Tolna Megyei Népújság, 1975. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-21 / 144. szám
GEDÓ, BADAR!, ORBÁN ÉS RAPCSÁK !S INDUL A MOSZ JUBILEUMI VERSENYÉN Folynak az előkészületek az 50 éves Magyar Ökölvívó Szövetség július 5-én és 6-án sorra kerülő nemzetközi jubileumi tornájára. Már végleges — mint azt Szemes László főtitkár közölte —, hogy a torna alkalmából Budapestre érkezik Nyikiforov Gyenvi- szov (Szovjetunió), a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség elnöke és Hans Hofmann (Hollandia), az Európai ökölvívó Szövetség elnöke is. — A ranqos mezőnyben a külföldiek ellen minden súlycsoportban két-két magyar ökölvívó szereDel — mondotta Szemes László. Az egyes súlycsoportokba a MOSZ az alábbi ökölvívókat hívta meq: Paoírsúly: Gedó (Vasas), Kozma (Kaposvár). Légsúly: Orbán S. (Bp. Honvéd), Ferstek (Kaposvár). Harmatsúly: Németh R. (Bp. Honvéd), Jakab J. (U. Dózsa). Pehelysúly: Badari (Bp. Honvéd), Kovács L. (Szegedi Dózsa). Könnyűsúly: Botos (Salgótarján), Kovács J. (Bp. Építők). Kisváltósúly: Juhász (Petőfi- bánya). Borbély (Kun Béla SE). Váltósúly: Vígh (Kecskemét), Danyi (Bp. Honvéd). Nagyváltósúly: Rapcsák (Bp. Honvéd), Bakondi (Zalka SE). Középsúly: Dudás (Szekszárd), Vetrob (SZIM Vasas). Félnehézsúly; Tóth (Vasas), Bo- hus (Békéscsaba). . Nehézsúly: Pákozdi (Bp. Honvéd), Somodi (Oroszlány). MALMÖ |T Befejeződött a vitorláshajó finn—dingi világbajnokság. Az aranyérmet a svéd Magnus Olin szerezte meg 46 ponttal, • Long Beach-ban, az Egyesült Államok úszóinak válogató versenyén szenzációs küzdelmet vívott a 400 méteres gyorsúszásban a világcsúcstartó 17 éves Tim Shaw és az előző nap 200 méteren világrekordot úszott, 18 éves Bruce Furniss. A nagy párharcból 3:53,95 perces új világcsúcs született, tulajdonosa Tim Shaw. A korábbi csúcsot Shaw 3:54,69 perccel tartotta. PRÁGA A Szpartak Trnava nyerte ^ csehszlovák kupát és ősszel indulhat a KER-ben. A döntő visz- szavágóján a, Trnava 1:0 (0:0) arányban győzött a Sparta Prága ellen. Az első találkozón is a trna- vaiak bizonyultak jobbnak, 2:0 arányban. * VARSÓ I n A szerdán véget ért 1974—75. évi lengyel bajnokságban 240 mérkőzést játszottak a csapatok, ezeken 569 gól — átlagosan 2,41 — esett. A gólkirályi címet Grzegorz Lato, a Stal Mielec csatára szerezte meg, 19 góllal, utána Marx (Ruch Chorzow) és Kmiecik (Wisli) következik 15—15 gólial. A legnagyobb arányú győzelem a 6:0 volt, ezt a Ruch az Árka Szczecin — a Leqia pedig a Gwardia Varsó ellen érte el. PÁRIZS ' A nemzetközi tornán a Cruyf- fal erősített Valencia 45 000 néző előtt 1:0-ra hyert a Paris St. Germain ellen. A másik találkozón a brazil Fluminense 3:0- ra verte a Sporting Lisszabont. 