Tolna Megyei Népújság, 1975. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-22 / 118. szám

1 Eredményhirdetés Lengyelen A szakma kiváló tanulója” versenyen Az életszínvonal emelésének tényezői * Tegnap délután befejeződött Lengyelen az a nagyszabású verseny, melyen az ország minden részéből érkezett me­zőgazdasági szakmunkástanu­lók mérték össze tudásukat, rátermettségüket az állatte­nyésztés három legfontosabb ágazatában: a szarvasmarha-, sertés- és baromfitenyésztés­ben. Ä kora délutáni órákig tar­tott, amíg a kiváló szakembe­rekből összeállított szakmai zsűri meghozta az „ítéletet”. A rendkívül szoros versenyben a három ágazatban a következő eredmények születtek: „A szakma kiváló tanulója” lett Sertéstenyésztésből az első he­lyezett Varga András pécsvá- radi tanuló, másódik Pézsa Karoly szintén Pécsváradról, a Tegnap délelőtt a Garay Szálló első emeleti tanácster­mében nyitotta meg Dulai Ká- rolyné, a Magyar Vöröskereszt Tolna megyei szervezetének titkára a Vöröskereszt család- védelmi felelőseinek három­napos tanfolyamát. A tovább­képzésen a hivatalos száz csa­ládvédelmi felelős közül kö­rülbelül hetvenen jelentek meg, föltehetően azért csak hetvenen, mert munkáltató ipari üzemek, mezőgazdasági és ipari termelőszövetkezetek, intézmények nem tudták sza­baddá tenni a megye vala­hány családvédelmi felelősét. A tanfolyam nyitásán jelen Volt Kiss András, a Vöröske­reszt Országos Vezetősége saj­tóirodájának vezetője és dr. Horváth Imre, az országos családvédelmi munkabizottság titkára is. Dulai Károlyné nyi­tó szavait követően az első előadó dr. Horváth Imre volt, aki az idős korú lakosság tár­sadalmi gondozásának vörös- keresztes feladatairól beszélt. mintha egy tételben adnám föl? — A szabályzat szerint mindegy. Nálam most esik le a húsz­filléres és nevethetnékem tá­mad. Ez a derék iparos eljött kipuhatolni, van-e rá lehető­sége megspórolni néhány fo­rintot. Az ilyen emberre mondják... Micsoda garasosko­dás. De ez most nem érdekes, számomra most az az érde­kes, hogy kívülálló harmadik­ként itt, tehát otthon akarva- akaratlan beavatott vagyok, s így beavatott kizárólag hazai földön lehet az ember. Az állomás elé befordul az ■autóbusz, három sörre szom­jas utas bevágtat a kiskocs­mába, a kalauz dudál, s kedé­lyesen utánukszól: öblítsék le helyettem is. Nyüzsgés, ne­vetés, körülvesz és magához ölel az otthonosság. Dédelge­tem, magamban szinte simo­gatom a szót: otthon, otthonos­ság, otthonosság, otthon. Az ablak mellé ülök, a pi­lóta újból dudál, az autóbusz kifordul a poros térről, irány Tompa község. Mellettem a hely szabad. Tompán foglalja el szatyrokkal felmálházott hosszú hajú lány. BESZÉLGETÜNK. Megtu­dom, hogy textiltechnikus Ba­harmadik helyezett — bizo­nyítva a lányok rátermettségét is — Csonka Magdolna Gyo­méról. A szarvasmarha-tenyésztés­ben ugyancsak jeleskedtek a megyénkbeliek, a lengyeli Me­zőgazdasági Szakmunkásképző Intézet tanulói. Hisz az első helyezett Hibácska Ferenc és a harmadik helyet elért Straub István között sikerült csak do­bogós helyet szereznie Filáko- vics János baranyai, pécsvára- di tanulónak. A baromfitenyésztési ága­zatban rendkívül ■ szoros küz­delem után a következő ered­ményt hirdették ki: első Petes Tibor Pécel, második Nyíri Mária, Berettyóújfalu, a har­Ezután került sor a továbbkép­zés első, egyben igen eleven konzultációjára. A rövid ebéd­szünet után dr. Futár Raj- mundné, az ÁCSI igazgató fő­orvosa, a Vöröskereszt