Tolna Megyei Népújság, 1975. április (25. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-07 / 80. szám

1 * Megyei labdarűgó-baj n o k sá; A megyei faibdarúgó-kaijnokság mérkőzéseidnek egy részét már áp- «11* -4-én lejátszották. Előzetes meg­álló pod ás cl apján ezen a napon fogadta Kisdorog Paksot és a Ncgymáíiyok Tévéit. IMftnt utólag kiderült a mérkőzés előtt egy nap­pal a Szekszárdi Vasas beleegye­zett. hogy a Szedres elleni mér­kőzés 4-én legyen. Erről azonban sem a rendező egyesület, semi a szövetség nem tájékoztatta lapun­kat, így joggal bosszankodott az a száz ember, oki szerette volna végignézni a mérkőzést. A listavezető Bátaszék a jelek szerint Ismét formába lendült és úgyszólván végig irányította a já­tékot iBáta ellen, végül a hazaiak könnyű, 5:0-ás győzelmet arattak. A Dombóvári Spartacus Farná­don bebizonyította, hogy a Simon- tornya elleni rossz játék csak át­meneti megingás volt. A szövetke­zetlek 3:0-ás félidő után 6:0-ro nyertek. Mag y monyokon a teve fi csapat könnyű ellenfélnek bizonyult, így a hazaiak 5:0-ás félidő után 7:l-re nyertek. Kisdorogon o paksiak jó Játék­kal rukkoltak ki és a hazaiak mind­össze egy góllal nyertek. Súmonitornyán a hazai csapat já­tékosai nem tudták megismételni a Dombóvári Spartacus elleni jő tel­jesítményt és csak nehezen nyertek Fadd ellen 2 :1-re. Öombávárott a vasutasok ts csak keservesen tudták legyőzni ö ki- esójel öltek zónájában lévő Tamá­sit és kénytelenek voltak beérni a szerény 1 :0-ás győzelemmel. Tolnán a Bonyhád elleni talál­kozó befejezés előtt negyedórával félbeszakadt. Az első félidő gól nélküli döntetlent hozott. A máso­dik félidőben o cserejátékosként beállt Scheffer megszerezte a ha­za ioknak a vezetést. Nem sokkal •később a pólyán két játékos köl­csönösen bántalmazta egymást, majd a bonyhádi edző be akart menni a pályára, akit ebben a rendezők megakadályoztak. Másod­percek alatt tumultus támadt, a bonyhádi csapat ezt követően le­vonult, majd a játékvezető 5 perc utglh beszüntette a játékot. Zom bán váratlan hazai vereség született. A jó taktikával játszó Bölcske már az első félidőben 2:0-ós vezetéshez jutott., A mőTső-' ~ dik félidőben is lelkesen és jól játszott a vendégcsapat, így meg­érdemelten jutott 3:2-es eredmény­nyel a két pont birtokába. A Szekszárdi Vasas—Szedres mér­kőzésen 2:0-ás hazai győzelem született. A bajnok? táblázaton változatla­nul Bátaszék áll az élen a Dom­bóvári Spartacussal azonos pont- számmal, de jobb gólkülönbséggel. Nagymányaknak, Simontornyának és ■Kísdorognaik 30—30 pontja van» | A bajnokság állása Felnőttek 5 1. Bátaszék 1á 1 5 102-32 33 2. D. Sparf-t. 22 14 5 3 44-18 33 3. 1 1 i 8 14 2 6 56-26 30 4. S imontornya 22 13 4 5 54-24 30 5. Kisdorog 22 14 2 6 40-32 30 6. DVS€ 22 13 3 6 42-22 29 7. Fadd 22 11 5 6 58-37 27 8. Tolna 22 11 4 7 36-31 26 9. Sz. Vasa« 22 10 4 8 3*8-35 24 10. Paks 22 8 6 8 37-35 22 11. Bonyhádi 2? 