1975. június 21. Ni várható csapatainktól ? nb n. Volán SC—Szekszárdi Dózsa: Az NB Il-ben már csak a feljutásért folyik a harc. A kiesők már múlt hét szombatján elbúcsúztak a második osztálytól. Az a négy csapat, köztük a Volán' is, akik jelenleg az élen állnak, nagy csatát fognak vívni az első két helyért. A Szekszárdi Dózsa játékosainak ezért sokkal nagyobb teljesítményt kell nyújtania, mint Eger ellen tették. Igaz, hogy a Dózsa már biztosította jó szereplését ebben a bajnoki szezonban — 12 mérkőzésen egymás után nem találtak legyőzőre — ez feltétlen a szekszárdiak javára írható. Nekik már nincs mit veszíteniük és ezért sokkal nyugodtabban kezdhetik a mérkőzést, mint a hazaiak. A sérülésből felgyógyul** Szentessel és Vágóval már teljes a csapat. Igaz, Korner jelenleg beteglistán van. Az Eger elleni mérkőzés után már lehet bizakodni, tudnak gólt rúgni a Dózsa csatárai is. Ha ez Budapesten sikerül és tudnak olyan jól szervezetten kezdeni, mint a legutóbbi mérkőzés második félidejében, akkor ismét pontot hozhatnak haza idegenből. Megyebajnokság Paks—Zomba: Az elmúlt héten mindkét együttes győztesen Sportműsor Szombat Kézilabda: A Szekszárdi Bőrdíszmű NB i B-s női csapata a Bp. BVSC-t fogadja 14 órakor a városi sporttelepen. Labdarúgás: A Bonyhádi Vasas öregfiúk labdarúgócsapata mérkőzik Bátaszéken 16 órai kezdettel az ottani öregfiúk ellen. Sakk: a megyei művelődési központban 14 órától megyei egyéni bajnokság. Kosárlabda: Szekszárdi Vasas— Szófiai Építők nemzetközi női kosárlabda-mérkőzés 18 órakor a Zrínyi utcai tornacsarnokban. Vasárnap Sakk: Szekszárdon a művelődési központban 8.30 órától folytatódik a megyei egyéni bajnokság. Bonyhádon a ZIM kultúr- házában II—III. osztályú minősítő verseny 9 órától. Atlétika: Tamásiban járási serdülő „B”-bajnokság 9.30 órától. Kézilabda ríegyebajnokság: Nők: Dombóvári Spartacus—Si- montornya 10—11 V.: Király, Dombóvári Kesztyű—Sz. Kórház 8.30—9.30. V.: Oláh—Vida. Mözs— Szekszárdi Bőrdíszmű II. 8.30— 9.30. V.: Kiss—Török. Férfiak: Iregszemcse—Gyönk 9.30—10.30. V.: Róth—Szabó. Hőgyész—Simontornya 10—11. V.: Sudár— Taksonyi. Dombóvári Kesztyű— Paks 10.30—11.30. V.: Oláh—Vida, Mözs—Szedres 10.30—11.30. V.: Kiss—Török. Kézilabda járási: PincehelyTamási 9.30. Labdarúgás: A Szekszárdi Dózsa NB Il-es csapatát a Volán SC fogadja 17 órakor. V.í Lauber. Labdarúgás megyebajnokság: Paks—Zomba 16.30. V.: Krómer, Tevel—Tolna 16.30, V.: László, Fadd—DVSE 16.30. V.: Tencz. D. Spartacus—Kisdorog 16.30. V.: Kerekes. Szedres—NagVmányok 16.30. V.: Sipőcz, Bátaszék—Simontornya 16.30. V.: Stumf. Sz. Vasas—Fornád 16.30. V.: Ritzel, Báta—Bonyhád 16,30. V.: Haaz, Tamási—Bölcske 16.30. V.: Ba- ráth. Labdarúgás járási: B. varasd— Majos 16.30. V.: Vincze. Závod— Aparhant 16.30. V.: Váradi. B. börzsöny—Rakasd 16.30. V.: Pál. Döbrököz—Kurd 16.30. V.: Pápai. Czikó—Mucsfa 16.30. V.: Takács Gerjen—Kölesd 17. V.: Tóth. Sió- agárd—Bogyiszló 17. V.: Streer. Harc—Dunaszentgyörgy 17. V.: Széli, Alsópél—Madocsa 17. V.: Zámbó. Tengelic—Németkér 17. V.: Farkas. Pincehely—Dunaföld- vár 17. V.: Kasziba. Nagydorog— Pusztahencse 17. V.: Taba, Kaj- dacs—Gyönk 17. V.: Tibal. Ozo- ra—Tolnanémedi 17. V.: Poroszkai. Alsótengelic—Dunakömlőd 17. V.: ifj. Király. Kik vezetnek vasárnap? Paks—Zomba: Krómer. Tevel—Tolna: László. Fadd—DVSE: Tencz. D. Szöv. SE—Kisdorog: Kerekes, Szedres— Nagymányok: Sipőcz. Bátaszék—Simon- tornya: Sumpf. Sz. Vasas—Fornád: Ritzel. Buta—Bonyhád: Haáz. Tamási— Bölcske: Baráth. vonult le a pályáról. A paksiak idegenben szereztek értékes két pontot. Zomba a kiesés ellen nagyon lelkesen küzdő tevelieket fektette két vállra. A nagyszámú hazai közönség nem fogja megengedni, hogy Zomba Paksról pontot, vagy pontokat vigyen el. Tippünk: 1. Tevel—Tolna: Még két mérkőzési lehetősége van Tevelnek, hogy bentmaradjon a megyebajnokságban. A Zomba elleni vereség még nem bizonyít semmit. A teveli gárda otthon már több neves ellenfelét legyőzte. Határtalan lelkesedésük és sport- szerííségük ezen a mérkőzésen is kidomborodik. Tippünk: 1, x. Fadd—Dombóvári VSE: A fad- diak igazán csak nagy ellenfelekkel tudnak jó mérkőzést vívni. A két bravúros DVSE-győ- zelem majd szárnyakat ad ismét a hazaiaknak. A vasutasoknál megcsillant az NB III reménye. A két nagy rivális legyőzése után lehet, hogy vereség lesz? Tippünk: 1, x, 2. Szedres—Nagymányok: Erre a mérkőzésre nagyon nehéz tippelni. Mindkét csapat az őszi fordulóban gyengén rajtolt. Nagymányok az utóbbi mérkőzésein gólarányt javított. Szedres a kiesés lehetőségétől megA megyebajnokság tavaszi idényének utolsó előtti fordulójában legnagyobb érdeklődés a Szekszárdi Szöv. SE—Hőgyész rangadót kísérte. Még az NB I B-s Bőrdíszmű mérkőzésein sem volt annyi néző, mint ezúttal a szövetkezeti csapat biztatására. Fegyelmezett és taktikus játékkal sportszerű találkozón két góllal bizonyult jobbnak ellenfelénél a szekszárdi csapat. Simontornya könnyed játékkal nagy gólarányú győzelmet szerzett Iregszemcse ellen, és a 8.' fordulóban a táblázat élére állt a bőrgyári gárda. A mözsiek vereséget szenvedtek idegenben az újonc dombóvári Kesztyűgyártól, ezzel együtt a két csapat helyet cserélt a bajnoki táblázaton. Heves iramú küzdelmet hozott a Gyönk—Szedres mérkőzés, ahol idei legjobb teljesítményüket nyújtva minimális kettőgólos vereséget szenvedett Szedres. Sajnálatos, hogy a Paks—Duna- földvár mérkőzés jegyzőkönyve nem érkezett be a szövetséghez. Ez a gondatlanság könnyen lehet, hogy pontjába kerül a paksi együttesnek. A női csapatok mezőnyében a dobogóra esélyes három csapat közül az Sz. Vasas aratta a legnagyobb arányú győzelmet. Mözs nehéz küzdelemben harcolta ki Dombóváron a két pontot. A tavaszi idény bajnoki címe vasárnap a D. Spartacus— Simontornya találkozón dől el, a vendégcsapat veresége esetén csak a harmadik helyen zárja a bajnokság első «részét. Részletes eredmények: Nők: Szekszárdi Vasas—Dombóvári Spartacus 24:12 (12:6). V.: Kincses E. — Kincses Z. A Vasas végig nagy iramot diktálva biztosan szerezte meg nagyarányú győzelmét. G: Zsinkó 8, Szabján. 