Tolna Megyei Népújság, 1975. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-03 / 102. szám
» Miniszteri rendelet a szakmunkások egyetemi, főiskolai előkészítő tanfolyamairól- Az oktatási és a munkaügyi miniszter együttes rendeletben szabályozta a szakmunkás képesítésű fizikai •dolgozók felsőfokú tanulmányokra előkészítő tanfolyamának szervezését, működtetését. A .rendelet hatálya, egyaránt kiterjed azokra. a felsőfokú tanulmányokra előkészítő tanfolyamokra, amelyeket az érettségivel nem rendelkező szakmunkásoknak, Medve, amelyeket a munka melletti tanulással érettségit tett szakmunkások számára szerveznek. (Ugyanakkor nem terjed ki a rendelet hatálya a honvédelmi miniszter, illetve a bel- i miniszter általi szervezett ha- s_..,ó ta.níolyamokra.) A tanfolyamnak .időtartama az érettségivel. - nem rendelkező szakmunkások esetében áltató- ban tizenkét hóna p. Ennék na- | gyabb részében a hallgatók fe- i velező .rendszerű oktatásban, részesülnek, legföljebb három hó- na.pig azonban egész napos, bentlakásos, intenzív jellegű .loépzés-s ben vesznek részt. Az érettségizett szakmunkások esetében a tanfolyamok .időtartama két hónap, amelynek során a hallgatók egész napos, bentlakásos, intenzív jePiegű képzésben részesülnek. Az érettségizett szakmunkások a tanfolyamat megelőzően, az azt szervező felsőoktatási intézmény által meghatározott előkészítésben vesznek részt. y _ Az ilyen jellegű tanfolyamokon részt vevő hcilgaiák országos keretszámát a képzési szakirányok szerint .részletezve < — az érdekelt minisztereik .igénye alapján és velük egyetértésben —az oktatási miniszter határozza meg. A tanfolyamok felsőoktatási -intézményekben szervezhetők. Hogy melyik felsőoktatási intézmény szervezhet ilyen tanfolyamokat, továbibá, hogy mely felsőoktatási intézményekre (karokra, szakokra) készítenek elő, azt a felügyeletet gyakorló miniszter állopítA tanfolyamokra kizárólag , a Szakszervezetek Országos Tanácsa által kijelölt, az érdekéit főhatóságokkal egyeztetett — ipari, építőipari, közlekedési, távközlési, kereskedelmi, élelmiszeres fagazdasági üzemek, valamint mezőgazdasági szövetkezetek és ezek társulásai küldhetnek velük munkaviszonyban, illetve szövetkezeti tagsági viszonyban álló és a- feltételeknek megfelelő jelentkezőket. i.v.-.iW :.VT TAz érettségivé? nem rendelkező jelentkezők közűi ilyen tanfolyamokra azok IküWhetök, akik a felvétel évében legföljebb a 30. életévüket töltik be, szokmunkós-bizonyítvánnyail rendelkeznek, fizikai munkakörben a szakmunkás-bizonyítvány megszerzésétől számítva, legalább két év óta kiemelkedően jól dolgoznak, példamutató közösségi- politikai magatartást tanúsítanak, teljesítették katonai szolgá-, latu kot, -illetve nem aíka Ima sak a katonai szolgálatra és számukra a vállalat a tanfolyam idejére ebben a rendeletben, majd a tanfolyamot .követő felsőfokú tanulmányok időtartamára külön rendeletben megállapított kedvezményeket biztosítja., illetve azt vállalja» Az érettségizett (technikumi érettségi vizsgát tett) jelentkezők közül azok küldhetők tanfolyamra!, akik ugyanezeknek a. feltételeknek megfelelnek, emellett: a középiskolai végzettséget gimnáziumi vagy szákköz-ipfckolai érettségi bizonyítvánnyá'!., liléivé technikumi képesítő ok’evél'fei _ igazolják; a gimnázium (szák* középiskola, technikum) elvégzé* se ötelll mindvégig munkaviszonyban vagy mezőgazdasági termelőszövetkezettei tagsági viszonyban álltak: fizikai munkakörben a szctomunkús-bizonyít- vó nyáknak megszerzésétől számított legalább öt év, vagy a középiskolai végzettségüknek megszerzésétől , számított legalább két év óta kiemeikiedően jól dolgoznak, továbbá a tan- folyamot szervező felsőoktatási intézmény által meghatározott előkészítésben eredményesen részt vettek. A jelentkezők fózüt á tanfo-’ lyamokra küldöttek kiválogatását a vállalót végri az érdekelt mu n ká »kollektívák (szocialista brigádok, üzemegységek), az országos pályaválasztási tanácsadó intézet, valamint az üzemi orvos vagy a körzeti"orvos véleményének mégha Uga tásé val és együttműködve a társadalmi szervek vállalati szervezeteivel — s fi. g/elembe véve a vállalatra megállapított keretszámokat. *' Az érettségivel nem rendelkező szakmunkások tanfolyamának befejezésekor a hallgatók vizsgát tesznek. A sikeres Vizsga —■ a felvételi eljárás nélkül' — a vizsgabizottság által kijelölt felsőoktatási 'intézmény nappali tagozatán az első évfolyamra való beiratkozásra, jogosít. Az érett- ségizett szakmunkások tanfolyamán a