8 5 9 41-44 21 12. Bölcske 22 6 3 13 39-48 15 13. Zomba m 6 3 13 35-53 15 14. Báta 22 4 7 11 33-57 15 15. Fornád SB 6 2 14 31 -60 14 16. Szedres 22 6 2 14 20-78 12x 17. Tamási 2? 3 3 16 17-48 9 ie. Teve! 22 3 3 16 19-62 9 Ifjúságiak; n. OVSE 22 20 1 1 100-14. 41 2. Kisdorog 22 15 2 5 52 29 32 3. Simontornya 22 13 4 58-28 31 4. Bátaszék 22 14 f2 6 65-36 30 5. Paks 22 .12 5 5 54-21 29 6. Tamási 22 10 6 6 60-3(9 26 7. Tevel 22 11 3 8 59-41 25 8. Bölcsbe 22 10 4 8 53-51 24 9. D. Spartacus 22 8 6 8 35-28 22 10. Tolna 22 8 5 9 46-43 21 11. Fornád 22 10 — 12 62-58 20 12. Zom ba 22 8 3 11 55-56 19 13. Fadd 22 8 2 12 43-61 18 14. Bonyhád 22 7 3 12 28-50 17 15. Sz. Vasas 22 6 2 14 40-50 14 16. Nagymányok 22 6 — 16 41-86 12 17. Báta * 22 5 2 15 34-78 12 14, Szedre* 22 1 1 20 16*144 3 Lapunk mai számában megjelent sporttudcsításokat írták: Jaszeno- vics Géza, Mladencsies György, Új­vári Zoltán, Läufer János, Schmidt Antal, Sebestyén János, Gaái Ist­ván, Orbán Lajos. Biztosan győzött Bátaszék és a Dombóvári Spartacus — Keservesen nyert a DVSE, Simontornya és Kisdorog — Félbeszakadt a Tolna—Bonyhád mérkőzés ISMÉT Jó FORMÁBAN BÁTASZÉK Bátaszék—Báta 5:0 (3:0) Bátaszék, 800 néző. Vezettet Kiss F. Bátaszék: Varga — Szá­lai, Polák, Makk. Hepp, Aradi, Majsai, Tóth Hl., Topor, Tóth I., Tóth II. Csere: Hurtony, Botos. Báta: Bognár — Faidt, Kosár, Kiss, Horváth II., Braun I., Braun H., Weiter dr., Horváth I.. Ruppert, Pál. Csere: Tatai. A bátai csapat lépett fel támadó­lag, de a 15. perctől a hazaiak vették át az iaányítást. A 10. percben Tóth I. beadását Tóth III. a bal alsó sarokba lőtte. 1:0. A 20. percben Majsai fejelt mellé. A 26. percben Tóth III. beadását Tóth II. 2 méterről mel­lélőtte. A 30. percben Topor be­adását Majsai lőtte a hálóba. 2:0. A 35. percben Aradi elhúzott, Kosár kézzel állította meg a lab­dát. A ll-est Topor értékesítet­te. 3:0. A második félidő 12. percében Aradi átadását Topor nagy helyzetben mellélőtte. A 15. perc­ben Tóth II. szögletét Tóth TEL fejelte a hálóba. 4:0. A 15. perc­ben Majsai szorongatott helyzet­ben mellégurított. A 19. percben Tóth I. szabadrúgása a felső lé­cen csattant. A 36. percben Topor szögletét Aradi fejelte a hálóba. 5 :ü. A jobb erőnléttel rendelkező hazaiak fölényben játszottak, győzelmük ilyen arányban is megérdemelt. Jók: Aradi, Tóth I., Majsai, illetve Faidt, Horváth H. és Braun I. KEVÉS VOLT A PORNÁDIAK LELKESEDÉSE Dombóvári Spartacus— Fornád 6:0 (3:0) Fornádon 100 néző előtt a dom­bóvári együttes az alábbi össze­állításban szerezte meg a győ­zelmet. Dobos — Hertelendi, Új­vári, G. Kiss, Vida I., Pintér, Vá­mosi, Varga, Garamvári, Lódri, Tóth. Csere: Loboda, Csatári. A mérkőzést a vendégek irányítot­ták és a 3. percben Lódri ré­vén megszerezték a vezetést. 1:0. Negyedórái mezőnyjáték után a 20. percben Lódri volt is­mét eredményes. 