Tolna Megyei Népújság, 1975. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-03 / 128. szám
1 * Fleischer József asztalos bemutatja munkahelyét r Fleischer József, az Egyetértés szocialista brigád tagja •§ 32 éves, s életének majdnem “ felét egy munkahelyen töltötte: 15 éve dolgozója a Szekszárdi Bútoripari Vállalatnak. Szálka községben lakik, onnét jár mindennap a megyeszékhelyre. Háromszoros kiváló dolgozó és a Könnyűipar Kiváló Dolgozója. Párton- kívüli. — Vállalkozna arra, hogy bemutassa munkahelyét? i — Milyen értelemben? 1 — Mit tud a bútoripari vállalatról, illetőleg ismeri-e abban a mélységben, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az üzemi demokrácia adta jogokkal élve érdemben és felelősséggel beleszóljon a vállalat ügyeibe? ^ — Kezdhetem? £ I — Igen. ' — Hát akkor először is azzal kezdem, hogy nálunk kifejezetten jó a munkahelyi légkör. Ha rajtam múlik, egészen a nyugdíjig itt a bútoripari vállalatnál fogok dolgozni. A dolgozók többség« nálunk jól érzi magát, elégedett a vezetéssel is, a keresettel is. Az 1960-as évek elején, leszerelésem után idekerültem vissza. Katonáskodásom ideje alatt a vállalatnál nagyon sok változás történt. Azok az elvtársak kerültek vezető posztokra, akik mind a mai napig szerintem körültekintően és megfelelő politikai, szakmai tudóssal irányítják a vállalatot. Már az első napokban észrevettem: követelnek az embertől, de adnak is az embernek, így van ez nálunk azóta. — Ismeri a vállalat történetét? — Hogyne, természetesen ismerem. 1958. januárjáig a vasipari vállalathoz tartoztunk, annak asztalosrészlegeként. 1958. januárjától lettünk önállóak. Abban az időben a dolgozók összlétszáma nem haladta meg a másfél százat. Jelenleg kétszázhúszan variunk, beleértve mindenkit. Érdekes, hogy az ötvenes évek végén több szakmunkást foglalkoztatott az üzemünk, mint amennyit most foglalkoztat. Ennek megvan természetesen a maga magyarázta. Magasabb szintű a gépesítés, szériagyártás folyik, úgy hogy néhány év óta a betanított munkások kerültek előtérbe. Kifogástalaft munkát végeznek, nincs hiba sem a minőséggel, sem a mennyiséggel, bizonyítja ezt a tervek teljesítés« és a nyereségrészesedés. Feleségem is itt dolgozik, volt olyan esztendő, hogy ketten nyereség- részesedés címén 9409 forintot kaptunk. Legutóbb 7000 forint körüli összeg volt kettőnk részesedése. — Mit termel a Szekszárdi Bútoripari Vállalat? — Sorolom. Tacskó elnevezéssel gyermekheverőt. tízezret évente. Állami dotációs termék, ami annyit jelent, hogy a vásárló kb. ezer forinttal kapja olcsóbban, mint amennyi a tényleges ára. Másik termékünk a Gemenc garnitúra: kétszemélyes heverő, két fotel, négy szék. Megegyezéses alapon a Székesfehérvári Bútoripari Vállalat Saci gyermekbútorához kooperációban mi végezzük a kárpitosmunkát. Vállalatunk dolgozói rendezik be továbbá a SZOT-üd ülőket. Tavaly év végén kezdtük a Pille fotelok gyártását. Ui technológiával készül, ilyen típus nincs még az országban, csak a miénk. Végül a megye területén szolgáltatásként mi végezzük a bútorok garanciális javítását. — Hová tartozik a Szekszárdi Bútoripari Vállalat? Nevezze meg a felügyeleti szervét. — A megyei tanácshoz tartozunk, annak is az ipari osztályához. Kelemen elvtáns az ipari osztály ve2etője, ismerem személyesen, többször beszéltem