Tolna Megyei Népújság, 1975. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-09 / 107. szám
I t Mozogjunk tobberl Madarak, fák, virágok, gyerekek ^Feioidódoít-e az amerikai munkásosztály ? Azt hiszem alig van felnőtt, aki né őrizné gyerekkora vidám, gondtalan kirándulásainak üdítő emlékét. Sokan emlékeznek a kirándulásokra, a színes tavaszi-őszi világban, az ezerszínű természetben. Minden évszak meghozza a gyerekeknek a maga ajándékát. A kirándulás kettős öröm: a növekvő gyerek szervezete, de még a felnőtté is megkívánja a mozgást, a szabadban, a friss levegőn. Az eredmény szellemi frisseség, a fizikai erőnlét. Közben az emfc^r. felfedezheti a természetet, megismerkedhet a világgal. o A szekszárdi 3. számú Babits Általános Iskola négy diákjával beszélgetek. Fördös Zsolt előrehajol a széken a sikló kúszó mozdulatait utánozva magyaráz. A negyedikes kisdiák elbeszélését a többiek nevetése kíséri. — „... akkor azt gondolja a sikló, hogy megszabadult tőlem és balra fordul, én hirtelen elébe vágok és elkapom. Azért szeretek kirándulni, mert akkor gyűjthetek állatokat. Nemcsak az iskolával megyek kirándulni, hanem szüleimmel is. Vasárnap, a tanulási időt leszámítva, egész nap a levegőn vagyok. — Az osztállyal jártunk a nagypapám szőlőjében is — , veszi át f szót Zsolttól osztály- ’ társa. Szemes Laci. Szeretek játszani, nagyokat szaladgálni a levegőn. Utána jobban is tudok tanulni, aludni, mert előtte klfutkároztam magam és nem is gondolok arra, hogy „de jó volna fogócskázni, szaladgálni.” Érthető is, a 10 éves gyerek- ember lételeme a mozgás. Sulyok Andrea nyolcadikos tanuló arról mesél, mennyire szeret falun nyaralni, a nagymamájánál. — Olyan csend van ott és tiszta levegő, ami itt a városban nem található meg. Tanulás után elmegyek sétálni és osztálytársaimmal közösen szervezünk rövid kirándulásokat Varjas Ildikó minden nyáron Óbányára kirándul. Ha hazaér, úgy tűnik neki, a városban még a víz íze, színe is más, mint a szabadban. És igaza van. Hetente négyszer edzésre jár. — Az edzések után mindig vidám és nyugodt vagyok, a tanulásnál jobban tudok figyelni. Támer Mariann nyolcadikos tanuió, eddig hallgatott. Mivel ő az úttörőtanács megyei titkára, megkérem, beszéljen a tapasztalataikról. — Úgy érzem, nyolcadikban magas a szellemi követelmény a tanulókkal szemben és hogy ennek meg tudjunk felelni, 3—*■ 4 órát feltétlenül levegőn kellene tölteni. Az osztályból, ahová járok, 10—15 tanuló rendszeresen kirándul. A többiek nem, sőt, vannak osztályok, melyek egyáltalán nem mennek kirándulni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az úttörőcsapatok elég sokat kirándulnak, de még több kirándulást is lehetne szervezni. # Pár évvel ezélőtt az NDK egyik kis városában éltem. Szobám ablaka arra az- útra nézett, ami a kis erdőbe vezetett. Az erdő egy kilométerre volt a házaktól. A fák között csónakázótó, strand és sok apró tisztás csalogatott. Kék éggel,- friss levegővel. Az az út délutánonként mindig megtelt az erdő felé siető, igyekvő emberekkel. A kocsikban kisgyerekek aludtak. Télen pedig ök- lömnyi gyerekemberek vergődtek sítalpaikon az erdő felé, a szüleikkel együtt. Nemcsak ünnepnapon, de hét közben- is, munka után. A telepet az egyik gyár építette munkásainak. Az erdő sokáig hangos volt a kirándulóktól, mi pedig az ablakból figyeltük