Tolna Megyei Népújság, 1975. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-21 / 117. szám

Pi. f­MUNKÁBAN A V(VÓ-VB SZERVEZŐ IRODÁJA Só másfél hónap ugyan még hátra van az 1975. évi budapesti v ívó - vM ág ba jnokság k üzdekme i nek kezdetéig, a szervező bizottság különböző albizottságaibon már azonban javában zajlanak, sőt a befejezésükhöz 'közelednek az előkészületi munkák. Eddig 29 ország 476 verseny­zőjét nevezték a különböző or­szágok vívószövetségei. A neve­zési lista azonban még koránt­sem teljes, a szervezők még mintegy tíz-tizenöt ország jelent­kezésére számítanak. Megkezdődtek a versenyek szfnthetyeinek berendezési munká­latai is. Két helyen, az olimpiai csarnokban és o Sportcsarnokban sajtóközpontot is létesítenek, ahonnan a mintegy 80 hazai és külföldi újságíró, rádió- és tele­víziós riporter naponta zökkenő- mentesen továbbíthatja majd anya g a it. Elkészültek a vb lebonyolításá­hoz szükséges különböző forma­nyomtatványok, a részvételi pla­kettek, a jelvények, amelyet min­den hivatalos résztvevő megkap. A versenyek iránti érdeklődés máris nagy. A titkársághoz eddig is nagyszámú jegyigénylés érke­zett be, így aligha kétséges, hogy valamennyi döntőt zsúfolt lelátók előtt vívják majd senyzők. i HALMSTD Svédország válogatottja barát­ságos mérkőzésen 4:0 arányban győzött Algéria I CÉNNES A 14. alkalom-mai megrende­zett nemzetközi utánpótlá-stor- rf-ári d Szovjetunió válogatottja lett az első. A döntőiben a szov­jet együttes 4:0-ro győzött a francia Mazargues csapata ellen. GLASGOW A BEK-döntőre készülő Leeds United 3:2 arányban vereséget szenvedett Skócia 23 éven aluli játékosokból álló válogatottjától. , • Az 1928-as amszterdami ofim--' pia, kötöttfogású nagyközépsúlyú bajnoka, oz egyiptomi Ibrahim Musztafa emlékére Kairóban 5' megrendezett nempetközi birkózó- - viadalon a Szovjetunió küldöttsé- \ gé szerepelt a legs red ményeseb- j. ben: 45 ponttal cez első helyet szerezték meg az EAK (40) és Törökország (31® válogatottjai előtt, a ver­(3:0) eHen. Azonnali belépéssel (el­veszünk baDibiüzemünk- höz NŐI DOLGOZÓKAT és szeszüze:pkünkhöz 1 - FÉRFI DÓI .GŐZÖK AT. Tolna megjfei Szesz- és Üdítőítalipuri Vállalat, Szakszárd, Mátyás k. u. iá. i (287) y fA Tolnia megyei Tanács Csecsei nőotthona <Palánkl út) azo nnali belépéssel Kon? halAnyokat ES c; ÉPÍRÓT FEOVESZ. jelentkezés az intézet gAz/3asági vezetőjénél.-aa (268) 1825, május 21, Atlétika Vaszkó győzött, Ötvös megyei csúcsot javított Szombaton és vasárnap a MASZ a Népstadionban rendezte a ser­dülő- és ifjúsági atléták országos ellenőrző versenyét, melyen me­gyéinkből is többen ratjhoz állhat­ták a meghívások alapján. Vaszkó Judit (Sz. Dózsa) 174 cm-rel nyer­te a magasugrást, de mégis most a 2. helyen végzett ötvös Imre (Du- naföldvár) 1:52,9-es nagyszerű 8O1O- as eredménye érdemel nagyobb fi­gyelmet. Ezzel alaposan megjaví­totta Illés Antal 1973-ban elfért 1:55,4-es megyei csúcsát. Rajtuk kívül Szabó Gyula (Sz. Dózsa) 13,83-mal a 4. helyen végzett a hármasugrásban és Veres László (Sz. Dózsa) 196 cm-rel az 5—6. he­lyet szerezte meg a magasugrás­ban. ötvös Imre 400-otn 50,3-mal szintén 5. lett. Pálinkás (Tolnai VL) távolban 656-tal a 6. helyen végzett. Helyezést nem ért el, de jól futott a tolnai Schwébl 400-on (61,4) és 800-on (2:29,1), Vida Ad­rien (Sz. Sí) lOO-on (12,9). Valamennyi versenyszámban tolnai siker Asztalitenisz serdülő seregszemle, megyei döntő Tolnán a sportszékházban ren­dezte a megyei asztalitenisz-szö­vetség az 1975. !