vele. Gyakran megfordul nálunk, tlgv máskülönben a könnyűiparhoz tartozunk. Főhatóságunk a Könnyűipari Minisztérium. Ha azonban arról van szó, hogy mutassam be a munkahelyemet, akkor gondolom az imént feltett kérdés nem tartozik ide. Ne haragudjon, bízza most rám a továbbiakat. Beszélni szeretnék vállalatunk dolgozóiról. Az itt dolgozó emberek 80 százaléka ragaszkodik a munkahelyéhez. Sok kitűnő munkás van közöttünk, néhányat névszerint is megemlítek: Hess Henrik asztalos, Tóka Mihály asztalos, Fáik István kárpitos, Ster Ferencné fényező és Kovács Lajosné, akire tulajdonképpen minden munkaműveletet rá lehet bízni. Van tizennégy szocialista brigádunk. S hogy mennyire valóságos a ragaszkodás? Itt az új telepen társadalmi munkában mi végeztük el a parkosítást és mindazt, ami szebbé, kellemesebbé teszi környezetünket. Tizenöthúsz óra társadalmi munkát végzett mindenki. Igaz. a régi munkahelyhez viszonyítva a f?vá<~ dolgozói úgy érzik: a pincéből a mennyországba jutottak. — Ismeri az idei tervet? A fejlesztési, a termelési progra- mot? , i ntti-i la ki — Terveink között szerepel a műhelycsarnok bővítése. Tudom, hogy pénz van rá, de nehéz kivitelezőt találni. A fejlesztési program keretében viszont az idén készült el az orvosi rendelő, a portásfülke, a telefonközpont. Tudom azt is, hogy milyen gépeket szereztünk be eddig és milyet fogunk év végéig beszerezni. A vállalat termelési tervét napokra lebontva nálunk mindenki ismeri. Én jelenleg a kárpitosrészlegben szerelőasztalosként dolgozom. Temesvári István a kárpitosrészleg vezetőié és Lipovszki Gyula termelési osztályvezető irányítja a miénkkel együtt mind a négy termelési részleget. Közvetlenül. Darvas József emléktáblája Tiszaladánybae Vasárnap nagyszabású ünnepséget rendeztek a Borsod megyei Tiszaladány községben, ahol az általános iskola falán leleplezték Darvas József Kossuth-díjas író emléktábláját. Darvas Józsefre és az időszakra, amit a faluban töltött. Fóbián Zoltán, a Magyar írók Szövetségének titkára emlékeztetett, méltatva Darvas József irodalmi-közéleti működését. A község művelődési házában a Borsod megyében élő, illetve az innen elszármazott költők és írók műveiből ösz- szeállított ünnepi műsort mutattak be, amelyen a szerzők is részt vettek, llegyenk népművészéi ének uhacpe Ozoráíóí — Báláig — Maga mindent tud a munkahelyéről? — Be vagyok avatva a vállalat életébe. Titkok nincsenek. A termelési tanácskozásokon a dolgozók elé kerül minden gond, minden öröm. A művezetők napközben, munka közben is informálják az embereket. Szerintem hozzám hasonló módon tájékozott a dolgozók 70—80 százaléka. A tájékozottság azon is múlik, a dolgozót a munkahelyéről szóló tájékoztatás mennyire érdekli. Én innét élek, engem minden érdekel, számomra nem közömbös, hogyan néznek ki a dolgok. Megmondom őszintén, kicsit büszke is vagyok, hogy itt dolgozhatom. Meg kell fogni, de van értelme. Köszönjük a beszélgetést Fleischer elvtárs, — Sz P — Tolna megye kulturális javai közt legnagyobb kincs: a népművészete. Gondoljunk csofc bele; nemcsak országszerte híres hagyományú vidékeink vannak, de jelentős számú német anyanyelvű, német népi kultúrát őrző ember él megyénkben, a mi Völgységünkbe telepedtek le a bukovinai székelyek —újabb világ — s a Kapos mentén sem kell sokáig kutatni, hogy népművészeti