megyei családvédelmi felelőse, az anya- és csecsemővédelem né­pesedéspolitikánkból fakadd feladatairól tartott tájékozta­tót, majd a továbbképzés résztvevői — akik közül a távol lakók a megyeszékhely vendégei lesznek három napig — látogatást tettek a múzeumban, a Babits-házban és megtekintették a Liszt-em­lékszobát. Ma Végh Imre, a megyei ta­nács gyermek- és ifjúságvé­delmi felelőse tart előadást a veszélyeztetett körülmények között élő és állami gondo­zott gyermekekkel, valamint szülőkkel kapcsolatos patro­náló és nevelő munka felada­tairól. Szó lesz az elmaradott néprétegek egészségneveléséről, a társadalmi szociális gondo­zásról, valamint az értelmi ló­ján, munkásként végezte el a szakközépiskolát és őszre egy­éves egyetemi előkészítőre megy, a gyár küldi teljes fize­téssel. — Mikor tanuljon az ember? Negyvenéves korában? Köz­gazdász leszek. A jogot szeret­tem volna elvégezni, csakhogy az üzemnek közgazdászra van szüksége, tehát közgazdász le­szek — mondja ,a . lány. Világos — gondolom, és szinte érzem, hogyan jön elém nyomról nyomra, lépésről lé­pésre a mai magyar valóság. Rágyújtanék, de nincs gyu­fám. — Nálam van — mondja a lány. — Dohányzik? — Én nem, a barátnőm hagyta nálam, nála vendéges­kedtem és a szatyromba dug­ta a gyufát is meg a cigarettát is. Otthon a szülei előtt nem mer bagózni. Asszony már, de otthon a szülei nem engedik meg neki, hogy bagózzon. Nő szájába nem való a cigaretta. Látja ilyen maradiak. Bólogatok. Értem és az ben­ne a jó, hogy a szituációt csak­ugyan értem. Otthon ennyi is elegendő ahhoz, hogy ráérez- zek az életforn’aváltás mikro- méretű, mégis sokatmondó konfliktusaira. De erre rá­madik Bérei Sándor pápai di­ák lett. A nyertesek különdíja egy kétezer forintos rádió, de a többi helyezett is értékes pénzjutalmat kapott. Az immáron hagyományos versenyt sokadízben megren­dező szervek egyöntetű véle­ménye az, hogy a részt vevő ta­nulók, akik iskolájuk legjobb­jai voltak, kellő bizonyítékot szolgáltak arra, hogy egyre ma­gasabb szinten és eredménye­sen folyik hazánkban a me­zőgazdasági szakmunkáskép­zés. Az innét kikerülő fiatalok kifogástalanul elsajátítják a korszerű állattenyésztés isme­reteit. így valamennyi mező­gazdasági nagyüzem követel­ményeinek magas fokon tud-, nak majd eleget tenni. gyatékosok családi neveléséről is. Délelőtt részt vesznek a tanfolyam hallgatói a kisma­mák klubjának egy előadásán is és megtekintik — egyebek között — a megyei kórház böl­csődéjét. Délután előadás hang­zik el A család a társadalom alapegysége címmel, utána a vöröskeresztes családvédelmi felelősök meglátogatják a me­gyei csecsemőotthont, mely .rö­videsén anya- és csecsemőott­honként fog funkcionálni. El­látogatnak a szomszédos me­gyei gyermek- és ifjúságvédő intézetbe is, ahol ismét kon­zultációra nyílik alkalmuk. Holnap — a zárónapon— dr. Csehák.'Judit Székszárd váro­si-járási főorvos, valamint Kertai József, a Társadalom- biztosítási Igazgatóság munka­társa tart előadást Az idei továbbképzés foly­tatása a tavalyinak és célja az, hogy a XI. pártkongresz- szus határozatainak szellemé­ben adjon munkájukhoz útra- valót a megye vöröskeresztes családvédelmi felelőseinek. érezni kizárólag otthon lehet, idegenben nem. Idegenben a sok is kevés, itt a kevés is ele­gendő.' Megjött a nyár. BAJÁN, a Béke téren az autóbusz-váróterem előtt sző­ke, szeplős kalauz ül a. küszö­bön, s izzadó homlokát töröl- geti. Hallom, közli a szom­szédjával, hogy fél óra