évi megyei serdülő­seregszemle döntőit. A döntőn a járási versenyek győztes csapa­tai, és az egyéni versenyszámok 1 —4. helyezettjei vehettek részt. Né­pes fiúmezőny, és viszonylag gyé­rebb leánymezőny állott asztalhoz, hogy eldöntse a területi döntőre jutás jogát. A szövetség örömmel látta azt, hogy ezen a versenyen számos olyan helység versenyzői vettek részt, ahol eddig az asztalitenisz­sport teljesen ismeretlen volt: így Majo&ról 9, Szakadatról 7 verseny­ző, de örömmel vették a Dombó­vári VSe leánycsapatát is, mivel hosszú évek óta első alkalommal találkoztak velük. Az erőviszonyok a fiúk mező­nyében a Tolnai VL és a Szek­szárdi KSE versenyzőinek javára tolódtak el. Ezt a két csapatot megszorítani sem tudták, vala­mennyi mérkőzésüket 5:o arány­ban nyerték, a döntőben szoros mérkőzésen* a Tolnai VL győzött, 6:3 arányban. Az egyéni verseny­ben is tolniai—szekszárdi párharc folyt, miután a legjobb nyolc kö­zé 4 szekszárdi és 3 tolnai ver­senyző jutott. A lányok mezőnyében teljes volt a Tolnai VL fölénye, a versenybí­róság meghívása alapján a Tolnai VL másodifk csapatát is indíthatta, mely csa.pat átlagéletkora 8 év. Ezek a kislányok fölényesen nyer­ték mérkőzésüket, és csak a dön­tőben szenvedtek vereséget a Tol­nai VL I. csapatától. A leány egyé­ni versenyben is csak tolnai ju­tott a legjjobb négy közé. Fiú csapatverseny: 1. Tolnai VL (Schalli G., Pelczer Csötönyi), 2. Szekszárdi KSE (Pohlon, Csordás, Mernyei)?, 3. Nagykónyi (Schmidt, örményi* Kardos). A döntőig mindkét csapat nagy fölénnyel 5:0 arányban nyerte mérkőzéseit. A döntőn a rutinosabb és életkorban Is idősebb tolnai csapat nehezen tudott győzni, a nagykónyi csapat ugyancsak fölényese, 5:0 arányú győzelemmel szerezte meg a 3. he­lyet a Bonyhád előtt. Fiú egyéni: i. Pelczer Ferenc (Tolnai VL), 2. Schálli Gábor (Tol­nai VL), 3. Csordás János (Szek­szárdi KSE) és Csötönyi István (Tolnai VL). Ebben a verseny- számban teljes volt a tolnai és szekszárdi fölény, a legjobb nyolc közé csak az ügyes nagykónyi örményi János tudott bekerülni. A döntő mérkőzésen szoros küz­delemben a biztosabban játszó Pelczer győzött klubtársa Schalli Gábor ellen. Leány csapatverseny: 1. Tolnai VL 1. (Schäffler, Mack, Potyondi), 2. Tolnai VL II. (Bolvári K., Link, Kaiser), 3. Szakadát (Matus, Fork. Horváth). Ennek a számnak az érdekessége a meghívottként sze­replő Tolnai VL II. csapatának játéka, a 8 éves, gyerekekből álló csapat jól szerepelt. Második he­lyük a Tolnai VL-ben folyó ne­velőmunkát dicséri* Leány egyéni verseny: j. Schäff­ler Zsuzsa, 2. Mack Erika, 3. Bol­vári Kati és Link Judit (vala­mennyi Tolai VL). örvendetes