kincsekre találjunk. Kincseink: dédelgetett, gonddal őrzött portékák. Tolnában dolgozott az országban először Önálló népművészeti felügyelő, a megyei tanács egyébként sem szűkmarkú, ha népi kultúránk ápolásáról van szó. Az Ozorától Bátáig című táncszvitt mecénása, pártfogója, menedzsere — ahogy tetszik — is ő, ám tudjuk, a mecénás önmagában még nem elég. Összegyűjtött táncok és zene. a feldolgozásra magas szinten képes zeneszerzők és koreográfus, a táncokat előadni érett táncosok és tánccsoportok — így születhetett meg a mű. Világra készülődéséről már régóta tudunk, ám egyik-másik tánccsoportunk közismert gondjai miatt születésére még alig számítottunk. De kész. Vasárnap — június 1-én — este bemutatták. Az Ozorától Bátáig műsor első felében — magától értetődő és mégis nagyszerű ötlet — felvonultak azok a népi együttesek, amelyeknek falujából. vidékéről a táncszvit tételeit gyűjtötték. Így eredetiben is láthattuk a táncokat, azoknak előadásában, akik még otthonról hozták a dallamok. lépések ismeretét. „Bemelegítőül" a paksi tamburazenekar játszott. a műRónay Emi rajzai Az élet úgy pereg előttünk, mint egy halálunkig tartó film, szüntelen képsorokban. Mindent képekben látunk, emlékeink javarésze állóképekként rögződik. Nagyon sokunknak a gondolkodásmódja is képszerű, a vizuális típushoz tartozunk és nemcsak azért nevetünk egy jó viccen, mert halljuk a csattanót, hanem tudat alatt ugyanakkor látjuk is az elmesélt történetet. A képnek különös jelentősége van az ébredező gyermeki gondolkodásmód kialakításában, befolyásolásában. Kezdődik az egyszerű ábrákat, tárgyakat, az ismert állatokat bemutató képeskönyvekkel. Folytatódik a képes meséskönyvekkel, de nagyon sok „felnőtteknek” szánt könyvnél is szívesen látjuk, vagy elvárjuk a megfelelő illusztrációt. E sorok írója mindkét regényét eredetileg nagykorú olvasóknak szánta, hogy azokat a fiatalabbak is elolvassák, legalább egyenértékű részben köszönhető az illusztrátoroknak. Nem mindegy azonban, hogy ki, miként illusztrál. Fiatalnak és öregnek (óvodai vezetőknek és kisiskolások tanítóinak különösen!) szeretnénk felhívni a figyelmét arra a kiállításra, mely a megyei múzeum földszinti Wosinsky termében látható. Rónay Emi, számlál- hatatlan meséskönyv illusztrátora, rajzolója, társ- és teljes jogú alkotója mutatja be itt huszonkilenc tablón gazdag munkásságának legszebb darabjait. Rajzot, képet szavakkal jellemezni mindig nehéz, ha ugyan nem lehetetlen feladat. Valószínű, hogy mindegyik látogató más-más alkotásban leli majd örömét. Bennünket elsősorban a mesealakok leheletfinomsága, az egyes figurák egyénisége fogott meg, melyet a művésznő egy-egy tollvonással varázsolt papírra. A kiállításon rossz rajz, akár csak pillanatnyi visszatetszést keltő színfolt, vagy tollvonás nincs. Szépek a magyar népmese-illusztrációk is, de ránk mégis az 1001 éjszaka szereplői tették a legnagyobb hatást. Ha jól utána gondolunk, az 1001 éjszaka nem a legbarátságosabb történetek gyűjteménye. Kegyetlen szultánok, gonosz szellemek teszik nehézzé a jószándékú emberek életét, a főszereplők többnyire a hó- hérbárd árnyékában szórakoztatják az olvasót. A kegyetlenséget, az embertelenséget Rónay Emi finom iróniával ka- rikírozza, ugyanakkor színeivel érzékelteti, hogy mindaz, amit látunk: mese, noha kétségtelenül