Tolna Megyei Népújság, 1975. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-25 / 121. szám
) 1 M > f rwi»»u, ^v -ttv.v •••■*• ■<< ;-i.^^^>. • , kát, melyek a Kálvária-dom- kerülhetne az ürögi szoba be? bon lévő szép, régi parasztház rendezése, megvásárlásáról folynak. ■ Eb- ORDAS tVÁM ) ben valóban megfelelő helyre Fotó: Komáromi Zoltám ! A kaloda felirata Gyűjtés ír eg szemcsén osztályok tagjaiból összetevődő népes gárda állt és áll ma is készen segítésére. Az öregek klubja, a Röpülj pávakor és a Bartók Béla nevét viselő hely; úttörőcsapat tagjai. Az egyre inkább szűkké váló művelődési házban az egyik ajtón felirat díszük: „Ürögi szoba”. Ez egyelőre enyhe túlzás. Az ajtó mögött nem egy ürögi szoba rejlik, hanem egy majdani berendezésének alapanyaga. A régi paraszti gazdaság és lakás fel- szerelési tárgyai nagy bőség13. — Már elmúltam tizennyolc... És hidd el, hogy többet éltem át, mint mások száz év alatt. Először a szüléimben hittem, aztán istenben, most már semmiben... Mielőtt meghalok, csak egyet szeretnék... De olyan nehéz ezt elmondani... Itt van ez a levél, elolvashatod. Sőt, kérlek, hogy olvasd el, és ha nagyon nagy hülyeség, akkor tépd el. Ha pedig nem, akkor nagyon gyorsan juttasd el Tószeghy zászlósnak-, — Tudtam én — mosoly- t Rózsi. — Láttam, hogy rőted... Talán nem is szeretem, nagyon egymáshoz valók vagyunk — mondta Krisztina és elindult a pincéjük felé. Az ajtóból visszafordult: — És köszönöm... Mire Rózsi a pincébe ért, mindenki aludt. Télikabátokkal, szőnyegekkel takaróztak és a kikészített mosdóvíz tisztán csillogott a lavórban. Rózsi a petróleumlámpát a vacka mellé vitte, a leragasz- tatlan borítékból kivette a levelet és minden lelkiisme- retfurdalás nélkül, mint egy anya, olvasni kezdte: „Kázmér kedves! ' Azt mondom: igen. Azt nem mondom, hogy szeretem. Kedvelem magát, mert gyengéd és udvarias. És főként igazat adok magának. Ebben a világban már egyetlen szabály vagy törvény sem érvényes. Megértem én, hogy milyen rettenetes érzés lehet magának úgy élni, hogy azt teszi, amit gyűlöl, és mégsem mer és nem tud ellene fellá- ^dni. Az ember nyomában ott settenkedik a halál és ha netán kikerüli, majdan azért kell bűnhődnie, amit maga is elítélt. Azt mondja, hogy az öngyilkossághoz sincsen bátorsága. Kedves Kázmér, eh- héz nem bátorság, éppen ellenkezőleg: gyávaság kell. Ezt nekem elhiheti. Én gyáva vagyok úgy élni tovább, hogy körülöttem mindenki látja a Í rámfröccsent szennyet. Anyám egy gyilkos szeretője: önző, lelketlen nőstény. Maga meg- I érti, hogy min mentem ke- I resztül, amíg odáig eljutottam, í hogy mindezt le merem írni az anyámról. És azt is le me- v rem írni. hogy irigylem ezt a nyomorult, gyáva, iellemtelen apámat, aki legalább looott magának egv kis tisztaságot, aki ha későn is. de legalább megtanult szeretni. És erre egy cselédlány tanította meg, ahogyan mi mondjuk* egy műveletlen paraszt. És ez a paraszt, akit én tanítottam meg huszonöt éves korában olvasni, mindannyiunk fölé emelkedett. De térjünk vissza a mi dolgunkra, kedves Kázmér. Hetek óta ostromol. Elhiszem, hogy szeret, talán jól is esik. De elhatározásomhoz mégsem ez vezetett, hanem egy racio- náüs ok: lehet, hogy maga, lehet, hogy én, vagy talán mind a ketten hamarosan meghalunk. Nincs jogom magától megtagadni azt, amiről maga úgy érzi, hogy ebben a sivárságban is boldoggá tudná tenni. íme, az ajánlatom: jöjjön és amikor akarja, a magáé leszek. Sírnom kellene, de nevetek. Hányféleképpen megálmodtam én ezt az eseményt és most talán egy pincerekeszben... Ugye nem kell folytatnom? Lehet, hogy csodálkozik, de bízom benne, hogy megért. Megért, mert szeret és mert egy a sorsunk. A viszontlátásig, a maga Krisztinája. Utóirat: Drágám, bevallom, hogy én még csak nem is csókolóztam soha... Kriszti.” Rózsi hangosan sírt. — Egy magamfajta soha nem tudna ilyen szép levelet írni — mondta magában. Aztán felállt, magára borította a kendőjét és kiment az utcára. A kapu előtt a sváb parancsnok ácsorgott. — Megmondtam, hogy nem kilépsz az utcára! — Egy fontos üzenetet keTl vinnem a várba Köpetzy ezredes úrnak... — Csak menj! Úgysem érsz életben oda... — Azt csak bízd rám, kamerád! — mondta Rózsi és eltűnt a hajnali szürkületben. Csak annyit tudott, hogv Tószeghy Köoetzyvel együtt a Prónay-különítmény főhadiszállására ment. * *T-. Rózsi az utcán vacogott a félelemtől. Amerre nézett, te- 'l metetlen hullák hevertek. Katonák és civilek, gyerekek és asszonyok. A vár aljában egy kórház előtt, mint a fahasá- | bök, gúlába rakták a meztelen holttesteket. Sok helyen az úttestet teljesen elzárta a ledőlt házak törmelék“. Fvv épületet két,tizeit a bomba.