2:0. A 35. perc­ben Vatfga szép gólt lőtt. 3:0. A második félidő első percé­ben Tóth növelte a vendégek elő­nyét. 4:0. A hazai csapat lelke­sen játszott, de támadásaik nem jelentettek veszélyt Dobos kapu­jára. A sorozatos dombóvári tá­madások után a 15. percben Lódri volt ismét eredményes. 5:0. A 30, percben Vámosi állította be a végeredményt. 6:0. Jó iramú mérkőzésen, szelle­mes játékkal rukkolt elő a ven­dégcsapat. A hazaiak lelkesedése nem jelentett akadályt a dombó­váriaknak, győzelmük ilyen arányban is megérdemelt. Jók: Lódri, Vida X, G. Kiss, Garam­vári. lövése a sorfalon irányt változ­*atva jutott a hálóba. 2:1. A második félidőben Fadd lépett fel támadólag. a 3. percben H. szabó 5 méterről alig lőtt mellét, a 23. percben ellentámadás során Kovács csak a kapussal állt szem­be, de 2 méterről mellédőtt. Fadd az utolsó negyedórában erősített, sokat lőttek, de a hazai kapus minden alkalommal védett. Az első félidőben sok helyzeziet hagyott ki a hazai gárda, végül két szerencsés góllal szerezte meg a vezetést. A második félidőben Fadd többet támadott, de a jó for­mában lévő H orv átírnak nem sike» rült gólt rúgni. Jók: Horváth, Kar­dos, Csóka, Szelei illetve Sopo« nyal, Aradi n., Papp és Kiss X j KÉT KIÁLLÍTÁS, BOTRÁNY. LEVONULÁS Tolna— Bonyhád 1:0 (0:0) Tolna, 550 néző. Vezette: Kiss T. Tolna: Máj er — Havasi 1TI., Ha­vasi II., Fazekas IX, Fazekas Havasi I., Xink, Bagdi, Molnár, Pauli, Neidhardt. Csere: Scheffer. Bonyhád: Fritschi — Geczö, Bara­bás, Molnár, Ambrus, Horváth, Baj kai, Scheidt, Varga, Pusztai, Máthé. Csere: Csoboth. a 3. perc­ben Link—Molnár összjáték után Molnár 16 méterről leadott lövését föléöklözte Fritschi. A 29. perc­ben Neidhardt játszotta tisztára magát, de 10 méterről melléiótt. A 31. percben nagy tűzijáték alakult ki a bonyhádi kapu előtt, s végül Neidhardt kecsegtető helyzetben lyukat rúgott, a 45. percben Bara­bás hibájából Pauli egyedül tör­hetett kapura, de gyatrán mellé- gurított. ; , . , A második félidőben tovább ro* hámozott a hazai csapat, a 10. és a 11. percben Fritschi kétszer nagy bravúrral tisztázott, a 13» percben Neidhardt lövését védte » vendégkapus. Két perc múlva Pauli újra 100 százalékos helyzet­ben hibázott. A 28. percben Schef^v fér egy szén csellel elment és ai hosszú sarokba lőtt.-1:0. A SO, percben Bagdi és Barabás össze­kapott a felezővonalnál, a játék­vezető mindkét játékost leküldte * pályáról, mire a bonyhádi csapat* is levonult. (Félbeszakadt a mér? _ kőzés)* 4 [Durvaságokkal tarkított m érkő 4 zésen a kapura veszélytelen Bony­hád ellen megérdemelten nyert)'" Tolna. Jók: Havasi I., Fazekas L# Bagdi illetve Fritschi és Baj kai. KESERVES GYŐZELEM A, KT ESŐ JELÖLT ELLEN Dombóvári VSE—Tamási 1:0 (0:0) KISDOROG CSAK AZ I. PÉL IDŐBEN VOLT JOBB PAKS- NÄL Kisdorog - Paks 1:0 (1:0) Kisdorog, 300 néző. Vezette: Bogos. Kisdorog: Stölkler * — Berning, Brunner, Kerekes, An­tal I., Szőcs, Domokos, Boda, Cseke, Kniesz, Varga. Csere: Genczler. Paks: Bimbó — Hor­váth, Rácz, Kiss, Bagó, Keresz­tes, Kajóri, Somodi. Csorna, Be- se. Csere:- Vácz. Hazai támadá­sokkal indult a mérkőzés és a 10. percben Szőcs labdáját Kniesz éles szögből ügyesen belőtte, és a befutó Varga értékesítette. 