Tolna Megyei Népújság, 1975. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-15 / 139. szám
Az 1905-ös véres aratás Tolna megyében H@ínrsdt Boll: il nevető' r A TAMÁSI JÁRÁS FÖ- iiZOLGABlRÁJA 1905. június 20-án táviratban értesítette a ,vármegye alispánját, hogy „három gazdaság munkásai a szerződés teljesítését megtagadták." Ezért a karhatalom sürgős megerősítését kérte. Pár nap múlva a Közérdek című újság már a következőket írta: „A tamási és a dombóvári járásban ostromállapot van. Az elszerződött aratók körében kiütött az általános sztrájk, valóságos anarchiává fajult, forradalmi jelszavak hangzanak mindenfelé, a felbujtott nép földosztást emleget, vandál kegyetlenséggel rohan neki a sárgulni kezdő igyönyörű vetésnek, elgázolja, letiporja, bosszúból idő előtt learatja. A. .Valami 160 csendőr van összpontosítva, s 1500 főnyi katonaság, itt-ott már puska is ropog.” 1905. június 19-én, amikor fe Tolna megyei Medgyes-. Mut- és Ság-féle gazdaságokban a nagykónyi aratók letették a kaszát, kezdetét vette a (Dunántúl legnagyobb szegényparaszti megmozdulása. A sztrájkot közvetlenül az robbantotta ki, hogy a rendkívül rossz időjárás miatt a várható termés mennyisége igen kevésnek ígérkezett, ezért az aratók tizenegyed rész helyett nyolcad részt követeltek. Ezt a bérlők megtagadták, mire az aratók beszüntették a munkát. Az okok tulajdonképpen 1848-ig nyúltak vissza. A polgári forradalom nem oldotta meg a föld paraszti kézre adását. Megtörtént ugyan a jobbágyfelszabadítás, de földet csak a volt telkes jobbágyok kaptak, a zsellérség helyzete nem változott. Tolna megyében az 1848-as törvények körülbelül 11 520 családot érintettek, a lakosság 29%-át. A 3.3 854 zsellércsalád számára — iaz összlakosság 35%-át jelentette — a jobbágyfelszabadítás földet nem hozott. A mezőgazdaság tőkés fejlődése elől a legfontosabb akadályok elhárultak, de megmaradt a nagybirtok, számos feudális maradvánnyal együtt. A föld nélküli szegényparasztság helyzetét az 1870*es években a virágzó agrárkonjunktúra enyhítette. A nagyszabású vasútépítések, vízszabályozási munkák a nincsteleneknek megélhetést nyújtottak. A 80-as években, amikor egyrészt az európai piacokra betört az amerikai búza. másrészt a nagy kubikos-munkalehetőségek megszűntek, a falusi munkanélküliség állandósult. A földbirtokosok és a bérlők veszteségeiket úgy próbálták pótolni, hogy a munkabéreket nyomták le a minimumig. A gyáripar hazánkban nem volt olyan fejlett, hogy a munkaerő-felesleget felszívja, így milliók éltek létbizonytalanságban. A falusi szegénység előtt két lehetőség volt: vagy kivándorol. vagy felveszi a harcot a fennálló viszonyok megváltoztatásáért. A századfordulón a nyomorgó földmunkások ezrei menekültek idegenbe. tömegesen indultak neki a nagyvilágnak, mert itthoni életüknél csak jobbat remélhettek. Akik viszont itthon maradtak, és felvették a harcot a szebb életért. azokra csendőrszuronyok, börtönök .vártak. ... 1 SZÁZAD VÉGÉN ennek ellenére ugrásszerűen megnőttek a sztrájkok. terjedtek az agrárszocialista mozgalmak és a földosztó megmozdulások. Tolna megyében a 90-es évektől figyelhetők meg a szegényparasztság szervezettebb megmozdulásai. 