubileumi évben méltóképpen megemlékezzenek hazánk felszabadulása és a fasizmus felett aratott győzelem 30. évfordulójáról. Technikum aszovhozban AJ i - ■ ............................................... ‘.................1,11 A Szovjetunióban több mint 600 mezőgazdasági technikum van. Közülük 205 — szov hozókban működik. Olyan középfokú szakoktatási intézmények ezek, melyeket az élenjáró termelési eredményeket elérő, korszerűen felszerelt gazdaságok mellett szerveztek. Észtországban a középfokú mezőgazdasági szakembereket a szovhozokban működő technikumokban képezik. Az ország északi részén, Janedában tanulnak a jövendő agronómusok. A tanulmányok természetesen — mint minden technikumban — ingyenesek, a diákotthoni ellátásért pedig havonta 70 kopeket fizetnek. Az agronómusdiplomával együtt a fiatal mezőgazdasági szakemberek olyan érettségi bizonyítványt is kapnak, mellyel az ország bármely felsőfokú oktatási intézményében tovább folytathatják tanulmányaikat. Képünkön: A janedai technikum épülete. ............... A legfiatalabb küldött Az OSZSZK legfiatalabb küldöttjének nemrég választották meg Nyikolaj Minyint, a Moszkvai Állami Pedagógiai Főiskola másodéves hallgatóját. Az új parlamenti küldött huszonhat éves. Szülei munkások. A főiskola előtt a hadseregben szolgált, ezt megelőzően lakatos volt. Három év múlva orosz nyelv- és irodalom szakos tanár lesz. Ren delkezik azzal az egyszerű emberi adottsággal, hogy képes megérteni másokat, megvan benne az az igény, hogy hasznos legyen az embereknek. Ezért bízták rá képviseletüket a moszkvai egyetemi hallgatók az OSZSZK legfelsőbb államhatalmi szervében, a Legfelsőbb Tanácsban, Vakáció a Szovjetunióban A Szovjetunióban több mint 10 millió iskolás gyermek tölti a nyári vakációt úttörőtáborokban. Ezeket a nagy városok közelében és a legszebb üdülőkörzetekben, a Krím és a Kaukázus fekete-tengeri partvidékén, a Balti-tenger partján létesítették. A jól felszerelt táborokban sportpályák, játszóterek, úszómedencék, strandok várják a pajtásokat. AJ.-j A nyári úttörőtáborokban nagy figyelmet szentelnek az egészséges életmódnak, a sportnak, a testedzésnek. A táborokban képzett edzők irányításával rendeznek atlétikai versenyeket, túrákat, labdarúgó-találkozókat, sakkversenyeket. ■ A gyerekek szívesen vesznek részt technikai és művészeti szakkörökben és munkáikból kiállításokat, bemutatókat is rendeznek. Idén nyáron például igen sok táborban megszervezik a rajzolni, festeni szerető gyerekek bemutatóit — „így látom a világot” címmel rendeznek gyermekraj z-bemutatókat. A táborozás költségeinek felét a szakszervezetek viselik, a szülőknek csak a másik felét kell téríteniük, . (APN—KS) Ketten Tambovbél A szovjetunióbeli Tambov megyében az elmúlt tavaszon is több ezer pionír versenyzett egymással azért, hogy bekerüljön abba a húszfős csoportba, amely az idén Magyarországra látogathatott — a Tolna megyei úttörők vendégeként. A szovjet pionírok háromhetes magyarországi útja már véget ért, de a jegyzetfüzet és a féfhykép megőrizte annak a találkozásnak az emlékét, amelyre Szekszórdon került sor, amikor a m»2vei KT^Z-bizottságon fogadták a tambovi pajtásokat. Közülük kettővel beszélgettünk: a nyolcadikos Lena Szamorinával és a hatodikos Pável SzemjonovvaL — Most leszek nyolcadikos és a tambovi 30. számú általános iskolába járok — kezdi a bemutatkozást Lena. — Jeles tanuló vagyok, csak két négyesem van: algebrából és oroszból. Nagyon szeretek táncolni, a városi úttörőpalota tánccsoportjának tagja vagyok. Most éppen egy műsorra készülünk, amellyel a világ népeinek táncait szeretnénk bemutatni. — Szerepel a programban magyar tánc is? — Természetesen, méghozzá nagyon szép. — A táborban is szépen táncolt Lena — jegyzi meg Kiza- kisz Jannisz tanár úr, aki a tolmács szerepét vállalta. Miközben Lénát faggattuk, Pável nagyon szerényen, csendben ült a helyén. — Pedig a táborban nem tartozik a legcsendesebb gyerekek közé — kapjuk' a felvilágosítást ugyancsak Kizakisz tanár úrtól. Egyébként Pavlik is tambovi, a 34. számú iskolának abba az osztályába jár, amely levelez a szekszárdi 4. számú általános iskola ötödikeseivel. Nem kell különösebben biztatni a beszédre, mikor hozzá fordulunk: ,, — Májusban tudtam meg, hogy jöhetek Magyarországra. Természetesen nagyon megörültem én is meg a szüleim is. Édesapám egyébként asztalos, édesanyám pedig a tambovi vagon javítóban dolgozik. Először el se akarták hinni, hogy az idei nyár egy részét Magyarországon tölthetem. Ha hazaértünk, a nagymamámnál folytatom a nyaralást, aki Tambovtól nem mesz- sze lakik. — És mit mesélsz majd neki Magyarországról? — Azt feltétlenül elmondom, hogy mennyire vendégszerető- ek a magyar emberek, meg a dombori táborban milyen jól beszélnek oroszul a magyar pajtások, meg azt, hogy milyen szép műemlékeket láttunk Pécsen. Pável búcsúzóul még elmondja, hogy Domboriban sokat úszott, meg otthon is sportol: birkózik és sízik. Fontos a jó erőnlét, mert majd katonai iskolában szeretné továbbtanulni. A csillogó szemek tudománya A gyermekek szellemi fejlődése a tanár hitétől függ — erre a következtetésre jutottak szovjet pedagógusok. Sz. Szolovejcsik író és V. Vinogradov rendező rejtett kamera segítségével készítettek filmet az iskolai kísérletekről: „Egy tanítási óra” cím- meL A filmből kitűnik, hogy a pedagógusok nemcsak az ismeretanyag elsajátítására, hanem alapvetően a gondolkodási képesség, az alkotási készség fejlesztésére nevelik növendékeiket. A legfontosabb, hogy beletáplálják a diákba a saját erejébe vetett hitet, segítsék képességei kifejlesztésében. Az osztályban nincsenek közömbös, lemaradt tanulók, a tudásszomj valamennyiüket elfogta, s ez igen jelentős a sokoldalúan képzett ember nevelésében. A filmben láthatunk egy bolgár iskolát (is, ahol Lozanov tudós módszerei szerint folyik az oktatás. Véleménye szerint az oktatás: „A csillogó szemek tudománya”. Lozanovtól származik a következő mondat: „A tanár mosolya nélkül nincsen tudás.” Iskolájában részletesen kidolgozta a tanári magatartás szabályait. Közel kell kerülnünk a gyermekekhez hogy jobban tudjuk tanítani őket — vonja le a tanulságot a film. (APN—KS) 1975, július 24,