Tolna Megyei Népújság, 1975. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-01 / 101. szám
I Ä régi, nagy békebeli május elsejére virradt. A madarak még csak csipogtak, fészkelöd- tek a Körút fáin. A homály éppen-éppen csak lehelte a föltartóztathatatlan diadalmaskodó fénynek reményét A pesti utcák ilyenkor szokott csöndjét azonban elég háborgatás érte. Most szállingózott legsűrűbben a Városliget felől a mulató nép. A Szondi utcán egy négyes csoport jött Két jó cimbora két lánnyal. Az egyik Zordukán Árpád Vasesztergályos-segéd. A másik Dafnkó Elemér festőművész-növendék. Egy kapu előtt állottak meg most véglegesen: *— Nem várnátok meg a kapunyitást velünk? — javasolta a festő: — Azzal is kevesebb a kockázatotok, ha a házmester nem .árul be anyátoknak, hogy most érkeztetek haza. — Anyánk? Na nem mondom! — csacsogta az egyik lány: — Abból a sok becsület- sértésből, amit ránk rak, megélne egy járásbíróság egy évig. De az a húsz pofon, amit apuci helyez el rajtunk, ha nem nagyon részeg és felébred! Az a beszéd! ' A házmester feicsoszogott, és tudósítása eloszlatta a feszültséget és aggodalmat. A lányok édesapját még nem volt szerencséje beereszteni, mind ez ideig. 1 A két lány megkönnyebbülten surrant be a házba. « — Na! — szólt a festő, nyurga, de vállas fiatalember, A köpcös, de bikanyakú, nehézsúlyú vasesztergályosnak: — Na mégy tüntetni? . — Kéne! — bólintott Zordukán: — De nem túl nagy a kedvem. A Váci út tetejéről indulok a gyártelepről a szaktársakkal. Most még nem dől össze az ég, ha elmaradok a kivonulásról. Legföljebb azt hiszik, benyaltam. Mit gondolsz? — Ha neked nem fontos? Nekem aztán nyolc! — vont vállat Damkó. a festőnövendék: — Gyerünk, kávézzunk meg valahol. Nekem az ivás- ból elegem van! — Mehet! — egyezett bele a vasesztergályos. ) • . Körúti kávéház bádogvirágos teraszán foglaltak helyet. A villanykörték még égtek. Kínos, nevetséges volt a szerepük a hajnalban. Mintha halálraítéltek hencegnének. A terasz több asztalánál ültek. A legvégében nagy, hangos mulató társaság sörözött. Azaz locsolta az italt, és marhaságokat ordibált, meg művelt. Egy részeg pofa fogadásból a márványasztal közepére állt fején. A gumirádlik, konflisok egyre-másra kattogtak végig a Körúton. A járdán elég járókelő bukkant fel egyre. X vasesztergályos három évvel volt idősebb a festőnél. Ez a korkülönbség most nem látszott már meg közöttük. Valaha annál jobban számítót! A két cimbora földi volt. Óriási vidéki bányatelepen születtek mindketten. A Zordukán apja bányamunkás volt. A Damkóé bónyaaltiszt. A házuk tőszomszédságban állt, és a két fiú a porban . játszástól fogva tartotta rendületlenül a puszipajtásságot. Az idősebb és rettentő erős Zordukán megoltalmazta a kisebb Damkót minden gyermekkori kocódásban. — Hej! Emlékszel nálunk, otthon a május elsejére? — kavargatta haboskávéját a festő. — Két kilométeres út, a bányáig, a tárnáig, csupa nyírfagally! Nyírfaszag volt az egész város. És éjjel, amikor a bányászok elindultak a mécsessel. Be gyönyörű az! A legények szalagos nyírfát állítanak az udvarokra. Itt Pesten semmi sem volt még a május elseje, amikor nálunk már olyan ünnep volt ez! Olyan nagy nap!... — Mit nap? Három nap! 1— Dörmögte közbe a vasesztergályos. — A tyúkok is be- könforoltak az udvaron a vörös május előtt és után egy nappal... De mit akar ez a sok rendőr ott? Nézd csak! A Körútnak égjük mellékutcájából nagy sor rendőr vonul elő. A parancsnokuk rém idegesen kiabálta a vezényszavakat nekik. Végül is egymástól alig néhány lépésre kordont állíttatott vélük a .Körút mindkét oldalán. , A kávéház elé is jutott belőlük vagy három. — Én tudom, miért vezényelték ezeket ide! — mondta a festő: — Tavaly ezen az egyetlen helyen