őket, és azon csodálkoztunk, hogy van az, hogy nem fáznak, nem fáradnak. „Hozzászoktak”, intézték el a választ azok, akiket megkérdeztünk. Testedzés. Testkultúra. Úgy tűnik, nálunk gyerekcipőben jár. Beszélhetünk-e róla? Keveset kirándulnak a gyerekek, ennél kevesebbet már csak a felnőttek vannak a levegőn! De hogyan látja ezt a tanárnő? A kérdésre Szoro- vecz Erzsébet tanárnő, az is- ko'a igazgatóhelyettese válaszol: — Az osztálykirándulások tájegységenként a földrajz, a történelem és az irodalmi" követelményekhez kapcsolódnak. A hétköznapokon szervezünk gyalogtúrát, a nagyoknak évente két alkalommal két — reggeltől estig tartó programmal — honvédelmi napot, a kicsik ez idő alatt sétálnak, játszanak. A gyerekeknek nagy a mozgásigényük, könnyen lemérhető azzal is, hogy a több napig tartó eső után alig lehet bírni velük. Kevés az a család, amelyik kirándulni megy. A szülők véleményem szerint többet törődnek a pénzszerzéssel, mint ilyen vonatkozásban gyerekeik és saját egészségükkel. o A szekszárdi Garay Gimnázium udvarán tornaruhára vetkőzött lányok szaladnak a labdával. Többen nézik a játékukat. Általános a jókedv, a hangszóróból beatzene árad. Ez nem lehet tornaóra — gondolom. Megtudom, hogy a lányoknak jelenleg nincs órájuk, most a fiúknak tartanak tornaórát. De ez fordítva is igaz, míg a lányok tornásznak, a fiúk játszanak a labdával. Nem kell ezen csodálkozni, gyakori látvány a gimnázium udvarán. — Kevés a heti három tornaóra — mondja Mozolai János testnevelő tanár, megyei testnevelési szakfelügyelő — a szervezet több mozgást kíván, a gyerekek azért minden adandó alkalmat kihasználnak. Az 1974—75-ös tanévben megalakultak és működni kezdtek a .diáksportkörök és az országjáró diákok köre. Beszélgetés közben előkerül Jantner László harmadikos tanuló is, az országjárók körének diákvezetője. Háromnapos ODK-vezetőképzőben volt. Az ODK céljáról beszél. — A legfontosabb feladatnak azt tekintjük, hogy ne csak mi, ODK-sok menjünk kirándulni, hanem hogy 2—3 ODK-tag összefogja, vezesse a természetjárásokat. Akik hazajöttek ezekről a kirándulásokról, még mindig meg voltak elégedve. Nemrégen esett az eső, azt hittem elmarad ezért a kirándulás, de sokan eljöttek így is. Ez már jelent valamit... A mozgás szükségességéről, hasznáról beszél ékesen, hogy egyre több munkahelyen vezetik be a munkahelyi tornát, ami 'kezdetben nevetést, sőt ellenkezést váltott ki. Sok helyen megváltozott azóta a munkahelyi vélemény, s megszerették az ellenzők is a munkahelyi tornát. Sajnos, a családokon belül el sem kezdődött az a folyamat, ami alkalmas a mozgás, a testkultúra megteremtésére. Érdemes ezen eltűnődni, kinek- kinek... VÉR ESS ÉVA Júliusban nyílik Domboriban a napközisek tábora Szépen halad Domboriban a napközis gyerekek nyári táborának építése, hallottuk Báli Jánostól, a szekszárdi Városi Tanács művelődésügyi osztály- vezetőjétől. Sok embert érint ez a közlés, hiszen nem közömbös, hogyan telik azoknak a kisiskolásoknak a nyara, akik a tanév befejezése után továbbra is napközisek maradnak. Az elmúlt évben nagy gondot jelentett az, ‘ hogy a tábor szociális létesítményeit nem tudták teljesen megvalósítani Jelenleg a -városi tanács költségvetési üzeme végzi az építést. A víz- és csatornamű KISZ-eséi szintén dolgoznak a területen. A városi tanács az idén két faházat