7, Völgyi, Tamm 4—4. Műnk, illetve Szűcs 6, Béres 3. Vár- alljai 2, Balogh. Simontornya—Ozora 15:5 (6:3). V.: .Tilling — Leipold. Egyenlő erők küzdelmét hozta az első félidő. Szünet után a rutinosabb SBTC ilyen arányban is megérdemelten nyert. G.: Vass 7, Molnár K., Németh 2—2. Molnár E., Zsolnai, Molnár I., Molnár II., illetve Trubacs, Blázsovics 2—2, Liszka. Gyönki Gimnázium—Szekszárdi Bőrdíszmű II. 5:11 (3:6). V.: Kiss — Török. A szervezettebben játszó szekszárdi együttes megérdemelten szerezte meg a két pontot. A hazai csapat játékába ezúttal sok hiba csúszott. G.: Vaczula, Szabó 2—2, Szüsz. illetve Naszladi, Zimmermann 3—3, Ruzsics 2, Gaszler, Niki. Bodri. Dombóvári Kesztyű—Mözs 8:9 (3:3). V.: Kiss — Török. Egyenlő erők küzdelmét hozta az első játékrész. A második félidőben hiába vezetett két góllal a kesztyűgyár! csapat, a vendégek az utolsó percekben ledolgozták hátrányukat, majd a győztes gólt is sikerült megszerezniük. G.: Pflug. Apáti É. 2—2, Szabó, Rácz, Teninger, Apáti E. illetve Lovasi 3, Andorkáné, Kivács 2— 2, Fekete, Helyes. Szekszárdi Kórház—Bonyhádi Botond 5:17 (2:8). V.: Savanyu — Kollár. A minden csapatrészben jó listavezető cipőgyári együttes biztos győzelmet szerzett. G.: Schrott II., Nagy, Babiák. Baranyai, illetve Solva Zs. 6. Keresztes 5, Dénes 3, Gáspár, Barcz, Barabás. Férfiak! Simontornya—Iregszemcse 42:9 (22:4). V.: Jirrling — Leipold. A vártnál könnyebben nyert a 'bőrgy'ri csanqt. A nagv góHrá- nyú hazai siker értékét csak ijedve sorra szerezte hazai győzelmeit. Az előjelek ellenére a vendégek játéka a biztosabb. Tippünk: 2. Bátaszék—Simontornya: A bőrgyáriak is szeretnék megszerezni a sokáig első helyen álló Bátaszék skalpját. Ugyanakkor a hazaiak már nem engedhetik meg azt a luxust, hogy az NB III. helyett még a bronzérmet is kiengedjék kezeik közül. Tippünk: 1, x. Szekszárdi Vasas—FOrnád: A két egymás utáni egygólos vereség minden bizonnyal felpaprikázta a hazaiakat. A Fornádnak ez az utolsó lehetősége, ameny- nyiben kikapnak Szekszárdon, elbúcsúzhatnak a megyebajnokságtól. Tippünk: 1, x, 2. Báta—Bonyhád: A hazaiaknak megint sikerült megkapaszkodni a középmezőnyben. A‘ 21 pont azért még nem jelent biztos bentmaradást. Várható, hogy a találkozón nagy csatát vívnak a győzelemért. Figyelembe véve, hogy Báta nagy döntetlen- gyártó, tippünk: x, esetleg 2. Tamási—Bőlcske: A kiesési rangadón a győztesnek a bentmar adást jelentheti a két pont. Ezért tippünk: x. Dombóvári Spartacus—Kisdorog: A dombóvári együttes bajnoki, címe még nem biztos. Közvetlen mögötte van még a DVSE, Ezért tippünk biztos 1. részben csökkenti, hogy ez tartalékos Iregszemcse ellen született. G.: Tenke 13, Pál 7, Mayer, Szili 6—6, Gara 5, Mészáros 3, Baranyai, Molnár, illetve Dravecz 5, Gebhardt 3, Gyugyi. Gyönki Gimnázium—Szedres 24:22 (15:14). V.: Kiss — Török. A két csapat rendkívül heves csatát vívott a győzelemért, amelyet az utolsó percekben lőtt gólokkal a hazaiaknak sikerült megszerezni. G.: Németh 9. Si- migh 7, Gyulai 4, Bacsányi 2, Meszlényi, Bús, illetve Weinhardt 8, Szukács 5, Széles 3, Kuti 2, Szabó, Pusztai, Pócsi, Beszter- czán. Szekszárdi Szöv. SE—Hőgyész 21:19 (10:10). V.: Szabó Gy. — Róth. Rendkívül nagy iramú, de sportszerű mérkőzést hozott a rangadó. Szünet után a szekszárdi csapat végig vezetve — a nagyszámú közönség biztatása mellett — megérdemelten győzött. G.: Drinóczi 7, Gyimóti 6, Sebestyén 3, Korsós 2, Nagy, Leipold, illetve Nándor, Héger, Gábor 4—4, Erdész 3, Tiü. Németh 2—2. Dombóvári