1896-ban őcsény- ben a nincstelenek földet akartak-osztani. 1897-ben az alispá. ri jelentés szerint a dombóvári és tamási járás majdnem mindegyik bérgazdaságában aratósztrájkok voltak. 1898-ban DunaföldVáron már véres ösz- szeütközésre került sor., AZ 1905-ÖS ÉV több szempontból is veszélyeztette a monarchiát. Az orosz forradalom hírei, a nagyvárosi munkásság sztrájkjai, a parlamenti válság, az uralkodó osztályon belüli éles ellentétek kérdésessé tették a dualista rendszer további létét. Ehhez az általános válsághoz járult még a dunántúli szegényparasztság legnagyobb megmozdulása. A sztrájk futótűzként terjedt a tamási, dombóvári si- montomyai járásban, majd átterjedt Fejér és Somogy megyébe is. Az aratókhoz az uradalmak cselédei is csatlakoztak. A korabeli híradás szerint „Egy-egy pusztáról megindul 80—100 cseléd, útközben felszedik az összes munkásokat, bemennek a pusztára, onnan magukkal viszik az összes cselédséget, és így sokszor 5—600 főre szaporodva, terrorizálják azokat is. akik egyébként dolgoznának." Az alispán és a szolgabírák a belügyminisztertől a karhatalmi létszám sürgős emelését kérték. Az egyik táviratban az alispán kétségbeesve írja: „Anyagi károsodástól eltekintve a személy- és vagyonbiztonság is veszélyben van, így minden óra késedelem kiszámíthatatlan következményekkel járhat." A véres összecsapás nem Váratott magára sokáig. Június 28-án Medgyes-pusztán, amikor a cselédség megtagadta az engedelmességet. az egyik csendőr fegyvert használt. Haidics Mihály keze fejét átlőtte, egy másik ember bal i karját pedig átszúrták szuronnyal. Ugyanezen a napon Csehi-pusztán két rendőr szuronyt és fegyvert használt. „Döme József torvai arató életveszélyesen, Bajmusz Bajos súlyosan megsebesült. 56 embert letartóztattak.” Döme József másnap belehalt sérülésébe. A SZTRÁJK SZERVEZETT MEGMOZDULÁS VOLT. Június 28-án a Tamásiban tartott népgyűlésen fogalmazták meg pontos követeléseiket: mind az aratók, mind a cselédek. Különösen azt szervezték meg jól. hogy addig senki ne vegye fel a munkát, amíg megegyezésre nem jutnak. A Tolnavármegye című újság szerint „Olyan jól vannak szervezve, hogy a katonaság és a csendőrség mindig csak utólag értesül tetteikről, s bár mindenfelé cirkáló járatokat rendszeresítettek és a főbb utakon valóságos szuronysorok között haladhat az ember, ők mégis szabadon gazdálkodhatnak.” A megmozdulás leverésére a hivatalos szervek felhasználtak mindent: szuronyerdőt, katonaságot. börtönt, hivatásos sztrájktörőket. A belügyminiszter a következőket írta az alispánnak: „Tolnavármegye ez idő szerint már oly nagy mértékben vette igénybe a katonai karhatalmat, hogy tekintettel az esetleges más vármegyében is felléphető hasonló veszélyes állapotra, több katonaság kirendelése alig van kilátás.” Az OMGE 1906. januári ülésén ismertetett adatok szerint a kormány egyedül Tolna megyében 19 század gyalogságot, és 165 csendőrt vonultatott fel. ezenkívül Mezőhegyesről 3000 sztrájktörőt küldött. Ezek az eszközök azonban mind csődöt mondtak. »•' A SZTRÁJK EREDMÉNYEKÉNT a munkaadók a következő engedményekre kényszerültek: az aratók tizenegyed rész helyett tized részt kaptak — eredetileg nyolcad részt