a klasszikusok közül való. Rónay Emi illusztrációit megismerve egyetlen gyereknek se lesznek rossz álmai, viszont a színek és vonalak harmóniája révén óhatatlanul gazdagszik, megismeri a valóban s zí é p e t. Semmiképpen se szeretnénk túlmagyarázni egy kitűnően sikerült kiállítást, de azt aligha lehet vitatni, hogy milyen jól jár az, aki már fiatal korában megtanulja észrevenni az életben azt, ami minden ellentétes híreszteléssel és cinizmussal szemben bőségesen van benne: — a szépet. ORDAS IVÁN sort az ozorai népdalkor kezdte, Kapós-menti gyermekdalokat, népdalokat énekeltek. Sióagárdi gyermek néptáncosok — elbűvölő viseletbe bújtatott kisiskolások — Bognár Józsefné agárdi nagymamától gyűjtött játékokat mutattak be. A németajkúakat a pári csoport képviselte. Táncuk nagy sikert aratott: nemcsak mert a közönséget meglepte a német táncok humora, hanem mert a nem éppen fia- tál párok igencsak temperamentumosán járták. A székelyeket az izményi pávaköt képviselte: a Silladrit mutatták be, nehezen rekonstruált ősi táncukat, ugyancsak emlékezetesen. A sárközi —• öcsényi és hátai — és a sióagárdi együttesek karikázóst, cinegést és csárdást jártak — a megszokott pompájú viseletben és színvonalon — a fináléban pedig a színpadon ropta minden fellépő a táncot Á fellelkesedett közönség hosszan és melegen ünnepelte a népi együtteseket. Öröm volt látni őket. fiatalokat, közép- korúakat. időseket, akik őrzik mindannyiónk örömére szép hagyományaink javát. Köszönet érte mindannyiójuknak, a csoportok vezetőinek. ' A műsor második felében került sor a táncszvit ősbemutatójára. A zeneszerző Thész László és Balázs István, a táncokat Szabadi Mihály tervezte, a jelmeztervező dr. Németh Pálné. a táncokat a Szekszárdi Néptáncenyüttes a Paksi Szövetkezeti Táncegyüttes és a Dombóvári Kapos Táncegyüttes. Az együttesek vezetői, a táncok betanítói: Szabadi Mihály, Bézi Sándor és Dévényi Klára. A tánckompozíció hét tételből áll, s e tételek felölelik: megyénk legjellegzetesebb táncait —, amelyeket az első részben „eredetiben" mutattak be a népi együttesek. A kompozícióban egymást követik a női. férfi párostáncok, a hangulatilag kontrasztos elemek, (A Silladri után — a némete- sen.) Végül is hangulatos és hatásos mű bontakozik ki a néző előtt. Reméljük azok is annak látják majd, akik csak a táncokat nézik... Mert a bemutató közönsége egy percre sem feledhette el, hogy a mi táncainkról, a mi együtteseinkről, a mi vállalkozásunkról van szó. A csiszolatlanságokat, kis bakikat is hajlamosak vagyunk elfelejteni — a következő előadásokig, mert van mit igazítani. Nem egyenletes az előadó táncosok teljesítménye, a bemutatott táncoké sem. Gondolkodni lehetne azon is, hogy miként lehet a lányok énekhangját „megtámogatni’’, felerősíteni? Az utolsó tételben kicsit szűknek tűnt a színpad — vagy túl soknak a táncos. Ugyanez a jelenet a népi együtteseknél a csúcspont volt. a táncszvitben nem sikerült elérni a megfelelő hatást. A bemutató óta már kettőt aludtak a szerzők, a táncosok, a közönség, talán nem tűnnek ünneprontónak a fenti kifogások. mert ha hibákat, javítanivalókat találunk is, a lényeg: Tolna megyében, tolnai szerzőktől igazi tánckompozíció született — s vannak olyan fiataljaink, akik kedvvel, tehetséggel, elő is tudják adni. VIRÁG F. £. I 1975. június Z,