1:0. A 25. percben Bagó szabadrúgá­sát védte Stölkler. A második félidő 11. percében kisdorog! szöglet után Vargához került a labda, aki azonnal lőtt, de a védők felszabadítottak. Ez­után Paks támadott és a 23. percben Kaj ári 25 méterről le­adott lövését Stölkler csak nehe­zen hárította. A 30. percben So- modi kitűnő labdát kapott, de lyukat rúgott. Ezután mindkét csapatnak akadt helyzete, de nem született gól. Közepes iramú, alacsony szín­vonalú mérkőzésen Kisdorog csak az első félidőben játszott jobban. Jók: Szőcs, Berning, Vafga, Stölkler, illetve Bagó» Kajári, Bimbó,- Váczi. TEVEL NEM VESZÉLYEZTETTE MÉT Nagymányok— Nagymányok, 400 néző. Vezette: Baráth. Nagymányok: Balogh — Bíró I., Fenyővári, Forglümler, Bajer, Demeter, Nádasi, Bíró II., Guth, Farkas, Balázs. Csere: Gyöngyösi, Frank- Tevel: Márton — Nagy. Bíró, Miklós, Illés II., Gödrei, Wébcr, Barabás, Antal I., Illés I., Szabó. Csere: Turbuk, Antal II. Nagy lendülettel kez­dett a hazai csapat és a 9. perc­ben Bíró II. réyén megszerezték a vezetést. 1:0. A 13. percben Ná­dasi beadását Farkas fejelte a hálóba. 2:0. A 35. percben Deme­ter 17 méteres lövése akadt meg a hálóban. 3:0. A 40. percben Bíró II. átadását Farkas értéke­KÉT ELLENTÉTES FÉLIDŐ, A HAZAIAK GYÖZEL­Tevel 7:1 (5:0) sítette. 4:0. Egy perc múlva Bíró H. volt eredményes. 5:0. A második félidőben a vendé­gek leptek fel. támadólag. A 16. percben Tuifcuk lőtt a kifutó Ba­logh mellett a hálóba. 5:1. A 24. percben ismét Bíró II. növelte a hazaiak előnyét. 6:1. A 30, percben ll-eshez jutottak a ven­dégek, de Illés II. lövését védte Balogh. A 32. percben Farkas szép góllal állította be a vég­eredményt. 7:1. Sportszerű, jó iramú mérkő­zésen a hazai győzelem egy pil­lanatig sem volt kétséges. Jók: Demeter, Farkas. Bíró II., Fe­nyővári, illetve Gödrei, Wéber és Marton. KAI GYŐZELEMMEL Simontornya—Fadd 2:1 (2:1) Simontornya, 620 néző. Vezette. Ritzel. SBTC: Horváth — Csepre- gi, Gerusszi. Jobbágy, Kardos, Csóka, Molnár, Szelei, Kurek, Ba­ranyai, Kovács. Csere: Győré. Fadd: Soponyaí — Fenyvesi III., Aradi II., Baros, Kovács H-, Szűcs, Kiss II., Fenyvesi ír.. Papp, Kiss I., H. S2abó. Csere: Takács. A percben hazai támadás végén Ko­vács gólhelyzetben mellélőtt. A XQ. percben Kurek l méterről fe­jelt mellé. A 20. percben Kurek lö­vését Soponyai kiejtette, de Ko­vács lövését az utolsó pillanatban hárítani tudói. A 30. percben Kiss T. lőtt kapufát, az ellentámadás­nál Baranyait az ötösön buktatták. A büntetőt Szelei értékesítette. 1 rO. A 3>S. percben Kurek beadá­sát Szelei 6 méterről fejelte a hálóba. 