vásárolt. Az egyik faházban 80 tanulót szállásolhatnak el. A Szekszárdi Bútoripari Vállalat faanya-', got biztosított a kétszintes ágyak elkészítéséhez, amit az üzem politechnikai műhelyének dolgozói részben társadalmi munkában készítenek el, részben pedig céljutalomért igyekeznek a munkát időben elvégezni. Az ágybetéthez való szivacsot is a Bútoripari Vállalat adta. A másik faház jóval kisebb, a raktár és a táborvezető elhelyezésére azonban elegendő. A faházak 300 ezer, az ágyak 60 ezer forintba, a víz- és csatornavezeték építése 450 ezer forintba kerülnek. Az idei munkák értéke meghaladja tehát a 800 ezer forintot. Játékokat és televíziót is vásárolnak a gyerekeknek. A szociális létesítmények tervein — amit a tervezővállalat KTSZ-tagiai társadalmi munkában készítettek — módosítani kellett, de már az új tervek alapián folyik az építkezés. Sajnos, a belső vízvezeték anyagai: mosdók. WC- kagylók, csapok még beszerzésre várnak. Amennyiben nem sikerül beszerezni ezeket a szerelvényeket, vállalatokhoz kíván segítségért fordulni a városi tanács, s kéri a szocialista brigádok támogatását is. A városi KISZ-bizottság tavaly és idén is áprilisban építőtábort szervezett. A Volán Vállalat KISZ-fiataljai áprilisban dolgoztak a napközis táborban. Május 5—15-ig ismét kint dolgoznak és a soortléte- sítményt teszik rendbe. Az építőanyag-ipari vállalat a termelési áron, csak a felrakás fizetése mellett adott 25 köbméter folyamkavlcsot. A tábor július elsején nyílik, ú ttörővezető-képzőként az őrs- és rajvezetők részére. Majd 100 gyermeknek ad helyet. és kéthetenként a négy turnusban 400 szekszárdi gyerek üdülhet a napközi otthonos táborban. A második világháború utáni 30 ©setendóben or amerikai szociológusok nagy igyekezettől serénykedtek, hogy oi a móritól munkásosztályt „feloldják o középosrtály1' nagy tömegében. Az elméiéit alkimistáinak mesterkedései majdhogynem az egész osztályt megfosztották anyag szerűségéül. Kisebbségi réteggé nyilvánították, mondván: a „kék gallérosak", vagyis o munkások száma ma kisebb, mint o „fehér galléros" alkalmazottaké. Sót, kifejtették, hogy már „a gallérok színe is elvesztette jelentőségét mivel o kék is, o fehér is ma egyféle középosztályt jelez." \ • Andrew Levinson, fiatal szociológus elhatározta, hogy egybeveti a hivatalos tudomány tételét a mai amerikai valósággal. Vizsgálódásainak eredményeként jelent meg „A munkásosztály többsége” című könyve az Egyesült Államokban. Tanulmányából kiderült hogy a polgári szociológia kulcsfontosságú tézisei erősen eltúlzottak. „Az amerikaiak többsége — férfiak, feleségek és gyermekeik 60 százaléka a munkásosztályhoz tartozik — állapítja meg a - szerző. — ...Nem csökkent a munkásosztályhoz tartozók száma, hanem 1950-től körülbelül 4 millióval növekedett". — Ez tehát az igazság a „fehérben feloldódott kék gallérok" első számú mítoszát illetően. A második számú mítosz azt hanggiztatja, hogy mindenki egyformán él. A szerző azonban ésszerű ajánlatot tesz: olvasói nézzenek szét nyitott szemmel maguk körük Az úgynevezett középosztály nem költözik a nyomornegyedekbe, tagjai kényelmes, kertes házakban élnek. A szerény, szűk lakásokban a szakmunkások és alkalmazottak laknak. Ä szorosan egymáshoz tapadó, omló vakolatú, elhanyagolt bérkaszárnyák a munkáslakások. — A gazdagok és a Jómódúak a kertvárosokba