Kesztyű—Mözs 30:24 (12:13). V.: Kiss — Török. Két ellentétes félidőt hozott a végig jó iramú összecsapás. Szünet után Szili Tamás gólerőssége döntött a hazaiak javána. G.: Túri, Szili B. 7—7, Szili T. 6, Maráczi, Szeltner 4—4, Trupp 2, illetve Oravecz 11, Fekete 9, Bagosi 3. Schmidt. Serdülők eredményei: Lányok: Gyönk—Sz. Bőrdíszmű 8:6 (2:4). Sz. Kórház—Bonyhád 1:24 (0:14), SBTC—Ozora 11:8 (6:4), D. Kesztyű—Mözs 0:15 (0:7), Sz. Vasas—D. Spartacus 9:9 (4:4). Fiúk: Gyönk—Szedres 31:6 (13:2), SBTC—Iregszemcse 10:23 (4:14), D. Kesztyű—Mözs 23:23 (13:9), Szöv. SE—Hőgyész 10:10 (5:6L A bajnokság állása Nők: 1. Bonyhád 8 7 — 1 108:64 14 2. S. tornya 8 7 — 1 90:63 14 3. Sz. Vasas 8 5 2 1 109:71 12 4. Sz. Bőrd. 8 5 1 2 95:70 11 5. Mözs 8 4 2 2 81:73 1Ó 6. D. Kesztyű 8 3 — 5 62:82 6 7. Ozora 8 1 3 4 56:77 5 8. D. Spart. 8 1 1 6 78:103 3 9. Gyönk 8 1 1 6 73:101 3 10. Sz. Kórház 8 — 2 6 61:109 2 Férfiak • 1. S. tornya 8 8 — —185:103 16 2. Hőgyész 8 7 — 1 189:124 14 3. Sz. Szöv. SE 8 6 — 2 206:141 12 4. D. Kesztyű 8 5 — 3 203:183 10 5. Mözs 8 4 — 4 157:143 8 6. D. földvár 7 3 — 4 123:126 6 7. Gyönk 8 3 — 5 157:180 6 8. Paks 7 2 — 5 104:148 4 9. I. szemcse 8 1 — 7 116:222 2 10. Szedres 8 — — 8 127:197 .~ Serdülők: , Lányok : 1. Bonyhád 8 7 — 1 128:42 14 2. Gyönk 8 7 — 1 77:46 14 3. D. Spart. tí 5 1 2 84:50 11 4. Mözs 8 5 — 3 72:36 10 5. Sz. Vasas 8 3 2 3 57:46 8 6. Ozora 8 4 — 4 65:57 8 7. S. tornya 8 4 — 4 65:60 8 8. Sz. Bőrd. 8 3 1 4 74 :47 . 7 9. Sz. Kórház 8 — — 8 16:119 — 10. D. Kesztyű 8 — — 8 9:144 — Fiúk: 1. Hőgyész 8 7 1 — 172:61 15 2. D. földvár 7 5 1 1 153:63 11 3. Gyönk 8 5 1 2 159:87 11 4. Mözs 8 5 1 2 131:101 11 5. D. Kesztyű 8 4 1 3 131:102 9 6. Paks 7 4 — 3 93:104 8 7. I. szemese 8 3 — 5 122:126 6 8. Sz. szöv.,sf n 2 1 5 R9 :126 5 9. S. tornya R 1 — 7 55:136 2 10. Szedres 8 — — 8 27:226 — A megyei kézilabda-bajnokságért A Szekszárdi Szövetkezeti SE nyerte a rangadót RÁDIÓ-TV KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Kodály-kórusművek. 9.07: Aktuális gazdasági jegyzet. 9.17: Lemoz- múzeum. (Ism.) 10.05: Drámai epizódok Hemingway: Szigetek az áramlatban című regényéből. 11.04: Romantikus zene. 12.20: A népdaiéneklésröl. 12:30: Magyarán szólva..-. 12.45: Melód iá-koktél. 13.49: Kóruspódium. 14.00: Jegyzet. 14.10: Nótái elvételekből. 14.25: Új Zenei Újság. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Slágermúzeum. (Ism.) 17.30: Suppé: A Pikk Dáma — nyitány. 17.40: Új lemezeinkből. 19.25: öt perc sport. 19.30: Bnassbound kapitány megtérése. G. B. Shaw színműve három felvonásban. 21.50: Részletek Keene-Young filmzenéjéből. 22.15: Sporthírek. 22.20: Jefferson Star- ship együttes felvételeiből. (Ism.), 23.05: Operarészleték. 0.10: Melódia koktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Népdailcsokor. 9.03: Részletek zenés játékból. 9.45: Válaszolunk haillgatóinknak. 10.05: Szombat délelőtt. 12.03: Rose Bampton és Theo Ada<m énekel. 12.50: „Jelképek erdején át...M 13.03: Riporfcműsor. 13.30: Wilhelm Backhaus Chopin-etüdókét zongorázik. 14.00: Napraforgó. 15.00: Bangó Margit cigányd-alokat énekel. 15.27: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. 16.05: Orvosi tanácsok. (Ism.) 16.K):- A hét műsorából. (Ism.) 17.44: Sodcszem közt egy pszichiáterrel. 18.10: Sporthírek* 18.15: Szeltlemi árverés a Magyar Rádió Les és o Ljubljanai Rádió l-es stúdiójából. 19.30: Kónya Sándor operett- és könnyűzenei felvételeiből. 19.50: Jó estét gyerekek I 20.10: öt perc sport. 20.15: Új könyvek. (Jism.) 20.10: Haydn: Élet a Holdon. Kétfelvonásos vígopera — előjátékkal. 21.25: Népdalok. 22.00: Barokk zeneszerzők műveiből 23.15: Szólhstaparádé. Hl. MOSOR 12.23: Anneliese Rothenberger énekel. 12.51: Versenyművek. 14.14: Operarész letek. 15.15: Délutáni hangverseny. 16.35: ötórai tea. 18.1Ö: Kilátó. 19.06: Zenekan muzsika. 20.44: Count Basie zenekara játszik. 21.26: Kaleidoszkóp. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Műsorismertetés, hírek.' 17.05: Kulturális magazin. Szerkeszti: Várkorvyi Balázs. 17.30: Utazás Tolnában. hl. Tiszay László riportja. 17.45: Várnai Ferenc: Tavasztól — tavaszig. Előadja a pécsi Janus Pannonius Gimnázium leánykórusa- Vezényel Kertész Attila. 48.00: Hírek, tudósítások. lő.10: Könnyűzene — változótokkal. 18.30: Szerb- horvát nyelvű műsor. Hírek. — Az emberi kéz poémája. Zenés összeállítás. 19.15: Német nyelvű műsor. Pécsváradi németek között. Riport. — Lapszemle. — Műsorelőzetes. — Szombat esti zenés percek. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.00: Tévétoroa. (Ism.) 9.Ó5: Papírsárkány. (Ism.) 9.40: Radar. Ifjúsági érdekvédelmi műsor, (ism.) 10.20: A kikötő Mániája. Magyarul beszélő francia film. (Ism.) 11.55: Nyitott boríték. (Ism.) 14.23: Surcouf. Magyarul beszélő francia—olasz—spanyol film. I. rész: A hét tenger ördöge. 16.05: Rek- lámműsar. 16.10: Amatőr filmesek műsora. 16.50: Irodalmi magazin gyerekeknek. 17.40: Hírek. 17.45: Reklámműsor. 17.50: Új versek* fiatai költők. Veress Miklós. 18.20: Apáczai Csere János. Dokumentumműsor. 19.00: Ki mit lát? 19.15: Cicavízió. (Színes). 19.30: Tv- híradó. 20.00: Frédi és Béni, avagy a két kőkor szaki szaki. Amerikai rajzfilmsorozat. Fecsegő kölcsön- csecsemő. 20.25: Széchenyi. Németh László drámájának tévéváltozata. 22.00: Tv-híradá 2. 22.10« Teatro 10. Olasz zenés film, JUGOSZLÁV TV 15.45: Adás fiataloknak. (Ism.) 16.15: Jugoszláv atlétikai kupa. 18.15: Gyermekműsor. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Háborús és háború utáni idő. 20.35: Szóról szóra. 22.10: Pontosan délben — amerikai játékfilm, II. MOSOR 20.00: A fekete dosszié — dokumentumsorozat. 21.00: Huszonnégy óra. 21.15: Daloló szombat. 21.45: Hét tv-oa-p. MOZI BONYHÁD: Vanyusin gyermekei. Éjszakai: A sárga Fiat három utasa. DOMBÓVÁR: Az Asszony és az Elítélt. Éjszakai: Szemtanú. (16). DUNAFÖLDVÁR: Olsen tervez — a banda végez. PAKS: A keresztapa másik arca, Éjszakai: A tojás (16). SZEKSZÁRD PANORÁMA: Mari árijesztő. Éjszakai: Mindenki szép, mindenki kedves. TAMÁSI: Nem zorőg a borászt. (16). Éjszakai: A tábornok állva aJsrik. (16). TOLNA: Csárdáskirálynő. Éjszakai; Kitörés. (16),