2:0. A 40. percben sza­badrúgáshoz jutott Fadd. Papp Dombóvár, 490 néző. Vezettet Lugosi. DVSE: Foki — Horváth, Miké, Havasi, Tarsoly, Lakási <5^ Kiss, végvári, Szőcs, Hosnyánszki, Bíró. Csere; Pintér. Tamási: Né­meth — Béres, Egerszegi, Noé, Kajtár, Metz, Juhász. Jurasics, Boros, Hajdics, Pöloskei. Csere: Majoros. A 2. percben G. Kiss jó labdáiával Hosnyánszki kiugrott, de a kivetődő kapusba lőtte a lab­dát. Két perc múlva G. Kiss nagy erejű szabadrúgását Németh a léc alól szögletre ütötte. A 17. perc­ben Boros tiszta helyzetben lőtt mellé. A 2>4. percben Pölöskei fut­tából leadott lövése alig szállt ka­pu fölé. A 34. percben Pölöskei beadását Haj dics 2 méterről senki­től sem zavartatva fejelte kapu fölé. A második félidő t>. percébert Szőcs lövése az egyik védőről Hős- hyáTiszki elé vágódott, aki azonban: az üres kapu mellé gurított. A 10. percben G. Kiss—Lakos akciói után G. Kiss lövése a kapufáról levágódott és a berobbanó Szőcs közelről fejelt a hálóba. 1:0. A 23. percben G. Kiss 25 méterről küW dött lövése a kapufán csattant. AÍ 37. percben Jurasits sarokba tartó lövését Foki szépen hárította. A 45. percben G. Kiss 2o méteres lövését Németh kiütötte, de a berobband Szőcs közelről sem talált a hálóba.' A második félidőben jó iram Játií-k, sok kimaradt gólhelyzettel.' Jók: Lako’s, Havasi, G. Kiss, illet* ve Németh, jurasits és Kajtár. j A BÖLCSKEIER A KEVÉS HELYZETBŐL IS 3 GÓLT LŐTTEK Bölcske—Zomba 3:2 (2:0) Zomba, 300 néző. Vezette: Vára- di. Bölcske: Mármarosi — Rojer, Papp, Szőke, Sípos, Kiss, Kovács, Szauer, Meszlényi, Mezei, Nagy, Krausz. Csere: Pásti, Francko. Zomba: Újvári — Csíki, Bíró, Il­lés n.. Fejős. Illés I., Käufer, Do­mokos, Turbuk, Faragó, Miklós. Bölcskei támadásokkal indult a mérkőzés. A 6. percben jobb olda­li vendégszöglet után Sipos fejelt a hálóba. 1:0. A 18- percben Miklós elől a vendégek védelme nehezen tisztázott, majd az ellentámadás során Meszlényi megszerezte a má­sodik gólt. 2:0. A játék további részében -a hazaiak támadtak töb7 bet, de-a vendégek védelme jól állta a rohamokat Mármarosi ka­pussal az élen. Turbuk. DomokosJ Miklós, majd Bíró elő 1 is tisztáz­tak gólhelyzetben, A második félidőben a hazaiak léptek íei támadólag és a 9. perc­ben Bíró révén szépí­tettek. 2:1. A 17. perc­ben Bíró a 16-os vonalról egy sza­badrúgást a felső lécre lőtt. A dűl, percben Illés II. bal oldali szabad­rúgását . Turbuk értékesítette. 2:2. Kezdés után Meszlényi i& méterről leadott lövésé akadt meg a háló­ban. 3 í2. Nagy iramú, változatos, de ala­csony színvonalú mérkőzésen a néhány hefyzetét jól kihasználó vendégek megérdemelten vitték el a két pontot. Jók. Meszlényi, Mármarosi, Sipos, illetve Bíró, Fejős, Turbuk. A mezőny legjobbjai: Kisdorog—Paks: SzSes (Kisdorog) Nagymányok—Teveí: Demeter (Nagymányok) Bátaszék—Báta: Aradi (Bátaszék) Fornád—-D. Spartacus: Lódri (D. Spartacus) Simontornya—Fadd: Horváth (S3T€) DVSE—Tamási: Lakos (DVSE) Toína—Bonyhád t Havasi 1. (Tolna) Zomba—Bölcske: Meszlényi (Sölcske) A HÉT JÁTÉKVEZETŐJE: RITZEL MARTON (BONYHÁD) *

Next

/
Oldalképek
Tartalom