települnek, a dolgozók pedig a gyárakhoz közelebb eső kerületekbe. A külvárosok — mintha az emberek más-más bolygón élnének is — nem érintkeznek egymássaL Ä munkások és az alacsony beosztású alkalmazottak minden hivatalos és nem hivatalos adat szerint többet dolgoznak és rosszabbul élnek, mint a kispolgárok és a középosztály. „Az amerikai munkások önálló osztályt alkotnak — vonja le a következtetést a szerző —, amelynek valós problémái vannak és elégedetlensége megalapozott. A munkásokat közös érdekeik egyesítik és ők alkotják az amerikai nép többségét”. Á könyv számos adatot közöl a dolgozók életkörülményeiről. Jack London Vaspata című regényének hőse elvitt egy középosztálybeli asszonyt egy munkáshoz, aki gyári baleset következtében elvesztette fél karját A regénybeli szereplő így próbálta megingatni az asszony naív elképzeléseit a munkásosztály kedvező köt rülményeiről. Levinson emlékeztet rá: „Ha Jack London ma élne, ugyanezt a módszert alkalmazhatná. A tény 60 év múltán is tény maradt: a különféle munkákban olyan sola ember veszti életét vagy válik rokkanttá, hogy azt a középosztály el sem tudja képzelni... Az USA iparvállalatai — folytatja Levinson — Amerika első számú gyilkosai”. A szerző megcáfolja a harmadik számú mítosz is, amely azt hirdeti, hogy „a munkás- osztály politikai szempontból reakciós”. Amerika bonvolult valóságában a munkások között is vannak fajgyűlölők és vannak militaristák. Olyan emberek akik a propagandahálóban fennakadván az ellenséget a néger munkásban, tehát tulajdonképpen osztálytestvéreikben és nem a tőkében látják, vagy éppen az óceánon túl keresik, ahogv éppen a ka- tonai-inari komplexumnak arra szüksége van. Emellett egy sor szakszervezet reakciós politikai nézeteit tekintve pé- pább a pápánál. r 1 Ar. amerikai dolgozók és al-’ kalmazottak többsége azonban haladó nézeteket vall. Levinson ezt a tételét nemcsak a napirenden lévő különféle kérdésekről végzett közvélemény-kutatási adatokkal támasztja alá, hanem konkrét eseteket, említ, amikor a munkásosztály nemcsak saját, hanem minden dolgozó jogainak védelmében lépett fel. A vezető körök azért terjes*-1 tik ezt a három mítoszt a munkásosztályról, egy sor burzsoá tudós pedig azért igyekszik elméletileg megalapozni őket, hogy semlegesítsék és elszigeteljék a munkásosztályt az amerikai társadalom más haladó erőitől. Levinson azt tanácsolja, hogy meg kell szabadulni a hamis mítoszoktól,' „nemcsak azért, mert nem igazak, hanem mert politikailag is veszélyeztetik bármilyen ésszerű, haladó stratégia kidolgozását Amerikában a 70-es évekre”. Nem érhetnek el sikereket a munkásosztály- lyal való szövetség nélkül a2 ifjúsági, a nő- és négermozgalmak, nem is szólva az el- lenzékieskedő liberálisokról. ’„Az osztálykülönbségek továbbra is rendkívül világosan érzékelhetők — írja befejezésül Levinson. — A munkások többségének keresete nem elég ahhoz, hogy tisztességesen megéljen, s csak a munkások rendkívül szűk rétegét sorolhatjuk a jómódúak közé... Amerikában hosszú évek óta divat az osztályok létezésének tagadása, az osztályok azonban konok tények maradnak. S mint láttuk, a „kék gallérosok” nemcsak a vállalatoknál, de az országban, saját államukban, egészében mindig is másodrendű állampolgárok voltak”. ■"1 G. CERASZIMOV. az APN New York-i tudósítója 1915. május ft