követeltek. Megígérték, hogy a részt megtoldják 50 kg búzával. és 1 napi robotot elengednek. A belső cselédség helyzetét a következőkkel enyhítették : mindenkinek 40 korona javítást helyeztek kilátásba, a béresekre vonatkozó összes robotmunkát elengedték. Megígérték, hogy vasárnap és ünnepnap a munka szünetelni fog. A béresek adóját, orvosi költségét, patikáját a bérlő fizeti. Ezekből az ígéretekből a gyakorlatban nem sok valósult meg. A MÉZÖGAZDASÁG1 BÉRMUNKÁSOK ÉS CSELÉDEK HARCA 1905-ben bármilyen csekély eredménnyel, de eredménnyel végződött. Nem törte őket meg sem a rábeszélés, sem a csendőri-katonai erőszak, sem pedig a más megyékből hozott tartalék munkások serege. A sztrájk legnagyobb eredménye az volt, hogy megmutatta a nincsteleneknek, milyen erősek, ha összefognak. KISASSZONDY ÉVA’ Ha valaki a foglalkozásom iránt érdeklődik, zavarba jövök: elpirulok, dadogok — én, akit egyébként magabiztos embernek tartanak. Irigylem azokat, akik azt mondhatják: kőműves vagyok. Irigylem a fodrászokat. könyvelőket és írókat, mert egyszerűen bevallhatják a foglalkozásukat, hiszen ezek maguktól értetődnek és nem igényelnek , semmiféle hosszadalmas magyarázkodást. Nekem azonban azt kell erre a kérdésre válaszolnom, hogy nevető vagyok. Ez pedig magyarázatot kíván, mert a második kérdésre is, hogy: „És ebből él?” — igennel kell válaszolnom, hogy hű maradjak a valósághoz. Igen. a nevetésemből élek, mert a nevetésem — hogy üzleti nyelven fejezzem ki magam — keresett cikk. Kitűnő, képzett nevető vagyok. Senki sem tud úgy nevetni, mint én. Sokáig színésznek mondtam magam, hogy elkerüljem a kínos magyarázkodást, de arcjátékom és beszédtechnikám olyan gyönge, hogy ezt a'maghatározást nem találhattam igaznak. Én pedig szeretem az igazságot. És az igazság az. hogy nevető vagyok. Nem bohóc, és nem komikus, nem mulattatom az embereket, hanem hangot adok a derültségnek: nevetek, úgy. mint egy római császár, vagy mint egy érzékeny érettségiző. A tizenhetedik századi nevetésben éppen olyan jártas vagyok, mint a tizenkilencedikben. és ha kell, végignevétek minden évszázadot, társadalmi osztályt és életkort. Hisz megtanultam, egészen egyszerűen úgy, ahogy cipőt talpalni tanul meg áz ember. A mellkasomban szuny- nyad Amerika nevetése,. meg Afrikáé; a fehér, a vörös, a sárga névetés és — kellő tisz- teletdí.iért — valamennyit megszólaltatom, ahogy azt a rendező kívánja. Pótolhatatlanná váltam. Nevetek lemezen, nevetek szalagon, és a hangjátékrendezők figyelmesen bánnak velem. Nevetek mélabúsan. nevetek tartózkodóan, nevetek hisztérikusan. Tudok úgy nevetni, mint egy villamoskalauz, röhögni, mint egy élelmezésipari tanonc.. Ismerem a reggeli nevetést, meg az estit, az éjszaka és a szürkületi órák nevetését. egyszóval. akárhol és akárhogyan kell is nevetni — rajtam nem múlik. Elhihetik, megerőltető az ilyen állás. Kivált, mert — és ez a specialitásom — ragályosan is tudok nevetni. Így aztán nélkülözhetetlen vagyok a harmad- és negyedrangú komikusoknak, akik joggal reszketnek poénjaikért. Majd minden este varietékben ülök. afféle klakőr- ként. hogy a program gyenge pontjainál ragályosan felnevessek. Finom, míves munka ez. A szívből jövő nevetés nem csattanhat fel sem túl korán, sem túl későn, éppen a megfelelő pillanatban kell kirobbannia. akkor aztán pontosan időzítve tör ki belőlem, az egész közönség elkapja, kacag, bruh aházik, és a poén meg van mentve. De én utána fáradtan ván- szorgok ki a ruhatárba. Fölveszem a kabátomat és örülök, hogy végre szabad vagyok. Otthon többnyire táviratok várnak: „Sürgősen kell a nevetése. Felvétel kedden.