- A szobák egyik fala tökéletes épségben nézett az utcára. M hengerelt mintájú falakon csat* ládi képek lógtak, egy hatalmas falióra ingája még lengett. Élő embert sehol se*«- látott. , Lihegve Iramodott neki ® meredek lépcsőnek. Már majdnem elérte a Halászbástyát^ amikor éles kiáltás állította meg: ■ — Álljf Hová mégy? -i egy kapu alól két katona lé» pett ki, —• A Prónay-különítmény- hez. Egy fontos üzenetet hozol! Köpetzy ezredes úrnak— A katonák eligazították. Ut-' mutatásuk nyomán Rózsi most már könnyen megtalálta az egykori iskolát, ahol a különítmény székelt. A kapuban fegyveres őr lépett elé: — Hová, hová, szép me-] nyecske? ík—- Köpetzy ezredes urat keresem — mondta és valami mosolyfélét erőltetett az arcára. — Hát azt már hiába— Merthogy az úgy meghótt, hogy jobban nem is lehet — mondta a katona, de a hangja inkább vidám volt, mint részvétteljes. — Nem baj. Igazából nem is őt keresem, hanem a tisztjét, egy bizonyos Tószeghy zászlóst... — mondta bátran, mert a katona hangja megnyerte bizalmát... — A Pubikát? Hát az itt van. A nagyobb tiszt urak mind elmentek valahová. Úgy beszélik, hogy a vár alatt valami nagy alagút van. abban bújnak. Meg aztán a csatornán akarnak továbo menni. A Pubikát hagyták itt parancsnoknak. Megérkezett Tószeghy. Ha lehet, még sápadtabb volt, mint amikor utoljára látta. A nyilas karszalagot már nem viselte, de az egyenruhája olyan volt, mintha most hozta volna a szabótól. — Ezt hoztam magának. Krisztina kisasszony küldte... A fiú mohón kapott a levél után. (Folytatjuk) tömegét jegyezte fel Iregszem- csén. Bőgős Gyuláné most értékes munkát folytat, hogy valamennyi Bartók-gyűjtötte dallamot magnetofonfelvételen rögzítse és pontosan kategorizálva megteremtse egy valóban semelyik községünkben nincs párja Bartók-archívu- mot. Két éve itt járt ifj. Bartók Béla, aki éppúgy, mint a budai Várban lévő Bartók- archívum munkatársai, segítséget ígértek a szép terv megvalósításához. Az anyagi eszközök azonban — sajnos — mint mindenütt, itt is végesek. Az iregiek becsületére válik, hogy az eddig összegyűjtött tárgyak kivétel nélkül ajándékozás révén kerültek a művelődési házba. Vannak azonban — és Bőgős Gyuláné jól tudja, hogy hol — értékesebbek is, melyektől tulajdonosaik ingyen nem hajlandók megválni. A községi tanács éppen ezért ebben az évben 5000 forintot biztosított tárgyvásárlásra, az Iregszemcse közművelődését mindig készségesen segítő kutatóintézet pedig tizennyolcezret. Mindez azonban bármilyen szép is, még édeskevés ahhoz, hogy reálisnak lekéssen nevezni azokat a tárgyalásoEgy művelődési háznak nemcsak rendezvényeknek kell otthont adnia, hanem az ott dolgozóknak joggal feladatai közé lehet sorolni, hogy igyekezzenek összegyűjteni a népi kultúra fogyóban lévő, köny- nyen veszendőbe menő értékeit. Ez a helyes felismerés vezette Bőgős Gyulánét, az iregszemcsei művelődési ház vezetőjét, amikor a gyűjtőmunkához már évekkel ezelőtt hozzáfogott. Jó szervező munkájának köszönhető, hogy rövidesen a legkülönbözőbb korben találhatók itt, vegyesen a földekről előkerült régi edényekkel, pénzekkel és valamikori iregi téglaégetők jeleit bemutató téglák érdekes összeállításávaL A népművészet máig elevenen él Ireg- szemcsén. Fényképeinken bemutatjuk a Gödöny Gyula által készített finom mívű „patkóit” tojásokat, ízelítőt Várhelyi Zoltán Hékút-pusz- tai állatgondozó tehetségről árulkodó faszobraiból és egy különlegesen érdekes darabot, ami a maga idejében cseppet sem lehetett kellemes „viselet”. Egy nyakszorító kalodáról van szó, mely a delikvens kezeit is fárasztó tartásba rögzítette. A múlt század elején élt duhaj iregszemcsei legények „keserű hegedűje” volt ez, melyben a kissé kaján felirat szerint ,,örömmel mehet- tck”. A felirat pontos szövege: „Íreg mezőváros keserű hegedűje, örömei mehetz szegény legény bene. 1830.” Amikor az iregszemcseiek panaszkodnak, azt emlegetik, hogy az ő falujuk olyan mesz- sze van mindentől, hogy „itt még Petőfi se járt". Petőfi itt- jártáról valóban nincs adat, de Bartók Béláról annál több. Gyűjtőútjai során a dallamok t ' - • -y. y..,\ . • • Os^croncí-y.yV.. v p;•. .-• • . * § |§|§§g§3. «; íSj^V. • ■-■<- 'V ; •*' ' -' fi O & S l 't*\ j>‘ ■ '' *. Ti* O '• v . • . ./‘/í; Í . •% * ■ • . •,. ?X>V■•$;•*• • (Kisrcgétíy) ■ •••.•-' " * •.