a lányok mezőnyének szokatlanul nagy létszáma. Kétségtelen, hogy az elmúlt évek színvonalát tekint­ve jobb leány mezőny is volt, azon­ban az átlagéletkort tekintve ilyen fiatal még nem volt soha. A két döntős játékos 12 éves, míg a két harmadik helyezett közül Bolvári Kati 8, Link Judit pedig 9 éves. A döntő mérkőzés jó játékot hozott, ahol Schäffler Zsuzsa ötletes, tá­madóbb szellemű játéka révén szerezte meg a győzelmét. Kerékpár Vasárnap -Pécsett került sorra a dunántúli párosbajnokság, ahol a Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus versenyzői is rajthoz álltak. A szekszárdiak közül kiemelkedett a Halász—Pálinkás páros szereplése, akik importáló, nagy fölénnyel sze­rezték meg az I. helyet. Az úttörő- k-orcsoportban Nagyemyei vezető pozícióban egy meredek' lejtőn bukott, és kisebb sérüléseket szen­vedett, éfs már nem tudott helye­zést elérni, a felnőtteknél vanitsek defektet kapott, és így csak a HL hélyet tudták megszerezni. Eredmények: felnőtt 5o km: ...3. Sallai—Vanitsek. junior 40- km: ...2. Éppel—Duzsi. Ifjúsági 30 km L Halász—(Pálinkás. Serdülők: 1„ Halász Zoltán, 2. Szunyogh Nán­dor, ...8. BrozoVácz László, ...10. Liska Pál. Úttörők: ...4. Dorogi István. a juniorok között indult Éppel—Duzsi páros, nem várt jó helyezést ért el. * Szerdán este a Millenárison ke­rült megrendezésre Magyarország és Csehszlovákia versenyzői között a pályabajnokság, ahol a magyar ifjúsági válogatottban szerepel Halász László és Pálinkás Csaba. * Péntekeai Budapestről indult a Bokányi Dezső kerékpáros emlék- verseny 4180 km-es versenytávon. A versenyen a szekszárdiak közül Halász László, Pálinkás Csaba, Sallai Antal, Vanitsek István, En- pel László és Duzsi Tamás áll rajthoz. A verseny két 16*a km-es távjának célja pénteken és szom­baton Szekszárdon lesz. Tamási járás: Eredmények: Simontornya—-Ma- gyarkeszi 3:0, ifi: 0:12. Medgyes— Szakály 0:1, ifi: 1:4. Regöly—Ireg- szemcse 4:0, ifi; 2:0, Dalmand— Dombóvár 1:0, ifi: 1:5. Nak—Ko- csola 3:4, ifi: 8:1. Nagyszokoly— Hőgyész 0:3, ifi: 3:2. Szakos—Szá­razd 4:2, ifi: 6:1. Felnőttek: Magyarkeszi Dombóvár Hőgyész Dalmand Nak Kocsola Regöly Szakály Iregszemcse Szakcs S.tornya IL Szárazd Medgyes Nagyszokoly 22 15 22 16 22 15 22 12 22 11 22 11 22 9 21 8 22 22 22 22 21 22 2 73- <5 79­5 56- 2 51- 7 50- 7 54­6 39­7 43- 5 10 36- 4 11 44- 4 13 47­2 15 47­3 17 23- 1 19 17­29 35 -32 33 -36 32 -34 32 -36 26 -47 26 -27 25 44 21X -37 19 53 19X 65 13X ■74 12X -74 5 ■71 4X Ifjúságiak: 1. Dombóvár 22 19­3 86-14 38 2. Magyarkeszi 22 17 2 3 89-21 36 3. Nak 22 12 3 7 76-39 27 4. Szakály 22 12 3 7 77-48 27 5. Szakcs 22 11 3 8 56-45 25 6. Kocsola 22 11 3 8 66-64 25 7. Hőgyész 22 10 4 8 78-39 24 8. Regöly 22 10 4 8 48-38 24 9. Szárazd 22 10 1 11 50-70 21 10. Iregszemcse 22 6 5 11 43-53 17 11. Medgyes 22 7­15 32-64 14 12. Dalmand 22 5 2 14 37-67 12 i3. Nagyszokoly 22 6­16 30-75 12 14. Simontornya 22 1 1 20 15-141 3 Paksi járás; Felnőttek: 1. Tengelic 22 16 3 3 82-22 35 2. Nagydorog 22 16 3 3 81-28 35 3. Kajdacs 22 14 2 6 51-27 30 4. Pincehely 21 12 3 6 55-31 27 5. Gyönk 22 n 4 7 43-20 26 6. Németkér 22 10 5 7 46-55 23X 7. Alsópél 22 9 4 9 40-49 22 8. Tolnanémedi 22 10 2 10 39-47 20X 9. Dunaiöldvár 22 9 3 10 48-45 19x 11. Ozora 22 5 4 13 51-61 14 12. Madocsa 21 5 4 12 20-55 12X 13. Dunakömlőd 22 4 4 14 34-87 12 14. Alsótengelic 22 3 2 17 37-96 8 Ifjúságiak: 1. Ozora 22 18 1 3 137-23 37 2. Gyönk 22 17 1 4 92-39 35 3. Tengelic 22 15 2 5 123-33 32 4. Alsópél • 22 12 5 5 55-35 29 5. Németkér 22 13 3 6 68-53 29 6. Kajdacs 22 11 4 7 98-54 26 7. Nagydorog 22 10 4 8 59-42 24 8. Madocsa 21 8 5 8 45-62 21 9. Dunaföldvár 22 10­12 66-84 20 10. Dunakömlőd 22 9’ 1 12' 56-47 19 11. Alsótengelic 22 8 1 13 53-78 17 12. Pincehely 21 4 1 16 42-9Í5 9 13. Tolnanémedi 22 2 1 19 10-176 5 14, Pusztahencse 22 1 1 20 17-104 3 Szekszárdi járás: Felnőttek: 1. D.szentgyörgy 2. Bogyiszló 3. Tm. Építők 4. Kölesd 5. öcsény 6. Sióagárd 7. Gerjen 8..Kéty 9. Harc xO. Mórágy Sz. Dózsa IL Decs Kajmád Felsőnána 14 11 3 14 8 2- 56-8 25 4 38-19 18 4 38-21 17X 3 37-11 16 5 36-32 14 5 35-26 13 6 35-27 13 5 24-36 12 1 1 11 15-88 3 - 2 12 3-49 2 14 11 1 2 93-26 23 visszálépett Yisszaléoett törölve 8 2 7 2 5 4 5 3 6 1 4 4 Ifjúságiak: 1. Tm. Építők 16 14 1 1 107-20 29 2. Sz. Dózsa 16 11 2 3 80-16 22x 3. Gerjen 15 8 5 2 48-18 21 4. D.szentgy, 15 8 4 3 45-30 20 5. Bogyiszló 15 7 4 4 54-28 18 6. Kölesd 15 5 5 5 51-25 15 7. Sióagárd 15 5 4 6 64-33 14 8. öcsény 15 7 1 7­43-55 15 9. Kéty 15 2 2 11 16-73 6 0. Harc 16 2 ­14 8-152' 4 11, Mórágy 15 1 ­14 4-73 2 Decs visszalépett Kajmád visszalépett Felsőnána tö"rölve x *= büntetőpont-levonás. Kajak-kenu versenyen Dunaújvárosban Egyre jobban gyülekeztek a sö­tét esőfelhők és két óra után meg­eredtek az ég csatornái. A kísérő­zenét az égzengsss szolgáltatta. Ki­sebb felhőszakadás után lassan el­állt az eső, sőt 3 óra körül már a nap is kisütött, a kihalt utcák is­mét benépesedtek, megindult a szokásos délutáni élet. De nem­csak a váltósban, hanem lenn a Duna-parton is megkezdődött a mozgás. Különböző egyesületek közei négyszáz versenyzője gyüle­kezett a dunaújvárosi öböl part­jánál. a minősítőverseny szá­mottevő eseménynek számít és ezért is volt e nagy érdeklődés. A szekszárdiak autóbuszát hiába ke­restük nem Láttuk. Héder István, a Szekszárdi KSE ka jak-kenu szakosztályának edzője adott ma­gyarázatot : — Mindössze h!é?t versenyzővel szerepelünk a kétnaoos minősítő- küzdelemben. Közülük öten vonat­tad jöttek, mivel az autóbusz ma és holnap foglalt, a kézilabdásokat szállította Nagykanizsára, ide vi­szonylag Jó az utazás, nem okoz gondot. — Miért ilyen kevés versenyző­vel vesznek részt?- Csak a legjobb versenyzőin- • két hoztuk el, akik esélyesek he­lyezés megszerzésére. Nagy küz­delemre van kilátás* ezt bizonyítja# hogy 16 egyesület legjobbjai vesz­nek részt a versenyen. A véhsehy kezdetére várnunk kellett, mert a dunaújvárosiak — a jelekből Ítélve — nem szeretik a kapkodást, szép lassan, komótosan intézkedtek, és ennek az lett az eredménye, hogy közel egyórás késéssel indult az első csoport. Mialatt várakoztunk, Héder István elmondta, hogy a közeljövőben megoldódik, illetve teljesen meg­szűnik az utazási gondjuk, mert az OTSH-tól egy használt, de motori­kusán kitűnő állapotban lévő mikrobuszt kaptak, s egy-két hé­ten belül műszaki vizsgáztatás után már azzal utaznak vidéki versenyeikre, a mikrobusz tetejé­re a hajók szállításához megfelelő állványt szeréinek, és ha kell, akár 9 hajót is tudnak magukkal vinni. Ideális időben megkezdődött a verseny. A kórház mögötti sétány megtelt érdeklődőkkel -és nagy él­vezettel figyelték a fiatalok ver­sengését. Bár az első számban a szekszárdiak nem voltak érdekel­ve, mégis elkapott bennünket a versenyláz. Több mint hatvan ha­jó, illetve verseenyző küzdött, har­colt a siker érdekében, a helye­zetteket nagy taps jutalmazta, majd éttől kezdve folyamatosan gördültek a verseny számok, egész késő estig, majd vasárnap ismét ellepték & vizet hajóikkal a fiatal sportolók, hogy eldöntsék egy-egy verseny számban ki a legjobb. Ér­dekességként megemlítjük, hogy 75 versenyszámban mérték össze tu­dásukat a fiatalok, ahol néhány szép szekszárdi helytállásnak is szemtanúi lehettünk. Eredmények azokban a számokban, melyekben a szekszárdiak is indultak: PK—1 serdülő leány 2000 m: 1. Szabó Gizella (Velence), 2. Béres Rita (Szekszárd), 3. Nagy Gyöngyi (Velence). PK—1 férfi ifjúsági bronz: 5000 m: 1. Novák Károly (Dunaújvá­ros), ...6. Körmendi József (Szek­szárd) . K—1 férfi felnőtt II. osztály 30 000 m: ...10. Gáspár Mihály (Szekszárd), 11. Domsa István (Szekszárd). K—1 férfi ifjúsági ezüst, 5030 m: ',..3. Barina József (Szekszárd), ...7. Prisetzki Ferenc (Szekszárd). PK—1 serdülő leány 500 m: 1. Szabó Gizella (Velence), 2. Béres Rita (Szekszárd). K—1 férfi ifjúsági ezüst 50D ni: ~.4. Prisetzki Ferenc (Szekszárd), 6. Barina József (Szekszárd). Gás­pár Mihály, Domsa István, Harsá- nyi István és Szabó Zoltán rövid távokon nem kerültek be a döntő­be. K—i férfi ifjúsági aranv 100o m: JU.3. Béres János (Szekszárd). — s — KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Zenekari muzsika. Közbeni 9.00: Csak kétszer élünk. V. 10.05: Iskola rá dió. 10.40: Teli Vilmos» Opera részi etek. 11.30: A Szabó család. (Ism.) 12.35: Tánczene kok- tél. 13.20: Vita a korszerű mező- gazdaságról. 13.40: Népi zene.» 14.04: Epizódok a musical történe­téből. IV. (Ism.) 14.31: Kóruspór dium. 14.44: Válaszolunk hallgató­inknak. 15.10: Hazánkról szóljatok,, szép szavakI 16.00: A világgazda­ság hírei. 16.05: Diáktarisznycu 16.35: Basszusáriák. 17.05: Külpoli­tikai figyelő. 17.20: Bemutatjuk új felvételeinket. 18.28: Mitől olcsó, mitől drága? 18.43: Dixielandé felvéte lekből. 19.25: Népdalod 19.54: Gondolat. 20.42: Nyolc rá­dió nyolc dala. 21.12: Háttérbeszél­getés. 23.42: Bach: d-moll verseny mű. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Népi hangszeres muzsika. 22.40: A Dunánál. Történelmi figyelő. 23.00: Troliusz és Kresszida. Opera-réwla? tek. 0.10: Pezels In&rádák» PETŐFI RADIO 8.05: A denevér. Operettrészle^ tek. 8.50: Tíz perc külpolitika, (Ism.) 9.03: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. 