múlva kezdi a műszakot. Fiatalember sétál a Sugo- vica felé. A küszöbön ülő kalauz ész­reveszi és int neki. — Jani! Jössz haza? — Biztos isten — feleli amaz. — Akkor messzire ne menj, mert húsz perc múlva indu­lunk. Indulok én is, befutott a szekszárdi autóbusz, s rajta mennyi ismerős. No hazáig lesz kiknek mesélni az utam- ról. Érdekes, hogy mennyire kikívánkozik az emberből a szó, s érdekes, hogy ismerő­söket látva jut eszembe elő­ször, hogy lesz kiknek beszá­molni az utamról. Megnyugtató, jó érzés. Mit is érne az egész, ha nem vol­na kiknek elmondani élmé­nyeinket? Semmit. Nincs igazam? SZEKULITY PÉTER A z életszínvonal emelésének alapkérdése a jól ismert közgazdasági közhely: „olyan jól élünk, mint amilyen jói dobo­gunk..." A kissé leegyszerűsített formula' a már ismert tényre utal: gazdaságunk fejlesztésének — és ily módon az életszínvonal emelésének — egyetlen 'lehetsé­ges módszere a termelőmunka minőségének és hatékonyságá­nak javítása, a gazdálkodás ész­szerű sítése. A következő években, évtize­dekben nem folytatódhat az az elmúlt 20 évben kialakult tenden­cia, amely szerint Magyarország nemzeti jövedelme növekedésé­nek kb. egyhatoda o foglalkozta­tottak számának emelkedéséből származott. (Sajnos; mert bár a közhiedelem szerint a foglalkoz­tatottak száma nálunk példátlan gyorsasággal növekedett, a sta­tisztika mást is bizonyít: a gaz­daságilag fejlettebb-államok jó részében a nemzeti jövedelem növekedésének jóval nagyobb hányada származott ebből o for­rásból, mint Magyarországon. Ez persze nem őzt jelenti, hogy fe­lül kellene vizsgálni oz intenzív növekedésre épülő gazdaságfej­lesztési terveket, de mindeneset­re arról sem szabod megfeled­kezni, hogy bár az ország gaz­dasági fejlődése elsősorban a munka termelékenységétől függ, a növekedés gyorsabb üteméhez a foglalkoztatottak számának emelkedése is hozzájárult.) Ebből a szempontból egyre nehezebb helyzetbe kerülünk. Ha­gyományos értelemben vett mun­kaerő-tartalékokról már ma sem beszélhetünk. A jelénlégi foglal­koztatási szint tíz év múlva csak oly módon tartható, ha növeljük a nők és az idős korúak gazda­sági aktivitását A társadalmi munkaidőalap számottevő növe­lésére a következő 10—15 év­ben nem számíthatunk, éppen ezért a bevezetőben idézett köz­hely „u.olyan jói élünk, mint amilyen jól dolgozunk"... a gaz­daságfejlesztés és az életszínvo- nol emelésének egyetlen lehet­séges kiindulópontja. Ez azt is jelenti, hogy a gazdasági növe­kedés és az életszínvonal emelé­se a jövőben sokkal nagyobb erőfeszítéseket követel, s ennek új módszerekkel, hatékonyabb vezetéssel kell párosulnia. z MSZMP XI. kongresszu­sának határozató így fo­galmaz: „A jövőben az életszín­vonal emelésének azon tényezőit kell előtérbe helyezni, amelyek egyidejűleg szolgálják az anyagi jólétet és a gazdasági hatékony­ságot." Ami nem kevesebbet je­lent, mint hogy anyagi jólétün­ket az eddiginél sokkal szerve­zettebb, sokkal fegyelmezettebb munkával lehet és kell biztosíta­nunk; egyszerűen nincs más le­hetőség, nincs más megoldás. Egyetlen példa: mértéktartó számítások szerint a jelenleg ren­delkezésre álló munkaidőalap 20—25 százaléka (körülbelül 2— 2,5 milliárd óra) veszendőbe megy. Miből tevődik össze ez a veszteség, amelyet első számú tartaléknak tekinthetünk? Az egész napos hiányzásokra el­megy 1 milliárd óra; ha ez csak 10 százalékkal csökkenne, akkor 100 millió munkaórát nyernénk, ami körülbelül ötvenezer fős lét­számbővítéssel