zavartátok meg a rendet. Betörtetek néhány kirakatot, és elpáholtatok néhány alakot * Már fizettek is. Éppen távozni készültek. A Körút hosszán egyre jobban gyűlt a járókelő a járdán. A rendőrök csak bizonyos helyen, egyszerre eresztettek át a Körúton. Különben azon csak járművek közlekedhettek szabadon. Most mozgolódás támad! ' — Jönnek a vasasok! Itt vonulnák el a vasasok! — Ez a két mondat terjedt szájról szájra. — Te! Üljünk beljebb, hogy he vegyenek észre a sorból. De nézzük végig a tüntetést! — javallottá festő cimborájának. Ezet tettél! A terasz kiszögeléséhez húzódtak egy kis asztal mellé. A kocsiúton már dübörgőit a vasasok menete. Kifogástalan, szinte megfélemlítő rendben vonultak hatos sorban. Nem csapták egyszerre a lábukat. Nem csinna- drattázott előttük rezes zenekar. Mégis, valami szívszorító döbbenet támadt a Körút levegőjében. i A festő megigézetteri meredt oda a kocsiútra. Ránézett cimborájára, a vasesztergályosra. Majd ezt makogta: — Ez a nagy dolog! Ez a valóság! Ez a jövő! Én érzem... . j És egyszerre tele lett a szeme könnyel. A vasesztergályos lomha jó- nási vállai lassan emelkedtek: — Gyere! Illik velük mennem nekem is. Rosszul tettem, h<?gy elmaradtam, ! — Gyere! — De nézd! Nem eresztenek senkit át a rendőrök! — aggályoskodott a festő. — Bízd rám! — vetette oldalt fejét a vasesztergályos. — De én, hát én?— vonakodott a festi Gross Arnold rajza. — Gyere csak! Te is közi-’ bénk tartozol! — mordult rá. cimborája. Áthatoltak a teraszon, átfurakodtak a járda járókelőin. És pont egy rendőrnek szaladtak neki. A vasesztergályos elment volna mellette, mintha ott sem állana, de a rendőr, kö- telességszerűen elébe tartotta karját: — Tilos kérem az átjárás! — Jó, jó! — bólintott mosolyogva a vasesztergályos: — de én közibük tartozom és ő is! Azzal, minthogy a rendőr mell-mellnek állotta útját, a vasesztergályos szelíden megkapta a két karját, levegőbeemelte, és félretette útjából: A rendőr még meg sem találta elakadt szavát. Már az úttesten át a menethez csat- ! lakoztak. .—— — .. Májusi közjáték 1943-ban sí mm' ■ ■ r : HŰKa. 1943. május elseje van. És véletlenül ®T* olyan őrök teljesítenek szolgálatot, akik felől nyugodtan írhatok. Szerencsém van! Hogy épp ezen a napon, megint kommunista újságíró lehetek, ha csak kis időre is. és jelentést írhatok az új világ harci erőinek májusi seregszemléjéről! Ne várd. hogy lengő zászlókról írok. Nem volt itt ilyesmi. Nem mesélhetek felemelő tettekről sem, amelyekről oly szívesen hall az ember. Itt, ma. sokkal egyszerűbb volt. Nem, a tízezrek robbanó, sodró áradata az. amely más május elsejéken Prága utcáin örvénylett, nem milliók hatalmas tengere, melyet Moszkvában láttam, amint elárasztja a Vörös teret. Nem, itt nem láthatsz milliókat, de még százakat sem. Csak néhány elvtársat és elvtársnőt. És mégis, úgy érzem, nem kisebb dolog ez. Nem kisebb, mert szemléje annak az erőnek, amely épp most esik át a tűzpróbán. Keresztülmegy a leghevesebb tűzön, és nem porlik hamuvá, hanem acéllá edződik. Ezt a szemlét lövészárokban tartjuk, csata közben. A lövészárokban pedig terepszürkét hordanak a harcosok. Apróságokban mutatkoznak meg itt a dolgok. Ki tudja, megérted-e egyáltalán. Te, aki majd egyszer olvasod ezt az írást, s aki mindezt nem élted át. Légy rajta, hogy megértsd! Hidd el. erősebbé tesz. A szomszéd zárka reggeli üdvözlete — két Beethoven-taktust kopogtatnak ki a falon — ma ünnepélyesebb, jelentősebb, s a fal is mintha zengőbben tolmácsolná. Legjobb holminkat öltjük magunkra. így van ez minden zárkában. A reggelit már teljes díszben vesszük át. A nyitott ajtók előtt elvonulnak a folyosószolgálatosok. kenyeret, feketekávét, vizet hoznak. Skorepa elvtárs két adag kenyér