9.50: A szakszervezet tárgyalta. Riport. 10.00: Zenés mű­sor üdülőknek. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Mezők, falvak éneke. 12.25: XVII. századi operák­ból. 13.03: Kamarazene. 13.40: Or­vosok a mikrofon előtt. (Ism.) 14.00: Kettőtől hatig... 16.05: U» félidő. Közvetítés a Vasas—Video­ton és a Haladás—Rába ETO lab­da rúgó-mérkőzésekről. 18.50: Bee­thoven kamarazenéjéből. 19.27: U| könyvek, (Ism.) 19.30: Jó estető gyerekekX 19.35: O’t esztendő áj) magyar zenéje. Kb. 21.15: Kis ma­gyar néprajz. Kb. 21.20: Nóták, 21.50: Mit olvashatunk a Béke és Szocializmus című folyóiratban? 22.00: Fúvósmuzsika. 23.15: Dzsesss? felvételeinkből. j't III. MŰSOR I­18.05: Iskolarádió. (Ism.) 18.259 öt esztendő új magya-r zenéje« 18.55: Borodin: Igor herceg. Köz­ben: 21.25: Magyar irodalmi képcsarnok. Hl, (Ism.) < PÉCSI RÁDIÓ 17.30 r M űs o r i smertetésb f refe1 17.35: Fiatalokról — fiataloknak, Gombár János műsora. 18.30: Dél- dunántúli híradó. ,18.45: A Mecsek? Szénbányák Központi FúvószenekarOj játszik. Vezényel: Gorrie-ri Ferenc* 19.00: Szerb-horvát -nyelvű mű sori Hírek. — Az ötödik év. Jegyzet. —, Zene mindenki kedvére. 19.303 Német nyelvű műsor. Hírek. — If­júsági műsor: írjunk, olvassunk anyanyelvűnkön... -pályázat nyerte­sei. Riport. — Ifjúsági koktél Hoffmann Anted összeállítása. 20.003 • Műsorzárás. l ' MAGYAR TV % 9.00: Tv-toma. (Ism.) 9.05: Defc ta. 9.30: Nincs irgalom. Olasz film» (Ism.) 10.55: Játék a betűkkel, (Ism.) 11.20: Okosan, takarékosam» Riportműsor. (Ism.) 17.13: Hírek» 17.25: Papírsárkány. 18.00: Minden­ki közlekedik... 18.30: Reklám mű sor«, 18.35: Rójad van szó! 19.05: Rek­lám-műsor. 19.10: A Közönségszol­gálat tájékoztatója. 19.15: Esti me­se. (Színes). 19.30: Tv-híradó — 1- 20.00: Kivételes tehetségek. Zenés dokumentum-film. (Színes). 20.403 Sós György: Ecet és Aranka. Ze­nés játék. 21.40: , .Mindenütt ottP hon". Emlékezés Váci Mihálynak 22.30: Tv-híradó — 3, n. MŰSOR 20.00: Beszélgetés a lcém>íárő?ó VII. 20.40: A mess'noi villamos» vezeték. Ola-sz rövidfilm. 20.50: Tv- híradó — 2. 21.10: Reklámműsor» 21.15: Nemeskürthy István: Tizea» négy vértanú. Tv-film. (Ism.) JUGOSZLÁV TV 16.35: Magyar nyelvű tv-n-apla»’ 17.30: Kis világ. 18.00: A Vajda­ságon at. 16.115: Legendák és bal­ladák — népi muzsika. 18.35: To* dományos stúdió. 10.15: Rajzfilm, 20.00: A fasizmus eHen: Figyelem! Banditák! — olasz fRékfilm. 21.30? A film élete. 22.20: Külföldi doki* mentumműsor. II. MŰSOR vi 17.55: Az UEFA-kapd döntőié,1 (Eurovízié) 19.55: Intermezzo. 20.00: Régi jó idők — szórakoztató adás. 21.00: Huszonnégy óra. 21.15: Néoi hősök a -népdafokban. 21.52: Az Ifjú Garibaldi — filmsorozat. 22.40: Az Ivó Lola Ri-bcrr kulturális-művé­szeti együttes jubileuma — komoly zene. MOZI Az öreg (Magyaff BONYHÁD: film). ARTKINO: A híd (NSZK-film). ÚJiDOM-BÓVÁR: Átkozottak vo* gyünk Irináé (Jugoszláv film). SZEKSZÁRD PANORÁMA: Az utolsó parancs (Szovjet film). SZEKSZÁRD NAGYVILÁG: Áldd meg az állatokat és a gyér me kék síi (Amerikai film)» Járási labdarúgás

Next

/
Oldalképek
Tartalom