* Néhány óra múlva egy túlfűtött gyorsvonaton gubbasztok és átkozom a sorsomat. Megérthetik. hogy munka után, vagy szabadságon nincs sok kedvem nevetni. A fejő is örül. ha elfelejtkezhet a tehenekről, a kőműves akkor boldog, ha nem gondol a habarcsra, és az asztalosoknál rendszerint nem csukódnak otthon az ajtók és a fiókokat csak nagy nehezen lehet kihúzni. A cukrászok az ecetes uborkát kedvelik, a hentesek a marcipánt, a pék pedig jobban szereti a kolbászt, mint a kenyeret. A torreádorok előszeretettel tenyésztenek galamb bokát, a bokszolok pedig elsápadnák. ha gyereküknek el-4 ered az orra vére. Én mindezt nagyon jól megértem, mert munka után soha sem nevetek. Halálosan komoly ember vagyok, és az emberek pesz- szimistának hisznek. Talán joggal. Házasságunk első éveiben még gyakran mondogatta a feleségem: „Nevess már egy kicsit!” De aztán rájött, hogy ez nem megy nekem. Boldog vagyok. ha kimerült arcizmaimat^ elnyűtt kedélyemet mély komorsággal üdíthetem feL Még a másik nevetése is idegesíti mert túlságosan is emlékeztet a szakmámra. Így aztán esőn-' des. békés házaséletet élünk, a feleségem is lassan elfelejt nevetni. Egyszer-egyszer mosoly-; gáson kapom rajta, és ilyen-' kor én is elvigyorodok. Halkan! beszélünk egymással, mert gyűj lölöm a varieték lármáját, meg a stúdiókban uralkodó zűrzavart. Azok. akik nem is-: mernek jól. zárkózott'embernek tartanak. Talán azért,’ mert túl gyakran kell neve-; tésre nyitnom a számat. A1 magánéletemet viszont merev arckifejezéssel élem végig,’ csak hébe-hóba engedek meg magamnak egy-egy szelíd mosolyt. Gyakran gondolkodom azon, vajon nevettem-e valaha — csak úgy maszek. Nem hiszem. A testvéreim legalább is úgy emlékeznek. hogy én mindig nagyon komoly gyerek voltam.' ^ ^ Raáb György fordítása J 1975. június 15, Hiábavaló út Vörösmarty nyomában Vörösmarty-emlékhelyeket kerestünk Fejér megyében, s első utunk természetesen Ká- polnásnyékre vezetett. Vörösmarty szülőházához, amelyben múzeumot rendeztek be. A kapunál azonban meglepő tábla fogadott bennünket^ / • . ... . Azt csak’ mellékesen jegyezzük meg. hogy az eredeti szövegben a '„miatt” sző ■— Vö- rösmartyhoz igazán méltatlanul — egy t-vel szerepel, egy jótékony kéz javította ki. A táblára írt megjegyzések viszont éppenséggel nem dicsérettel szólnak a Fejér megyei Múzeumok Igazgatóságáról, amely a júniust tartotta legalkalmasabbnak a múzeum festésére.' Külön figyelmetlenség, hogy az országúton levő. a múzeumot jelző táblára nem írták ki, hogy az utas ne menjen tovább. A zárva tartás tényéért még jókora utat kell megtennie azért, mert akiknek gondjaira bízták a múzeumot, még ennyi figyelemre se méltatják azokat, akik a Vörösmarty-emlékévben fel akarják keresni a kápolnásnyéki házat. _ Fotó: Gottvald