egyenlő. Az úgy­nevezett „törtnapi” hiányzásokra (mert a hivatalokba, vagy az orvoshoz kell szaladgálni, vagy mert a szolgáltatóipar nem haj­landó az emberek munkaidejé­hez alkalmazkodni), minimum 600 millió munkaórát számolha­tunk. S hogy itt is nyerjünk va­(omit — nem Is keveset — of*3 hoz például lényegesen jobban szervezett szolgáltatóiparra vaa szükség, fejleszteni keli a keres­kedelmet, o betegellátást, tor vább kell bővíteni a gyermek- intézményeket, s javítom • mind­azt, ami az emberek mindennapi életét nemcsak kényelmesebbé,' de szervezettebbé is teszi. Az életszínvonal távlati tervei zésének munkája — öt-hat év­vel ezelőtt — egy sor feltevés-) bői indult ki, amelyek egyikét- másrkát, az időközben elvégzett vizsgálatok és számítások alap­ján módosítani kellett. így pél­dául az egyik kiindulópont volt! hogy az életszínvonal növelésé^ hez elsősorban az szükséges! hogy a lakosság fogyasztása —■ tehát a reáljövedelem is — rr>U nél gyorsabban növekedjék. A másik alaptétel volt, hogy elsőt sorban a. pénz jövedelmek — és ezen belül is a munkából szár­mazó jövedelmek — növekedje­nek, egyrészt, mert az .emberek nem értékelik túlzottan a termé­szetbeni juttatásokat, másrészt! mert a bérek és fizetések jelen­tik az aktív anyagi ösztönzés esz-» közét is. Az elmúlt évek tapasz-» talatai és különböző számításai szerint a reáljövedelem növeke­désének van egy társadalmilagl szükséges üteme, ami évente kb. 4,5—5 százalék. (Évi átlagban ennyit jelöl meg a XI, kongresz- szus határozata is.) ' E nnek elérése és folyama­tos biztosítása esetén azonban — a korábbi feltétele­zésektől eltérően — az életszín» vonal növekedésének más ténye» zői-re -kell koncentrálni. Sokolda­lú vizsgálatok bizonyították, hogy az életszínvonal emelésének esek az egyik oldala, hogy mennyit fogyaszt évről évre a lakosság, a másik — és nem lényegtelen — kérdés, hogy milyen -körülmények és feltételek között történik ez a fogyasztás, amit a lokáseílátás, a személyközlekedés, a vízellátás, a kereskedelmi és vendéglátóipari hálózat, az egészségügyi elllátás, az oktatás, illetve a szakképzés színvonala határoz meg. Vagyis: ha igaz is az, hogy ® a lakosság látszólag többre becsüli a pénzjövedelme» két, mint'a különböző természet­beni juttatásokat, a jövedelmi struktúrának ezt az utóbbi ‘részét sokkol komolyabban kell kezelni, mint azt a tervezők néhány év. vei ezelőtt feltételezték. Az in» gyenes oktatást, vagy az általa, nos társadalombiztosítást az em­berek nálunk a mindennapi élet természetes velejárójaként keze­lik, óm ha ezeknek a szolgálta­tásoknak a fejlesztése elmarad, vagy stagnál, akkor az előbb- utább -súlyos társadalmi feszült, ségelchez vezetne. S ez esetben nemcsak társadalmi közhangulat romlására kell gondolni, de szá­molni kell a gazdasági fejlődést veszélyeztető problémákkal Is. S mert olyan ola-pvető természet- ben»‘ juttatásokat, mint az okta­tás, az egészségügy, stb. a szo­cialista társadalmi viszonyok kö­zött nem szabad és nem lehet „pénzre átváltani", az életszín­vonal tervezésénél számolni kell azzal, hogy az ilyen jellegű idé­nyek egyre magasabbak lesznek és ezeket megfelelő módon (ci kell elégíteni. Az MSZMP XI- kongresszusána-k határozata e felismerést fejezi ki, s egyben előirányozza a gyakorlati meg­valósító st VÉRTES CSABA 1975. május 22, A pártkongresszus határozatainak szellemében... Továbbképzésen a családvédelmi felelősök

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom