Tolna Megyei Népújság, 1975. április (25. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-24 / 95. szám

m világ proletárjai, £ö?£Süyfc;Li; TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA CSÜTÖRTÖK 1975. ápr. 24. XXV. évf. 95. szám. ARA: 0.90 Ft. Szocialista brigádok kitüntetése ünnepség munka közben — A tejipari karbantartók dicsérete Kádár János, Losonczi Pál és Fock Jenő fogadta Ahti Karjalainent Rendhagyó ünnepséget tar­tottak tegnap délben a Tolna megyei Állami Építőipari Vál­lalat darvasi építésvezetőségé­nek dolgozói. A Wesselényi utcai lakótelep építkezéséről hívták fél tizenkettőkor Brém János szocialista brigádját az étkezdébe. Ugyanis a Pollack Mihály elnevezésű, s Brém János vezette brigádot a me­gyei pártbizottság oklevéllel tüntette ki. Az ünnepségre meghívták a főépítésvezetőség brigádjainak képviselőit is, úgyhogy az étkezdében közel százan foglaltak helyet, amikor az ünnepség kezdetét vette. Rubányi János, a vállalat párttitkára köszöntötte a dol­gozókat, a vendégeket, köztük Szabópál Antalt, az MSZMP megyei végrehajtó bizottságá­nak tagját, dr. Ambrus Attilát, a megyei pb gazdaságpolitikai osztályának munkatársát, a vállalat igazgatóját, Tarjáni Lajost. Az ünnepség alkalmá­ból Darvasi József főépítésve­zető mondott beszédet, amely­ben értékelte a dolgozók mun­káját a felszabadulási és a kongresszusi versenyben. Sza­bópál Antal, a megyei pártbi­zottság nevében gratulált a felszabadulási és kongresszusi versenyben kiváló eredménye­ket elért Pollack Mihály szo­cialista brigád tagjainak, majd átadta a megyei pártbizottság oklevelét. A vállalat vezetősé­ge pénzjutalomban részesítet­te a brigád tagjait. A TÁÉV brigádja 1961-ben alakult, Brém István kőmű­ves vezetésével minden évben teljesítették vállalásukat, többször arany, ezüst és bronz fokozatú kitüntetésben része­sültek és két alkalommal a vállalat kiváló brigádja cí­met is elnyerték. Az alakulás­kor a brigádnak tizenhárom tagja volt, jelenleg húsz, s hatan az alapítókhoz tartoz­nak. A brigád tagjai közül öten a „Kiváló dolgozó” ki­tüntetésben részesültek, Brém 1 István 1969-ben a Munka Ér­demrend bronz fokozata kitün­tetést kapta. A brigád munkái közül ki­emelkedik a szekszárdi mű­velődési házban végzett kő­művesmunka, a szekszárdi la­kásépítések. A munkákat ki­váló minőségben, a tervezett időben adta át a brigád. Rend­szeresen részt vesznek szak-. mai és politikai képzésben. A Pollack Mihály szocialista brigád átlagos teljesítménye az elmúlt tíz évben 110—120 százalék között váltakozott. A megyei pártbizottság ok­levelével kitüntetett brigád tagjai: Brém István kőműves, brigádvezető; Rajnai István, kőműves; Stölkler Antal kő­műves, szakszervezeti bizal­mi; Brückner János kőműves, Schellenberger György kőmű­ves, Scheich Antal kőműves, Varga Ferenc . kőműves, Schunk Henrik kőműves, Ünnepség a Tejipari Vállalatnál Ä szekszárdi Városi Tanács nagytermében tegnap délután a Tolna megyei Tejipari Válla­lat dolgozói tartottak terme­lési tanácskozást. Ezen megje­lent Somi Benjamin, az MSZMP Tolna megyei Bizott­ságának titkára, Bucsi Klek, a Becker József kőműves, Stock­ier Mátyás kőműves* Balogh Ferenc kőműves, Földesi Ká­roly kőműves, Gábori Márton kőműves, Kovács József kő­műves, Schellenberger György- né segédmunkás, Varga Fe- rencné segédmunkás, Büki Ist­ván segédmunkás, Orsós György segédmunkás, Czompó Ferencné segédmunkás, Erdős András segédmunkás. Az ünnepség után a brigád tagjai ismét elfoglalták az építkezésen munkahelyüket, és folytatták azt a tevékenységet, amelynek az a célja, hogy a felszabadulási és kongresszusi verseny második szakaszában is teljesítsék vállalásaikat. A megyei pártbizottság ok­levelén a következőt olvashat­juk: A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat Pollack Mihály szocialista brigádja ré­szére a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére kezdeményezett szocialista munkaversenyben elért ered­mények elismeréséül adomá­nyozta az MSZMP Tolna me­gyei Bizottsága. 