helyett ma hármat dug ide. Ez az ő májusi üdvözlete: egy gondos lélek cselekvő köszöntése. És mikor átadja, ujjaink egy pillanatra találkoznak. Beszélnünk nem szabad. A szemünk rebbenését is figyelik, de vajon a némák tudják-e megérteni magukat ujjaik segítségével? Zárkánk ablaka alatt nők sietnek az udvarra. a reggeli félórás sétára. Felmászom az asztalra. s a rácson át nézem őket. Hátha észre- vesznek. Észrevették! öklüket emelik fel üdvözlésül. Viszonzom. Az udvar ma sokkal élénkebb, s ez az élénkség egészen másfajta, mint egyébkor: vidám, boldog. A felügyelőnő semmit sem lát. vagy talán csak nem akar látni. És már ez is az idei májusi szende tartozéka. Most jön a mi félóránk. Ma én leszek az előtornász. Május elseje van. fiúk, fiúk, csináljuk ma másképp, rajta, hadd bámuljanak az őrök! Első gyakorlat: egy-kettő,' egy-kettő: kalapácsütést utánzók. Második gyakorlat: kaszálás. Kalapács és kasza. Némi képzelőerővel talán rájönnek az elvtársak, hogy ez azt jelenti: sarló és kalapács. Körülnézek, Mosolyognak, és nagy lendülettel ismétlik a gyakorlatokat. Megértették. így. fiúk, ez a mi májusi táborhelyünk, és ez a némajáték — ez májusi fogadalmunk, hogy ha kell, meghalunk. de hívek maradunk. Vissza a zárkába. Kilenc óra. A Kreml órái most tizet kondítanak, és a Vörös téren megkezdődik a szemle. Tartsunk velük, apa! Ott most az Intemaeionálét éneklik, most szerte a világon az Internacionálé harsog, zendül- jön fel a mi zárkánkban is! Elénekeljük. Azután forradalmi dalok következnek, egyik a másik után, hiszen mi nem akarunk egyedül lenni, hiszen mi nem vagyunk egyedül, mi azokhoz tartozunk, akik most szabadon dalolnak a szabad ég alatt, de éppúgy harcolnak, ahogy mi harcolunk... t Kik senyvedtek börtönök mélyén, Elvtársak, tudjuk, hogy gondolatban. Ti velünk, mind velünk vonultok A harci oszlopokban. Igen veletek vagyunk. Ilyenre terveztük a 267-es cellában az 1943. évi májusi seregszemle ünnepélyes befejezését De valóban vége a szemlének? Hisz itt ..........................................................*----------v an még a folyosószolgálatos asszony, aki most. délután, az udvaron tesz-vesz, s közben a Vörös Hadsereg indulóját fütyörészi. meg a Partizán-indulót és más szovjet dalokat, hogy lelkesítse a zárkában hallgatózó férfiakat. És itt van a cseh rendőregyenruhát viselő férfi, aki papírt és ceruzát hozott nekem, s most a folyóson strázsál. nehogy valaki meglepjen. És itt az a másik férfi is — voltaképpen kezdeményezője ennek az írásnak — aki majd kicsempészi s gondosan elrejti ezeket a lapokat, hogy ha majd eljön az ideje, napvilágra hozza őket. Ezek az emberek a fejükkel játszanak. Az életüket kockáztatják, hogy hidat verjenek a bebörtönzött ma és a szabad holnap között. Harcolnak odaadóan és félelem nélkül, minden rendelkezésükre álló eszközzel, ki-ki a maga helyén, ahogy a helyzet megköveteli. Egészen egyszerű, jelentéktelen emberek ezek, s annyira hiányzik belőlük a pátosz. hogy szinte fel sem ismerjük azt az élet-halál harcot, amelyet értünk, barátaikért vívnak, s amelyben győzhetnek, de el is eshetnek. Tízszer, hússzír láttad már a forradalmi hadsereg, dicsőséges felvonulását a májusi szemléken. Csodálatos látvány. De csak harcban lehet felmérni ennek a hadseregnek az igazi erejét, legyőzhetetlenségét. A halál egyszerűbb, mint gondolná az ember, és a hősiesség arcát nem övezi glória. De a harc kegyetlenebb, mint az ember gondolná, és kitartani s győzelemre vinni — ehhez mérhetetlen erő kell. Ezt,az erőt naponta látod működése közben, de nem mindig ébredsz egészen tudatára. Hiszen minden olyan magától értetődőnek / látszik. Ma megint tudatára ébredtél ennek az erőnek. Az 1943. évi májusi seregszemlén. i Július-Fu cik