hallgatók vizsgát nem tesznek, felsőoktatási intézménybe való jelentkezésükre és felvételekre az általános szabályok vonatkoznak, azonban az azonos pontszámot elért jelentkezőikkel szemben őket előnyben kell részesíteni, (MTI) Csak május 31-ig! Időszakos árengedmény! á KD 160 tip. elektromos termény.darálót 500—Ft-tal az ED 200 tip. elektromos terménydarálót 300—Ft-tal olcsóbban szerezheti bel Amíg a készlet tart! Kapható: a vas- és műszaki áruházakban és szaküzletekben, valamint a mezőg azdasági szakboltokban. TíERESKEMLMI vállalat (3i) VULAKTTSÍEftELGtr, KŐMŰVESEK MELLÉ S EGÉDMU NK A$ OKÁT ÉS GYAKORLATTAL. RENDELKEZŐ KÖNYVELŐT. AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK. Vegyesipari Szövetkezet, Iregszemcse, Tel.: 36. . (102)-fcj,. -- jkr A GATSZOV T. m-i Zsákkirendeltsége BETANÍTOTT MUNKÁRA FELVESZ NŐI DOLGOZÓKAT. (29) II. kategóriájú tsz pályázatot hirdet FŐKÖNYVELŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE, Mezőgazdasági gyakorlattal rendelkezők előnyben. Sürgős” jeligére a kiadóban. _____________________(71) I I. kategóriájú tsz pályázatot hirdet Állattenyésztő BR1GADVEZETÖI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. Technikumi végzettséggel rendelkezők előnyben. „Sürgős” jeligére a kiadóban, , v (72) Az Orion tamási gyáregysége felvesz * NŐKET. 14 ÉVES KORTÓL TELEVÍZIÓALKATRÉSZEK SZERELÉSÉRE, KÖNNYŰ, TISZTA ÜLŐMUNKA. Kezdő kereseti lehetőség: 1400,— Ft. Vidékről bejáróknak teljes útiköltséget térítünk. Kéthetenként szabad szombat. Az ebédeltetés lehetősége biztosított. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osztályán. Tamási, Szabadság u. Telefon: 36. Sw j (32) 1975, május 3» 4 §00 MTZ f rak tort kap aa Idén a mezőgazdaság’ Sorra érkeznek az új mezőgazdasági gépek az állami gazdaságokba, termelőszövetkezetekbe, az AG ROTRŰ3ZT idén — a tavalyihoz hasonlóan — mintegy 7,3 milliárd forint értékben rendelt a hazai és szocialista országbeli vállalatoktól gépeket. A legtöbb import traktor a Szovjetunióból indult útnak, az MTZ—50- es típusból április közepéig több mint 1300-at vehettek át az üzemek, nagy részük már be is kapcsolódott a tavaszi munkákba. Az idén összesen 4500 MTZ traktor érkezik, ezek egy része már 80 lóerős lesz. A zidei gabona betakarítá-' sában már az 1500 szovjet és 600 NDK-beli kombájn is részt ■vehet, amelyeket az AGRO- TRÖSZT az igények felmérése alapján rendelt a baráti országoktól. A kombájnokat — csakúgy, mint a többi gépet — vetésterület nagysága szerint arányosan elosztva kapják a megyék. A gazdaságosabb gépkihasználás érdekében és nem utolsó sorban a szövetkezetek korszerű gazdálkodásának elősegítésére most a nagyobb teljesítményű traktorpark kialakítása az egyik legfontosabb feladat. A tervek szerint ugyanis az 55 ezres traktorállományt 44 ezerre csökkentik, a traktorok összteljesítményének egyidejű növelésével. . Munkatársakat keresünk ! ■ * Á fővárosban megvalósítan dő, évi egymilliárd forint értékű közlekeiési beruhá záshoz kezdő és gyakorlott építő-, építész-, és viflamosmérnöhöti, üzemmérnökök, technikusok jelentkezését várjuk. Eddigi munkáink: a Metró, az Erzsébet-híd. felüljárók,*, aluljárók, közlekedési és útépítések. A vidékről jelentkezőknek szállásról gondoskodunk. Jó kereseti lehetőség. Mélységi, egészségügyi pótlék rendszeres prémium. A jelentkezést — részletes önéletrajzzal —• a következő címre kérjük benyújtani: METRO BERUHÁZÁSI VÁLLALAT Budapest XIV., Hungária krt. 46. (a Népstadion-állomás felett). <70) MEGEGYEZÉSES Áron értékesítjük GÉPEINKET! 1 db ZIL—130-as TlPUSÜ TEHERGÉPKOCSI. 1 db ZIL—MMZ—55 TlPUSÜ f BILLENŐS TEHERGÉPKOCSI. í| Érdeklődni: Sárköz— Völgységi Vízitársulat, Szekszárd, Bogyiszlói út, teL; 12—934. = .:,.ü üt « (84) SZÖVTERV FELVÉTELRE KERES: ÉPÍTÉSZ ÉS GÉPÉSZ TERVEZŐKET, MŰSZAKI ELLENŐRÖKET, BERUHÁZÁSI ELŐAD ŐT, FÉN'MASOLŐG ÉPKEZELŐT. v Jelentkezés az iroda ve- - zetőjénél. Szekszárd, Rákóczi u. 2. sz. Tel.: 12— 031. _____(92) \ S ZEKSZÁRDI KONFEKCIÓS ÜZEMÜNKBE, EG YMÜ SZAKOS MUNKÁRA SZAKKÉPZETT Varrónőket FELVESZÜNK. ALKALMAZUNK TOVÁBBÁ BETANULÓ VARRÓNŐKET, AKIK RÉSZÉRE A KÉT HÓNAP BETANULÁSI IDŐ UTÄN SZAKMAI TOVÁBBTANCI.ASi LEHETŐSÉGET BIZTOSÍTUNK. Üzemünkben minden második szombat szabad. Jelentkezni lehet: Szekszárdi Textiltisztító és Ruházati Vállalat, munkaügyi osztály, Szekszárd, Tar- tsay V. u. 6. (93) Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk TÖRÖK IMRE temetésén megjelentek, részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. (99) /