1975. május 1. K. Papp József, a megyei pártbizottság első titkára. megyei pártbizottság gazda­ságpolitikai osztályának veze­tője és Révhelyi Dezső, a Tej­ipari Vállalatok Trösztjének gazdasági igazgatója. Az ün­nepélyes termelési tanácskozá­son adták át a vállalatnak a (Folytatás a 2. oldalon} Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának, első itiitkáxa soer- da délben — a Központi Bi­zottság székházában — fogad­ta a hdvabalcs Jótoga/tásom Bu­dapesten itartÓBÍkodó Ahti Kar- jalainenit, a Finn Köztársaság külügyminiszterét. A szívélyes légkörű találkozón vélemény- cserét folytattak a magyar— finn kapcsolatokról, az európai biztonság kérdéseiről és más időszerű nemzetközi -témákról. Részt vett a italálkotzón Púja Frigyes külügyminiszter és Ró­nád Rudolf, hazáink helsinki nagykövete. Ott volt Paul Jyrkäntkadiio budapesti finn nagykövet Losonczi Pál, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke szerda délelőtt az Or­szágháziban hivatalában fogad­ta Ahti Karjalainen finn kül­ügyminisztert. Fock Jenő, a Mimsztertanáés elnöke szerda délelőtt — az Országházban — hivatalaiban fogadta Ahti Kiarjallaiinent, a Finn Köztársaság külügymi­niszterét A szívélyes légikörű találko­zón Magyarország és Finnor­szág fejlődő kapcsolatairól, va- tamámt a nemzetközi politika időszerű kérdéseiről folytattak eszmecserét (MTI) , Napirenden a% úttoromunka Ülést tartott a KISZ Tolna megyei Végrehajtó Bizottsága Tegnap délelőtt ülést tar­tott a KISZ Tolna megyei Végrehajtó Bizottsága. A ta­nácskozáson tájékoztató hang­zott el az MSZMP KB titkár­sága 1974. április 1-i — úttö­rőmunkával kapcsolatos — ha­tározata feldolgozásának, a végrehajtás megszervezésének tapasztalatairól. Gubicza Lajosné, a megyei úttörőelnökség elnöke el­mondta, hogy a párthatározat óta több olyan intézkedés szü­letett, ami hatékonyan segíti a gyakorlatban az úttörőcsa­patok tartalmi, politikai és nevelő munkáját. A községi tanácsok, üzemek, vállalatok vezetői érdemben foglalkoz­tak a határozat megvalósításá­val, s a KISZ-szervezetek és a szocialista brigádok is részt vesznek a feladatok teljesíté­sében. A beszámolót a hozzászólá­sok egészítették ki, majd Var­jas János, a KISZ mb első titkára tájékoztatta a tanács­kozás résztvevőit a Karl- Marx-Stadt és Tambov megyei delegációk nálunk, a közel­múltban szerzett tapasztalatai­ról, részletesen ismertette ezenkívül a megvalósításra váró feladatokat. Többek kö­zött azt, hogy a KlSZ-szerve- zetek vezetői a gyakorlatban is nagyobb politikai irányító­szerepet töltsenek be az út­törőcsapatok életében és en­nek érdekében rendezzenek ifivezető-találkozókat, ahol al­kalom nyílik a sokoldalú ta­pasztalatcserére. Szervezzenek több közös programot is. Var­jas János ezután azt ismer­tette, hogy milyen feladatok várnak a megye fiataljaira az augusztusban esedékes ma­gyar—szovjet barátsági feszti­vál szervezésében, megrende­zésében. Felszabadulási tudományos ülésszak a Magyar Tudományos Akadémián A Magyar Tudományos Aka­démia, az MSZMP Társada­lomtudományi Intézete, Párt- történeti Intézete, illetve Poli­tikai Főiskolája rendezésében hazánk felszabadulásának 30, évfordulója alkalmából szer­dán kétnapos tudományos ülésszak kezdődött az MTA dísztermében. A tanácskozáson áttekintik a szocializmus épí­tésének főbb kérdéseit, az el­teli időszakban hazánkban végbement társadalmi, gazda-f sági változásokat. Erdey-Grúz Tibornak, az MTA elnökének megnyitó sza­vai után Vass Henrik, a Párt­történeti Intézet igazgatója, Lakos Sándor, a Társadalom- tudományi Intézet igazgatója és Köpeczi Béla, az MTA fő­titkára tartott előadást. A tudományos ülésszak dél­után szekcióülésekkel folytat­ja munkáját. (MTI) \

Next

/
Oldalképek
Tartalom